Új Szó, 2012. február (65. évfolyam, 26-50. szám)

2012-02-06 / 30. szám, hétfő

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. FEBRUÁR 6. www.ujszo.com RÖVIDEN Tárlat a villában Dunaszerdahely. Az Art Flexum képzőművészeti csoport 17 művésze 60-80 munkával mutatkozik be a Vermes-villá­ban, a Kortárs Magyar Galéria székhelyén. A csoport nyolc éve alakult mosonmagyaróvári központtal, de szlovákiai magyar művészek is csatlakoztak hozzá. A17 kiállító közül Almási Robert festőművész képviseli a hazai magyarságot, ő a kiállítás kurátora is. A pénteken nyűt tárlaton rajta kívül bemutatja képeit többek között Kelemen Benő Benjámin, Sárközi Anikó, Szunyogh László és Tolnay Imre. (juk) Cyurcsík Tibor (Kép: MTI Gyurcsík Tibor sikere a második elődöntőben Sok hűhó semmiért? PUHA JÓZSEF Az Eurovíziós Dalfesztivál helyzete a külcsín ellenére év­ről évre rosszabb, reménytele­nebb. A rendezvénynek euró­pai viszonylatban nincs semmi­lyen zenei jelentősége. Olvasó­ink közül emlékszik-e valaki arra, hogy hívják az azerbaj- dzsáni duót, amely a tavalyit megnyerte? Nyüván senki. Hal­lotta valaki a győztes zeneszá­mot a fesztivál után valamelyik rádióban? Én szerencsére nem, azonnal elkapcsoltam volna... A műsor készítői és a közve­títő tévétársaságok időközben új célt tűztek ki a zászlajukra, valamiféle európai összefogás­ról papolnak, ami a zenében még annyira sincs jelen, mint a politikában. A leírtakból ere­dően nem az a meglepő, hogy a Magyar Televízió komolyan ve­szi az idei megmérettetést és show-műsort szerkesztett a magyar induló kiválasztása kö­ré. El kell adnia a nagy semmit, nézőket kell leültetnie a készü­lékek elé. A meglepő az, hogy a zenészszakma komolyan veszi. Persze korántsem érkeztek ne­vezések a magyar könnyűzene minden meghatározó szeg­menséből. Az indulók többsége bizonyára tudta, esélytelen az első hely megszerzésére, ők beérték azzal, hogy kaptak né­hány percet egy nézett mű­sorban, ezáltal kisebb sebes­ségre kapcsolhatnak a zenei élet lejtőjén, s talán még profi­tálni is tudnak belőle. Szombaton kialakult a döntős mezőny. A második elődöntő­ben - akárcsak az elsőben - több ismert előadó elvérzett. De ez rendben is van, hiszen az Euro­víziós Dalfesztivál a zeneszá­mok, nem pedig az előadók ver­senye. így igazságos az is, hogy Gyurcsík Tibor, lepipálva a tár­sait, a második elődöntő első he­lyén végzett. A dunaszerdahelyi fiatalembert kárpótolta a sors a tavalyi X-Faktorért, amelynek döntőjéből elsőként esett ki. A Back in Place című dalt tökélete­sen előadta, Szabó Zé és Johnny K. Palmer szerzeménye hibátlan a kategóriájában. (Johnny írta Wolf Kati tavalyi eurovíziós fel­vételének angol szövegét is.) A tapasztalat mégis azt mon­datja velem, hogy a nyolcas me­zőnyből a Compact Discót kelle­ne kijuttatni Bakiba, ha már a vi­lágszínvonalú zenét készítő, az európai vizeken sem ismeretlen kvartett benevezett. (Biztos hosszasan őrlődött.) Igazat adok a zsűritag Rakonczai Vik­tornak abban, hogy a fiúk Sound of Our Hearts című dala akár a Coldplayé is lehetne. Ha az össz­európai verseny igazságos vol­na, a Compact Disco az élén, él­mezőnyében végezne. Csak az a baj, hogy az Eurovíziós Dalfesz­tiválon az utóbbi tíz évben egy­szer sem született igazságos végeredmény. De hátha idén máshogy alakulnak a dolgok... De hát miért színész a színész? Mert játszani akar. Minél többet, nagyokat, jókat... Kimaradt lehetőségek (Dömötör Ede felvétele) Varsányi Mari 39 éve tag­ja a Komáromi Jókai Színháznak (és a Magyar Területi Színháznak). Jövőre együtt jubilálna a színházzal - mondja, ha nem döntött volna úgy, hogy január elsejétől nyugdíjba megy. VARGA EMESE Pályája, úgy érzi, némileg a mellőzöttség jegyében zajlott, bár voltak fontos szerepek, rendezők, kollégák, akiknek sokat köszönhet. Varsányi Mari a Sári bíró női főszerepével bú­csúzik a színháztól. A főpróba hetén beszélgettünk a pálya­kezdés nehézségeiről, a kima­radt lehetőségekről. Keserűséget érzek a hang­jában, amikor a múltról, a színházban eltöltött évekről beszél, miért? Húszéves voltam, amikor a színházhoz kerültem. Ennek negyven éve lesz ősszel. Kap­tam szép szerepeket, játszot­tam jókat, de ezt az ember va­lahogy természetesnek veszi. Azt fájlalja, ami nincs, az a sze­rep hiányzik, amit nem kapott meg. A lelkem mélyén biztosan dédelgettem én is szerepálmo­kat, de ma már tudom, hogy ez nem jó, annak kell örülni, azt a szerepet kell jól eljátszani, amit rád osztanak. Egyébként ez, többnyire, úgy gondolom, sike­rült is. De hát miért színész a színész? Mert játszani akar. Minél többet, nagyokat, jókat. Ha a színház műsorra tűz egy remek darabot, már dobog a szíve és mérlegeli, van-e rá esély, hogy az áhított szerep az övé legyen. Ha nem így törté­nik, de a kolléga nagyszerűen megoldja azt a bizonyos szere­pet, akkor rendben van a do­log. De ha az alakítás hagy ma­ga után némi kívánnivalót, és a színész érzi, tudja, hogy ő job­ban tudott volna élni a lehető­séggel, emlékezetesebbet tu­dott volna nyújtani, az bizony bosszantó és fájó. Hogy értelmezte, rakta helyre magában: miért alakult így a szakmai pályafutása? Több oka van ennek. A pá­lyám első éveiben meg kellett küzdenem azzal a ténnyel, hogy nincs színészdiplomám. Mindent menet közben kellett megtanulnom. A tehetség ön­magában nem elég. Ez termé­szetes, de csak addig, amíg a kü­lönbség a két színész között az évek során ki nem egyenlítődik. Könnyen megeshet, hogy az egyik elbízza magát, hogy ő már mindent tud, de közben egy helyben topog, a másik meg ál­landóan képezi magát, és színé­szete egyre teljesebb és mar­kánsabb lesz. Volt, amikor a színház vezetése ezt akceptálta, volt, amikor nem. Voltak szerepek, melyeket aztán kicsit másképp ugyan, de mégis eljátszott... A sors iróniája, hogy közben meg nagyon sok szerepet, amit nem kaptam meg, a végén ne­kem kellett játszanom, beug­rással átvennem. S ezek a be­ugrások, szerepátvételek az esetek nagy többségében en­gem igazoltak. Éreztem én is, hogy jó, amit csinálok, s a kö­zönség visszajelzéséből, a kol­légák megjegyzéseiből ugyan­ezt szűrtem le. Elég sok magyar klasszikust játszottam, világ­klasszikust kevesebbet - amit nagyon sajnálok -, de azért egy-két Goldoni, Shakespeare, Csehov, Gogol akadt. Kik voltak azok a rende­zők, akik az elmondottak el­lenére mégiscsak olyan sze­repeket osztottak Önre, me­lyekben jól érezte magát? Konrád József mint rendező mindenképpen. Szeretett és bí­zott bennem a kezdetektől fog­va, érdekes, különleges felada­tokat is kaptam tőle. Takáts Ernődtől is kaptam szép szere­peket, és szívesen dolgoztam Bor Jóskával, Benedek Miklós­sal, aki még húsz év után is üd­vözletét küldi, pedig csak egy közös munkánk volt. És nem hagyhatom ki Telihay Pétert, akivel eleinte nehezen találtuk meg a közös hangot, de az eredmény jól sikerült, s a to­vábbiakban is remekül dolgoz­tunk együtt. Nagy öröm szá­momra, hogy volt alkalmam egy színpadon játszani Kaszás Attilával, Darvas Ivánnal, Pá­pai Erikával. Szívének kedves szerepek? Vannak. A Két úr szolgájá­ban Smeraldina, Szemérmetes Erzsók A helység kalapácsá­ban, Maija Antonovna a Revi­zorban, Mikszáth Tóth Marija, Claire a Fekete Péterben, a Nyi­las Misi, a Rizses asszony a Sze- csuáni jó. emberben, a Fehér házasságban a Szakácsnő, Tó- tékban Mariska, az Egy szere­lem három éjszakájában Melit­ta, Polina Andrejevna a Sirály­ban, Dorine a Tartuffe-ben, Hrehorowiczovna az Imposz- torban... Az Őszi álmot is na­gyon szerettem, és azt gondo­lom, hogy méltánytalanul nem kapott eiég figyelmet az elő­adás, egy szem kritika nem je­lent meg róla. Hogy érzi, milyen irányban változott a színház ez alatt a néhány évtized alatt? Jó érzés látni azt, hogy szín­házunk az elmúlt húsz évben megerősödött, a rendezőknek, a friss vérnek, a darabválasztá­soknak köszönhetően, s vete­kedhet akármelyik vidéki szín­házzal. Jó társulat ez, a szak­mabeliek is mondják. Amióta ismerem, nagyon fontos volt az ön számára, hogy felkarolja a fiatal kollé­gákat. A pályakezdőnek mindig ne­héz a dolga, én is megszenved­tem a magamét. Ezért is pátyol- gattam a fiatalokat, mert nem felejtettem el, milyen kezdőnek lenni. Szeretek velük lenni, lel- kemet, szívemet megfiatalítja, ha velük vagyok. Egy színész nem is öregszik igazából, azt gondolom. Naprakésznek kell lennie, haladnia a korral. Kon­dícióban tartja őt a tanulás, fi­gyeli a történéseket, veszi az impulzusokat a világból. Megbánta, hogy ezt a pá­lyát választotta? Sokszor. De hát így ala­kult... Színész lettem. Pályám során sok öröm és bánat ért. Volt részem sikerben és ku­darcban egyaránt, de szak­mai karrierem nem teljese­dett ki igazán. Több van ben­nem, mint amit lehetőségem volt megmutatni, kiadni ma­gamból. Az Apponyiak könyvtára Appony (Oponice). Teljes pompájában a felújított Appo- nyi-kastély híres könyvtárának mintegy 17 ezer kötetből álló gyűjteménye. A gróf Apponyi Antal által létrehozott rendkívül értékes gyűjtemény a 19. század első felében került a nagytapolc- sányi járásbeli Apponyba. A gyűjtemény harmincegy téma szerint csoportosítja a könyve­ket, melyek közt igazi ritkaságok is találhatók. A könyvtár legré­gibb darabja egy 1505-ös bázeli kiadvány. (TASR)

Next

/
Thumbnails
Contents