Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-11 / 8. szám, szerda
14 Horgász ÚJ SZÓ 2012. JANUÁR 11. www.ujszo.com Görbüljön a bot! Január első napjaiban, i hirtelen el- j határozással ; ismét arra a I következtetésre jutottam, hogy az idén sem állok be a radarozók táborába. Bár ők váltig állítják (köztük neves szakírók is), hogy a halradart elsősorban, sőt kizárólag a mederalakulatok, a vízfenék vizslatására használják, t.i., hogy lássák, kemény-e a meder, vagy vastag iszap borítja, hol vannak bedőlt fák, tartások, medertörések és így tovább. Aztán egyik-másik esetben csak kivillan az a bizonyos lóláb, s a patkója bizony orrba találja az embert. Mert amikor arról esik szó, hogy „a radar jókora halcsapatot mutat, de nem tudni, hogy süllők-e”, vagy éppen kuttyogatóval ütik a vizet, s egyszer csak látják a monitoron, hogy „ott csoportosulnak az éhes a harik az öt méterre leengedett horog körül”, bizony kételyei támadnak az embernek. Ezek a halat keresik! S ezt a kukkoló tudományt a méregdrága kütyükkel lassan olyan szintre fejlesztik, hogy hovatovább már azt is látni fogják, mikor tátja ki a száját a hal, és szopja be a horgot. Nem vagyok ellensége a korszerű pecának, de ez a sumák magatartás mindig kihoz a sodromból. Tessék bevallani nyíltan, hogy „mellesleg” halat is keresünk, és oda engedjük a horgot, ahol az megtalálható. Persze, tisztelet a kivételnek. Amúgy kinek ne furdalná az oldalát a kíváncsiság, hogy lelásson a víz alá? Hogy van-é ott hal, ahová hajigálunk, s ha igen, milyen és mennyi és mekkora? Jómagam inkább megmaradok a szokványos pecánál, hiszen a horgászatban éppen az a legizgalmasabb, megtaláljuk-e a halat, és meg tudjuk-e fogni. Ha igen, az maga a boldogság. Nem tudom, ki hogy van vele, de én szeretnék megmaradni olykor csalódott, olykor boldog horgásznak.- kövesdi A Horgász melléklet legközelebb 2012. Január 25-én jelenik meg. A Horgászati Rendtartás legérthetetlenebb tiltása a pergetőhorgászokat bünteti Horgászatról, törvényekről, tilalmakról Ez a szépséges süllő tavasszal jött - gilisztára. Fotó után mehetett vissza. (A szerző felvétele) Január közepe lévén, törheti a horgász a fejét, mihez kezdjen? Menjen-é a fizetős, „műanyag” tavakra kiseggelni a pacnipontyot, kemény eurókért megvásárolni a kifogott csukát, vagy próbáljon meg a maradék, igencsak szűkös lehetőségek tárházából választani - már ha az élővizes pecát szereti művelni. KÖVESDI KÁROLY Merthogy igencsak különösek a hazai horgászati törvények és előírások. Nem is tudom, kik fogalmazzák meg őket és miféle szempontok szerint. Ám bogarászhat akárhogyan a szerencsétlen horgász a Horgászati Rendtartás (Rybársky poriadok) nevű törénytárban (továbbiakban: Horgászrend), beleszédül, mire kibogozza, hol, mire és mikor szabad pe- cázni, különösen így év elején. Az alábbiakban nézzünk néhány kirívó példát. A téli hónapok tipikus hala a menyhal. Ez a különös, egész évben rejtőzködő életmódot folytató, a tőkehalfélék családjának egyedüli hazai képviselője szülte kizárólag a téli zimankóban eszik és szaporodik, akkor is a legzordabb időben, amikor a kutyát se verik ki a házból. Vagyis december-ja- nuár-február során. Ráadásul sötétedés után, amikor a Horgászrend szerint össze kell csomagolni a cuccot, és szépen hazaballagni. Január-februárban ugyanis csak reggel 7-től alkonyati 17 óráig szabad horgászni (12.§, l.c.) A szlovák horgászrend ráadásul a menyhalat néhány éve január 1-jétől március 15-ig védi (10.§, 1. a), vagyis éppen akkor nem szabad rá horgászni, amikor elvileg és gyakorlatilag fogható lenne. Menyhalazzunk nyáron, gondolják a zsolnai központban. Hogy akkor esélyünk sincs fogni? Hát, pechünk van. Vagy menjünk Magyarországra horgászni. A csukát január 1-jétől június 15-ig védi a törvény (10.§, 1. d.) A csuka fokozott védelme helyeselhető, hiszen egyre fogy az állománya, és sok horgász állítja, manapság szinte alig látni csukarablást. Krokodilfejű ragadozónk azonban jégveszte után leívik, nagyjából február vége és március vége között, s ráadásul nem fészekőrző (a süllő és a harcsa kikelésig őrzi az ívóhelyen az ikrákat). Vagyis az egyszerű paraszti logika szerint innentől fogva nyugodtan lehetne rá horgászni. Ha a törvényhozó konzekvensen gondolkodna, tulajdonképpen késő ősztől kellene védeni (hiszen az ekkor fogott ikrásak teli vannak jövendő élettel) mondjuk március végéig. Na de június közepéig? Fél éven keresztül? A Horgászrend ráadásul nemcsak a pergetést, a csalihalas horgászatot is tiltja február 1-jétől június 15-ig. Közkedvelt ragadozóhalunk, a balin például tavasszal, márciusban kezdi az ívást. Védi is a törvény, március 15-tól május 31-ig (10.§, 1. g.). Ami elvileg azt jelenti, hogy a leg- sportosabb horgászmódszert, a pergetést művelő horgász januártól március közepéig még vígan halmozhatna, ha tehetné. Nem teheti, mert a pontyos vizekben február 1-jétől június 15-ig, mint említettük volt, tilos a pergetés! (16.§, d.) Ba- linozzunk gilisztával, ücsörögve a parton? Mondjuk ebben is nehéz megtalálni a logikát, bárhogy töri az ember a fejét. Ám ugyanez vonatkozik a do- molykóra vagy a harcsára és a süllőre is. Előbbit március 15-től május 31-ig (10.§, l.g.), utóbbiakat március 15-től június 15-ig (10.§, l.h.) óvja a fogási tilalom. Vagyis március közepéig foghatók - lennének-, ha lehetne a csalihalas pecát vagy a pergetést művelni. Mint látható, a törvényhozók a pergetőhorgászokkal babráltak ki legdurvábban, hiszen, mint említettük, közel fél éven keresztül nem lehet villantózni ragadozóinkra, még akkor sem, amikor éppen nem esnek védettség alá. Pedig ez a horgászat egyik legsportosabb válfaja, s ha eltekintünk például a legyezéstől, amelyet inkább egy szűkebb, kiválasztott réteg művel, a fiatalok számára is sportosabb szórakozást ígér, mint a napjainkban erőltetett bojlis „malacetetés”. A téli éjszakai süllózést, harcsázást pedig jobb, ha elfelejtjük, s legfeljebb sóvárogva nézhetünk át az országhatáron. A magyarországi szaksajtóban szívet dobogtató sztorikat olvashatunk arról, hogyan fogják a dunai, tiszai, drávai horgászok téli sötétben a kapitális süllőket a kövezések, kőszórások, keresztgátak mentén, amikor a honi horgász otthon rostokol, és álmodozik. A léki horgászatról nem is szólva, amit nálunk - nem tudom, mi okból - szintén tiltanak. Elég különös - bár a logikája érthető - kitétele a Horgászrendnek az is, hogy nyári éjszakákon a horgász köteles megvüágítani a horgászhelyet. Nyilván nem azért, hogy vüággá menjenek a halak a riasztó fénytől, hanem biztonsági és ellenőrzési okokból (hogy az ellenőr, a halőr vagy a rendőr megtalálja a vízparton gubbasztó horgászt). Kérdés persze, hogyan díjazzák a díszkivilágítást például a partközeiben ólálkodó süllők, harcsák, vagy hogyan vüágítson az éjszakai pergetőhorgász, aki mozgásban van? A Horgászrend néhány paragrafusát és kitételét olvasva az ember nem tud szabadulni a gondolattól, hogy Szlovákia hegy- és vízrajzi szempontból megoszlik. Északon mások a halak élettani feltételei és szokásai, mint például a Bodrogközben, a Kisalföld északi részén, vagy Komárom tájékán. De minthogy a szabályok országosan érvényesek, és nem oszlanak - a fenti adottságokat figyelembe vevő - régiókra, minden szabály zsolnai logika szerint lett kialakítva abban a törvényben, amelyet még Rudolf Schuster, Jozef Migaš és Mikuláš Dzurinda látott el kézjegyével - horribile dictu - 2002. április elsejével. Az utóbbi évek talán egyetlen helyeselhető változása, hogy a horgászszövetség és a járási, helyi szervezetek igyekeznek limitálni az egy év alatt fogható pontyok számát. Évek hosszú vitája forrta ki ezt a megszorítást, ugyanis sok horgász nehezményezte, hogy egyesek (akik ráérnek) mázsaszámra fogják a pontyot, míg mások, akik ugyanannyit fizetnek a horgászengedélyért, szinte semmit nem fognak, vagy alig valamit. 2009 januárjától érvényes, hogy aki túllépi az 50 pontyos határt, új engedélyt kell kiváltania az év további részére. HETI TIPP Csonticsokor hajszálelőkén (Képarchívum) Élőkével, vagy élőké nélkül? AJÁNLÓ A horgászirodalomban olykor felmerül a kérdés, hogy milyen élőkét tanácsos használni a fe- nekező horgászat során? Vagyis mennyivel vékonyabb legyen az élőké, mint a főzsinór? Aminek ugye az a funkciója, hogy szakítás esetén a finomabb élőké (0,1-0,2- 0,3 tizeddel vékonyabb, de a profik általában 0,2-őt ajánlanak), adja meg magát. Nem kell az egész vercajgot újra szerelni, csak csatlakoztatunk a karabinerhez egy újabb - általában horoggal előre ellátott - élőkét. Másik előnye a finomabb élőkének, hogy kevésbé riasztja a halat, mint a vastagabb, durvább főzsinór. Vékonyabb élőkére kisebb horog is köthető, ami egyáltalán nem mellékes szempont, ha például csontival-csonticsokorral, sőt pinkivel vagy a miniatűrnek számító szúnyoglárvával horgászunk, hiszen egy nagy kampóra nehezen tudnánk felrakni a kicsi csalit. Ezeknek a kérdéseknek különösen a finomhorgászatban van jelentőségük, amikor az óvatos fehérhalat próbáljuk becserkészni. Más a helyzet a nagyobb halak esetében. Jómagam folyóvízi pontyozás, keszegezés, már- názás közben ritkán használok élőkét. A horgot mindig a főzsinór végére kötöm, így a szerelék a közbeiktatott karabinerrel nem gyengül (minden közbeiktatott fül, csomó gyengíti a szereléket). Az ólom felrakásához általában gubancgátló csövet használok, amit egy kétszer átbújtatott szelepgumival ütköztetek, fölötte egy egyszerű gyönggyel. A dolog némi kompromisszumot igényel. Hogy a horog se legyen túl nagy, a zsinór se riasztóan durva, de egy-egy nagyobb hal se tréfáljon meg, általában 0,18-0,20-as vagy akár 0,25-ös zsinórral horgászok folyóvízen. Ha a halak étvágyuknál vannak, szerintem nem zavarja őket a 2-3 tizeddel vastagabb nájlon. Sokkal riasztóbb a vízprati zajongás, zörgés, kocsiajtó-csapkodás, vagy a víz szüntelen „bombázása” a nehéz, félkilónyi etetőgombócokkal, (kk)
