Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-16 / 64. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AAÁRCIUS 16. Vélemény és háttér 7 A magyarságnak a jelenlegi, új paradigmákat kereső világban új válaszokat kell megfogalmaznia Helytelen válaszok Három hete ismerjüka népszámlálás eredményeit. Egy hete a választásokét. Egyik eredmény sem szívet melengető, de itt vannak, tényként kell kezelnünk azokat, mint ahogyan azt is, hogy nem kívánság- műsor lévén, változtatni rajtuk itt és most nem áll módunkban. LOVÁSZ ATTILA A népszámlálási eredményekről megjelentek az első elemzések, és ahelyett, hogy megoldásokat, stratégiákat, további teendőket taglaltak volna a szerzők, elindul a bűnbak- keresés. Ki mennyire tehet arról, hogy a magyarok lélekszáma csökkent Szlovákiában, ki okozta ezt a sokak szerint tragikus fogyatkozást, mutogatva jobbra, balra, szlovákokra, árulókra, repedt identitásúakra stb. Öröm nézni az elektronikus felületeket, ahol a korrektségre törekvő, komolyabb médiumokban közölt írások mellett megj elentek a futóbolond értékelések is, de hát spongyát rá, néhány tucat egymásnak írogató ember tömeges népfogyatkozásra aligha talál gyógymódot. Ezek után a választási eredmények taglalása már nem is lehetett meglepő. Ami meglepő volt, hogy felnőtt, köztiszteletre számot tartó és közügyekben jártas emberek miként hurrog- ták le a választópolgárokat, megkérdőjelezve döntési képességüket, szó szerint rossz választónak tartva azt, aki nem úgy szavazott, mint ahogyan azt a kifogásoló személy elképzelte. Mert, ugye, amíg a nép éljenez és a vállán hord, addig az az a nép, amely a víz és a gálya viszonyában az úr, tehát a víz. De amint máshogy dönt, máris feledjük Petőfi versét, és megjelenik a megvezetett, becsapott nép, még jó, hogy senki nem írta le, mint anno a 19. században, hogy a nem éljenző, hanem elutasító népa„csürhe”. A választás, lett légyen a nemzetiség megválasztása vagy a politikai párt melletti voksolás, nem bűncselekmény. Nem bűnöst, nem okozót, tettest kell keresnünk. Az emberek mindkét esetben valahogyan döntöttek, legitim és legális módon, és ha nem úgy döntöttek, ahogyan azt elvárták, elvártuk volna, akkor a hibát nem a választókban, nem a válaszadókban kell keresni. A hiba a közszereplőkben van, s minél korábban tudatosítják, annál nagyobb az esély, hogy a nem kívánt társadalmi események vagy folyamatok korrigálhatok legyenek. A bűnbakkeresés a nem kívánt folyamatokat csak meggyorsítja, ugyanúgy, mint az asztalra csapkodás és legénykedés. A népszámlálás eredménye lehangoló, a választási eredmény a Híd számára nem jó (legalábbis nem jobb, mint másfél éve), az MKP számára vereség. A magyarság lé- lekszámát tekintve ugyanúgy, mint a választási eredmények kapcsán nincs más út, mint észrevenni, amit a márciusi ifjak képesek voltak 164 évvel ezelőtt: a magyarságnak a jelenlegi, új paradigmákat kereső világban új válaszokat kell megfogalmaznia. A világ forr, a válság nemcsak a pénzintézeteké, hanem mindannyiunké, a válság része a társadalom morális helyzete. Válságos helyzetekben kell észrevenni, hogy az eddigi leghaladóbb, nyugati polgári társadalmi berendezkedés is újításért, átalakításért kiált, és ilyenkor illik észrevenni, hogy az Európában honos nemzetállam eszméje kiürült. Ebben a helyzetben egymásra mutogatni, árulózni, kire- kesztősdit játszani öngyilkosság. Közösségnek, politikai csoportosulásnak, közösségi eliteknek egyaránt. Az egyén életében nem, az ember túlél, gyermekei viszik tovább a stafétát, de ha a közösség rosszul választ, a herded átok útjára léphet. Okosabb lenne hát néhány napig, hétig nem nyilatkozni, hallgatni és gondolkodni, senki sehová nem hajt. És ha lehiggadnak az eredmények szülte emóciók, talán el lehet indítani egy társadalmi vitát, amelyet a szlovákiai magyarság valószínűleg úgysem úszhat meg. A „népet" egyre kevésbé foglalkoztatják a kisebbségi kérdések, annál inkább a megélhetési gondok Magyar érdektelenség MÓZES SZABOLCS A választási eredmények mellett szinte teljesen feledésbe merült, hogy a hétvégén néhol nem csak az ország új vezetéséről szavaztak. Pered és Gúta lakói arról is dönthettek, több mint 60 év után megválhatnak-e a településükre erőltetett szlovák névtől vagy sem. Ez a vélemény- nyilvánítás pedig felemásra sikeredett. Míg Pereden összejött az eredményességhez szükséges több mint 50 százalékos részvétel - habár állítólag ott is „rugdosni” kellett az emberek egy részét -, addig a hasonlóan magyar többségű Gútán a választópolgárok 39,7 százaléka volt csak hajlandó ebben a kérdésben kifejteni álláspontját (külön sztori, hogy harmaduk nemet mondott a névváltoztatásra). Könnyű lenne most innen leá- rulózni, leparasztozni, lekishi- tűzni vagy másféle módon megdorgálni a gútaiakat a gyászos eredményért, a számok viszont valamit mutatnak. Bizonyítványt állítanak ki a szlovákiai magyarság önbecsüléséről, „lelkiállapotáról”, tenni akarásáról. Avagy arról, hogy még az alapvető magyarügyekbe is belefáradt az emberek nagy része. Ugyanis félő, hogy a gútai szonda által mutatott kép nem egyedi, sok más településen is hasonló érdektelenség kísérne egy ilyen jellegű referendumot. Pedig jobb alkalmat nem is lehetne találni a népszavaztatásra, mint a parlamenti választások napját, amikor a lakosokjó része (Gútán aznap konkrétan 49,7 százaléka) úgyis elmegy voksolni. Igen, egyszerű lenne csúnyákat mondani a gútaiakra, ez viszont nem vinne előre. Fontosabb, hogy megértsük a mozgatórugókat, a távolmaradás okait. A gútaiak többségét jellemző apátiában minden valószínűség szerint benne van az elmúlt két évtized minden, tehát nem csak kisebbségi problémája. Az emberek egy része feltehetően belefáradt az ilyen jellegű csatározásokba - ami egyrészt érhető, másrészt nagybaj. Úgy érezheti, az államhatalom, a „szlovákok” végül úgyis másként döntenek, mint ők ott lent. A „népet” valószínűleg egyre kevésbé foglalkoztatják a kisebbségi kérdések, annál inkább a napi megélhetési gondok. Nem fog minket ez jóllakatni, nem ad munkát, nem visz előre - mondhatta a referendumról a helyiek egy része. S amellett, hogy ezzel semmiképpen sem érthetünk egyet, nehéz egy közel 20 százalékos munkanélküliséggel küzdő régióban azt magyarázni az embereknek, hogy most másként lesz, mint 1992-ben volt, amikor a többség megszavazta Kolárovo helyett a Gútát, csak éppenséggel a kormányzat nem volt kíváncsi a véleményére. Aki így gondolkodik, csak egyet felejt el: olykor akkor is harcolni kell, ha fölöslegesnek tűnik. Pláne, ha nem kivont karddal kell a küzdőtérre vonulni, hanem csak átballagni az egyik szavazóhelyiségből a másikba, szavazólapot kérni, a megfelelő helyre egy x-et írni és a lapot az urnába dobni. S az sem biztos, hogy egy eredményes népszavazás eredményét igno- rálná a kormányzat. Magától senki sem ad nekünk vissza semmit. Azt vissza kell követelni. Mindig, amikor lehetőség nyílik rá, s olyan hangosan, a'hogyan csak lehet. Másképpen nem megy. KOMMENTÁR Stockholm-Pozsony MOLNÁR IVÁN Az előrehozott parlamenti választások után eltelt pár napban rendkívül érdekes jelenségnek lehettünk tanúi. A választásokat toronymagasan megnyerő, és a kormányalakításra egyedül is képes Smer elnöke, Robert Fico olyan hangnemet ütött meg, amilyenre senki sem számított. Az előző kormányzati ciklusban megszokott primitív és rendkívül agresszív magatartás helyett most egy az együttműködésre és a kompromisszumokra már-már betegesen hajló, az újságírókkal szemben rendkívül nyitott, barátságos kormányfőjelölt áll előttünk, és sokan már nem tudják, hogy a szemüknek higgyenek-e vagy az eszüknek. Fico leginkább ahhoz a bankrablóhoz hasonlítható, aki az első rablásánál kegyetlen módszereket alkalmazott, a másodiknál pedig azzal sokkolja a túszul ejtett áldozatokat, hogy a lehető legjobb oldalát mutatja. Ennek megfelelők a reakciók is. Komoly jobboldali újságírók, elemzők és politikusok nyilatkoznak bizakodó hangnemben, már-már felmentve Ficót a korábbi bűnei alól, abban reménykedve, hogy ezúttal minden másképp lesz. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a szlovák jobboldal egy részét megfertőzte a Stockholm-szindróma. Ez utóbbi egy stockholmi túszdrámáról kapta a nevét. 1973-ban a svéd fővárosban két rabló megtámadott egy bankot, túszul ejtett négy alkalmazottat, majd öt és fél napig fogva tartotta őket. A túszok közben annyira megkedvelték fogva tartóikat, hogy ki- szabadulásuk után gyűjtést rendezteka jogi védelmükre. A Stockholm-szindróma lényege, hogy a kiszolgáltatott helyzetben levő emberek szeretetet kezdenek érezni fogva tartóik iránt. Ez olyankor léphet fel, amikor a sok hántás mellett a túsz figyelmet, néha felületes kedvességet tapasztal a rabtartójától, ugyanakkor teljesen ki van szolgáltatva neki. A szlovákjobboldal most hasonló helyzetet él át Ficóval: teljes kiszolgáltatottság és az áldozat megtévesztését szolgáló apró figyelmességek. Gsak idő kérdése azonban, hogy mikor dobja el ezt az álarcát. Mindez persze nem azt jelenti, hogy hátat kellene fordítani neki, hiszen egyes esetekben a jobboldal kénytelen lesz együttműködni vele, sosem lenne szabad azonban megfeledkeznünk arról, ki is valójában Fico, és - az elmúlt évek tapasztalatait észben tartva - arról sem, hogy szorult helyzetben mire képes. Ha hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a Stockholm-szindróma, annak beláthatatlan következményei lehetnek, hiszen Fico ennek köszönhetően akár több választási ciklusra is ráerőszakolhatja magát az országra. A pszichológusok szerint a Stockholm-szindrómát átélőknek a szabadulás után nagy szükségük van támogató pszichoterápiás kezelésre, hogy a megterhelő érzelmi helyzet után vissza tudjanak illeszkedni a normális életbe. Valami hasonlóra Szlovákiának is szüksége lesz az elkövetkező választási ciklus után, ehhez azonban előbb még túl kell élnünk a csak most kezdődő túszdrámát. TALLÓZÓ KÜLFÖLDI SAJTÓ A The New York Times internetes kiadásában, Paul Krugman blogjában Kim Lane Scheppele, a Egyetem professzora kifejtette: Magyarországon „valódi médiaszabadság van, mert a sajtó továbbra is kemény riportokat közöl, amelyek dokumentálják a Fidesz hatalmának megszilárdítását”. „Ha az emberek meg akarják tudni, mi történik Magyarországon, azt megtudhatják a magyar médiából” - írta Scheppele. Szerinte azonban a sajtószabadság egyúttal „illúzió is”. Mint írta, „azok az újságírók, akik megtagadják, hogy kövessék a párt irányvonalát, egyszerre jogi és pénzügyi veszélybe kerülnek, bizonytalansággal és félelemmel teli környezetben publikálnak”. Scheppele szerint a műsorsugárzó médián kívül valódi pluralizmus van, de a lapok és az internetes portálok közönsége messze elmarad az elektronikus médiáétól. A professzor szerint a magyar média képe az oroszéhoz hasonló, ahol a kormány az őt bíráló, kis példányszámú lapokra rámutatva állítja azt, hogy szabad a sajtó, miközben „a kormány csaknem totális kontrollt gyakorol azon média felett, amely a legtöbb emberhez jut el”. A Frankfurter Allgemeine Zeitung Magyarország ellenkezik a szankciókkal címmel jelentetett meg írást a kohéziós pénzekre vonatkozó döntésre adott magyar reakcióról. A szerző megjegyezte, a pénzügyminiszteri tanács döntésének az a célja, hogy „megfegyelmezze Orbán Viktor miniszterelnök kormányát, amely az utóbbi hónapokban vitatott törvényhozási lépésekkel provokálta az Európai Bizottságot”. (MTI) ■ Remélem sikeresebb leszek az érettségin, mint az MKP a parlamenti választáson!
