Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2012-01-27 / 22. szám, péntek

Polentás túrógombóc aszalt sárgabarackkal Hozzávalók: 10 dkg kukoricadara, 25 dkg zsírszegény túró, 1 evőkanál olívaolaj, csipet só, 3 dl víz, aszalt sárgabarack, étcsokoládé az öntethez. Elkészítés: A vizet felforraljuk, hozzáadunk 1 evőkanál olívaolajat, beleszór­juk a kukoricadarát, és mint a hagyományos tejbegrízt, folya­matosan kevergetve felfőzzük. Akkor jó, mikor a massza elválik a lábas aljától. Egy kicsit hagyjuk hűlni, majd hozzáadjuk a túrót, és azzal jól összedolgozzuk. Ezután elkezdjük a gombócok formázását, a közepébe egy-egy darab aszalt sárgabarackot teszünk (előtte pár percre vízbe áztathatjuk, esedeg pici rumot, likőrt is loccsanthatunk hozzá). Ezt követően forrásban levő vízben óvatosan kifőzzük. Ol­vasztott étcsokoládéval tálaljuk. Tipp: Ennek a túrógombócnak az elkészítése nagyon egyszerű és gyors. Lisztérzékenyek, valamint tojásérzékenyek egyaránt fo­gyaszthatják. ÍZVILÁG ■ 2012. JANUÁR 27. Polentafelfújt gyümölcsöntettel Hozzávalók: 1 liter tej, 20 dkg kukoricadara, 5 dkg vaj, 2 evőkanál méz, csi­petnyi só. Az öntethez: 40 dkg málna (vagy más gyümölcs, ízlés és szezon szerint), 4 evőka­nál cukor, víz. Elkészítés: A tejet felforraljuk, beleszór­juk a darát, és kevergetve 3-4 percig főzzük, majd levesszük a tűzről, és lefedve 15 percig hagyjuk duzzadni. A vajjal kikenünk 4 egyszemélyes vagy egy nagyobb pudingformát, a többi vajat a kukoricadarához adjuk, ugyanúgy, mint a csi­petnyi sót és a mézet. A darát a formákba töltjük és forró sütőbe tesszük, de csak addig míg elkészül a gyümölcsöntet. Ehhez a megmosott málna felét leturmixoljuk és áttörjük, majd 1 dl vízzel és a cukorral 2-3 percig forraljuk. A gyümölcs másik felét egészben adjuk hozzá. A felfújtakat tányérra borítjuk, és meglocsoljuk a gyümölcsös öntettel. Ricottás polentatorta, szilvával Hozzávalók: 15 dkg szilva (szezonon kívül lehet befőtt), kimagozva, 15 dkg liszt, 15 dkg kukoricadara, 1 kiskanál sütő­por, 20 dkg cukor, 12 dkg vaj, 2 dl víz, 1 tojás, pici rum, egy narancs reszelt héja. A töltelék­hez: 25 dkg rieotta, 2 evőkanál brandy, 2 evőkanál porcukor. Elkészítés: A kimagozott, félbe vágott szilvát locsoljuk meg rummal. A vajat kissé olvasszuk fel és robotgéppel keverjük össze a cukorral és a tojással. Keverjük bele a sütőporral elkevert lisztet, a kukoricadarát, adjuk hozzá a rumos szilvát, a vizet és a narancs reszelt héját. Keverjük össze. Egy kerek tortaformát (26 cm) béleljünk ki sütőpapírral, és töltsük bele a tészta felét. A ricottát keverjük össze a bran- dyvel és a cukorral, majd kenjük a tésztára. Kanalazzuk rá a maradék masszát. Előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt átsül. Citromos polentás keksz Hozzávalók: 1,5 közepes csésze (nem instant) polenta, 170 g lágy vaj, 3/4 csésze cukor, 2/3 csésze liszt, 2 evőkanál finomra reszelt citrom­héj, csipet só, 2 tojás. Elkészítés: Robotgépben vagy kézzel keverjük össze a polentát a vajjal, adjuk hozzá a cukrot, a lisztet, a citromhéjat, és addig keverjük, amíg durva masszát nem kapunk. Adjuk hozzá a tojást, keverjük, amíg a tészta össze nem áll. Kb. 1 órára tegyük hűtőszekrénybe. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A sütőlapokra helyezzünk zsírpapírt. Két teáskanalat használva rak­junk kisebb adagokat a keverék­ből a sütőlapokra, a tetejét kicsit lapítsuk le. Nőni fognak, így ne rakjuk sűrűn. Süssük a kekszeket 15 percig, vagy amíg aranysárga nem lesz a széle és az alja. A sütőből kivéve hagyjuk a kekszeket a sütőlapon 5 percig, majd tegyük át őket egy torta­rácsra, hogy teljesen kihűljenek. A megadott mennyiségből kb. 36 korongot kapunk. m CT> c 'C o £ o >co o> cn *43 o IS) o E _o ’S CT> TERMÉSZETES r-* C> CT ■5­4 Is // EREDETŰ 52% A kis Szlovákia sok különlegességet kínál, közülük az egyik a páratlan alkoholos teaital, az AlcoTea. Finom ízét, magával ragadó illatát a szlovákiai gyógynövények kivonatának, a minőségi teának, a kristálytiszta víznek és a legfinomabb szesz tökéletes együtthatásának köszönheti. Ha nem hígítja, tökéletesen hűtve vagy jéggel kellemesen felfrissíti. Forró teával a legzimankósabb időben is felmelegíti. A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina (ízvilág - 02/59233 427). Az ízvilágban használt képek forrása: sxc.hu. Levélcím: ÚJ SZÓ, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: izvilag@ujszo.com jB g

Next

/
Thumbnails
Contents