Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)

2012-03-15 / 63. szám, csütörtök

Vélemény És háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AAÁRC1US 15. Az eddigi parlamenti választások során az egyszer kiesett pártok közül csak az SNS éviekéit vissza Együttélés Bár az Egyesült Államok már a következő elnök- választásra figyel, a szer­ző mégis az előzőre, a 2008-asra utalna vissza egy gondolat erejéig. KOCUR LÁSZLÓ Amikor John McCain számá­ra az eredményhirdetés után nyilvánvalóvá vált, hogy Ba­rack Obama költözhet be a Fe­hér Házba, nem azt üzente ne­ki, hogy az ő ellenkampánya miatt mennyi szavazatot vesz­tett, hanem arra buzdított minden amerikait, aki támo­gatta, hogy vele együtt „gratu­láljon neki, és fejezze ki jókí­vánságát következő elnökünk­nek, hogy megtalálja az együttműködés útjait és az el­lentétek leküzdéséhez szüksé­ges kompromisszumokat”. A szlovákiai magyar pártok megmaradtak a másikra muto­gatásnál. A különbség csak annyi, hogy a Híd jobb pozíció­ból tud mutogatni, pedig a ki­alakult helyzetben neki illenék nagyvonalúbbnak lenni. Ot nappal vagyunk a válasz­tások után. Akit érdekelt, az már megnézte a különböző gra­fikonokat és tabellákat arról, hol, hányán, hogyan, kire sza­vaztak, bár ez a böngészés leg­inkább arról szólt, hogy melyik választási körzetben mennyi­vel nyert Fico - anyám, a szá­mok nem hazudnak, parafra- zálhatnánk Petőfit. Botorság lenne azt gondolni, hogy a déli járásokat a „három igaz” kivé­telével a Smer csak az ott lakó szlovákok szavazataival tudta vinni, a „mi” szavazataink pe­dig csak a Híd és a Magyar Koa­líció Pártja között oszlottak meg. Ficóék a kampány alatt Dél-Szlovákia számára egy szájkosárral a fején eldugták a két magyarfaló főmumust, Dušan Caplovičot és Marek Maďaričot, a gazdaságilag le­szakadt régiók pedig vevőnek bizonyultak az erős állam és a szociális biztonság ígéretére. Mindkét pártelnök értekezett az elveszett szavazatokról. A parlamentbe jutott párt vezető­je úgy fogalmazott, az MKP mi­att elveszett százezer magyar szavazat. Nos, ebben kétségkí­vül igazat kell adnunkBugár Bé­lának. Számára. Az a 109 483 felnőtt, szabad, cselekvőképes szavazó ugyanis úgy döntött, nem őt választja. E szavazók egy része valószínűleg akkor sem biztos, hogy szavazna a Hídra, ha egyedül versengene a szlo­vákiai magyarok voksaiért. E so­rok írójának nem tiszte meg­mondani, mi legyen az MKP-val, a párt nem csak a Híddal szem­ben szenvedett vereséget, a má­sodszori kudarc értelmezését nem korlátozhatjuk egy bináris oppozícióra, hanem sokkal komplexebb kontextusba kell helyeznünk, mely alapos elem­zést és a 2010-esnél talán mé­lyebb önreflexiót kíván. Min­denesetre kétszer is bebizonyo­sodott, hogy az általuk felkínált politikai alternatívára egyelőre van igény, mely a 458 467 „vi­szonyszám” ismeretében akár magasnak is mondható. A szlo­vák politikai valóság azonban az, hogy az eddigi hat parlamen­ti választás során az egyszer ki­esett pártok közül csak egyetlen egyneksikerültvisszaevickélnie a parlamentbe, az SNS-nek 2006-ban. A választási kampány számos tanulsága közül legalább egyet az MKP-fanok számára is ki­emelnénk. A választások éjsza­káján a tévéképernyőn sok „árulót” láthattunk. Ott volt például az áruló Mikuláš Dzu- rinda, akinek 2000-ben volt po­fája kilépni a Keresztényde­mokrata Mozgalomból, mely­nek alapító tagja volt, és új pár­tot alapítani. A szintén „áruló” Robert Fico pedig másodszor is miniszterelnök lett. Hogy nem sült ki a szeme, amikor 1999-ben kilépett a Demokrati­kus Baloldal Pártjából... És ez csak két példa a közelmúltból és a honi politikából, nemzetközi kitekintés nélkül, pedig vélet­lenszerűen kiválasztva bárme­lyik európai országot, tudnánk hasonló példát találni, a pártok fragmentálódása a politikai élet sajátja. Lehet, hogy kisebbség­ben jobban fáj, hogy a nagy ne­hezen összesuszterolt, az ideo­lógiai törésvonalakra fittyet hányva a látszategység illúzió­ját nyújtó gyűjtőpárt felbom­lott, és az „oszlásnak indulás” idején emberi természetünkből eredően még esetlegesen helye is lehetett túlfűtött érzelmi re­akcióknak, most azonban eze­ket már ideje lenne elhagyni. Ami most következik, az az együttélés. Az MKP-nak tartó­san meg kell tanulnia együttélni a parlamenten kívüli léttel, most garantáltan berendez­kedhetnek rá négy évre. E kö­rülmények között kell kialakí­taniuk túlélési stratégiájukat. A Hídnak együtt kell élnie azzal, hogy elsősorban délen vesztett szavazókat, és elgondolkodni azon, miért történhetett ez. Ne­künk, szlovákiai magyaroknak pedig együtt kell élnünk azzal, hogy ez a politikai reprezentá­ció fog irányt szabni az ország sorsának, s benne egy kicsit a miénknek is. Ahogy a méltán népszerű Belga együttes „sza­valta”: mi választottuk őket, minket képviselnek. KOMMENTAR Obama kötelező duplája VERES ISTVÁN Nagyon el kell rontania valamit Barack Obama stábjának ahhoz, hogy ne dupláz­hasson a Fehér Házban a jelenlegi, de­mokrata elnök. A republikánusok eddigi kampányának forgatókönyvét ugyanis mintha csak Barack Obama kampányfő­nöke írta volna. Elhúzódó jelölési folyamat, ellentétes megítélésű jelöl­tek. Mitt Romney ugyan már szinte ledolgozhatatlan előnnyel menetel, Rick Santorum viszont itt-ott még begyűjt egy-egy államot, így a végső jelöltállítón a má­sik két indulóval, Newt Gingrichcsel és Ron Paullal összefogva okozhat kellemetlenségeket Romneynak. Az egész republikánus belharc viszont mintha csak egy megrendezett színdarab lenne, nincs valódi tétje. Ha tehát Obama novemberben nem tudna duplázni, az nem a republikánusok győzelmét, hanem a jelenlegi el­nök vereségét jelentené elsősorban. Erre viszont akkora az esély, mint hogy valaki pingvinekkel találkozzon a nevadai sivatagban. Gingrich és Ron Paul küldöttei ugyanis aligha állnak majd az ultrakonzervatív Santo­rum oldalára, így több mint valószínű, hogy Romney lesz a fő anti-Obama, az idei John McCain (ő volt Oba­ma vetélytársa öt éve). A hagyományosan konzervatív államok (például Észak- Karolina, Tenessee, Georgia, Kansas) jelöltállító gyűlésein ugyanakkor láthattuk, hogy a bigottabb déli és közép-nyugati amerikaiaknak Romney elfogadhatat­lan; az előválasztásokon Santorum vagy Gingrich mögé sorakoztak fel. Szomorú, de ezen a téren Romney egy cipőben jár Obamával. Utóbbit bőrszíne miatt utasítják el a konzer­vatív választók, Romneyt pedig nagy valószínűséggel azért, mert mormon vallású. Az USA-ban ugyanis, bármennyire tűnik is Európából a szabad vélemény mennyei paradicsomának, nagyon el­terjedt egy isten-haza-család típusú életfilozófia. Ez még nem lenne baj, csakhogy a begyöpösödött amerikaiak­nál ez idegengyűlölő viselkedési modelleket produkál, meg azt, hogy nem tudják elfogadni, ha valaki másként járja a Teremtő által neki kiszabott rögös utat. Az újprotestáns szentfazekaknál erre még az is rátesz, hogy a mormonok korábban (és egyesek szerint ma is) gyakorolták a többnejűséget. Egy mormon tehát akkor lesz amerikai elnök, amikor az említett pingvinek be- slattyognak a sivatagba. Ha valami csoda folytán pedig Santorum megelőzné Romneyt, ő sem tarolhatna, ugyanis olyan tervekkel állt elő, amelyektől a normális észjárású embernek feláll a hátán a szőr. Betiltaná a melegházasságokat és az abortuszt, nemrég pedig azt nyilatkozta, hányni tudna az állam és az egy­ház szétválasztásának gondolatától. Summa summarum (vagy Santorum): ha Obamát le akarnák győzni novemberben a republikánusok, már rég egy jól megerősödött, országosan népszerű ellenje­lölttel kellene járniuk az államokat. Mire nyáron eldől, hogy ki lesz a kihívó, már csak né­hány hónapja marad, a jelenlegi elnök emellett rekord­nagyságú kampányadományokkal, felkészült és higgadt kampánystábbal várhatja a döntő csatát. JEGYZET Égre dobott szívvel LAMPL ZSUZSANNA Ragyognának az orchideák az ablakban, mint a márci­usi ifjak a márciusi fényben, ha a napot nem takarnák szürke esőfelhők. A nő megigazgatja a szegfűt és a rózsát, amit nőnapra kapott. Ti megtartjátok a nőnapot? Ezt a szocialista ünnepet? Hitetlenkedik egyik ismerőse. Nekem visszataszító ez a szocialista nőnap, mert azok a forra­dalmár nők jutnak róla az eszembe, akik erőszakkal kiharcolták, hogy legyen napjuk, mondja rúzsnyomot hagyva a csészén, amiből a teáját kortyolgatja. Mi nem szeretjük a feminista ünnepeket, és az Amerikából ránk erőltetett Valentinokat sem. Mi az anyák napját ün­nepeljük, teszi hozzá két korty között. A nőnek eszébe jutnak a má­ig jól funkcionáló szocialista konyharuhák, amelyeket ré­gi nőnapokon kapott. Meg azok a nők, akiknek nem adatott meg, hogy anyák le­gyenek, ám attól még meg­érdemlik, hogy ők is kapja­nak egy szál virágot, mert nélkülük sem lenne teljes a (férfi) világ. Egyébként miat­ta nyugodtan lehetne férfi­nap is. De nem mond semmit. Nem kényszer az ünnep. Aztán szóba kerül március idusa. A mai ünnep. A nő, amikor még egészen kicsi lány volt, azt gondolta, hogy az idus az Ida név be­cézett alakja, mint például a Katalinnak a Katus, és a március idusa olyasmitje- • lent, hogy márciusban szüle­tett Ida. Később, amikor már tudta, hogy miről szól(t) március tizenötödike, barátnőivel összehasonlították Petőfi összes verseinek első és má­sodik kötetében látható Pe- tőfi-képet, a dagerrotípiát és a rajzolt portrét, és azon vi­tatkoztak, melyiken helye­sebb Petőfi. Abban viszont megegyeztek, hogy a leghelyesebb Petőfi Petrovics Zoli, aki abban az iskolai műsorban alakította Petőfit, amit Gálán Géza rendezett. Március tizenötödike a ma­gyarok ünnepe szerte a vilá­gon, mondta Andrássy taní­tó néni, és azon a napon a tanítás kezdetén nem a Munka dalát énekelték, ha­nem a Kis lak állt. És ezt mindenki tudta, pedig az iskolában csak később ta­nulták. Amikor a forrada­lomról és a forradalmár köl­tőről tanultak. Gyönyörű büszke verseket tanultak, ha éjfélkor fölkel­tenek, ezeket akkor is tudni kell, mondták a tanító né­nik. Mikor ezeket szavalták, mintha Petőfi szívéből do­bogott volna bennük egy darab. Annál szörnyűbb volt hallani, hogy ezt a fiatalem­bert, aki Segesvárnál gyalog menekült, egy másik katona lóháton ülve lemészárolta. És a nőnek eszébe jutnak a magyar katonák, akik a Don-kanyamál menekülve fel akarnak kapaszkodni a német járművekre, és az au­tón ülők puskatussal verik le őket. És Radnóti, akit a bori noteszével együtt lőnek bele az árokba, s akinek még menekvésre sem volt lehető­sége. Az utolsó pillanatokban mindenki élni szeretne. A forradalmár férfiak is. Mire gondolhatott akkor Petőfi? , Anyám, az álmok nem hazudnak”? „Már hó takará el a bérei tetőt?” Minden­esetre március tizenötödikén bizonyára ezt érezte: „ha feldobnám az égre a szíve­met, melegítené a világot nap helyett”. A nőnek ez a kedvence. Ezt akarja érezni március idusán.- Attól tartok, a válasaztás utáni személycserék engem sem kerülnek el, és a férjem lecserél egy fiatal pipire. (Peter Gossányi rajza)

Next

/
Thumbnails
Contents