Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-17 / 40. szám, péntek
Bár hetedik éve Budapesten, Frenák Pál társulatában táncol, állandó lakhelye Franciaországhoz köti, ám sem itt, sem ott nem hiányolja a kubai ízeket. Nelson Reguera ugyanis mindenütt megtalálja azokat az ételeket, amelyek kárpótolják az otthoni finomságokért. A congrira (babos rizs) és a tortone (zöldségbanán kisütve) helyett Franciaországban a kagyló, Budapesten a gulyás lett a kedvence. O maga nem főz. A konyha nem az ő terepe. A színpad annál inkább. Nelson Reguera világviszonylatban is a legjobb táncosok egyike. Ha egy hosszabb távoliét után hazarepül Kubába, mi az, amit a leginkább kíván, amivel bárki a kedvében tud járni? A polenta. Kukoricakása. Sok tejjel. Megérkezem, és a szüleim azt kérdezik: „Na, levágjunk egy disznót?” Még mindig nem megy a fejükbe, hogy én egy tányér kukoricakásával is beérem, pedig a sertéshúst is szeretem. A kukoricakása sokáig a szegények eledele volt. Én azon nőttem fel. Hároméves koromban a nagyszüleimhez kerültem, ott szerettem meg, náluk. Süteményre nem nagyon futotta, babos rizs és polenta gyakran volt. Amikor már iskolába jártam, a kollégiumi menzán étkeztem, de pénteken, amikor utaztam haza, a csirkehúst meghagytam a nagymamámnak. Becsomagoltam szépen, és hazavittem neki. Kemény évek voltak azok Kubában. Nem dúskáltunk semmiben. Tizenhárom évesen ellógtunk a suliból egy barátommal, találtunk egy tavat, ahol segítettünk a halásznak, és a végén kaptunk tőle egy nagyobb darab halat. A kollégium konyhájában akartuk megsütni, de kitört a balhé. A tanárnők egyike lecsapott ránk, kiderült, hogy engedély nélkül hagytuk el az iskola területét, és behívatta a szüleinket. Másnap bejött az apám, és nem értette az egészet. „Mi itt a baj? - kérdezte mosolyogva. - Kiszöktek, de semmi rosszat nem tettek” A barátomat kirúgták, én maradhattam. Annyira jól táncoltam, hogy az mentett meg. Aki Kubában nő fel, az, gondolom, imádja a tenger gyümölcseit. Kubában több a sertés- vagy a csirkehús, mint a rák, a languszta, a kagyló vagy az osztriga. A polipot is a francia konyha szerettette meg velem. Nálunk még vasárnap sem került tengeri gyümölcs az asztalra. Halból sem ettünk sokat. A francia konyha pedig egészen más, mint a kubai. Nem a mennyiségre megy, hanem az ízekre, a látványra. Egyébként mindenevő vagyok. Néha túl is eszem magam. A kacsahús és a libamáj a nagy kedvencem. A repülőgépen viszont, Párizsból Budapest felé közeledve, már csak a gulyás jár az eszemben. Alig várom, hogy megérkezzek, és az az első, amit eszem. Talált valami meglepőt a magyar konyhában? Eleinte komoly gondot okozott. Kubából Ausztráliába szerződtem, ott táncoltam pár évig, onnan jöttem Budapestre. Akkoriban még vegetáriánus voltam, csak zöldséget ettem. Aztán szép lassan váltottam. A fűszeres, zsíros, tömény magyar ételek azonban eleinte Süteményre nem nagyon futotta, babos rizs és polenta gyakran volt. Amikor már iskolába jártam, a kollégiumi menzán étkeztem. Kemény évek voltak azok Kubában. Nem dúskáltunk semmiben. megülték a gyomromat. Most már nem. Télen valósággal remegek a finom gulyásért. A halászlét is szeretem. Nekifogna valamelyiknek? Vagy főzni, vagy enni. Nálam a kettő együtt nem igazán megy. Főzés közben annyira eltelek a szagokkal, hogy mire kész az étel, elmegy az étvágyam. De például a currys-zöldséges hússal elő mernék állni. Kubából vagy Budapestről visz valamilyen fűszert Franciaországba? Soha, semmilyent. Nem tartom magam nagy szakácsnak, még ha nem kopna is fel az állam, ha nekem kellene főznöm. Ha viszont nekem főznek, azért igazán hálás vagyok. A kukoricakásáig sem merészkedik el? Azt csak otthon eszem. A nagyné- ném, az anyukám vagy a nővérem bármikor elkészítik. Mellesleg: mind a hárman máshogy csinálják S Kubába visz valamit az európai finomságokból? Fehérbort Franciaországból. Kuba nem tartozik a bortermelő országok közé. Nálunk nincsenek zamatos hazai borok. A magyar borok közül melyiket szereti a legjobban? A tokaji mazsolaborokat. Libamájkrém édes fehérborral... már össze is futott a nyál a számban. Kubában van libamáj? Nincs. Franciaországban pedig ugyanolyan drága, mint Budapesten. Én sem eszem hetente, csak ha nagyon jó vagyok magamhoz, vagy ha valami komoly bánat ért. Libamájjal mindig meg tudom vigasztalni magam. Mivel lehet még levenni a lábáról? Kagylóval. Hozzá fehérbor és fehér kenyér. Könnyű elkészíteni, csak gyakorlat kell hozzá. Meghagyom másnak. Inkább kivárom, míg elém teszik. A helyi specialitásokhoz hogyan viszonyul? Nem kísérletezgetek. Az még nem fordult elő, hogy csak úgy belevetettem magam az adott ország szemmel megfejthetetlen ételkülönlegességeibe. Kígyó, bogár... kösz, nem! Van egy erős határ. Bár békát már ettem. A franciáknál? Kubában. Nyolc-kilenc évesen, a barátommal mi is gyakran vadásztunk békára. A combunkig ért a sár, a mocsár, olyan nagyok voltak a békák, hogy alig mertük elkapni őket. A barátom szülei aztán megsütötték, és úgy emlékszem, ízlett. Ezek valóban különleges békák voltak, kövérek és hatalmasak. Béka és csiga egyre megy. Csigát is ettem már. A franciáknál nemzeti eledel. Hasonló íze lehet, mint a polipnak. Egyáltalán nem hasonlít a kettő. Egyébként a polipnak is finom a húsa, csak másképpen kell fűszerezni, mint a csigát. A csiga fokhagymával remek. Visszatérve a helyi specialitásokra: Indonéziában például azért sem tudtam nyugodtan kóstolgatni, mert mindenütt koszt láttam. Jakarta, a főváros is annyira piszkos, hogy féltem, nehogy összeszedjek valamit. Az emberek sem tűntek igazán ápoltaknak, így az utcai árusoktól nem is vettem semmit. Kubában is nagy a szegénység, de nálunk legalább tisztaság van. A földes szobában a leesett kenyér- darabot is meg lehet enni. A kubai konyha egyébként a spanyol, az indián és az amerikai konyha ízeit egyesíti. Nálunk a saláta a felaprított zöldségek gyűjtőneve. A húsok között a sertéshús a legelterjedtebb, a pizza pedig nálunk is teret hódított. A szószok, az öntetek a kubai konyhában nem igazán használatosak, helyettük olívaolajat vagy borecetet használunk. Desszertnek pedig ott a kó- kuszszirupos sajt vagy egy rumos koktél. Táncosként mennyi édességet enged meg magának? A próbák idején, amikor kell az energia, valósággal ugrok a csokoládéra. És ha Budapesten vagyok, rengeteg kávét iszom. Tejes kávét, karamellöntettel. A tetkója, ez a három vörös kocka az oldalán, bizonyára nem bárom ízt, az édeset, a sóst és a savanyút hirdeti. Ezek az emlékezet, a misztikum és a titok jelei. Vagyis a múlt, a jelen és a jövő. Évekbe telt, míg eldöntöttem, hogy mi legyen. Franciaországban aztán megcsináltattam. Ügy fest, mintha a vér száradt volna rá a bőrömre. Vagy mintha három helyen megnyitották volna a testem. A színpadon mindenesetre jól mutat, sokan mondják. De hogy az édes, a sós és a savanyú jusson eszébe valakinek?! Majd ajánlom egy szakács- mesternek. Szabó G. László Kubában mindig polentával vári ák
