Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-27 / 73. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AAÁRCIUS 27. Szín folk 21 Február elején ünnepelte volna 80. születésnapját Martin György néptánckutató, aki fiatalon beírta magát az európai, sőt még azon túl is a legismertebb és legelismertebb kutatók sorába, akit Kodály Zoltánnal együtt említ a néprajz-, illetve a népzenetudomány. MÉRY MARGIT Nem szándékom ebben az írásban méltatni tudományos munkásságának eredményeit, csupán a szlovákiai magyarság néptánchagyományainak feltárásában, dokumentálásában végzett alapos úttörő munkájára emlékezem. 1966-ban találkoztam vele első alkalommal, de nemcsak én, hanem az akkor működő élvonalbeli tánccsoportok vezetői, koreográfusai is. A Csemadok Központi Bizottsága néptánc szakelőadójaként dolgoztam, amikor december közepe táján közölte velem Takács András, a népművészeti osztály vezetője, hogy maradt valamennyi pénze a központi bizottságnak, ha tudok, szervezzek meg egy négynapos, előadásokkal, és néptáncgyűjtéssel egybekötött tanfolyamot koreográfusok részére. Előadóknak Kaposi Editet és Martin Györgyöt javasolta. Előbb Kaposi Editet kerestem fel, mivel őt már ismertem, s amikor elmondtam kérésünket, ő azt mondta, Martin György szívesebben megy gyűjteni a feleségével, Borbély Jolánnal. Összeszorult torokkal és szívvel csengettem be hozzájuk, mert Martin György néhány tanulmányát, könyvét, mint a Bag táncai és táncélete (Budapest, 1955), Motívumkutatás, motívumrendszerezés, Dunamenti táncok motívumkincse (Budapest, 1964) már ismertem, azt gondoltam, egy komor, idős kutató nyit majd ajtót, hogy is fogok megszólalni. Helyette egy fiatal, kedves, mosolygós emberrel találtam magam szemben, szinte nem hittem, hogy ez az ember már ennyi komoly tanulmány írt, amelyeket magyar és külföldi szaklapokban tett közzé a tánc és zene, folklorisztika, valamint közép-kelet-európai összehasonlító tánckutatás területéről. Meghívásunkat nagyon lelkesen fogadták mindketten, sőt Borbély Jolán akkor 10 éves fiát Éri Pétert (a Muzsikás együttes kalapos zenésze) is magukkal hozták. Péter akkor már kiválóan táncolta az erdélyi legényes minden motívumát. Örömük és lelkesedésük azért is volt üyen nagy, mert Martin György feltett szándéka volt a magyar nyelvterület néptáncainak felgyűjtése, feltérképezése, s ez a terület a néptánckutatás szempontjából még fehér folt volt. A legnagyobb meglepetésünkre mintegy 30-32 hallgató jelentkezett és jelent meg az érsekújvári tanfolyamra. Az 5 napra tervezett tanfolyamot előadásokkal kezdtük. Martin György három nagy témakörbe foglalta össze előadásait. Az első nagy téma a magyar néptáncfajták ismertetése volt. Pásztortáncok, botoló, eszközös táncok, ugrós, legényes (Erdély), karikázók, ’verbunk, csárdás. A második nagy témakör a tánctípusok földrajzi előfordulása, a harmadik a néptáncok gyűjtésének a kérdései. Ez volt mindenki számára a leghasznosabb, legjobban várt téma. Az irodalomban ugyanis ritkán találkozunk annyi fontos, aprólékos részlettel, ahogy azt Martin György és Borbély Jolán ecsetelte. Ezt azután a következő két napon már a gyakorlatban is láthattuk, tapasztalhattuk. Először Tardoskeddre, a következő napon Kéméndre látogattunk el, mindkét helyen sikerült rögzíteni a falu teljes néptáncanyagát, beleértve a táncélet adatait is. Megható volt látni, ahogy ők, főleg Martin György tudott bánni a falusi emberekkel, alázattal, megértéssel közelített hozzájuk. Bátran ültek le a magnetofon elé, és énekeltek, meséltek zavar és meghatottság nélkül, majd táncra perdültek minden előzetes hangulatkeltés nélkül. A zord időjárás ellenére mindkét faluban nagyon szép anyagot sikerült rögzíteni, szakmailag is a legalaposabban. A negyedik napon már csupán a nagyon sikeres tanfolyam összefoglalása következett, és részükről a biztatásnak a további gyűjtőmunkához. Nekem a Martin Györggyel folytatott néptáncgyűjtés legnagyobb élménye a zsérei volt. Egyikünk sem járt korábban abban a faluban. Viszont ismertük már Kodály Zoltán és Manga János népdal- és népszokásgyűjtéseit erről a vidékről. Néptáncaikról addig még nem jelent meg írás. Itt is az ő emberséges megközelítése és bánásmódja biztosította a sikeres gyűjtést. A két teljesen ismereden embert befogadták, és készségesen álltak rendelkezésünkre, tudtunk zavartalanul gyűjteni. A faluban korábban működő 21 tagú fúvószenekarból akkor még tizenegyen éltek. Vezetőjük, Bede Lajos összeszedte a már évek óta nem működő tagokat, és velük sikerült rögzítem néptáncaikat. Amikor már-már azt hittük, nem valósul meg a filmezés, a zenekar hangjaira szinte az egész falu jött és megvalósulhatott vágyunk. A rövid három nap alatt csodálatos táncanyagot tudtunk rögzíteni az akkor legprimitívebb, 8 milliméteres filmfelvevővel és magnetofonnal. Szinte mindenkivel elénekeltette azokat a dalokat, amelyeket Kodály Zoltán 1906- ban rögzített, és nagyon boldogan vette tudomásul, hogy azok a dalok az azóta eltelt idő alatt semmit sem változtak. Később is gyűjtöttünk még az ó irányításával a zoboralji falvakban, Zsérén is, Martoson, Gömörben a Medvesalján, Rozsnyó környékén és a Bodrogközben is. Mindenhol, és mindig megtalálta a közös hangot az adatközlőkkel. Gyűjtöttünk fiataloktól, idősektől egyaránt, sőt cigányoktól is. Kaposkelecsényben a teknővájó cigányoknál gyűjtöttünk, amikor megkínáltak bennünket valami ennivalóval. Én nem tudtam volna megenni, ezért kimentem az udvarra. Utána leteremtett, mondván, a gyűjtés sikere érdekében mindent el kell követni, még a cigánykonyhában az ételüket is el kell fogadni. Ö ilyen volt. Mindent megtett mindenhol a gyűjtés sikere érdekében. Több ezer méter film tanúskodik fáradhatadan munkájáról, amit ma már nem lehetne rögzíteni, de a táncmozgalom még ebből él. Nagyon jó kapcsolata volt Kodály Zoltánnal. Maga Kodály Zoltán kereste a kapcsolatot a fiatal néptánckutatóval, miután egy konferencián meghallgatta Martin György előadását a néptánc és a népzene kapcsolatáról. Nagyon szeretett Szlovákiába és Morvaországba járni a folklórfesztiválokra. Különösen Východnára és a morvaországi Strážnicéra. Ide rendszerint Pesovár Ernővel érkezett. Velük voltam pár alkalommal, láttam, milyen csodálattal figyelte a morva férfiak improvizatív ver- bunkjait, szinte irigyelte őket ezért. Szoros kapcsolatot tartott fenn a szlovák, a morva és a cseh néptánckutatókkal, de a románokkal, délvidékiekkel is. Itt-tartózkodása alatt mindig felkerestük az antikváriumokat, megvásárolt műiden tánccal foglalkozó kiadványt. Pár éven keresztül előfizettem számára a Slovenský národopis című néprajzi folyóiratot, bár nem tartalmazott túl sok néptánccal foglalkozó írást. Viszonzásul ő nekem fizette elő az Ethnographiát. Kapcsolatunk Martin György- gyel és feleségével, Borbély Jolánnal több volt mint szakmai. Mélyen emberi, baráti, úgy mentünk hozzájuk, mint családtagokhoz, ahol mindig szeretettel vártak bennünket, ha problémánk volt, eligazított, segített. Műidig szeretettel és tisztelettel emlékezünk rá.
