Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)
2012-02-17 / 40. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 17. Vélemény És háttér 7 Ha a munkaadónak nincs oka valakit fölvenni, azt nem veszi föl - ilyen egyszerű a képlet Pályakezdő munkanélküliek Szinte borsózik az ember háta, amikor hallja a valóságot: minden harmadik fiatal Szlovákiában munka nélkül van. LOVÁSZ ATTILA Most, hogy már javában tombol a választási kampány, az adat jól jöhet a csodákat megvá- rásra, a leheteúent három napon belül ígérő pártoknak, vagy pártoknak álcázott káeítéknek. S még mielőtt kígyót, békát kiabálnánk a mindenkori politikára a fiatalok foglalkoztatottsági adataiért, jobb lesz, ha megfogalmazzuk, miért szabad egy- egy politikai garnitúrát az adott témában elmarasztalni. A kormányozni mindenáron szándékozó pártoknak nem szimpatikus kijelentés, de tessék tudomásul venni végre: hányán, hol, mennyiért és milyen munkát végezhetnek, arról végső soron a munkaadók döntenek. Mindig és mindenhol. Minden egyes politikai rendszer, amelyik a munkaadóknak előírta a kvótákat, kötelezően betartandó létszámokat, rövid időn belül padlóra küldte a gazdaságot, emigrációba a tehetséges és minőségi munkaerőt. Ami nagyon nem mindegy, az a munkáltatók döntéseit megalapozó jogi és gazdaságpolitikai keret. Ne feledjük, a munkaadó nem azért alkalmaz valakit, mert szereti (no jó, a közszférában erre is van számos példa, de ott a köz pénzéért teszi, elítélendő módon), hanem azért, mert leendő nyereségének egy részét az általa elvégzett munkával akarja elérni. Minden más szempont csak akkor érdekes egy munkaadó számára, ha azt az elsőt valamilyen módon támogatja. Vannak ritka, személyes indíttatású kivételek (pl. a munkaadó létrehoz néhány helyet testi fogyatékosoknak, mert a családjában is van ilyen, s tudja, mennyire nehéz állást találniuk, de azt is tudja, mennyire precíz és pontos munkával hálálják meg a bizalmat). Ha a munkaadónak nincs oka valakit fölvenni, azt nem veszi föl. Ennyire egyszerű a képlet. Az ok a nyereség, amelyhez az állam igenis hozzájárulhat. Pl. támogatást ad a kezdő munkaerő betanítására. Vagy támogatást ad a védett műhelyekre, ahol egészségkárosultak dolgozhatnak szigorúbb munkabiztonsági feltételek mellett. De nem az állam fog létrehozni stabil és karriert jelentő munkahelyeket. Az állam dönthet úgy, hogy az államigazgatásban előnyben részesíti a fiatalokat, de ezt jogszabályi úton és más korcsoportok érdekeit nem megsértve kell megtennie. Amit viszont az állam igenis megtehet, és amit meg kell tennie, az a „munkaadó-teremtés”. Hogy ne ruházzuk föl kis hazánkat semmilyen nem kívánt joggal és lehetőséggel, magyarázzuk meg, mit jelent mindez. Jelenti a régiók infrastrukturális fejlesztéseit, hogy a munkaadók a régióba költözzenek. Egyszerűsíti a munkajogot - hiszen ki akar úgy fölvenni valakit, hogy akkor is meg kell tartania, ha már nem hoz létre értékeket. Nem változtatja háromévente a munka törvénykönyveét. Szabályozással eléri, hogy ne legyen előnyös nem dolgozni. A közszférában a lehető legkisebb mértékre csökkenti a munkavállalás formai kritériumait. A kis- és középvállalkozói szférát pedig szereti és nem sikanírozza, hajszolja, hanem tanácsot ad hivatalai és intézményei révén. Lehetővé teszi, hogy ne maradjon a foglalkoztatottság egyetlen igazi formája a munkaszerződés. Mindezek régi és sokat vitatott politikai témák, csak sokszor populista, UFO-leszállópá- lyák álmát kergető politikai handabandák mellett ellaposodnak, jelentéktelenné válnak. Persze könnyebb a munkaadói oldalt nagyban képviselő gazdagabb réteget szapulni, mint rákényszeríteni arra, hogy nyereségét ne gyémántba, ingatlanba, kajmán számlákra és jachtokba verje, hanem beruházásokba. Nagy kihívás. De ezen a téren igenis vannak jó programok. Csak meg kell azokat nézni, és - ami a legfontosabb - lehetőséget kell teremteni a megvalósításukra. Mond- jukjó választással.-Árulhatna iránytűt is, hogy megtudjuk, helyes irányba megy-e a társadalmunk! (Peter Gossányi rajza) KOMMENTÁR Egyetlen lábon állunk S1DÓH. ZOLTÁN Az egyre komorabb tónusokkal lefesthető európai gazdasági körképbe a hét derekán egy kis fénylő csíkot húztak. A statisztikai gyorsjelentés szerint Szlovákia gazdaságának növekedési üteme tavaly az Európai Unió átlagának kétszeresét (3,4 százalék) érte el, és ami a legváratlanabb, az utolsó negyedévben egyenesen az unió leggyorsabb növekedését produkálta. A szinte mindig aggályoskodó elemzők azonnal optimista üzemmódba kapcsoltak, még a pénzügyminisztérium közleménye is leplezetlenül lelkesen kommentálta a tényt. A szerdán özönlő gazdasági adatok Szlovákián kívül még Magyarországon váltottak ki lelkesedést: a tavalyi összteljesítmény 1,7 százalékkal nőtt a várt alig 1%-os cammogás helyett, míg végül rájöttek a titok nyitjára. Az informatikára, szolgáltatásokra és pénzügyi szektorra épülő világunkban elfeledkeztek arról, hogy a 2010-es drámaian rossz mezőgazdasági termést követően tavaly több mint 30 százalékkal nőtt a magyar agrárágazat produkciója, ez áll a jobb mutató hátterében. A felvázolt helyzetből azonban mégsem lehet hosszabb távú pozitív következtetéseket levonni. Maradva Szlovákiánál, intő jel, hogy a kivitel szempontjából két legfontosabb partnerünk közül Csehország formálisan már recesszióban van, mivel két egymást követő negyedévben visszaesett a teljesítménye. Európa motorja, azaz Németország pedig 2011 utolsó negyedévben húzta be erőteljesen a kéziféket. Ráadásul tegnap az Európai Központi Bank jelentésében a következőket állapítja meg: „Nagyok a növekedést fenyegető lefelé mutató kockázatok.” Ha a mondatot kiemeljük a balladai homályból, világossá válik, mire céloz a frankfurti jegybank. Arra, hogy idén az eurózóna 17 tagállama jó esetben is csak stagnálni fog. Ha egyszer ilyen szépen teljesít az ország gazdasága, akkor vajon azt miért nem éreztük meg a növekvő életszínvonalunkon? A kérdés jogos, hiszen tavaly a megugró infláció semmissé tette a szerény bérnövekedés (már ahol volt) jótékony hatását, a munkanélküliek aránya is beragadt a fájdalmasan magas 13,5 százalék körüli szinten. Egyre inkább világossá válik, hogy a 2008-ban kirobbant világgazdasági válság a talpon maradt társaságokat óvatossá tette, azaz új munkahelyek teremtése helyett a megmaradt alkalmazotta- ikból sajtolnak ki többet, a bérkassza kulcsát pedig gondosan eldugták. Tehát a tavalyi, főleg az exportra termelő autógyárak felpörgésének köszönhető meglepő növekmény jótékony hatása nem szivárog be a lakosság minden rétegébe. Ahogyan az egyik elemző fogalmazott: Szlovákia gazdasága egy lábon áll, ez pedig az export. A másik láb, a hazai lakossági fogyasztás viszont fokozatosan elsorvad. Idén már az is jó hír lesz, ha elkerüljük a visszaesést, ami egyben a lakosság böjti időszakának kitolódását, vagy ha úgy tetszik, a másik láb további satnyulását is jelenti. Majd akkor bólinthatunk elégedetten az izmos növekedést tükröző statisztikai adatokra, amikor az végre megmutatkozik a visszatérő vásárlókedvünkön és a születő új állások számán. A kisebbségi szempontból fontos tárcáknál a Hídnak államtitkári posztot kellett volna kérnie Közös lónak túrós a háta MÓZES SZABOLCS Ezeken a hasábokon nem először írjuk le, s talán nem is utoljára, hogy a kormány egyik leggyengébben muzsikáló tárcája az oktatásügyi volt. Ami már csak azért is meglepő, mert egy széles körben elismert elemző került a minisztérium élére, akiről - bár nem oktatásügyi szakember - nem lehetett azt állítani, hogy ne lennének víziói vagy megfelelő elemző képessége. Aztán az lett a másfél éves kalandból, ami... Külön elemzést érdemelne az oktatásügyi tárca kisebbségre vonatkozó döntéseinek, pontosabban e téren elmaradó lépéseinek értékelése. Az, amiről tegnap írtunk a híroldalakon - elavult szemlélet alapján írt, szlovák helyneveket tartalmazó tankönyv magyar fordítását adták ki - csak a jéghegy csúcsa. A tárcának a nemzetiségi oktatás terén semmiféle elképzelése nem volt - a többi részterületen legalább nyomelemekben felfedezhető volt valamilyen jobbítási szándék-, s nem is nagyon foglalkozott a témával. Olyannyira nem, hogy egy autóbusznyi, az SNS-es Ján Mikolaj uralma alatt odakerült „szakembert” hagyott a helyén indokolatlanul hosszú ideig. Egy részük, pl. a nemzetiségi osztályt vezető Ján Jaraba a mai napig végzi „áldásos tevékenységét”. Ilyen miliőben nem csoda, hogy biztosítékot kiverő tankönyvekjelenhetnekmeg. Miközben a kormány tagja egy magyar párt. S itt jutunk el a probléma gyökeréhez. Mert hiába született meg 2010-ben az ún. hatásköri törvény, mely szerint a kisebbségi oktatásüggyel kapcsolatos kérdésekben a tárcának egyeztetési kötelessége van a kisebbségi kormányalelnök hivatalával, a gyakorlatban látjuk, ez hogyan működött. Sehogyan. Nem először. Közös lónak túrós a háta - mondhatnánk. Ebbe a munkamegosztásirendszerbe eleve bele volt kódolva a hibalehetőség. S mivel az oktatásügy hajlandósága minimális volt az egyeztetésre, a hibalehetőség maxima- lizálódott. S akkor még vegyük figyelembe, hogy egy egyébként normális - csak a tárca irányítására alkalmatlan -, nem nacionalista jobboldali politikus vezetgette a minisztériumot, nem pedig egy soviniszta hőzöngő. Lehet, hogy első látásra szép és jó volt az az elképzelés, mely szerint a kisebbségekkel kapcsolatos feladatokat az addig csak jórészt gittegyletként működő kisebbségi kormányalelnöki hivatalhoz delegálják át, ám az élet ennek a víziónak a helyességét nem teljesen igazolta. S akkor még finoman fogalmaztunk. A megoldás az lett volna - persze, ez a koalíciós egyeztetések függvénye volt -, hogy a kisebbségi szempontból kiemelten fontos minisztériumoknál (pl. oktatásügy, kultúra) a Híd egy- egy államtitkári posztot kér. Áz ugyanis evidens, hogy az adott szakterülettel kapcsolatos tervek kidolgozásában, a döntések meghozatalában mindig a szakminisztérium lesz a kezdeményező fél, az ő szava lesz a döntő, miközben egyik tárcavezető sem szereti, ha valamelyik kollégája „beleugat” a munkájába. Legyen akármilyen jogos is az „ugatás”. Tanulság? Legközelebb nem „közösködni” kell, hanem az adott szaktárcában kell olyan pozíciókat kiépíteni, amelyek segítségével előremozdít- hatók a kisebbségi ügyek. A pozíciókat pedig kész víziókkal kell elfoglalni. TALLÓZÓ LE MONDE A Le Monde a magyarországi médiahelyzetről közölt írásában úgy fogalmazott: „miközben Orbán Viktor miniszterelnökhöz közel álló személyek fektettek be a kommunikációs szektorba, a sajtószabadság az egyik súrlódási pont Budapest és Brüsszel között”. A „szólás- szabadság szimbólumává vált” Klubrádió gazdaságilag is bizonytalan helyzete a lap szerint közös jellemzője a baloldali és liberális médiának, a Magyar Narancsnak és a Népszavának, túlélőnek tekinthető a HVG, a Népszabadság és az ATV. De ezeknek kevés súlyuk van „az Orbán gazdag barátai által a kilencvenes évek közepe óta a médiában felhúzott hatalmas szerkezettel szemben”. A jobboldali befolyás a Fidesz másfél évvel ezelőtti választási győzelme óta tovább szélesedett, miután a párt „teljes ellenőrzést gyakorol a közmédiumokban, amelyek hírműsorait egy központosított szerkesztőségben készítik”. A lap Bayer Zsolt sértegetései címmel külön írásban ismertette „Orbán újságíró barátjának” az uniós politikusokról tett kijelentéseit. (MTI) FÁZ A Frankfurter Allgemeine Zeitung német konzervatív lap az uniós jog és a magyarországi politikai helyzet összefüggéseiről azt írta, hogy „amagyar nacionalisták akaratlanul elősegítik az európai integrációt”. A szerző szerint „dicséretes”, hogy az Európai Bizottság a magyarországi „nemzeti konzervatív kétharmadostöbb- ség-autokrácia” tevékenységével kapcsolatban nem tér ki a konfliktus elől. (MTI)
