Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-28 / 298. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 28. www.ujszo.com RÖVIDEN Figeľ elajándékozta a lakását Pozsony. Az autistákat segítő Volt Egyszer Egy Ember társulásra íratta pozsonyi lakását Ján Fígeľ. A telekkönyvi hivatal csak a napokban végezte el az ingatlan átírását, mert az arra vonatkozó kérvényt a Figeľ által jelzettnél egy hónappal később kapta meg. A KDH elnöke október 27-én jelentette be az ajándékozást. Akkor azt is elmondta, hogy ajándékozási szerződést kötött a szervezettel, és kérvénnyel fordult a kataszteri hivatalhoz. Figeľ tavaly tett ígéretet az ingatlan elajándékozására, amikor kiderült, hogy - hasonlóan több más ismert közéleti személyiséghez - 2003-ban egy 156 négyzetméter alapterületű önkormányzati lakáshoz jutott hozzá nagyjából 1800 eurónak megfelelő összegért Pozsony Óvárosában. A vételre egy 2001-ben kötött bérleti szerződés alapján nyílt lehetőség. Tíz évvel ezelőtt a városrész önkormányzatának KDH-s vezetése volt. (sme, ú) Gašparovič a főügyészválasztásról Pozsony. Ivan Gašparovič szerint az igazságszolgáltatás reformjára van szükség Szlovákiában, beleértve a főügyészválasztást is. A főügyészválasztás jelenlegi módját azért nem tartja jónak, mert szerinte az erős pártok mindig versengeni fognak, hogy kinek a jelöltje kerüljön erre a posztra. Gašparovič olyan törvénymódosítást tartana jónak, melynek értelmében a járási ügyészségek egy-egy személyt jelölnének főügyésznek, majd a járási jelöltek közül kerületenként egy-egy főt választanának ki titkos szavazással. A nyolc kerületijelöltből a parlament választana ki kettőt-hármat, majd a köztársasági elnök dönthetné el, hogy közülük ki lesz az új főügyész. Az államfő hónapok óta nem hajlandó kinevezni a parlament által főügyésznek megválasztott Jozef Čentéšt, aki a kormánypártok támogatását élvezte. (TASR, ú) Nálunk is van PIP implantátum Pozsony. Három szlovákiai nőnek is van szilikon mellimp- lantátuma a francia Poly Implant Prosthesis (PIP) cégtől - erősítette meg kedden az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Intézet. Az implantátumról nemrégiben derült ki, hogy az egészségre ártalmas, több esetben bizonyítható, hogy daganatos megbetegedést okozott. Akiknek beültették, rendszeres orvosi kivizsgáláson kell részt venniük. Mindhárom szlovákiai esetben tavaly végezték el a plasztikai sebészeti beavatkozást. Becslések szerint világszerte 300 ezer nő mellébe kerül ilyen betét, annak ártalmas voltáról már valamennyien értesítést kaptak. Szlovákiába 214 darabot, vagyis 107 párt hoztak be, mivel azonban több esetben is bejelentés, panasz érkezett a szilikon minőségével kapcsolatban, az implantátu- mokat tavaly márciusban kivonták a forgalomból. (TASR) Még nem dőlt el, hogy választhatók is lesznek-e a határon túliak, de valószínűleg igen Választhatnak a külhoniak Budapest/Pozsony. A külhoni magyar állampolgárok is választhatnak az országgyűlési választásokon - döntött a magyar parlament. Az egyelőre kérdéses, hogy az aktív választójog után lesz-e passzív választójog is, azaz választhatók lesznek-e a külhoniak. MÓZES SZABOLCS Az utóbbi napok budapesti törvénygyártási folyamatának egyik terméke az új választójogi törvény. Ez a határon túli magyarokat is érinti, konkrétan azokat, akik magyar állam- polgárságot kaptak. Egyvoks Az új jogszabály értelmében a magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok is részt vehetnek a választásokon, ám csak egy voksuk lesz. Csak pártlistára voksolhatnak, egyéni jelöltekre csak a magyar lakcímmel rendelkezők szavazhatnak. Kövér László házelnök ezt a rendelkezést módosítani szerette volna a külhoniak számára létrehozandó egyéni választókerülettel, ám a képviselők elvetettékjavaslatát. A rendelkezés alkotmányosságával kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Szakértők egy csoportja szerint rendben van, mások viszont úgy vélik, alkotmányellenes az egy voks, hiszen az alaptörvény kimondja, hogy minden szavazatnak egyenlőnek kell lennie - vagyis senkinek a voksa sem érhet többet, mint egymás állampolgáré. Az még nem dőlt el, hogy a külhoniak választhatók lesznek- e. „Ez az eljárási törvényből fog pontosan kiderülni, ami még várat magára” - mondta lapunk kérdésére László Róbert választási szakértő. A Political Capital elemzője szerint várhatóan a pártok országos listáira olyan jelöltek is felkerülhetnek majd, akiknek nincs magyarországi lakhelyük. Szintén az eljárási törvényből fog kiderülni, hogy milyen módon - követségen, postai úton, elektronikusan - szavazhatnak a határon túliak. Kritikusai szerint a Fidesznek segít Az új választási törvénynek köszönhetően a magyarországi kisebbségek képviselői kedvezményesen juthatnak be a parlamentbe. Az új Ország- gyűlés 199 fős lesz (eddig 386 mandátumot osztottak ki). Az új törvény kritikusai főként nem is a külhoniaknak adott választójog miatt, hanem elsősorban azért támadták a jogszabályt, mert megerősíti a Fidesz választási esélyeit. „Életszerűtlen lenne egy pártpolitikai érdekektől mentes választójogi reform. A kormányoldal azonban úgy is érvényesíthette volna pártpolitikai érdekei jelentős részét, hogy nem vállal ésszerűtlenül nagy kockázatot saját maga és az ország számára” - véli Juhász Attila, a Political Capital intézet elemzője. A Fidesz esélyeit erősítő elem a győztes egyéni választókerületi jelölt után járó töredékszavazat - ami eddig nem volt -, illetve a választókörzetek átrajzolása. Tény ugyanakkor, hogy a választókörzeteket egy korábbi alkotmánybírósági döntés miatt mindenképpen át kellett rajzolni. Az első szlovák reakciók Az új magyar választójogi törvény témájára eddig csak Ján Slota és Igor Matovič harapott rá. Előbbi szerint csak most kezdődnek az igazi problémák Magyarországgal, míg utóbbi úgy véli, jobb, hogy hatályban maradt a restriktiv szlovák állampolgársági törvény. A Smer ebben az ügyben eddig nem hallatta hangját, Ficó- ékra az utóbbi időben egyébként is jellemző a visszafogottság - a korábban megszokottnál jóval ritkábban reagálnak a budapesti eseményekre. A szlovák külügy is csak röviden értékelte a magyar törvényt. Ľuboš Schwarzbacher külügyi szóvivő szerint ez elsősorban Magyarország belügye. A Híd és az MKP szerint a külhoniaknak adott választójog standard európai megoldásnak számít. LISTAMUSTRA Két párt csap össze a nemzeti voksokért, a HZDS is ringbe száll Anna Belousovová ismét új imázzsal és új párttal vág neki a választásoknak (TASR-felvétel) MÓZES SZABOLCS Pozsony. A szlovák nacionalista szavazók voksaiért idén két párt csap össze: az SNS és a róla levált Nemzet és Igazság (NaS). Az Anna Belousovová vezette NaS-nek nem adnak sok esélyt az elemzők, ám akár 1-1,5 százalékos eredményük elég lehet ahhoz, hogy Slotáék kimaradjanak a parlamentből. Összeállításunkban előbb a két „nemzeti” párt listáját tekintjük át. Slota hűséges csapata Az SNS listáját a pártelnök Ján Slota vezeti. Őt a párt feltörekvő csillaga, állítólagos koronahercege, a 37 éves Andrej Danko (jelenleg képviselő, az SNS alelnöke) követi. Csak a harmadik helyet kapta Slota örökös jobbkeze, Rafael Rafaj frakcióvezető. A negyedik helyen Ján Mikolaj egykori oktatásügyi miniszter található, őt Ján Ikrényi párkányi lakhelyű jogász követi. A 6. és 8. helyet két jelenlegi képviselő kapta, Štefan Zelník és Milada Belá- sová. A10. helyen az istállós jelenete miatt ismert egykori földművelésügyi miniszter, Miroslav Jureňa található, ő a HZDS-ből „igazolt át” tavaly Slotáékhoz. A 11-20. helyek új jelöltekkel vannak teleszórva. A19. helyen Pavel Kapusta található - jelenleg az Extra című nacionalista közéleti hetilap főszerkesztője. Kapusta 1994 és 1998 között a mečiari STV híradójának keményvonalas szerkesztője, valamint a hírhedt Fašírka című szatirikus politikai műsor főszerkesztője volt. Őt Marek Uram jégkorongozó követi a listán. Uram korábban a hazai hokiliga gólkirálya és válogatott is volt. A 28. helyen egy régi ismerős, Ján Sítek található - ő a harmadik Mečiar-kormány (1994-1998) védelmi minisztere volt. Egykori SNS-esek Belousovová pártja gerincét egykori SNS-es politikusok alkotják. S mivel a kedve miatt nem sokan hagyták el Slotát, viszonylag kevés az ismert név az NaS listáján. Az első helyen Belousovová van, a másodikat egy új arc, Peter Herceg bazini jogász kapta. A harmadik helyen Belousovová SNS-beli harcostrársa, Rudolf Púčik képviselő található. Az 5. helyen Jozef Ďuračka, az SNS egykori képviselője (2006-2010) áll. A 7. helyen Oskar Dobrovodský található. Ő azzal szerzett országos ismertséget, hogy Bazinban egy zajos és népes romacsalád lett a szomszédja, amely hónapok óta terrorizálja. Az ügy miatt a belügyminiszter is többször járt Bazinban - eredménytelenül. A 9. helyet Belousovová fivére, Vladimír Malik kapta. Ő tavaly a 31. helyen indult az SNS listáján. Belousovováék egyvalamiben bizakodhatnak: a pártelnök népszerűségében. Slota a tavalyi parlamenti választásokon 64 ezer preferenciaszavazatot kapott, míg Belousovová- az SNS akkori 2-es számú jelöltje - 61 ezret. Tehát az SNS- re leadott összes voks közel felét. Az SNS-t a közvéleménykutatások 4,5-6 százalék között mérik, az NaS a Focus legutóbbi felmésében 1,2 százalékon állt. Mečiar retró A nagy valószínűséggel utolsó parlamenti választására készülő HZDS a 90-es évek közepét idéző nosztalgialistát kínál egyre fogyatkozó szimpatizánsainak. A pártelnökhöz mindvégig hű régi harcosok mellett ugyan újak is feltűnnek, ám róluk alig lehetett hallani eddig. A listát a pártelnök, Vladimír Mečiar vezeti, őt Sergej Kozlík egykori pénzügyminiszter (1994-1998), jelenlegi EP-kép- viselő követi, a harmadik helyen pedig egyik leghűségesebb embere, „örökös képviselője”, Katarína Tóthová van. A negyedik helyet az a Milan Rehák kapta, aki a harmadik Mečiar-kormány idejében a hírhedt „fosztogatós” privatizációt lefolytató Nemzeti Vagyonalap második embere volt. A hatodik helyen Ján Kovarčík, a párt nyitrai regionális erős embere, egykori képviselő található, tizedikTibor Cabaj, a HZDS korábbi frakcióvezetője. A11. helyet az a Peter Mečiar kardiológus kapta, aki 2007- ben a pártelnököt műtötte - állítólag távoli rokonok. A 12. helyen egy korábbi képviselőt, a főként szociális ügyekben megnyilatkozó Jozef Haleckýt találjuk. A16. helyet Stanislav Háber kapta. Ő 1994-95-ben a párt szóvivője volt, majd végigjárta az összes pártlapot (Extra, Slovenská republika, Nový deň). Jelenleg a HZDS sajtóosztályának a munkatársa. Ä 21. helyen Peter Baco volt földművelésügyi miniszter (1994-1998) van. A 44. helyen egy ismerős névbe, Anton Dragúň fociedzőbe ütközünk - ő korábban a pozsonyi Slovant és a DAC-ot is vezette. A 150., „matoviči” helyen is egy régi motoros található: Alojz Engliš 1998 és 2002 között volt a párt képviselője, korábban a szakszervezet (KOZ) vezetőjekéntjeleskedett. A pártnak a felmérések 3 százalék körüli eredményt jósolnak, közvélemény-kutatók szerint szinte biztos, hogy a HZDS ismét kimarad a törvényhozásból. A Fidesz megmondta, a Fidesz megadta