Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-16 / 12. szám, hétfő
10 Autó-motor ÚJ SZÓ 2012. JANUÁR 16. www.ujszo.com A mentőnek még akkor is előnyt kell adni, ha ehhez tilosban kellene megállniuk. Viszont csak akkor, ha a fény- és hangjelzője is be van kapcsolva Amikor a mentős az utolsó pillanatban reagál Már nemegy sofőr biztos találkozott azzal, hogy a mentő sofőrje közvetlen a kereszteződés előtt kapcsolta be a szirénát. Az elmúlt időszakban, legalább is a fővárosban, nagyon gyakran látok ehhez hasonló jeleneteket. Saját bőrömön is tapasztaltam, milyen kellemetlen lehet, ha a kereszteződés közepén veszi észre a sofőr a száguldó mentőt, hozzáteszem, a mentő sofőrjének hibája miatt. DEMECS PÉTER Néhány héttel ezelőtt a Besztercebányai Kerületi Bíróság gondatlanságból elkövetett emberölésért ítélt el egy nőt, aki korábban nem adott előnyt egy mentőnek. A helyszínen két ember halt meg. Az elmúlt hetekben személyesen is tanúja voltam annak, amikor a mentőautó kikapcsolt hangjelzés nélkül, csak fényjelzéssel száguldott a városban. Miután így hirtelen behajtott egy kereszteződésbe, sofőrje agresszívan elkezdett dudálni a többiekre, hogy miért nem mennek el az útjából. Teljesen mindegy, hogy ilyen helyzet Pozsonyban, Besztercebányán, Párkányban vagy Dunaszerda- helyen történik. Az elsőbbséget élvező gépkocsik gyakorlatilag minden közlekedési szabályt megsérthetnek. Viszont az úton senkit sem sodorhatnak veszélybe. (Peter Žákovič felvétele) Az óvatlansággal gyakran balesettel végződhet Nem mindig van előnye a mentőnek A hatályos közúti közlekedésről szóló jogszabály szerint csak azok a gépkocsik élveznek ilyen korlátlan elsőbbséget, amelyek a hang- és fényjelzőt is bekapcsolták. Ha csak a fényjelzőjük villog, akkor ugyanolyan gépkocsinak számítanak, mint az összes többi. Természetesen ha bekapcsolt fényjelzővel száguldó mentő-, rendőr- vagy tűzoltóautót látnak, akkor a legjobb, amit tehetnek, hogy továbbengedik. A rendőrök viszont nem adhatnak büntetést azért, ha nem veszik észre a hangjelzés nélkül haladó gépkocsit. Gyakran előfordul, hogy az elsőbbséget élvező gépkocsi sziréna nélkül, csak bekapcsolt fényjelzővel hajt be egy kereszteződésre, s aztán csodálkoznak, hogy a többi sofőr nem ad előnyt. Előfordul, hogy közvetlen a kereszteződés előtt kapcsolják be a szirénát, veszélyes helyzetbe sodorva ezáltal a többi sofőrt. Ilyenkor történnek a tragikus balesetek. Képzelje el, hogy egy kereszteződésen áll, zöldet kap, s elindul autójával. Normális helyzetben nyugodtan átmenne rajta, viszont egy mellékútról száguldó mentő abban a pillanatban kapcsolja be a szirénát, amikor már a kereszteződés elején van. Természetesen a mentő oldalról jön. Ha megáll, akkor a mentőnek meg kellene kerülnie autóját. Ha folytatná az utat, karambolozhatnának. A mentő sofőrje így arra kényszeríti, hogy megszegje a közúti szabályokat. Tény, hogy a törvény szerint a mentőnek előnyt kell adni, még akkor is, ha ehhez tilosban kellene megállniuk. Viszont egyik esetben sem kell engedélyezni a mentőnek az áthaladást, ha csak a fényjelző lámpája villog. A legjobb amit a fent említett helyzetben tehetnek, ha nem változtatnak hirtelen menetirányukon, s folytatják útjukat. A mentő sofőrje talán így tudja a legjobban elkerülni az ütközést. Sokszor mások hibáznak az úton Természetesen nagyon gyakran előfordulnak olyan helyzetek, amikor a közúti forgalom többi résztvevője sérti meg a szabályokat, megakadályozzák a mentőnek a továbbhaladást, vagy a mentő és tűzoltó előtt akarnak az utolsó pillanatban áthajtani a kereszteződésen. A rendőrség nagyon gyakran találkozik azzal is, hogy a sofőrök szándékosan hátráltatják a a mentő továbbhaladását, nem tudatosítva, hogy akár saját rokonaik életét siethet épp megmenteni. Ezek komoly kihágásnak számítanak, amelyekért jogosítványukat akár két évre is elkobozhatják. A Mégane Collection 2012 leglátványosabb újítása, hogy nem csak az RS-hez jár majd kétszer hat diódasorból álló LED-es nappali menetfény A konkurencia nem enged, 2012-re a Renault felújítja a Mégane-t is ÖSSZEFOGLALÓ A Renault nem csak a Laguna Coupét és a Scénicet frissíti fel 2012-re, hanem a Még- ane-t is. A kompakt új lökhárítókat és LED-es nappali menetfényt kap. A motorháztető alatt a legnagyobb újdonság, hogy a régi 1.6-os szívómotort az új 1.2 literes, 115 lóerős Energy TCe váltja, amely 1.5 literrel fogyaszt kevesebbet. Takarékosabb lesz az 1.5 dCi, valamint a 130 lóerős 1.6-os dízel is csatlakozik a kínálathoz. A Mégane Collection 2012 leglátványosabb újítása, hogy ezentúl nem csak az RS-hez jár majd LED-es nappali menetfény, amely kétszer hat diódasorból áll. A Scénicre emlékeztetőén rajzolják át a lökhárítókat, elől több krómot és magasfényű fekete betétet alkalmaznak. Extra lesz a Visio System, amelynek kameráját a szélvédőhöz rögzítik, a belső visszapillantókhoz. A Visio System tartalmazza az automatikus távolsági fényszórót (45 km/h fölött automatikusan működik) és a sávelhagyásra figyelmeztetőt, amely fény- és hangjelzéssel adja tudtunkra, ha jelzés nélkül váltunk sávot vagy letérünk az útról. A kényelmet segíti a hegymeneti elindulást segítő funkció és a tolatókamera. Az új R-Plug&Radio-f Bluetooth kapcsolatot és USB portot is tartalmaz, TomTom navigáció pedig aktuális forgalominformációkkal is ellátja a vezetőt. Tovább terjednek a Renault új fejlesztésű Energy erőforrásai, amelyek már start-stop rendszert, fékenergia vissza- nyerőt és fejlett energiamenedzsment kapnak. Az 1.6 dCi a szintén 130 lóerős 1.9 dCi-t váltja, maximális 320 Nm-es nyomatéka pedig 1750-es fordulatnál jelentkezik. A Méga- ne-ban mindössze 4.0 litert fogyaszt az új dízel, amely 20 százalékos megtakarítást jelent az 1.9-es dízelhez képest. A Collection 2012 érinti az RS változatot is, ugyanis a Trophy szériához hasonlóan 265 lóerőre és 360 Nm-re nő a 2.0 literes turbómotor teljesítménye, ami plusz 15 lóerőt és 20 Nm-t jelent, valamint itt is változott a karosszéria. A frissített Mégane márciusban kerül a kereskedésekbe. (dp) Új fényszórók és a Visio System (Renaultfelvételek)