Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-23 / 45. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 23. Vélemény és háttér 7 Megosztja a Hamászt a dohai egyezmény, de ez aligha könnyíti meg Izrael dolgát Palesztin dupla csavar Mérget lehet rá venni, hogy Obamának a novemberi elnökválasztásig nem sikerül teljesítenie egyik, négy évvel ezelőtti választási ígéretét: a világ legrégebbi feszültséggócának számító izraeli-palesztin konfliktust hajszálnyival sem tudta kimozdítani a holtpontról. AAAL1NÁK ISTVÁN Az amerikai elnök március 5-re a Fehér Házba invitálta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt. Biztosan két vezető témájuk lesz. Az egyik az a látszólagos konfliktus, hogy Izrael az USA jóváhagyása nélkül is kész csapást mérni az iráni atomlétesítményekre, amit Washington ellenez. De ez csak porhintés, taktika, a zsidó állam amerikai beleegyezés nélkül sosem szánná el magát egy ilyen lépésre. Tehát az iráni válságról biztosan egyeztetni fognak, de hogy miben állapodnak meg, azt nem fogjuk megtudni, a szándékos kiszivárogtatások félreveze- tőek lesznek. Most csak az biztos, hogy egy katonai konfliktussá terebélyesedő megoldás senkinek sem érdeke. Ami az izraeli-palesztin konfliktust illeti: Obama közvetlenül az után sem tudta akaratát rákényszeríteni Netanjahura, hogy megválasztották amerikai elnöknek, sőt: meghátrált az izraeli kormányfő előtt. Most pedig már meg sem kísérli, hiszen ha azt akaija, hogy újraválasszák, nem fordíthatja maga ellen az erős amerikai zsidó lobbit, a zsidó választókat. Némi iróniával azt is mondhatjuk, hogy az egyre nagyobb nemzetközi elszigeteltségbe kerülő Izraelnek van egy erős szövetségese: a palesztinok széthúzása. A palesztin mozgalom egymással rivalizáló vezetői katari közvetítéssel a hónap elején megállapodást kötöttek egy ideiglenes egységkormány létrehozásáról, a parlamenti választások kiírásáról. A dohai egyezség az Abbász elnök vezette, Cisz- jordániát uraló Fatah és a Gázai övezetet vezető szélsőséges Hamász között valóban történelminek tűnt, mindkét részről hatalmas kompromisszumot jelentett. Kimondta, hogy az egységkormányt Abbász fogja vezetni, aki már a múlt szombaton be akarta mutatni e kormány tagjait. De ez nem történt meg, újabb nézeteltérés robbant ki. Ugyanis Abbász a dohai megállapodást Háled Mesaallal, a Hamász legnagyobb tekintélyű, de szíriai száműzetésben élő vezetőjével kötötte, s abban állapodtak meg, hogy az egységkormány tiszteletben fogja tartani a PFSZ által aláírt megállapodásokat. Az oslói egyezményekről és az Izraellel aláírt egyéb megállapodásokról van szó, ám ezeknek a tiszteletben tartását a Hamász szombaton ismét mereven elutasította. A Hamász gázai vezetése szerint Katarban egy átmeneti egységkormányról született egyezség, melynek nem az a feladata, hogy - a nyugat által támogatott - Abbász politikai programját hajtsa végre, hanem csak az, hogy előkészítse a választásokat. Az egységes palesztin politizálást s ezzel a palesztin álmok megvalósítását eddig az Izraellel kiegyezésre törekvő Abbász (Fatah) és a Gázát bekebelező Hamász konfliktusa akadályozta. Most egy újabb törésvonal jelent meg, immár a Hamászon belül, az újabban mérsékeltebb hangnemet megütő Mesaal, valamint az Iszmáíl Haníje-féle keményvonalas gázai vezetés között (Haníje a gázai kormány feje). Míg korábban úgy tűnt, hogy a dohai megállapodás véget vet az öt éve tartó, Hamász és Fatah közötti palesztin ellenségeskedésnek, most az látszik, hogy egy újabb belső palesztin front is megnyílt. Könnyű lenne azt mondani, hogy minél nagyobb a palesztin széthúzás, annál jobb Izraelnek. De a konfliktusban túl sok a külső érdekelt fél, Irán és Szíria biztosan besegít abba, hogy a zsidó állam dolga ne legyen könnyebb. JEGYZET Nők a padláson LAMPL ZSUZSANNA H Ha azt álmodom, hogy munkában vagyok, mindig abbanaMar- tanovič utcai fabarakkban látom magam, aminek a helyén ma az Eurovea bevásárlóközpont áll. Belépek a rácsos kerítésen. A barakkba vezető út mentén fű, halvány bokrok. Az udvaron szilvafák. A kinti színek fátyolosak, olyan álombeliek. Nem úgy a barakk! Hosszú folyosóját elárasztja a nap fénye. Élesen megvilágítja a benti tárgyakat. Irattartók. Polcok. Újságok. Lefűzött színes magazinok, írógépek. Tiszta kéziratpapírok. Gépelt kézirathalmok. És a napfény hirtelen megvilágítja az embereket is. Ahol rózsaszín és lila fokföldi ibolyák trónolnak vízzel színültig töltött tányérokban az udvarra néző rácsos ablakban, oda lép be először az álombéli énem. Köszönését négy mosolygó nő fogadja kedves szóval, miközben ujjaik egy pillanatra sem hagyják abba az írógép billentyűi fölött lejtett táncot. A nagyteremben az asztal körül sokan ülnek, színes folyóiratot lapozgatnak. A címét alkotó két betűtől megdobban a szívem. Hirtelen megérzem a friss nyomdafesték illatát, és ettől eltölt az izgalom, az alkotás izgalma, és leülök én is közéjük, és az izgalommal egyidejűleg, amely nem hagy alább, megszáll a nyugalom. Az otthon nyugalma. Otthon vagyok ebben a barakkban. Ebben a szerkesztőségben. A Nő szerkesztőségében. Ide tartozom. Nemegyszer álmodom ezt. De tegnap valóra vált az álom. Egykori főszerkesztőnőm hívására tizenöten jöttünk össze, hogy megünnepeljük a lap megalapításának 60. évfordulóját. 1952-benjelent meg először a Dolgozó Nő, s ebből lett későbbaNó. Hatvan év egy lap korában, az már sajtótörténelem. Ugyanakkor ez a hatvan év a nők társadalmi helyzeténekjavításáért kifejtett munkáról is szól, továbbá arról az erőfeszítésről, amelyet a lap alkotói a nők műveltségi színvonalának emelése érdekében tettek. És nem utolsósorban szól arról is, hogyan lehet elegáns, nem erőltetett módon elültetni, illetve fejleszteni a magyar identitás csíráit a magyar családokban. Igen, a családokban, hiszen a lapot nemcsak nők olvasták, hanem férfiakis. Volt időszak, amikor 48 ezres példányszámban jelent meg, de még a rendszerváltás előtt is meghaladta a 30 ezret, ami azt jelenti, hogy nagyjából 120 ezren olvasták. Én kislány koromban találkoztam vele először, mert apukám azt mondta, hogy magyar családba magyar újság kell, és a hazai magyar újságot ki vegye meg, ha nem mi. Ezért a Ludas Matyi, valamint az Élet és Tudomány mellé megrendelte a női lapot is. A volt kollégák mesélik, hogy falun sok embernek ma is ott állnak a Nők a padláson, mert azt mondják, nincs szívükkidobni. Ülünk, igaz, nem az álombéli teremben, de mondom, ott most bevásárlóközpont van. Ha létezik valami fluidum múlt és jelen között, akkor talán átszivárog az üvegcsoda falai közé, s az ott dolgozók megérzik, mi a szolgálat. S talán megértik, hogy a vevőt is úgy kell tisztelni, ahogy a mindenkori Nő tiszteli az Olvasót. KOMMENTAR Hajógyársirató KOCUR LÁSZLÓ Vidáman indult a hétfő a Komáromi járásban, a hajógyár (és itt talán indokolt lenne a nagybetűs írásmód, beleértve a névelőt is) teljes leépítést jelentett be, ami jelen esetben 300 ember elbocsátását jelenti. Megdöbbentő. Maga a tény is persze, illetve az, hogy a szocialista nehézipar egykorvolt csallóközi fellegvárában ma csak egy kisebb falunyi ember dolgozik. Amikor jó Wel- lisch Hugó 1898-ben felhúzta a mai gyár elődjének falait, 140 ember kezdte meg a munkát, 114 év elteltével bő kétszer annyi fejezheti be. Amikor a rendszerváltás óta a komáromi iparfejlesztés gátjaként a magas telekárakat megjelölő, ebben a tudatban megnyugvó, ezért semmit sem csináló észak-komáromi városvezetés tétlensége miatt a dél-komáromiak által elhalászott Nokia 2300 dolgozó elbocsátását jelentette be - melynek egy része értelemszerűen felvidéki lesz, mivel a „fél” Komáromi járás ott dolgozik-, az olvasó aránytalanságnak érezheti, hogy a szerző a 300 elbocsátása felett kesereg e hasábokon. (Persze, a banki hitel lehetősége e kézirat nyomdába küldésekor még nyitott kérdés.) Mégis, nekünk, komáromiaknak, illetve a régióbelieknek talán jobban fáj ez a háromszáz, ugyanis ha bezárna a hajógyár, akkor nemcsak azt kellene megoldani, hogy mi legyen 37 hektárnyi ipari területtel, hanem egy szimbólum omlana össze. Megkockáztatom, nincs olyan komáromi őslakos, akinek ne lenne legalább egy hajógyári rokona vagy ismerőse, és valószínűleg a betelepülők között is ritkaságszámba megy az ilyen, a legtöbbjük ugyanis éppen az iparosítással párhuzamosan költözött a városba, hagyva az ingázást másra. A rendszerváltást megelőzően a gyár 4623 embernek adott munkát, ezzel regionális szinten is a legjelentősebb foglalkoztatók közé tartozott. S bár már rég nem az, az évszázados mítosz még tartja magát, így, ha lehúznák a rolót, a városon és a régión olyan világvége-hangulat söpörne végig, mint a gyár 2001-es, finoman szólva is elkerülhetőnek nevezhető csődje idején. Aztán az utolsó oltsa le a villanyt... Rövid fejszámolás után feltehetjük a kérdést, hol van az a 4323 ember? Meghaltak, nyugdíjba mentek, máshol találtak munkát, vagy munkanélküliségi statisztikai mutató lett belőlük. Mert menni nagyon nem volt hova. Hogy egy látványos példával éljünk: ha a városba a főváros felől érkezünk, az ebek harmincadjára jutott Hydrostavnak már csak a hűlt helyét találjuk, ha Érsekújvár felé távozunk, az egykori vágóhídon - melynek termékeit a helyi húsüzem dolgozta fel - legfeljebb az autónkat mosathatjuk meg. S némi túlzással, talán a rendelkezésünkre álló terjedelmet is kitöltené, ha fel kívánnánk sorolni, a két városkapu között mennyi cég zárt be, ellenben aforizmányi terjedelem is elegendő lenne az új nagyfoglalkoztatók listázására. A kampány hevében az MKP és a Most-Híd is az eresztékeiben recsegő iparvállalat megsegítésére sietett. Ők, akik húsz éve - korábban egy pártban - ott vannak a politikai életben, akik vezették a várost, akik - együtt vagy külön, de a komáromi kötődésű embereik mindenképp - háromszor voltak kormányon, így minden eszközük meglett volna ahhoz, hogy még a sírásó brigád érkezése előtt segítsenek a cégen, most hirtelen észrevették, hogy baj van. Ehhez a teljesítményhez csak gratulálni tudunk... Ha a Nokiában és a hajógyárban is megvalósulnak a tervezett leépítések, az jócskán meg fogja dobni a januárban 18,64 százalékos munkanélküliséget - ami még mindig „csak” a fele az elképzelhetetlenül és élhetetlenül magas, 36 százalékos rimaszombati járásbelinek-, és alaposan feladja a leckét az önnön sorsáért aggódó választónak. Ha ugyanis arra akar szavazni, aki munkát ígér, legalább 26 választása van. Ha viszont arra, aki reálisan munkahelyeket teremtett Dél-Szlovákiában, akkor nehéz helyzetbe kerül. FIGYELŐ Keresztények a rasszizmus ellen A jobboldali szélsőséges gondolkodás összeegyeztethetetlen a keresztény hittel - szögezték le közös állásfoglalásukban a két legnagyobb németországi keresztény felekezet, a római katolikus és az evangélikus egyház vezetői. „Ez durván sérti az emberek Isten előtti egyenlőségének felfogását, amely a keresztények számára alapvető fontosságú” - olvasható a dokumentumban. A nyilatkozat kiadására annak a ma Berlinben tervezett rendezvénynek az alkalmából került sor, melyen a több éven át tartó neonáci gyilkosságsorozat áldozatairól fognak megemlékezni. Az egyházak felszólították a németországi keresztény hívőket, imádkozzanak az áldoza- tokértés családjaikért. (MTI)- Azért lássuk be, a hokiban sokkal kevesebb a durvaság, mint a politikában...
