Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-21 / 294. szám, szerda
14 Horgász ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 21. www.ujszo.com Görbüljön a bot! Lapunk Hor- gász rovatának idei utolsó kiadását tartja kezében a kedves olvasó. Minthogy feltartóztathatatlanul közeleg az évzáró közgyűlések boldog időszaka, úgy érzem: egyfajta mérleg megvonása részemről is időszerű lehet. A melléklet első, augusztus 17-ei megjelenése óta bizony sok víz lefolyt a Dunán és annak mellékfolyóin, s a beköszöntött szárazság hatására még több nem. Elasonló a helyzet a rovat készítése terén is - a horgászat örömeit feltáró, egyszersmind a problémákra rámutató munkásságunk során szerkesztő- és sporttársammal, Kövesdi Károllyal sok helyre eljutottunk, s még többre nem. Ezért is nagy örömmel tölt el bennünket minden egyes levél, élménybeszámoló, valamint a pecázó ifjúság által irányunkban tanúsított bizalom, mellyel szünidei horgászélményeiket megosztották velünk. Helyhiány miatt horgász témájú szép- irodalmi írásokat továbbra sem áll módunkban közölni, ám drótposta-címünk él - így a rovat színesebbé tétele olvasóinkon is múlik. Jövőbeni terveinkről egyelőre csak annyit, hogy a rekordhajhászás helyett a hangsúlyt az ismeretterjesztés felé próbáljuk majd eltolni - ezt a célt fogja szolgálni a gyermek- és ifihorgászok számára készülő, ismeretalapú vetélkedőnk, illetve halfajainkat, azok szokásait bemutató kis sorozatunk. Innen kívánunk valamennyi olvasónknak, sporttársunknak meghitt karácsonyi ünnepeket, sikerekben gazdag újévet, valamint békésséggel teli hétköznapokat - mivelhogy utóbbiakból lényegesen több van. S még valamit: jövőre is görbüljön a bot! Lőrincz Adrián A Horgász melléklet legközelebb 2012. január 11-én jelenik meg. Ötleteiket, beszámolóikat a horgasz@ujszo.com címen oszthatják meg velünk. A horgászat mindig bővelkedik izgalmas fordulatokban, csak szerencse kell hozzá Harmadik típusú találkozások A horgászok olykor mosolyt fakasztó, sőt bizarr helyzetekbe kerülnek. Hal helyett elnyűtt bakancsot, rozsdás fazekat, biciklipedált, tru- tyival teli igelitszatyrot fognak, pedig halat szerettek volna. Az alábbiakban a legkülönösebb fogásaimból válogattam egy csokorra valót. KÖVESDI KÁROLY A négylábú hal Nyári délelőtt ülök a tóparton. Két bottal horgászok, az egyik szerelék esőgilisztával, a másik kukoricával felcsalizva várja a kapást, pontosabban a Nagy Halat. Az idő kellemes, még nincs rekkenő hőség. A halak viszont kivették a rendes nyári szabadságukat, mert nem óhajtanak enni. Mígnem a gilisztás szerelék kapásjelzője minden előzetes bejelentés nélkül, ahogyan a nagykönyvben megvan írva, szép komótosan elindul felfelé. Következik a bevágás. Luftot ütök. Kitekerem, újracsalizok, bedobok, ugyanoda. A jelenet kísérteties pontossággal megismétlődik: kapásjelző lassan fel, bevágás, luft. Mi a menydörgős ménkű játszik velem? A kukoricás bot elvan magának, most már csak a gimyósra koncentrálok. Harmadik luft, negyedik. Ilyen nincs! Ötödik bedobás, fel sem csippentem a kapásjelzőt, zsinór az ujjaim közt, úgy várok, s mikor érzem a húzást, alaposan odatörlök. Akad a bevágás! Súlyt érzek, de valahogy furcsán, élettelenüljön a hal kifelé. Nem oldalazik, nem húz, mintha egy rángatózó mosogatórongyot tekernék. Aztán kibukkan egy méltatlankodó, barna színű, leginkább egy félbevágott focilabdára hasonlító valami. Egy mocsári teknős. Szegénykém, nagyon bambán bámul, amikor kiemelem a partra. Ez bizony befalta a gilisztát, szabályosan akadt, szájba. Most jön a neheze, meg kéne szabadítani a horogtól. A teknőc természetesen ellenkezik. Többször megharapja az ujjam (jó kemény szája van neki), ezért végül hosszú fogóval kell megszabadítanom a szúrós horogtól. Mehet vissza a vízbe, méltatlankodva csápol el a nádas felé. A repülő giliszta Ugyanazon a tavon, ugyanazon a helyen, még a csali is ugyanaz. Önetetős, egy gilisztás és egy kukoricás-csontis szerelék, amolyan tipikus „öreguras” peca. A halak - hogyan másképp - ismét sztrájkolnak (pedig nem orvosok), hiába trükközik az emberfia. Kitekerem az egyik szereléket, felcsa- lizok, megpróbálok messzebb dobni néhány méterrel, hátha találok egy gödröt, amelyben ott lapul vagy féltucat behe- mót potyká. Jól megsuhintom, hadd menjen. Repül a vercajg, ki tudja, hol áll meg. Egészen addig, amíg, szinte a semmiből, le nem csap rá egy sirály. Pech- jére és pechemre éppen arra járt. Szabályosan, a röppálya csúcsán elkapja a vitorlázó gilisztát! Eddigi életében nem valószínű, hogy találkozott repülő gimyóval, most kihasználja a soha vissza nem térő pillanatot, és elmarja. Dolga végeztével repülne tovább. Természetesen nem engedem, hosszú tusa Úgy húsz perc elteltével végre megpillantottunk egy vaskos pontyhátat, amint elszáguldott előttünk. veszi kezdetét, amely úgy fest, hogy a sirály lezuhan a vízre, onnan cibálom kifelé, miközben a madár visítva csapkodja a víztükröt, én meg káromkodva tekerem az orsót. Rövid kézitusa után, amelyben természetesen győz a természetet leigázó ember, megszabadítom a horogtól a dühös és riadt madarat, amely eszeveszett csapkodással távozik. Horgot horoggal Ez még ifjú koromban történt, amikor „pionír” horgászként idős sporik társaságában - és felügyeletével - kóstolgattuk a horgászat ízét. Egy gömöri tavon áztattuk éppen a kanócot, kissé darvadozva a didergető, ámde csodálatos napkelte után ránk zuhanó hőségben. Valami csoda folytán valamennyiünknek volt már egy-egy potykája, amolyan szabványméretű, telepített pacniponty. Lehet, hogy akkoriban több hal volt a vizekben? Pedig ritkításukba alaposan beszálltak a közeb orosz helyőrség katonatisztjei is, akik - vélhetően nem a halfogás, hanem a húshorgászat céljától vezérelve - válogatás és méretkorlátozás nélkül hordták el a halat. (Irhájukat csak jóval később.) Egyik társunk azonban úgy belenyúlt a jóba, hogy egyszer csak valami böhöm jószágot akasztott. Botja recsegett, orsója sivított, hala meg úgy oldalazott az akasztás után, mintha elszabadult tengeralattjáró lenne. Oda ment, ahová akart; leginkább azzal a szándékkal, hogy valamennyiünk szerelékét begyűjtse, és a nap további részét bogozással, zsinórvagdosással és szentségeléssel tölthessük. Pánikszerűen kapkodtuk ki hát botjainkat, és bámultuk a különös küzdelmet. Úgy húsz perc elteltével végre megpillantottunk egy vaskos pontyhátat, amint elszáguldott előttünk, további negyedóra múlva pedig nyilvánvalóvá vált, hogy barátunk hala nem a szájával eszik, mert a zsinór valahonnan a hátuszonya tájékáról sejlett elő. Vagyis a klasszikus külső akadás esete forgott fenn. Hosszú küzdelem után a srác megszákolta a halat, s ekkor jött a meglepetés! A négykilós tükörponty hátából egy vaskos hármashorog meredezett, s ennek a hármas kampónak a kicsi fülébe akadt az ifjú horgász egyes horga. Természetesen a tó körül lebzselő összes horgász összefutott, mert ilyet még egyikük sem látott. Hogyan fogjunk Tesco-pontyot Az alábbi eset vagy tíz éve történt. Barátommal óriási elszántsággal vágtunk neki, hogy ha törik, ha szakad, ezúttal, vérprofi horgászokhoz ülőén, magunk fogjuk meg a karácsonyi pontyot. A szándékot tett követte, a tettet egész napos didergés, a didergést reménytelen pakolás alkonyaikor. Magunkba roskadtan gurultunk hazafelé, amikor az egyik hipermarket pazar fényei mellett elhaladva összenéztünk. Mi lenne, ha? Ezt a szégyent! Boltban karácsonyi halat? Azt azért mégsem. Végül is, miért ne? A halra nincs ráírva, honnan származik. Feleségeink ugyan csodálkoztak kissé, hogy mi, akik egész évben alig fogtunk valamit, egyszeriben, télvíz idején, két, szinte egyforma méretű hallal állítunk haza, de végül elhitték, hogy a vermelő pontyok helyét találtunk meg. A turpisságra csak évek múltán derült fény, amikor barátom egy gyenge pillanatában elkottyantotta a dolgot. Azóta hallgatjuk az ékeket, hogyan írtuk át Herman Ottó haltani ismereteit, amely szerint létezik tőponty, tükörponty, nyurgaponty és teszkóponty. HETI TIPP Az ajándék ló foga Tudom, nem elegáns ajándék pénzt adni karácsonyra, de még mindig jobb, mint kellemetlen meglepetést szerezni. Ráadásul az év elején a boltok legtöbbje akciósán árulja a „kifutó” termékeket, amelyek minőségben nagyon megfelelők, csak a divat és az újabb gyártási technológiák miatt árazzák le őket, olykor alaposan. (kövesdi) AJÁNLÓ Horgásznak a legkönnyebb karácsonyi ajándékot venni, gondolják sokan. A karácsonyfa alatt nagyon szépen mutat egy új pecabot, szép kivitelezésű orsó, jobb minőségű zsinór, esetleg egy-egy villantó- vagy voblerkészlet. A dolog azonban nem olyan egyszerű, amilyennek látszik, szakértelem nélkül ugyanis nagyon mellé lehet nyúlni, és öröm helyett könnyen bosszúságot szerezhetünk megszállott féijünknek, fiunknak, testvérünknek. Amitől minden vásárlót óva intenék, azok a különféle szettek. Az együtt árult bot és orsó néha gyanúsan olcsó, legtöbbször nem is harmonizál egymással, és előfordul, hogy az eladhatatlan, raktárban porosodó, gyenge minőségű termékeket párosítják össze, és próbálják elsütni. Az orsóknál sokan a csapágyak minél nagyobb számát tekintik mérvadónak. Való igaz, a két-három golyóscsapággyal ellátott tekerők nem valók például pergetésre, de a gyártók gyakran indokolatlanul sok csapággyal látják el az orsót, hogy jobbnak tűnjék, s főképp drágább legyen. A zsinóroknál sem mindig a teherbírás, a szakítószüárdság a lényeg: nem mindegy, hogy lágy (soft) vagy kemény kanócot veszünk, süllyedőt vagy teflonbevonatút, szilont vagy fonottat. A laikus számára minden pecabot egyforma, pedig nagyon nem mindegy, müyen anyagból készült, müyenek a gyűrűi, müyen orsótartóval van eüátva, müyen rugalmas, A- vagy B-akciós-e, és még sorolhatnánk a végtelenségig. S ez csak néhány tennék! Ezért a kedves horgász-feleségeknek, -anyukáknak, tesóknak azt ajánlom, hogy inkább fogják karon a megszáüott, szeretett embert, és együtt menjenek el a boltba. A horgász maga tudja a legjobban, miből mit szeretne.
