Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-27 / 73. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2012. MÁRCIUS 27. www.ujszo.com Marihuána és melegjogok a parlamentben Az SaS ellenzékben már lovagolhat a melegeken Pozsony. Az SaS ellenzéki pártként korábbi választási témáin kíván lovagolni és elfogadtatni azokat a változtatásokat, amelyeket kormánypártként sem tudott. A liberálisok többek között a könnyű drogok használatának dekriminalizá- ciójáról szóló törvényjavaslatot, illetve a melegek regisztrált partnerségéről szóló tervezetet kívánja parlamenti vitára bocsátani. „Finiselünk a tervezettel, lehet, hogy már az egyik első ülésen előterjesztjük” - nyilatkozta Martin Poliačik, a párt képviselője. A liberálisok az elmúlt másfél évben egyszer sem nyújtottak be ilyen javaslatokat a törvényhozásban, pedig kormányon voltak. Poliačik szerint azért, mert ilyen egyezség született a kormányalakításkor. (Tomáš Benedikovič felvétele) „Utólag nagyon szerencsétlennek tartjuk ezt az egyezséget” - tette hozzá. A Smemél viszont aligha találnak megértésre javaslataikkal. Nyugat-Európában mindkét téma a baloldali pártok sajátja, ám Robert Fico már első kormányzása idején kijelentette, hogy ezek számára századrangú kérdések, amelyekkel nem foglalkozik. (MSz, SITA) RÖVIDEN Borúsan látjuk a gazdaság helyzetét Pozsony/Budapest. Egy közép-európai felmérés szerint Szlovákiában a polgárok 76%-a szerint rossz helyzetben van az ország gazdasága, mindössze a megkérdezettek 3 százaléka szerint pozitívak a ldlátások. Csehországban kevésbé szkeptikusak az emberek, nyugati szomszédunknál 62 százaléka tartja rossznak, 7 százaléka pedig jónak a helyzetet. Leginkább a lengyelek bizakodók (ott 2008 után nem esett vissza a gazdaság), mindössze 36 százalék nyilatkozott borúlátóan. A leginkább pesszimisták a magyarok, a megkérdezettek 85 százaléka nyilatkozott negatívan, s csupán 1 százalék pozitívan a kérdésről. (SITA) Londoni álhotelek hirdetnek Pozsony. A szállásfoglalás során elővigyázatosságra inti a rendőrség azokat, akik a londoni olimpiai játékokra utaznak. Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, már több, nem létező szálloda hirdetése jelent meg a világhálón. A csalók szobákat kínálnak Londonban, előleget, vagy a teljes összeg kifizetését kérik, mint a brit hatóságok kiderítették. A legbiztosabb, ha ismert szállodaláncok honlapjain, vagy a szállásfoglaló portálokon (például booking.com, hotels.com, hostels.com) foglalnak szállást. Nem árt utánanézni az előző vendégek ajánlásainak sem. „Soha ne fizessenek készpénzben, és a Western Union, valamint a Moneygram társaságokon keresztül se utaljanak át pénzt. A legbiztonságosabb kreditkártyával fizetni” - mondta Slivka, (dem) Elraboltak Nepálban egy szlovák nőt Pozsony. Szélsőséges buddhisták fogságából szabadított ki a nepáli rendőrség egy szlovákiai nőt - adta hírül az AP hírügynökség. A 35 éves nő hét évet töltött az ázsiai ország déli részén. Bahadúr Bamdzsán vallási vezető hívei két hónapja rabolták el, a rendőrségnek tegnap sikerült kiszabadítania őt. A nőnek eltörött a karja és rossz egészségi, pszichikai állapotban van, az egyik rendőrőrsön helyezték el. A szlovák külügy egyelőre még nem erősítette meg, hogy szlovákiai nőről van szó. (SITA) Kaník vezetheti az SDKÚ-frakciót Pozsony. Ľudovít Kaník, a második Dzurinda-kormány munka-, szociális és családügyi minisztere lehet a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió parlamenti frakció- vezetője az új parlamenti ciklusban. A párt parlamenti képviselői ma választanak frakcióvezetőt. Az SDKÚ-nak csupán 11 képviselője lesz, az eddigi frakcióvezető Jozef Mikuš volt. (SITA) (Somogyi Tibor felvétele) Kevesebbet térít a biztosító, sok gyógyszerért teljes árat kell fizetniük a betegeknek Újabb gyógyszeráremelés Áremelés ellen nincs orvosság (TASR-felvótel) Pozsony. Júliustól sok olyan gyógyszer ára emelkedik, amelyet rengetegen használnak. Az áremelés elsősorban a vérnyomás-szabályozó gyógyszereket, a koleszterinszint-csökkentőket, az antidepresszánso- kat, az allergia elleni szereket érinti, amelyeket a páciens évekig szed. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOG1A1Ó Ez azt jelenti, hogy például annak a betegnek, aki vémyo- másgyógyszert és koleszterinszint-csökkentőt is szed, havi gyógyszerköltségei akár tíz eu- róval is megugranak. Sok olyan gyógyszerért is fizetni kell júliustól, amelyeket eddig teljes mértékben a biztosító térített, mivel receptköteles gyógyszerekről van szó. Például egy doboz szívgyógyszerért a beteg júliustól akár kilenc eurót is fizethet, eddig ezekért legfeljebb néhány centet, vagy egy-két eurót kellett kiadni a patikában. Viszont a gyakorlat már most is azt mutatja, hogy sok nyugdíjas esetleg csak kéthavonta váltja ki orvosságait, mert képtelen azokat megfizetni. Az áremelés több százezer beteget érint. Emelés áprilisban is Az áprilisi gyógyszerdrágulásról már beszámoltunk, ez is olyan gyógyszereket érint, amelyeket sokan használnak. Az új gyógyszer-kategorizáció szerint az Ibuprofen, az Ibal- gin, az Iburion és a Brufen, a legáltalánosabban használt receptköteles fájdalomcsillapítók teljes árát a betegnek kell fizetnie. Ennél is komolyabb probléma, hogy bizonyos immunerősítők is drágulnak. Például a Polyoxido- num, amit kemoterápia után kapnak a betegek. Jelenleg ezért 14,25 eurót fizet a beteg, áprilistól 23,75-öt, a teljes árát. Az ugyancsak gyakran használt immunerősítő, az Immodin 5,94 helyett 58,60 euróba fog kerülni a páciens számára. Drágulnak a szívgyógyszerek A Gyógyszerforgalmazók Szövetsége szerint ha a gyártók nem csökkentenék a gyógyszerek árát, akkor a minisztérium új gyógyszer-kate- gorizációja alapján a betegek az említett orvosságokért még ennél is sokkal többet lennének kénytelenek fizetni. Peter Glatz, a szövetség elnöke szerint a legmegdöbbentőbb az, hogy éppen a szív- és érrendszeri megbetegedések kezelésére szolgáló gyógyszerekért fizetnek majd sokkal többet a betegek, holott Szlovákiában már így is ebben a betegségben halnak meg a legtöbben, (sán, TASR) A választási törvény módosításáról egyelőre keveset tudni, az ellenzék is kell az elfogadásához Száztagú lesz a szlovák parlament ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ellenzéki szavazatok is kellenének a Smemek ahhoz, hogy 150-ről kerek 100-ra csökkentse a parlamenti képviselők számát. Az ellenzéki pártok elvből nem ellenzik az ötletet, a konkrét törvény- tervezet kidolgozásáig viszont nem szeretnének róla érdemben nyilatkozni. A Hospodárske noviny napilap szerint a Smer ezt a javaslatát már az ellenzéki pártok képviselőivel tartott legközelebbi kerékasztalon elő akarja terjeszteni. Az alkotmánytörvény módosításához a leendő kormánypártnak legalább hét ellenzéki szavazatra lenne szüksége. ,A képviselők számának csökkentését természetesen nem ellenezzük, csak tudni akarjuk, hogy a választási törvény is módosul-e, s ha igen, hogyan” - nyilatkozta Bugár Béla, a Híd elnöke. A párt végeleges állásfoglalását a konkrét javaslat áttanulmányozása után teszik közzé. Hasonlóan fogalmazott Ra- doslav Procházka, a KDH képviselője is. „Én támogatnék egy ilyen javaslatot, de a választási törvény módosítását nem. Növelni kellene a választási körzetek számát, és olyan intézkedések elfogadására lenne szükség, amelyek hozzájárulnának a választásokon való részvétel növeléséhez” - mondta Procházka. Miroslav Beblavý, az SDKÚ képviselője azt mondta, szerinte a Smer részéről csak populista bejelentésről van szó, ezért az SDKÚ egyelőre nem kívánja kommentálni. Ha viszont elkészülne a konkrét alkotmánytörvénymódosítás, minden bizonnyal az Egyszerű Emberek és az SaS is megszavazná. Ľubomír Gaiko (SaS) volt védelmi miniszter szerint a Smer ezzel csak átvette a liberálisok korábbi javaslatát, amely a 2010-es népszavazásban is szerepelt, s amellyel akkor az állampolgárok jelentős része egyetértett. „Örülünk, hogy a Smer lassan felvállalja a mi javaslatainkat, s reméljük, ez a továbbiakban is így lesz” - mondta, (dem, SITA) Már csak a KDH és az SaS vitázik a parlament gazdasági bizottságának elnöki posztjáról Folytatja az egyezkedést az ellenzék ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ma kellene végleg megegyeznie az ellenzéki pártoknak, hogy kit jelölnek az egyes parlamenti posztokra. Bugár Béla, a Híd elnöke visszalépett és beleegyezett abba, hogy az Igor Matovič-ve- zette Egyszerű Emberek jelöltje, Erika Jurinová legyen a parlament egyik alelnöke, de vannak még problémák. A KDH és az SaS továbbra sem tud megegyezni abban, melyik párt képviselője kerüljön a gazdasági bizottság élére. A nehezen felejthető Matovič Robert Fico, a Smer elnöke lapunknak múlt héten azt nyilatkozta, ha az ellenzék egyértelműen kinyüvánítja, hogy mind a 67 képviselője támogatja Jurinovát a parlamenti alelnöki posztjára, akkor ezt a Smer is elfogadja. „Ha Jurino- vának meglesz a 67 ellenzéki szavazata, akkor meg lesz választva. Másrészt viszont el kell mondani: az, amit Matovič úr művelt a parlamentben, sokakban keserű szájízt hagyott. Ezek olyan dolgok, amiket senki sem felejt el egyhamar. Matovič úr ne csodálkozzon azon, ha gondja van az ellenzéki pártok támogatásának megszerzésével is” - mondta az Új SzónakFico. A Smer egyik képviselője, Dušan Jarjabek a Pravdának azt mondta, a parlamenti alelnökről saját belátása szerint fog szavazni úgy, ahogy azt saját képviselőitől kéri mindig Matovič. „Először végig kell gondolnom, ki is valójában ez az asszony, mert az elmúlt másfél évből egyetlen felszólalására sem emlékszem. Aztán még vissza kell emlékeznem arra a három összefüggő mondatra, amit valaha mondott” - mondta. Az egyszerűek jelölését nem volt hajlandó elfogadni Bugár Béla sem, emiatt Matovičcsal szóváltásba is keveredett, a hétvégén azonban kijelentette: a Híd támogatni fogja Jurinovát. KDH: tetszelgés a legerősebb szerepében A KDH és az SaS a gazdasági bizottság elnöki posztján nem tud megegyezni, és egyik sem akar meghátrálni. A kereszténydemokraták azzal érvelnek, hogy két éve nem kaphattákmeg a gazdasági miniszter posztját, mert az SaS arra hivatkozott, több szavazatot szerzett a választásokon. Most viszont a KDH-nakvan több képviselője. A KDH a posztra Ján Hudackýt javasolná, az SaS Juraj Miškov volt gazdasági minisztert. A KDH-nak az SDKÚ-val is vi- táj a van a titkosszolgálatot (SIS) felügyelő parlamenti bizottság elnöki posztja miatt. Lapértesülések szerint viszont az SDKÚ ebben a kérdésben hajlandó engedni, cserébe a katonai hírszerzést felügyelő bizottság élére jelölné Martin Fedor volt védelmi minisztert. Ha a KDH és az SDKÚ megegyezne, akkor Matovič pártjának a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) döntéseit felügyelő testület maradna. A Híd a kisebbségi és emberi jogi, valamint az összeférhetetlenségi bizottság élére jelölne elnököt, Matovičék egy ellenőrző testületen kívül a mezőgazdasági bizottság elnöki posztját is meg akarják szerezni. Erre a tisztségre Mikuláš Huba környezetvédőt j elölnék. Az összes posztról ma kellene végleg megegyezni. Lucia Žitňanská, az SDKÚ alelnöke kijelentette: az ellenzéki pártok megmutatják, hogy képesek a megegyezésre, (dem)