Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-10 / 7. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JANUÁR 10. Vélemény és háttér 7 A frontvonalak az új elit, a feltörekvő politikusok és a régi gárda között húzódnak Gorilla: politikai bundabotrány Egyes esetekben már- már vicces az a hasonlóság, amit az emberi lélek működése produkál. TOKÁR GÉZA A Gorilla-akták nyilvánosságra kerülése kapcsán például hasonlóan reagálnak az érintett szereplők, mint az egész labdarúgást megrázó bundabotrányra: az iratok eredete kétes, a poUtikában pedig rengetegen korruptak, és akár igaz is lehet az értesülések egy része, csak éppen a ránk vonatkozó rész kitaláció és hazugság (vesd össze: „mindenki bundázik, csak mi nem”). A pobtikusok általános hallgatását megtörve a hétvégén Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ elnöke, Iveta Radičová miniszterelnök és Bugár Béla, a Híd vezetője is beszélt a Gorilla hátteréről. A mondanivalójuk nagyjából hasonlít: az irat hátterét ki kell vizsgálni, azok tartalmazhatnak féligazságokat, de ezek az állítások „természetesen” a saját személyüket és pártjukat illetően nem állják meg a helyüket. Robert Fico, a Smer elnöke elutasította a Gorilla kommentálását, ez nem is csoda, hiszen az iratok tanúsága szerint neki van a legtöbb vesztenivalója. Az, hogy személyesen találkozga- tott az általa is mumus szerepébe állított Penta egyik vezetőjével olyan súlyos vád, amit a választói aligha bocsátaná- nak meg neki. Az összezárás nem véletlen, a Gorilla-ügy ugyanis nem hagyományos konfliktus. A szlovák politika története során először nem a jobboldal és a baloldal, a demokratikus és a kevésbé demokratikus erők csapnak össze, hanem az egész eddigi politikai vezetés életműve kérdőjeleződik meg morálisan. Sportnyelvre lefordítva: kiderült, hogy (állítólag) a bajnokság összes csapata bun- dázott és elvtelen eszközöket alkalmazott. A Gorilla kapcsán a frontvonalak tehát egészen máshol húzódnak: az új elit, azaz a feltörekvő politikusok és a régi gárda, a tapasztalt, akár évtizedek óta a politikában ténykedő személyek között. Á botrány szépen, már-már gyanúsan jól beleillik abba a konfliktusba, ami a márciusi választások fő témáját szolgáltatja. Egyedül ezért lehet egyébként kételkedni az anyag hitelességében. A Smer valószínűleg kormányt alakíthat, maga mellé vehet egy korábban jobboldali pártot, a gazdasági válság és a politikai patthelyzet fényében elmosódnak a különbségek a két tábor között. Egy új különbség pedig megjelent, tömegesen feltűntek azok a dühös emberek, akik korruptnak, tehetetlennek és kormányzásra nem méltónak tartják a jelenlegi politikusokat. Vannak köztük ugyan olyan kétes alakok is, mint például Igor Matovič, vagy a 99 százalék háttéremberei, de a fenti szereplők nem véletlenül tudtak maguk köré gyűjteni jó szándékú, valóban tenni akaró aktivistákat. A Gorilla-ügy az ő harcuk a régi elittel. A botrány kivizsgálása valószínűleg nem lesz eredményes, de az akta idővel a szlovák legendárium részévé válik, miközben a lakosság egy - nem túl nagy - része újabb illúzióval lesz szegényebb. Azzal az illúzióval, mely szerint lehet évekig elvhűen politizálni. Az élet örök változás. Valamikor a hóember volt a tél jelképe, most az esernyő. (Peter Gossányi rajza) Ha devizában kötelezik el magukat, de magyar lakosok maradnak, csupán a kockázatot növelik Szegény szegényedő magyarok HORBULÁK ZSOLT Nincs mit szépíteni a dolgon, a magyar kormány gazdaságpolitikája rossz. Mégis helytelen lenne csak egy gazdasági szereplőt okolni, még akkor is, ha az a legfontosabb döntéshozó. Lassan túlhaladottá válik, hogy mindenért az előző kabinetet tegyék felelőssé. A vállalati szektor tevékenységét fölösleges elemezni, hiszen az mindig racionális. Ahhoz képest viszont, hogy minden, ami az országban zajlik a lakosság nevében és érdekében történik, annak gazdasági döntéseit mégsem értékelik megfelelő mértékben. Pedig tudomásul kell venni, hogy a mai helyzetet a társadalom alakította ki, beleértve azt is, hogy a mostani és korábbi kormányokat demokratikus és visszaélésektől mentes választásokon juttatta hatalomra. A mai gazdaságpolitikát leginkább talán az viszi kényszer- pályára, hogy segíteni próbál a devizahitelesek sokszázezres tömegén. Azt gyakorlatilag mindenki elismeri, hogy ha ezek az emberek elvesztenék az ingatlanukat, az ország egésze megsínylené. Mégsem szabad elfelejteni, hogy a helyzet fő oka a rossz értelemben vett spekuláció. A devizahitelesek abban a hitben ringatták magukat, hogy az erős forint húsz-harminc évig megmarad, holott a devizával való kereskedés az egyik legkockázatosabb tőzsdejáték. Most egy újabb devizacsen- cselésnek vagyunk a tanúi. A forint mélyrepülése miatt a lakosság egy része külföldre viszi megtakarításait. A pénzváltók jelentéseiből tudható, hogy megtízszereződött a kereslet a norvég korona iránt, sokan vesznek cseh, illetve svéd koronát, persze a túlnyomó többség továbbra is eurót vásárol. A magyarok jelentős része éppen akkor vásárol valutát, amikor a legdrágább, így maga porlasztja el vagyona egy részét, miközben tovább növeli a nyomást a forintra, súlyosbítva ezzel a devizahitelesek helyzetét. Azt még az ellenzéki politikusok is elismerik, hogy a magyar- országi bankrendszer stabil, és a betétvédelmi alapban sincs ok kételkedni. Az utóbbi húsz év alatt a magyar lakosság keveset tanult. Egyebek között nem tanulta meg, hogy nem viselkedhet úgy, mint egy külföldi befektető. Rá a helyi megtaka- rítási-hitelfelvételi viszonyok vagy inflációs szint vonatkozik, ami a belső piachoz és a forinthoz köti. Azzal, ha egyik oldalon devizában kötelezik el magukat, miközben magyar lakosok maradnak, csupán a kockázatot növelik. Habár a pánik ellen nehéz harcolni, hosszú távon javulni fog a helyzet. De addig is sokan önként szegényednek tovább. KOMMENTAR Kire ütött Viktor? NAGYANDRÁS Kinek higgyen a szlovákiai magyar, ha Magyarország kormányfőjét gyalázza szinte az egész világ? Lehet; hogy mindenki téved, és valóban neki van igaza? Áz elmúlt napokban ki- kerülhetetlenek voltak az Orbán Viktorról szóló hírek, bármit és bárhol próbált olvasni az ember. A magyar miniszterelnöknek úgy ment neki minden és mindenki, hogy ha másért nem, legalább ezért kellene legalább egy cseppet sajnálni őt. Szinte hihetetlen, ahogy maga fut bele a pofonokba, sőt, újra és újra kéri őket. A nemzetközi sajtóban megjelent cikkek után már sorra jelennek meg a külföldi politikusok elítélő nyüatkozatai, igazán kellemetlen ma magyarországi állampolgárként hallgatni és olvasni mindazt, ami Magyarországról, de főleg az ország kormányfőjéről megjelenik. Nagyon sok magyarországi ismerősöm mondja, hogy szégyelh magát ebben a helyzetben, s a mi mečiari időszakunkkal von lassan párhuzamot. A határon túli magyarok többnyire a jobboldali magyar kormányokat tartották és tartják ma is szívükhöz közelebb állónak, hiszen ezek a kormányok törődtek gyakrabban és intenzívebben velük, bár gyakran csak önös érdekből. Ebből eredően a szlovákiai magyar közösség komoly hányada is sokáig Orbán Viktor és a Fidesz pártján állt, sőt drukkolt nekik. Ám illene belegondolni, mi történne nálunk egy olyan politikussal, mint Orbán Viktor, s vajon mi hogyan viszonyulnánk hozzá, ha esetleg szlovák politikusként hozna pártja olyan döntéseket, mint most Magyarországon a Fidesz. Most nem a teátrális alkotmányozásról beszélek, melynek az égvilágon semmilyen pozitív hatása nincs az egyszeri polgár mindennapjaira. Szlovákiában már átéltünk egy olyan időszakot, amikor az ország vezetője, Vladimír Mečiar minden nemzetközi kritikára csak azt hajtogatta, hogy neki a négyszemközti beszélgetéseken a külföldi politikusok teljesen mást mondanak. Bár az ország vezetői már hivatalos elítélő leveleket kapott az EU és az USA akkori vezetőitől, Mečiar szerint a „demarsok” általában csakjókívánságokat tartalmaztak. Mečiar sem szerette az ellenzéki sajtó hangját, az ő emberei is hamis vagy hiányos információkat közöltek a közszolgálati médiában. Rettenetes, ha Orbánt hozzá hasonlítják, mert tudjuk, hogy Vladimír Mečiar diktátori hajlamú politikus volt, akinek a kormányzása alatt embereket raboltak el, félemlítettek meg és tettek el láb alól. Tudjuk, hogy ez az összehasonlítás túlzás, de egyre kevesebb érv van, mellyel a magyar kormány és főleg a magyar kormányfő tevékenysége védhető. Ha valaki itthon mégis így gondolja, próbálja végiggondolni, mennyire szívesen lenne ma Magyarországon élő, adófizető állampolgár. Olyan, aki a kormány minden hibás döntését a saját bőrén érzi. TALLÓZÓ LESOIR A Le Soir című, baloldali liberális irányultságú brüsszeli lap egy vallon és egy flamand politikust szólaltatott meg, azt kérdezve tőlük, kell-e szankciókkal sújtani Magyarországot. A lap a kérdésfeltevést azzal indokolta, hogy Orbán Viktor kormánya „nyugtalanítja Európát”: az országban „megkérdőjeleződtek a szabadságjogok, az intézményeket ellenőrzés alá helyezik, tetézve a gazdasági összeomlást”. Egyre nagyobb nyomás nehezedik „az Európai Unióban érvényes szabályokat semmibe vevő Magyarországra” - írta a Le Soir. George Dallemag- ne, a belgiumi franciaajkú vallon közösség keresztény- demokrata pártjának (CDH) képviselője a lap kérdésére úgy vélekedett, hogy Magyarországon „nyilvánvaló autoriter folyamat” zajlik. Szerinte „Orbán pártjának ki kell javítania hibáit”. Arra az újságírói felvetésre, hogy a Fidesz az Európai Néppárthoz tartozik, Dallemagne azon reményének adott hangot, hogy a Néppárt erőfeszítéseket tesz „a dolgok folyásának megfordítása érdekében”. Az európaiak - tette hozzá - egyre érzékenyebbek a populista és nacionalista jelenségekre. Eric Defoort, az Új Flamand Szövetség (N-VÄ) nevű párt egyik alapítója a Le Soir kérdésére azt válaszolta: a Magyarország elleni szankciók meghozatala előtt „beszélni kell a Fidesszel”. A politikus túlzónak találná „az Európából való kitiltást”. Úgy vélekedett, hogy az Európai Bizottság szankciók meghozatalára törekedne. Szerinte Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának belga vezetője ugyan „nagyon lelkes”, de ő „néha túlságosan is tüzes”. (MTI)
