Új Szó, 2012. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2012-01-09 / 6. szám, hétfő
ÚJSZÓ 2012. JANUÁR 9. www.ujszo.com 18 Sport A jégtáncos Hoffmann Nórát érdekli a sportdiplomácia, és szeretne még korcsolyázni, de úgy érzi, a jelenlegi körülmények között nincs sok értelme „Tizenöt évig küzdöttem, és nincs belőle semmi” Hoffmann Nóra belefáradt a sok csalódásba (Rudolf Anna felvétele) A Hoffmann Nóra, Maxim Zavozin jégtánckettős a sportág jelenlegi legeredményesebb szereplője lehetett volna. A pár mégis kihagyja az idei szezont, s erősen kérdéses, folytatja-e még valaha. Hoffmann Nóra őszintén beszélt lapunknak a problémákról. BŐDT1TANILIA A 2011/2012-es szezonban nem indulnak egy versenyen sem. Ez most kihagyás vagy befejezés? Már nincs miért takargatni, hogy kihagyjuk a szezont. Elegünk lett, úgy döntöttünk, ebben a formában nem csináljuk tovább. Hiába teszünk bele mi száz százalékot, ha egy pár ott mozog az első tízben, ez már kevés. Kellene más támogatás is. Anyagi és sportdiplomáciai is. Tavaly látványos fejlődést mutattunk fel, kijutottunk a Grand Prix- döntőre, az Eb-n hibátlan programokkal jó benyomást keltettünk, külföldön mindenki gratulált, itthon viszont a szövetségen nulla reakciója volt az eredményeinknek. Legfeljebb azt mondták: „Jaj, miért csak nyolcadikok lettetek, miért nem ötödikek?” Mikor döntötték el, hogy az idei szezonban nem versenyeznek? A tavalyi, moszkvai vb-t sajnálatos módon ki kellett hagynunk, mert vesemedence-gyul- ladást kaptam. A vb ezért így számunkra esett, de kint maradtam még Moszkvában, összeraktunk egy gálaprogramot, hátha nyáron lenne valami lehetőség, aztán hazajöttünk és vártunk. Azt beszéltük meg, hogy addig, amíg nem kapunk valamüyen ajánlatot a szövetségtől, vagy legalább egy telefonhívást, nem kezdünk el készülni az új szezonra. Az edzőnk előző évi munkája sem volt még kifizetve, és amíg egy edző nincs megfizetve, addig versenyen nem fog kiállni értünk a „politikai oldalon”. Az Eb-n emiatt is vesztettünk néhány helyet, hiszen az edzőnknek volt egy orosz párja is, ahonnan jól megfizették. A magyar szövetségnek kellett volna valamüyen kapcsolatot ápolnia az edzővel, hogy legyen érdeke segítem. Mert az edzésen jól felkészített, de a verseny már más tészta. Nyáron tehát a szövetség nem is kereste meg önöket, nem is tárgyaltak? Telefonhívás nem érkezett. A titkárnőn keresztül üzentek augusztus végén, hogy kaptunk egy Grand Prix-t. Ez már eleve késő, hiszen augusztus végére már majdnem készen keü lenni, de a korábbi években is mindig úgy áüt hozzá a szövetség, hogy „ti úgyis folytatjátok, majd később tárgyalunk”. Most is abban bíztak, hogy ők úgyis fanatikusak, úgyis ez az életük, úgyis csinálják a saját pénzükön. De ez nagyon dühítő. Főleg tudva, hogy egy hu- szonikszedik helyen álló lengyel vagy litván versenyző olyan támogatást kap, hogy mi csak nézünk. Ezek korcsolyaszempontból kis országok, mégis tudják támogatni a sportolóikat. Tehát az első kapcsolatfelvétel az volt, hogy kaptunk egy Grand Prix-meghí- vást, és ez nálam megint csak kiverte a biztosítékot, mert azt jelentette, magyar részről egy papírt sem tettek odébb azért, hogy két Grand Prix-t kapjunk. Előző évben döntősök voltak, hogyhogy nem kaptak két GP-meghívást? Itthon egyetlen lépést nem tettek ezért. A felnőtt GP-soro- zat az egyetlen olyan sorozat, amelyet a rendező országok fizetnek, nem az ISU. A rendező országoknak pedig az az érdekük, hogy az ő versenyzőik jussanak be a döntőbe. Azzal, hogy mi tavaly ott voltunk a fináléban, pont egy amerikai párt ejtettünk ki. S mivel magyar részről senki nem lobbizott értünk, a szervezők bebiztosították maguknak, hogy többet üyen baleset ne forduljon elő, mert egy GP-vel esélyünk sincs a döntőre. Hogyan kell elképzelni ezt a lobbizást? Az lenne a feladat, hogy a vezetők részt vegyenek a versenyeken, kapcsolatokat ápoljanak a többi ország szövetségével. A GP-meghívás úgy dől el, hogy a hat rendező ország vezetői leülnek, és tárgyalnak, kit hívjanak meg. Itt lehetne lobbizni, egyezkedni. A sportdiplomácia mellett az anyagi támogatást is hiányolták. Mennyiből kellett volna felkészülniük? 2010 januárjától 2011 decemberéig ötvenezer forintot kaptunk havonta. Ez volt a fizetésünk. Hozzáteszem, hogy ezt is a MOB-on keresztül, a Wes- selényi-alapítványtól kaptuk. Ötvenezer forint édeskevés arra, hogy Moszkvába utazzam havonta oda-vissza, fizessem az edzőt, ami ezer dollár havonta, a másik edzőtől szárazedzést vegyek, egyek, aludjak valahol, utazzak a metrón... Netán tartozik is önöknek a szövetség? Sok dolog elúszott. Néha arra hivatkoztak, hogy nem jó számlát hoztunk, vagy a könyvelő azt mondta, neki senki nem szólt, ezt ki kellene nekünk fizetnie... Minden szavából süt a csalódottság. Szomorú, hogy egy országban van három jégtáncospár, de a másik kettő olyan undorral viselkedik irányunkban, hogy nekem most eszemben sincs kimenni megnézni az országos bajnokságot. Amikor kimentem az orosz Grand Prix-re, Kosz- tomarov előre köszönt, Pljus- csenko előre köszönt, Charlie White-ék barátságosak voltak, a magyarok itthon meg képesek elmenni mellettem egy szó nélkül. Mintha közvetlen riválisok lennénk, holott nem is voltunk tíz helyen belül. Annyira undorító, hogy egyszerűen semmi kedvem kimenni az országos bajnokságra. Kinek drukkoljak? Hiszen mind azt várták, azért imádkoztak, hogy ne versenyezzünk... Gondolja, hogy ez mindenhol így működik? Nem. Nyilvánvalóan vannak ellentétek, volt mondjuk egy Pljuscsenko-Jagugyin rivalizálás, na de ott azért egy olimpiai aranyérem volt a tét... Kicsit más a szituáció, nem az Eb-24. meg a 8. helyezett között folyt a rivalizálás. Charlie White-ék és Scott Moirék, a vüág jelenlegi két legjobb jégtáncospáija, egy edzőnél dolgoznak, azért harcolnak, hogy ki lesz a vüágbaj- nok közülük, mégis a legjobb barátok. Az élsport nem arról szól, hogy szemétkedünk a másikkal... Ez az, amibe igazán belefáradtam. Hogy elmegyek egy Eb-re, ahol a legjobbat próbálom kihozni magamból, s még ott is azon kell problémáz- nom, hogy a másik magyar hogyan próbál nekem keresztbe tenni. A szövetség nem állt mögöttük a versenyeken? Semmit sem tettek, nem is találkoztunk. Bezzeg akárhová mentem, mindenhol találkoztam valakivel az orosz szövetségből. Ők ott mozogtak, ahol a versenyzők és a bírók, a tribünön, az edzésen... De például amikor az olimpián megkértem a szövetség egyik tagját, hogy jöjjön le hozzánk a jéghez, mert el kellene kezdem kicsit helyezkedni, akkor lejött, és végig fotózott. Utána meg megkérdezte : „Na, jó volt, hogy ott voltam? Segítettem?” Vajon ez hozzá nem értésből fakad, vagy célzatosan önök ellen irányul? Ez nem a személyünk eüen irányul, mert ott volt Sebestyén Juli is, aki mögött szintén nem volt megfelelő sportdiplomácia. A szövetségnek teher, ha valakit támogatni kell. Persze az olimpiai fotózáson ott vannak, meg mindig nyüatkoz- zunk jót róluk, mert akkor még annyi támogatást sem kapunk. S a másik oldalról nézve úgy is be lehet állítani a dolgot, hogy valóban, a repülőjegyeinket kifizették... A panaszaikkal szembeni ellenérvként mindig azt hozzák fel, hogy a magyar szövetség a honosításkor tízmillió forintot fizetett Maximért. De minek, hogyha utána nem csinálnak semmit?! Minek?! Ha kifizettek érte ennyi pénzt, akkor utána miért nem támogatták? Miért nem álltak ott, hogy legyen belőle valami? Én is jöhetnék azzal, hogy az apám mennyi pénzt ölt bele, hogy Max megkapja az állam- polgárságot, fél éven keresztül ügyvédeket hajkurászott, meg üyen fordítást, olyan hivatalos papírt intézett... Édesapám is ráköltött legalább egymülió forintot, hogy egyáltalán esélye legyen Maxnak magyar színekben versenyezni velem. Április óta új elnöke van a szövetségnek Kosa Lajos személyében. Tárgyaltak már? Többször egyeztettünk, kért tőlem egy költségvetést is a szo- csi olimpiai felkészülésig, és nyitott volt rá, hogy végre egyszer újunk alá egy szerződést. Korábban soha semmi nem volt. Az olimpia óta folyamatosan azt kértük, hogy legyen végre egy szerződés köztünk és a szövetség között. Vancouver után eldöntöttük Maxszal, hogy a 2010/2011-es szezonban, mindegy, hogy milyen körülmények között, megpróbálunk végre normálisan felkészülni, mert az olimpiai szezon előtt ez nem sikerült, mivel volt egy komoly sérülésem. Azt mondtuk, most mindent beleadunk, és meglátjuk, megindul-e a szekér, vagy nem. Minden jól alakult, a szekér megindult, de senki nem támogatott minket. Minden verseny előtt ugyanaz ismétlődött: menjünk saját költségen, s utána majd a beadott számlák alapján megtérítik a kiadásainkat. S ez így is történt? Sokszor felmerült valami probléma, hogy az aznapi árfolyam kell, vagy ezt a tételt nem számolhatjuk, s ezek az apróságok aztán felgyülemlenek. Nagyon kínos, amikor kint vagyunk Amerikában egy versenyen, a többiek mennek enni, nekünk pedig azt keü mondanunk, mi ezt nem engedhetjük meg magunknak. Nyüván a GP- sorozat a legkényelmesebb, mert ott a versenyzőnek nem kell fizetni semmit, még a repülőjegyet is a szervezők küldik. Ilyen esetekben mondjuk kifizették az edző száüását, vagy kiírtak neki napidíjat. De ez annyira minimális... Például elmennek az edzők inni egy este, hogy megbeszéljék az egész bizniszt - no hát az egész összeg, amit a mi edzőnk kapott egy hétre, egy ilyen este számlájára nem volt elég. Mert hát nem a sarki sörözőbe ülnek be... Ez ciki más országok edzőivel szemben. Arról nem beszélve, hogy öt-hat éve még volt nekünk is napidíjunk, de most már nincs. Elvégre a versenyeken van ellátásunk, reggeli, ebéd, vacsora, a jégpályán meg vannak italok. Onnan lenyúlhatjuk az innivalót, hogy este ne haljunk szomjan a hotelben. Két olimpia és sok balszerencse Hoffmann Nóra 1985. április 8-án született Budapesten. Hatévesen kezdett korcsolyázni, Elek Attilával junior Grand Prix-győztes és kétszeres junior vb-ezüstérmes lett. A 2006-os torinói olimpián a 17. helyen végeztek. A 2007-es varsói Európa-baj- nokságon a kettős az originál tánc után a 7. helyen áüt, a kűr előtti edzésen azonban Elek egy szerencsétlen esés után eltörte a lábát. A pár útjai ezután szétváltak, Hoffmann új partnere az orosz származású, korábban amerikai színekben versenyző, junior világbajnok Maxim Zavozin lett. Első közös nemzetközi versenyüket, a 2009-es Eb-t nem tudták befejezni, mert Zavozin a kűr előtt megbetegedett, a 2009-es vb előtt pedig Hoffmann szenvedett súlyos sérülést, egy edzésen beverte a fejét a palánk ajtajába, s koponyatörést szenvedett. A pár mindezek ellenére kvalifikálta magát a 2010-es ohmpiára, ahol a 13. helyen végzett. Hofftnannék a 2010-es vb-n a tizedik helyen zártak, a következő szezonban bejutottak a Grand Prix-dön- tóbe, az Eb-n a 8. helyen végeztek. A tavalyi vüágbajnok- ságon Hoffmann vesemeden- ce-gyuüadása miatt nem indulhattak el. fbt)
