Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-11 / 35. szám, szombat

24 Szalon

ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 11. www.ujszo.com

(folytatás az előző oldalról)

Hogy miként és hol döntenék el, ki kapjon mandátumot, azt válaszolta: „Az interneten. Ez az elképzelésem, nem vagyok alkotmányozó. Megnyitom a vitát. Nem minden témában kérnénk véleményezést, csak abban, hogy mit tartalmazzon az alkotmány. Úgy gondolom, az emberiség transzformálódik, evolúciós lépés előtt áll.” A tüntetésszervezők demokratikus jogállamról való ismereteinek zavarba ejtő hézagossága oly mértékig gyengíti spontaneitásuk hitelét, hogy azzal már hatékonyságukat kockáztatják. Fedor Gál szociológus egyenesen őrült vízióknak nevezte politikai követeléseiket, s kijelentette, a tüntetéshullám nem változtatja meg a szlovák társadalmat, mert a korrumpálásokban nemcsak a politikusok, a teljes társadalom benne van. Igaza van. Nyakig, tradicionálisan. A demokratikus jogállam intézményrendszere 1989-et követően úgy-ahogy átszivárgón az euroatlanti világból Közép-Európába, a protestáns etika honosításához azonban létfelfogásunk vasfüggönyeit kellene lebontanunk. S ez több száz éve nem megy. Nincs hozzá kurázsink.

5.

Weben írt alkotmányhoz van. Hehe, mondaná Vonne- gut. Maradi vagyok, nem tanulmányoztam az intemetfüg- gők álmait, a weboldalakban élők reményeit, gőzöm sincs, mi az online aktivizmus csúcsa. Talán a globális állam alkotmánya. Nem viccelek, a virtuális világon belül semmi sem abszurd. Minden valóság. Tényleg. A korlátlan szólásszabadság korlátlan butaságok tömegét is termeli. A felelősséghiányos, következmények nélküli véleménynyilvánítás szabadságának végtelenített médiafelülete csak látszólag ártalmatlan. A közelmúlt bizonyította, tömegek villámgyors mobilizációjára képes. A korrupció ellen

Vajon hány szlovákiai magyar kéri a magyar nyelvű ügyintézést, s hányán viselkednek asszimilánsként.

mozgósító szlovák fiatalokra szükség van, mint a tiszta levegőre. A despotákra, a manipulátorokra azonban nincsen. Mindketten a virtuális tér utasai. A jogállam kontrollrend- szerét tökéletesíteni kell, s nem delegitimizálni, hiszen napjainkban minden olyan társadalom napok alatt katasztrófaközeli helyzetbe kerülhet, amelyben a felelőtlen világámítóknak lehetőségük van a tömegek mozgósítására. És van. Napjaink biztonságpolitikája sosem látott komplexitást igényel, hiszen információs világunk tágulásával permanens veszélybe sodródtunk. Gyors élet, mohó élet, kockázatos élet. A szociálpszichológia szerint a tömeg

egyetlen test és egyetlen lélek. Egyszerű, primitív jelszavakat és megoldásokat hirdet, függetlenül attól, hogy a gyakorlati életben megvalósíthatóak-e vagy sem. A szociálpszichológiában az abszurd is legitim. Nyilván. Nem véletlen, hogy Václav Havel számára az abszurd nem volt értelemidegen. Ha annak tartotta volna - de sosem volt fölényes -, önmagát gátolta volna abban, hogy megmártózhasson benne, kutathassa logikai, mentális összefüggéseit. Hogy topológi- ailag értelmezni tudja a moAz áldozathozatal erkölcse tagadja a számítást. Nincs ingadozás, nincs kalkuláció, következésképp korrupció sincs.

dern kori primitivizmus intellektusát. Mindig reménytelenül pontos akart lenni, s ha nem jött ki, paradoxonokkal érvelt. Elméjét egyfajta topológiai rend szabályozta. És az a harmónia, ahonnan megbonthatatlan szimbiózisnak érzékelte a művészet és a politikum étho- szát és esztétikumát. Ebben szellemi társa nagyra tartott kollégája, a tegnap kilencvenéves Göncz Árpádnak. Mind- kettejük habitusának meghatározó sajátja az a kierke- gaard-i gesztus, amely szerint az áldozathozatal erkölcse tagadja a számítást. Nincs ingadozás, nincs kalkuláció, következésképp korrupció sincs. Sem anyagi, sem eszmei. Legfeljebb a szerelemben. De ezt nem korrumpálásnak, hanem csábításnak nevezzük.

Ui.

Miközben elfogadjuk, hogy politika nélkül megőrizhetet- len annak a világrendnek a biztonsága, amelyben élünk, de- legitimizálásának szellemét is kiengedtük a palackból. Ennek rengeteg az oka, s mindegyikben a hitelesség kétségbevonhatósága feszül. Végső soron kultúránk, gazdálkodásunk, műveltségünk, szabadságfelfogásaink hitelessége. Mintha a félkegyelmű Miskin lenne a globalizáció parttalanságának előfutára, hatványozódó válságaink európai ősatyja. Ez az epilepsziás hajlandó mindennel azonosulni, mindent megérteni, mindenkinek igazat adni. Jónak is, rossznak is. Miskin nem rendelkezett a tárgyilagosság képességével. S mert nem gonosztevőnek, hanem szere- tetre méltó embernek látjuk őt, hagytuk, hogy becsaljon minket kritikátlanságának, ítéletképtelenségének labirintusába. Olyannyira hagytuk, hogy iszonyatosan nehéz lesz újból elhinnünk és aszerint élnünk, hogy a szabad emberi cselekvés akkor igazán hatékony, ha erkölcsi integritásának alapja a tárgyilagosságképessége.

(Az írás a Népszabadság felkérésére készült, s az Új Szóbeli közléssel egy időben jelenik meg.)

KÖNYV A SZALONBAN

Kísértetek kíméljenek

BENYOVSZKY KRISZTIÁN

Kétségtelen: Sherlock Holmes a legvirulensebb irodalmi hősök egyike. Már régen nem csupán egy karakter, és nem is csak egy műfajtipikus szerepkör, a nyomozó ősmintája, egy összetéveszthetetlen magatartást és módszert is jelképez. „Fertőzőképessége” mára áttekinthetetlen méreteket öltött, túlterjedve az eredeti kor, nyelv és médium keretein s adottságain. Az utánzatok és paródiák száma légió: van köztük kiegészítő folytatás, tér- és időbeli áthelyezésre épülő újraírás vagy a doyle-i szövegvilágot gúnyosan kiforgató tra- vesztia. A játékban részt vevő szerzők Holmes-történetekhez való viszonya a hódolattól a finom, jóindulatú irónián át a szarkazmusig ível. A bevont műfajok és médiumok skálája pedig felettébb változatos: novella, regény, elbeszélésfüzér, állatmese, képregény, tévéfilm, mozifilm, filmsorozat, rajzfilm, színpadi adaptáció és számító- gépes szerepjáték egyarántmegtalálható közöttük.

Ennek a műfaj-, médium- és nyelvközi körforgásnak gyakori velejárója bizonyos szövegvilágok szokatlan találkozása. Ez lehet két ellentétes műfaj kereszteződése vagy a történelem és fikció összevonása. Mindkettőre találunk példát abban a kortárs angol és amerikai szerzők novelláit egybegyűjtő kötetben, mely magyarul Kísértetek a Baker Streeten címmel jelent meg. A könyv tíz újabb Holmes-törté- netet és három esszét tartalmaz. Ahogy a cím is jelzi, olyanokat, amelyekben a világhírű nyomozó természetfeletti vagy legalábbis annak tetsző eseményekkel szembesül. Azért elkerülhetetlen a megszorítás, mert tudjuk, hogy Holmes a két lábon járó racionalizmus maga, nem hisz a visszajáró halottakban, és - Doyle-lal ellentétben - elutasító a špiritizmus és az okkultizmus minden formájával szemben. Ezeket mendemondáknak, fantáziálásnak vagy babonának minősíti (lásd A sussexi vámpír és A lopakodó professzor című kései novellákat). Ezért hajlamosak vagyunk kétkedve fogadni a köteteimet, s „odalátni” a kísértetek szó köré az idézőjeleket. S nem tévedünk nagyot.

A tanítványok szinte kivétel nélkül tartjákmagukat a Doyle által megrajzolt portréhoz: ebben hagyománykövetőnek mondhatók. Mint ahogy abban is, hogy Watsont minden józansága és pragmatizmusa mellett kétkedőnek és könnyen befolyásolha- tónak mutatják be. Ő az, aki ugyan szintén nem hisz a túlvilá- gi lények élőkre gyakorolt ártó befolyásában, de, barátjával ellentétben, hajlamos fontolóra venni a természetfeletti magyarázatnak legalábbis a lehetőségét, ezért aztán a félelmetes események hatására - ha csak néhány pillanatra is, de - rendre meg-meginog. Hogy aztán, a visszatérő dramaturgia szerint,

Holmes kijózanító magyarázata újra „magához térítse” és „helyre tegye” őt. A könyvben van szó vámpírról, hullaevőről, elátkozott múmiáról, megmozduló holttestről, emberek és állatok szellemeiről, sőt magáról az Ördögről is - de a novellák végére e szavak köré mindig felkerülnek ama bizonyos idézőjelek. Kiderül, hogy emberi mesterkedésről, azaztrükkről, fizikai vagy lélektani okokkal magyarázható érzékcsalódásról, esetleg pusztán véletlen egybeesésről volt szó. Talán a Loren D. Estleman által írtSherlock Holmes és azÖr- dög az egyedüli olyan történet, amelyben a rejtély „tudományos magyarázata” után is maradnak nyugtalanítóan megválaszolatlan kérdések. Watson úgy is emlegeti, mint Holmes megoldatlan eseteinek egyikét (ami biztató, mert ezek szerint több is van).

Ahogy az más hasonló folytatásköteteknél megszokott, ebben a könyvben is szép számmal találkozunk a „valódi” Holmes- történetekre tett nyílt vagy burkolt utalásokkal, de ezenfelül más irodalmi klasszikusokat is megidéznek a tanítványok. Talán csak véletlen egybeesés (persze lehet-e az bármi is egy krimiben?!), mindenesetre érdekes jelenség, hogy ezeket a szövegközi játékokat a bűnügyi irodalom emblematikusnak számító állatai kísérik. Daniel Stashower Seiden története c. novellája jellegzetes példája annak, amikor egy szöveg úgy íródik tovább, hogy az új szerző kitölti annak „üresen maradt” réseit. A címben említett Seiden A sátán kutyája c. Holmes-regény egyik epizódszereplője: ő az a láp környékén bujkáló szökött fegyenc, akit a gyilkosság első számú gyanúsítottjaként üldöznek. A regényben csak a nővére elbeszéléséből tudunk meg róla ezt- azt, itt azonban ő maga meséli el lecsúszásának tragikus hátterű történetét, és Sir Charles Bas- kerville rejtélyes halálának körülményeit is. Merthogy tanúja volt, csak beszámolója eddig váratott magára. Az Éjszakai kutyakalandban (Paula Cohen novellája) is egy hatalmas méretű kutya borzolja a kedélyeket, nemcsak éltében, még halála után is. A Sherlock Holmes és a múmia átka címűben (H. Paul Jeffers) az akkor még csak készülő Pettyes pánt említődik, s nem véletlenül: mindkét történetben fontos szerepe van egy csúszómászónak. S muszáj idéznem e novella régészprofesszorának néhány korabeli szerző művéről adott lesújtó értékelését. Detektívünknek arról panaszkodik, hogy a könyvespolcok „teli vannak különféle testrészekből összegyúrt, és örült tudósok által életre keltett szörnyetegekről szóló regényekkel meg vérfarkasokról és vámpírokról szóló mesékkel. Még országunk egyik legígéretesebb regényírója, Arthur Conan Doyle is belekontárkodott az okkult és természetfeletti históriákba, amire úgy tűnik, javarészt az az

ti KKn^wu. • j<i\ wtii.MO. • imsüo srvwmm

KÍSÉRTETEK A BAKER STREETEN

SHERLOCK HOLMES TAS'írVÁ.WAI

eszelős amerikai firkász, Edgar Allan Poe inspirálta”. (125.)

Hozzáteszem, hogy az „eszelős amerikai firkász” emléke ott kísért más novellákban is. A kötet egyiklegjobbjában.A CoolPark-i problémában például, melyben HolmesékatG. B.Shaw-valésW. B. Yeatsszel hozza össze a szerencse (azaz Michéal és Clare Breathnach), több száz holló lepi el egy vidéki udvarház környékét: ez pedig semmi jót nem jelez; és nemsokára a házigazdának nyoma is vész. S hogyA néhai orángután esete miképp is függ össze Poe-val, azt csak az nem tudja, aki még nem olvasta az amerikai szerző műfajteremtő alkotásait (ideje pótolni).

A Holmes-történetek említett „fertőzőképességének” mértékét mutatja az is, hogy hatástörténetük olyan művekre is kiterjed, amelyek a Baker Street-i de- tektívétől eltérő világnézetet vagy nyomozói módszert közvetítenek. A hiány tehát legalább annyira lehet ösztönző, mint a tipikus, ajellegzetes. Caleb Carr, akit nagyszerű történelmi pszi- chothriller-sorozata révén a magyar olvasók is jól ismernek (A halál angyala és A sötétség angyala című regényeiről egyaránt írtam e rovatban), arról vall, hogy Doyle novellái azért jelentettek neki inspirációt és útmutatást, mert hiányzott belőlük a lélektani módszerek alkalmazása: „Holmes szándékosan kerülte a pszichológiát, és ellenérzésekkel viseltetett iránta.” (257.) Az iránta való nem szűnő tisztelete mellett azonban ő a krimi- nálpszichológia korai, 19. század végi képviselőinek emléke előtt szeretett volna tisztelegni olyan bűnügyi regények megírásával, amelyekben a fizikai nyomok mellett egyformán fontos a mentális indítékok megfejtése is. így született meg a magyar származású elmeorvos, dr.

László Kreizel alakja, aki nem Sherlock Holmes hasonmása, de nélküle mégsem születhetett volna meg. Inkább kiegészítő őt, mintsem utánozná, mert-ahogy Carr fogalmaz - „az ember sokkal hatékonyabban róhatja le azzal a tiszteletét, ha kitölti a szeretett karakter körül föllelhető kreatív teret, mintha megpróbálná ugyanazt a terepettelezsúfolni az imitálás vagy az újra kitalálás révén” (260.) Hasonló tapasztalatokról számol be Barbara Roden is, amikor a rejtélyközpontú krimik és a kísértettörténetek találkozásából megszülető „okkult detektívirodalom" kialakulása és fejlődése kapcsán kijelenti: „Conan Doyle karakterének rengeteg mindenért kell felelnie, még akkor is, ha szilárdan és két lábbal állt a földön. Kísértetekre semmi szükség? Talán Holmesnak nincs is. Hála istennek, hogy voltak más detektívek, akik készen álltak és hajlandók voltakbetöltenieztarést.” (292.)

Biztosak lehetünkbenne, hogy vannak még további kitöltésre váró helyek a Holmes-szöveg- univerzumban, s ha idővel esetleg úgy tűnne, hogy mégsem, a közönség majd kiköveteli magának a további folytatásokat - ahogy ez már egyszer, Doyle életében, megtörtént. Hiába Holmes gúnyos fricskája („Watson, kíméljen meg engemet a The Strand Magazine-ba illő drámától”; A könyvtáros kísérteié, 45.), a mindenkori krimirajongók még nem untak rá az irodalom első tanácsadó detektívjé- nek újabbnál is újabb kalandjaira. Ha Holmes nem hisz is a kísértetekben, azt viszont tudomásul kell majd vennie, hogy ő maga már régen egyike a bűnügyi történetek halhatatlan, alakváltó szellemeinek.

(Kísértetek a Baker Streeten. Fordította: Sziklai István. Budapest, Partvonal, 2006)

SZALON

Szerkeszti: Csanda Gábor.

Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com