Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-02 / 52. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. MÁRCIUS 2. Vélemény És háttér 7 Vegyük már végre észre, hogy magyarnak lenni nem morális kötelezettség Mínusz micsoda? Minimum tragédiaként értelmezik az első reakciók a tavalyi szlovákiai népszámlálás magyarokra vonatkozó adatait. A sokak számára váratlan és meglepő számok tükrében nem csoda, ha máris bűnbakok, magyarázatok, ujjal mutogatások kellenek, pedig ennél rosszabb reakciót nem is produkálhatnánk. LOVÁSZ ATTILA Merthogy a számok láttán ideje volna tán észhez térni, és a tükörbe nézni. Nem e sorok írójától származik az a híres mondás, mely szerint „magyarnak lenni kollektív neurózis”. Ha ehhez a kisebbségi lét vélt vagy valós traumatizáló hatását és a másik oldalon a magyarság morális kategóriaként való beállítását nézzük, ne csodálkozzunk az adatokon. A szlovákiai magyarság értelmiségi elitje és közéleti szereplői abból a hibás elgondolásból tekintenek a „gyalogmagyarra”, hogy annak kutya kötelessége a tizenhat gyermekes csángó anya, az emblematikus adatközlő Cserepes Anna néni szavai szerint élni: „Nem hagyom el, ami szülőimtől reám maradott, sem nyelvemet, sem hitemet, sem hordozatomat.” Félő, hogy a mondat felét a mai magyar népesség jelentős hányada nem is érti. Vegyük már végre észre, hogy magyarnak lenni nem morális kötelezettség. Hogy nem is tradicionalizmus és főleg nem folklorizáló romantika. Magyarnak lenni egy közösséghez, egy nyelvi és kulturális közösséghez való tartozás, az azzal való azonosulás élménye. Ezt az élményt valaki vagy megkapja és pozitívan viszonyul hozzá, vagy elfordul tőle, vagy meg sem kapja. Két évtizede, amióta nemzeti, nemzetiségi, közösségi kérdésekről nyíltan folytathatunk eszmecserét, soha senkinek nem sikerült pozitív definíciót lefektetnie arra vonatkozóan, hogy egy szlovákiai magyar miért is maradjon magyarnak. A kilencvenes évek elején eretneknek tűnt még a kérdés felvetése is, az „ugyan már, micsoda kérdés ez?” reakcióval együtt. Márpedig a kérdés legitim, és ha nem válaszoljuk meg, akkor a honi magyar értelmiség még inkább kollektív neurózisba hajlik, a gyalogmagyar pedig szépen lassan föladja. Föladja a mit is? Hiszen magyarnak lenni feladat. Kiállás. A magyar iskolásnak - tanuld meg, fiam - kétszer annyit kell teljesítenie! A magyarnak meg kell mutatnia! A magyar ember szívós, dolgos, tisztességes. Nem ijed meg a saját árnyékától. A magyar ember büszke a magyarságára. Magyar gyereket magyar iskolába! A magyarság megmaradása a tét. Megszenvedte már e nép. Elnyomják a magyart. Elvették a hazáját. Mindenki a magyarokba rúg. Már megint a magyart bántják. Soroljuk tovább? Ezek után tulajdonképpen mit is ad föl az a szegény szerencsétlen, élete hajnalán álló ifjú, aki semmi mást nem akar, csak boldogulni pici kis életében, szeretne jól élni, szeretne valami értelmes munkát végezni, szeretne örömmel gyermeket nevelni, hittel tekinteni az égbe, ha hisz Istenében. Szeretne szeretni, szeretve lenni, és közhelyek tonnáit sorolhatjuk még. Egy-két kellemetlen tapasztalat, egy-két kiábrándulás, egy-két szembesülés azzal, hogy ő nem jó magyar, egy-két alapos berúgás, amikor is el lehet mondani hangosan, hogy „sírva vigad a magyar”, és fiatalemberünk oly magasról tesz rá az általunk hirdetett nemes eszmékre, mint a...? Mint a pinty. A cenzus eredménye talán egy nagy pofon. Akkor viszont tessék fölállni, körülnézni és mihamarább elmondani hazugság és az etnobizniszből származó érdek nélkül először saját magunknak, s aztán másoknak is, hogy miért élmény éppen ehhez a nemzethez tartozni - még ha ez néha némi többlet vállalásával jár is. Enélkül kár siránkozni, mert a siránkozásra ebben a kenyérharcos korban az égvilágon senki nem kíváncsi.- Kevesen érdeklődnek az irodalom iránt. Nem emlékszem, mikor loptak utoljára könyvet. (Peter Gossónyi rajza) KOMMENTAR Óvatosan az árulókkal MOLNÁR IVÁN Még ma is vannak olyan naiv vagy épp ellenkezőleg, nagyon is számító szlovákiai magyarok, akik úgy gondolják, ha Robert Fico pártja, a Smer megnyeri a választásokat, a parlamentbe kerülő magyar pártnak mindent meg kellene tennie azért, hogy bevegyéka Fico-kormányba. Megfeledkeznek azonban arról, hogy Fico a szlovákiai magyarok számára nem egyszerű politikai ellenfél, hanem a megsemmisítésünkre törő ellenség, aki pedig lepak- tál az ellenséggel, az áruló, bármilyen célokvezérlikis. Hogy a Smer hogyan viszonyul a magyarokhoz, azt már az előző Fico-kormány idején tapasztalhattuk, amikor a magyarellenes hangulatkeltés soha nem látott gyűlölethullámba csapott át. Hogy ez az elkövetkező időszakban sem lesz másképp, az már a párt választási programjából is kiderül. Ebben összesen két mondat szól a nemzeti kisebbségekről: „Gondos hozzáállás a nemzeti kisebbségek problematikájához. Akor- mány ennek a kérdéskörnek kiemelt figyelmet szentel.” Magyarán: olyan problémának számítunk, ami megoldásra vár. Ennyi. Ez is jól elrejtve a szövegben. Sokat elárul azonban a szövegkörnyezet. Á két mondat a program külpolitikai részében található, olyan problémák társaságában, mint a nemzetközi terrorizmus, a szervezett bűnözés, a kábítószer-kereskedelem, a tömegpusztító fegyverek. Ebből is látszik, hogyan viszonyulnak hozzánk a „baloldali” párt politikusai, és az is, milyen elbánásban részesülhetünk az elkövetkező években. Mindezt figyelembe véve nem valószínű, hogy Fico bepiszkítaná a szlovák etnoktaták körében szerzett jó hírnevét azzal, hogy leállna tárgyalni a parlamentbe bekerülő magyar párttal vagy pártokkal a kormányalakításról, az elmúlt időszakban egyes szlovákiai magyar politikai körökben mégis felvetődött a kérdés, mi lenne, ha... A kormányban való részvétellel enyhíthetnénk a magyarellenes lépéseken - állítják, és látszik rajtuk, ők sem gondolják komolyan. Vannak persze örök idealisták, akik képtelenek tanulni a történelemből. Ők a kevésbé veszélyesek, hiszen idővel kijózanodhatnak. Sokkal veszélyesebbek a hataloméhségben szenvedők, akik képtelenek megválni jól fizetett állami posztjuktól vagy ilyenre vágynak, ezért az ördöggel is képesek lennének cimboráim, csak hogy a megélhetésüket az elkövetkező négy évre bebiztosítsák. Mindezt persze hangzatos jelszavakkal palástolják, a lényegen azonban ez nem változtat: a megfelelő időben szó nélkül átállnának az ellenség oldalára, lejáratva ezzel az egész magyar kisebbséget. Kik azok a politikusok, akik a nekik és a csicskásaiknak odadobott jól fizetett posztokért hajlandók lennének az árulásra? Ezt már a választóknak kell eldönteniük a jövő héten. Egy biztos, aki azt állítja, hogy könnyű dolguk lesz, az nem ismeri a politikusainkat. FIGYELŐ 4000 cseh neonáci Csehországban 4000 aktív tagja van a neonáci mozgalmaknak; 10%-uk a kemény maghoz sorolható - áll egy tanulmányban, melyet a szélsőséges mozgalmakkal foglalkozó szakértők készítettek, akik úgy vélik, a neonáci mozgalmak erőszakveszélyt jelentenek a társadalomra, a hatóságoknak fokozottan kell rájuk figyelni. Megnőhet aromák, a betelepülők elleni erőszakos cselekedetek száma, a kemény mag terrorista cselekedetekre isragadtathatjamagát. (kj) Senkit semmi nem akadályozott abban, hogy szobája rejtekébe elvonulva beírja az árkusba, hogy ő magyar 458 467 KOCUR LÁSZLÓ Szokjuk. 458 467. Az elkövetkező tíz évben, ha a szlovákiai magyarságról esik szó számszakilag, ez és a 8,5 százalék lesz a két leggyakoribb mutató, amely leíródik, elhangzik. Kétségkívül nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nemzetiséget fel nem tüntető 382 ezer embert, lehet matekozni - ha kivonjuk a nemzetiséget be nem vallók számát, és az azon kívüli tartományt vizsgáljuk...; ha azt nézzük, hogy romának 105 ezren vallották magukat, pedig ennél valószínűleg többen vannak...- lehet okolni a külső körülményeket - rosszul volt előkészítve...; az emberek féltek a kódoktól...; a közösségi hálózatokon és biogokon terjedő hisztéria- keltés ezerszer hatékonyabb volt, mint a statisztikai hivatal napi szinten kiadott nyilatkozatai...-, defelesleges. A relativizálás önámítás. Mivel az adatokat önbevallásos módszerrel vették fel, senkit semmi nem akadályozott abban, hogy szobája rejtekébe elvonulva beírja az árkusba, hogy ő magyar, mintahogyabbólsemszármazott semmilyen előnye egyetlen szlovákiai magyarnak sem, ha hasonló körülmények között beírta, hogy ő bizony szlovák, navahó indián vagy éppen eszkimó. Mint hogyha ez valami titkolnivaló lenne, vagy a szomszédja nem tudná róla, hogy ő magyar (vagy navahó). 458 467, ennyien vallották - és a hangsúly a vallották igén van - magukat magyarnak. Ebben a helyzetben tálcán kínálja magát a jóleső leegyszerűsítés: aki nem vallotta magát magyarnak, az nem magyar, oszt’ jónapot, ám a helyzet ennél némileg bonyolultabb: az antipatikus számlálóbiztoson át az e sorok írója szerint a politikusi nyilatkozatokban sokszorosan túldimenzionált félelemig számos oka lehet annak az alapvetően egyébként nehezen érthető jelenségnek, hogy valaki nem vállalta a nemzetiségét. A hosszúra nyúlt eredmény- várás során, felteszem, senki nem várt emelkedést - bár nincs kőbe vésve, hogy a szlovákiai magyarságnak fogynia kell -, a csökkenéssel eleve számolhattunk, csak annak mértéke volt kérdéses. A két évtized alatti 109 ezres fogyás - a miheztartás végett: ez Komárom lakosságának a háromszorosa - kijózanító, egyben elgondolkodtató. Rámutat, hogy a politikai érdekképviseletünket vállaló pártok, párt, majd újra pártok kisebbségi programja - és az ehhez társuló hatalmi pozíciója - mennyire volt hatékony. Persze, az eredményt legfeljebb részben varrhatjuk az ő nyakukba, egészében véve semmiképp, a kisebbségi diskurzusban az uralkodó kollektivista narratíva miatt nem annyira kedvelt személyes felelősség elvitathatatlan, a számlálóíveket nem az MKP és a Híd töltötte ki, hanem mi. Mi, akik vagyunk még vagy 458 467-en (tudom, meg azok, akik szlováknak vallották magukat, de egyébként magyarok). Ez nem túl jó szám, de még mindig elég magas ahhoz, hogy ne engedjünk a legnagyobb közösségi portált a népszámlálási eredmények miatt az elmúlt két napban elborító apokaliptikus hangütésnek, és a jeges Dunának menjünk. Innen azért még van visszaút, ha a felvidéki magyarság képes lesz a hatékony önszerveződésre.
