Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-28 / 298. szám, szerda
4 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 28. www.ujszo.com Egyre nő a befektetők stabilitás utáni vágya Az arany igézetében HORBULÁK ZSOLT A három nagy hazai társaság idén rekordmennyiségű, 650 ezer darab autót dobott piacra Újra feltörtek az autógyártók A zsolnai Kia Motors autógyártó idén 300 ezerről 450 ezerre növelte motorgyártásának az éves kapacitását (Stanislava Smadišová felvétele) Pozsony. A közvélekedés alapján az arany a legbiztosabb befektetés. Nehéz időkben, mint például mostanság, ez meg is látszik. Az utóbbi években a nemesfém ára a sokszorosára emelkedett, és jelenleg 1750 dollár per uncia környékén jár. Ami a legérdekesebb, hogy még a szakemberek között is egyre többen benne látják egy új gazdasági rendszer alapját. Ami miatt újra az arany felé fordulnak, az a stabilitás utáni vágy és az inflációtól való félelem. A gazdasági válságot megelőzően, de még inkább azután, egyre több papírpénz került forgalomba. Sőt, a 80-as évek pénzügyi innovációira is már az volt jellemző, hogy elszakadtak a reálalapoktól, egy értékpapír alapját egy másik értékpapír képezte. Ha ismét bevezetnék az aranyfedezetet, megállhatna a bankóprés és kevesebb lenne a pénzügyi spekuláció. Az arany „aranykorszaka” az 1880-as évektől, az aranyfedezet általános elterjedésétől az első vüágháború kitöréséig tartott. A 20-as években részlegesen megújították, de egyre nehezebben lehetett fenntartani, és a második világháború után már csak az USA őrizte meg 1971-ig. Látható, hogy a tiszta aranyfedezet korszaka tulajdonképpen csak néhány évtizedig tartott, és aközben is voltak válságok. Az arany kedvelői azt is elfelejtik, hogy a nagy gazdasági válság elmélyülésében éppen az aranystandard megtartása játszotta a vezető szerepet. Végül az arany árának mai szárnyalása mögött jelentős mértében úgyszintén az aranyalapú pénzügyi eszközök iránti érdeklődés húzódik meg, nem csak a fizikai arany beszerzéséé. Az aranystandard utáni vágy tehát nagyrészt nosztalgia a „boldog békeidők” után. A fejlődés egyértelműen az anyagtalan pénz, az elektronikus bejegyzések irányába visz. Tény viszont az is, hogy a korlátlan befektetések ideje után lassan átmegyünk egy másik korszakba, aminek az alapjait azonban még nem ismerjük. Pozsony. A szlovákiai ipar- vállalatok jelentős része már idén megérezte a gazdasági válság újabb hullámát, az egyes ágazatok között azonban jelentős különbségek vannak. Míg az autóipar újabb pozitív rekordokat döntögetett, az elektronikai cikkek gyártóit rég nem látott visszaesés sújtotta. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Szlovákia legsikeresebb ipari ágazatának idén is az autógyártás számított, amely a tavalyi visszaesést követően idén újra képes volt meglepni az elemzőket. A Hospodárske noviny gazdasági napüap által közölt legfrissebb becslések szerint a három nagy hazai autógyártó - a pozsonyi Volkswagen, a zsolnai Kia Motors és a nagyszombati PSA Peugeot Citroen - idén rekord- mennyiségű, 650 ezer darab autót dobott piacra. Ez a negyedével több a tavalyi 522 ezer személygépkocsinál. Ezer lakosra így nem egész 120 autó jut, amivel újra elsők lehetünk az egy személyre számított autógyártás tekintetében Európában. Az elemzők optimisták a jövő évet illetően is. „Egyelőre úgy néz ki, hogy a jövő év első felében folytatódik az autógyárak növekedése” - vallja Ľuboš Vančo, a KPMG Slovensko partnere. Jövőre még több személyautó A pozsonyi Volkswagennek idén nagyjából 200 ezer autót sikerül gyártania, a jövő évet illetően azonban még ennél is nagyobbak az elvárásaik. „2012-ben 400 ezer autót szeretnénk gyártani” - nyilatkozta Andreas Tostmann, a Volkswagen Slovakia e hónapban lemondott vezetője, akit a Seat márkát előállító társaság igazgatótanácsi tagjává neveztek ki. A Kia Motors Slovakia az idei gyártását 250 ezerre, a PSA 200 ezerre becsüli. „Szeptemberben beindítottuk az 1,4 és az 1,6 literes benzinmotorok gyártását, aminek köszönhetően 300 ezerről 450 ezerre növeltük a motorgyártásunk kapacitását” - mondta el Dušan Dvorák, a Kia Motors Slovakia PR-menedzsere. Ha a zsolnai gyár elvárásai valóra válnak, jövőre akár 300 ezer darabra növelhetik az autógyártásukat is. A nagyszombati PSA-nak az új Peugeot 208-as segíthet a darabszám növelésében, jövőre így a francia táraság képviselői is 300 ezres darabszámmal számolnak. Lejtőn a tévégyártók Míg az autógyártók nem panaszkodhatnak, a televíziók és egyéb elektronikai termékek gyártói az elmúlt tíz év egyik legsötétebb időszakát élik. Míg a gazdasági válság első hullámát az elektronikai ágazat alig érezte meg, ezúttal jelentős visszaesést könyvelhetnek el. Az ágazat termelése egy év alatt 12 százalékkal esett vissza, mivel az emberek többsége elsősorban ezeken a termékeken próbál meg takarékoskodni. „A tévégyártók között jelentős árharc alakult ki, a cégek profitja emiatt jelentős mértékben csökkent” - nyilatkozta Vladislav Khabliev, az UMC Slovakia tévégyártó ügyvezetője. Az ágazatban működő cégek súlyosbodó gondjainak az alkalmazottak itták meg a levét, hiszen egy év alatt nagyjából a 13 százalékukat bocsátották el. A legnagyobb meglepetést a Samsung beszállítója, a Hansole Technics Europe okozta, amely a megrendelések csökkenése miatt kénytelen volt befejezni a gyártását, 1400 embert bocsátva el. Nem beszélhet sikeres évről azonban a Samsung, a Fox- conn és az AU Optronics sem. Ez utóbbi Trencsénben csak idén nyáron indította be a gyártását, a megrendelések csökkenése miatt azonban az elmúlt félévben állandó gondokkal küszködött. Nőtt a korrupció az építőiparban Az idei évet értékelve, nincs sok okuk az örömre az építőipari cégeknek sem. Eredetileg arra számítottak, hogy a korábbi katasztrofális éveket követően idén már legalább stabilizálódik az ágazat. Erre azonban nem került sor, hiszen idén újabb visszaesést könyvelhettek el. „Arra számítottunk, hogy elérjük azt a mélypontot, ahonnan elrugaszkodhatunk. A visszaesés azonban sajnos folytatódott” - vallják a Szlovák Építőipari Szövetség képviselői. Tovább csökkent a magánmegrendelések száma, a nagyobb visszaeséstől az ágazatot csak az állami megrendelések mentették meg. Ez utóbbiak többsége azonban a bíróságon végezte. Az ágazaton belüli kiélezett konkurenciaharc miatt ráadásul egyre nő a korrupció is. „Az építőipari cégek vezetőinek a felétől már kértek kenőpénzt” - mondta el Jirí Vacek, a CEEC Research tanácsadó társaság igazgatója. Ugyanilyen rossz a helyzet azonban a fafeldolgozó iparban is, amely korábban az egyik legfontosabb hazai ágazatnak számított. Csökkentek a cégek megrendelései, nőttek a kiadásaik, ami miatt egyre több cég ment csődbe. Mindezt figyelembe véve, nem csoda, hogy az ágazatból az elmúlt egy évben 1200 embert bocsátottak el. Csökkenő lakossági kereslet Nem jutottak lélegzethez idén a hazai kereskedők sem. A kiskereskedelem három éve került lejtőre, és azóta képtelen összeszedni magát. A kereskedőkön nem segítettek a növekvő árak sem. ,A vásárlók jóval óvatosabbak, emiatt inkább többször látogatnak el az üzletbe, ám többnyire csak azt veszik meg, amire épp szükségük van. Továbbra is elsősorban az árak alapján tájékozódnak, amit az is alátámaszt, hogy megnőtt az érdeklődés az üzletláncok saját márkanévvel jelölt, olcsóbb termékei iránt” - nyilatkozta Martin Katriak, a Coop Jednota igazgatótanácsának az alelnö- ke. A lakossági kereslet látványos növekedésére ugyanakkor jövőre sem számíthatunk, az elbocsátások és a bérek stagnálása miatt inkább ennek az ellenkezője várható. (mi, HN) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Borúsabban látjuk a jövőt Pozsony. A szlovákiai fogyasztók egyre borúsabban látják a jövőjüket. A statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint e hónapban 2,4 ponttal, mínusz 40,8 pontra csökkent a fogyasztói bizalmi index, ami az egy évvel korábbihoz képest 17,3 pontos visszaesésnek számít. Az elemzés szerint a háztartások leginkább az anyagi helyzetük romlásától, megtakarításaik csökkenésétől és az ország gazdasági helyzete körüli bizonytalanságtól félnek. Hogy a félelmeik megalapozottak, azt a hazai bankházak szintén tegnap közreadott előrejelzése is alátámasztja. Míg az idei év közepén még 4,3, novemberben pedig 1,5%-os gazdasági növekedést jósoltak Szlovákia számára 2012-re, e hónapban már csak 0,8%-os átlagos növekedést jeleznek. Az egyes bankházak között azonban jelentős eltérések vannak, míg egyesek 1,9%-os növekedést sem tartanak lehetetlennek, mások 0,5%-os visszaeséssel riogatnak. (SITA) Nincs válságban az euró Berlin. Nincs euróválság és nem fenyegeti veszély a közös európai fizetőeszközt, válság csupán egyes euróövezeti tagállamokban van - fejtette ki tegnap Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti pénzügyminiszterek állandó tanácsának (Eurogroup) elnöke. „Újabb szerződéseket kötni nem elég. Szigorú államháztartási konszolidációra van szükség” - mondta Juncker. Hozzátette: az integráció mélyítésére van szükség Európában, mert a következő évtizedekben egyre inkább csökken a kontinens jelentősége a világgazdaságban, ezt pedig csak az összefogással lehet ellensúlyozni. (MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,8335 Lengyel zloty 4,4040 Cseh korona 25,785 Magyar forint 305,53 Horvát kuna 7,5173 Román lej 4,2900 Japán jen 101,75 Svájci frank 1,2210 Kanadai dollár 1,3322 USA-dollár 1,3069 VÉTEL - ELADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,34-1,27 26,58-25,03 320,65-293,03 OTP Bank 1,35-1,26 26,58-25,00 318,44-295,42 Postabank 1,35-1,26 26,70-24,90Szí. Takarékpénztár 1,35-1,26 26,49-25,02 320,70-293,08 Tatra banka 1,34-1,27 26,47-25,13 318,93-294,69 Dexia banka 1,37-1,24 27,13-24,55 322,23-291,55 Általános HitelbankAz első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SUA) Az euróbán vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2011. december 26-tól) Bank 7 nap 1 hónap 3ltónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap Lakossági folyószámla ČSOB 0,05 0,10-0,15 0,15-0,35 2,00 2,60 2,20 0,15-0,80 Privatbanka0,50 0,70 1,10 2,00 3,60 0,10 OTP Bank 0,10 0,15 0,30 0,80 2,70 3,40 0,000,20 Komerční b. 0,01-0,35 0,01-0,50 0,01-0,80 0,01-1,05 0,01-1,45 0,05-0,10 Volksbank0,0(H),50 0,000,80 0,00-1,30 0,003,30 0,002,40 0,000,10 UniCredit Bank0,000,50 0,001,30 0,002,50 0,003,30 0,003,70 0,000,05 Dexia banka0,15-0,45 0,400,75 0,901,15 íjo 2,85 0,05 Tatra banka 0,05 0,300,40 1,201,30 1,401,50 2,60 2,60 0,100,50 Slovenská sporiteľňa0,200,80 1,401,70 1,702,00 3,30 2,302,50 0,100,30 Všeobecná úverová banka 0,05 0,200,25 1,201,30 1,902,00 2,00 2,80 0,10-6,00 Poštová banka0,700,80 1,25-1,35 1,45-1,55 . 2,70 3,60 0,01-0,60 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2011. december 26-tól) Bank Felmondási határidő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év Felmondási idő nélkül Privatbank 0,70 1,101,301,50 0,10 OTP Bank 0,70 0,90 0,90 1,151,20 0,10 Volksbank 0,40 0,701,101,40 0,10 UniCredit Bank 0,401,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,20 1,401,601,60 0,01 Dexia bankaTatra banka0,30 Slovenská sporiteľňa0,01-2,200,10 Všeobecná úverová banka 1,20 1,401,601,60 0,10