Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)

2011-12-20 / 293. szám, kedd

8 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 20. www.ujszo.com Finom utalásokkal nyilvánvalóvá teszi, hogy az irracionalitás Csehszlovákiában maga a valóság Egy „realista” drámaíró Saját bőrén tapasztalta a rendszer abszurditását (Képarchívum' TOLLVONÁS Mozi Jézuskának se TALLÓSI BÉLA Nem tudom, van-e hazai kimutatás ar­ról, hogy az év egyes szaka­szaiban ho­gyan alakul a mozik forgalma. Bizonyára ez nagyban a (sikerfil­mektől függ. Karácsonykor amolyan felpörgetés ünne­pek előtti mozizásra talán többen is beülnének, ha len­nének a repertoáron ünnepi hangulatot emelő filmek. Ezúttal nem üyen filmekből is silányabb a kínálat a szo­kásosnál - bár visszagondol­va, ez szinte egész évről el­mondható. Olyan kimagas­ló-kiugró produkciók nem igazán voltak, amelyeket úgy tizenvalahány Oscarral meg lehetett volna aggatni. Meg olyan se, amelyre azt lehet mondani, ez volt az idei „Titanic” vagy, Avatar”, bár a mércét talán ne éppen ide tegyük. Ámde, ezeknél semmivel se megyünk jobb irányba a hamis vagy álro­mantikát elhintő vámpírfel­dolgozásokkal (a Harry Pot­ter pedig már irodalmi véget ért, így a mozikasszákra se lesz hatással, hacsak...). Nem véletlen, hogy most hozták nyilvánosságra a meglehetősen lehangoló tényt, hogy elemzők szerint tizenhat esztendeje nem zár­tak olyan rossz évet a film­színházak, mint idén. A visszaesésről tanúskodik az észak-amerikai mozik elmúlt hétvégi nézettségi listája is, amely igencsak gyengére si­keredett. Holott a kasszasi­kerekről beszámoló adatok alapján elmondható, hogy az észak-amerikai mozikban a statisztikai csúcsok éppen a karácsony előtti napokra es­tek a korábbi években. Ám úgy látszik, a válság ide is begyűrűzött, s ennek okát és okozóját még Sherlock Hol­mes sem tudta felderíteni és elhárítani. A híres neves, fifi- kás nyomozóról készült leg­újabb epizód, az élen álló Sherlock Holmes: Árnyjáték meg se közelíti azt az érdek­lődést, mint ami a két évvel ezelőtti, Robert Downey jr.-os Sherlock-produkciót kísérte. Az Alvin és a móku­sok 3. -at mi még csak ettől a héttől láthatjuk, de mesefi­gurái most, karácsonyhangu­lattal megsegítve sem tudtak felkúszni a csúcsra, máso­dikként végeztek Észak- Amerikában. E mesét a Mis­sion: Impossible -Fantom protokoll, vagyis a Tom Crui- se-féle akciójáték követi. Ne­gyedikként a már korábban bemutatott Szilveszter éjjel végzett, amely szilveszter­romantikájával nem pótol­hatja a mozis karácsonyhan­gulatot. Jobbára ez a kínálat marad, ami nem éppen kará­csonyi boldogsághormon- termelő. Azt a filmszenzációt sajnos, amely megdobta vol­na a forgalmat, Jézuskának se sikerült leforgatnia. Összeáll és turnézik az 50 éves Beach Boys Ismét szörföznének MTl-HÍR New York. Újra összeáll a legendás szörfróck zenekar, a Beach Boys három alapító tag­ja, Brian Wilson, Mike Love és Al Jardine, akik a csapat meg­alakulásának 50. évfordulóján turnézni indulnak és új albu­mon is dolgoznak. „Hiányoztak a srácok és fel­villanyoz a gondolat,, hogy új lemezt készíthetek és ismét színpadra állhatok velük” - mondta a 69 éves Brian Wilson. A 2012-ben ötvenállomásos turnét tervező Beach Boys új felállásában Wilson, Mike Love és A1 Jardine mellett Bruce Johnston és David Marks sze­repel. A Beach Boys a könnyűzene történetének egyik legsikere­sebb zenekara, a hatvanas években a Beatles méltó ame­rikai válaszának tartották, kü­lönösen a Pet Sounds című 1966-os albumért, amelyet manapság is minden idők leg­jobb lemezei közé szoktak vá­lasztani. A kaliforniai zenekar 1961-ben alakult, és az úgyne­vezett szörfrock mesterének számított. Harminchat daluk került fel az amerikai 40-es lis­tára, legnagyobb slágereik kö­zé tartozott a Good Vibrations, az I Get Around és a California Girls. A zseniális dalszerző, Brian Wilson évtizedeken át harcolt komoly mentális beteg­ségekkel, depresszióval; ennek okozója sokak szerint nem kis részben az 1966-67-ben készí­tett Smile című album be nem fejezése volt. Václav Havel azon kevés drámaírók egyike, akik­nél a magatartás, az írás és a cselekvés, vagyis az erkölcs, a művészet és a politika szilárd hármas egységet alkot. Műveit szinte mindenütt „kelet­európai abszurd” címké­vel illetik, ami szerintem csak félig tükrözi a való­ságot. JUHÁSZ KATALIN A szocializmus évtizedeiben mi mindannyian egy nagy ab­szurd dráma szereplői voltunk. „Hálás” terep ez egy írónak, mondhatnánk, de húsz-egyné- hány év távlatából azt is kije­lenthetjük, hogy bár sokan ész­revették a társadalmi és emberi együttélés abszurditásait, csak kevesen akadtak olyanok, akik az írói tehetség mellett emberi tartással és önmagukkal szem­ben támasztott következetes­séggel is rendelkeztek ahhoz, hogy ábrázolják mindazt, ami körülvette őket. Havel már első darabjában, a Kerti ünnepélyben (1963) is keserű humorral figurázta ki a szocialista rendszer torzulásait, értelmetlen szabályait. Ha az egyén aláveti magát a rendszer szabályainak, sokra viheti, de ennek fejében egyéniségét, identitását veszíti el. Az ördögi masinéria lassan mindenkit sa­ját alkatrészévé tesz, még a ro­konszenves, jobb sorsra érde­mes alakok is degradálódnak. 1968-ban ő is tiltakozott Csehszlovákia „baráti leroha- nása” ellen, ezért a 70-es évek­ben nem publikálhatott, darab­jait kitiltották a színházakból, és majd egy éven át közelről is tanulmányozhatta a vidéki sör­főzés munkafolyamatát. Ebben az időszakban született drámái már sötétebbek, keserűbbek, kevesebb bennük az irónia. Az Audiencia című egyfelvonásos- ban például egy sörgyárba száműzött, börtönviselt írót, Vaneket a főnöke arra kéri, írjon saját magáról jelentéseket. így segíthetné a sörmestert, aki így segíthetné a hatalmat, amely ezt viszonozná a sörmesternek, aki ennek következtében párt­fogolhatná Vaneket, aki ráadá­sul maga szabhatná meg, mit tudjanak meg róla „azok”. A sörmester nem érti, Vanek ezt miért nem vállalja. 1979-ben Havelt bebörtön- zik, és csak 1983-ban engedik szabadon, betegségére való te­kintettel. A hatóságok ezután is folyamatosan zaklatják, művei csak szamizdatban és külföldön jelenhetnek meg. A Verniszázs- ban (amelyet helyesebb „Lakás- szentelő”-nek fordítani, mint „Kiállítás”-nak) egy házaspár szinte kétésgbeesetten igyek­szik az elégedettség, kiegyensú­lyozottság, békés, meleg családi otthon látszatát kelteni a ven­dégek előtt. A történet a szerep­lők rezignációjának kritikus pontján fejeződik be, és a kö­zönségre bízatik annak eldön­tése, hogyan tovább, van-e kiút ebből a helyzetből. A nyolcvanas évek drámáiban Havel főhősei súlyos válságban vannak, az erkölcsi érzék teljes elvesztése, a személyes szabad­ságuktól való megfosztás fenye­geti őket. Ez a nézőpont pedig közelebb áll a realizmushoz, mint az abszurdhoz. És bár az író az abszurd dráma Beckett óta jól ismert formai eszközeivel távo­lítja el a cselekményt a nézőktől, finom utalásokkal nyilvánvaló­vá teszi, hogy az irracionalitás Csehszlovákiában maga a való­ság. Annál is inkább, mivel ön­magát is beleírja darabjaiba, mindegyikben szerepel egy-egy önéletrajzi ihletésű figura. A nyugati abszurd nagymestere, Sámuel Beckett a börtönben ülő Havel előtt tiszteleg Katasztrófa című darabjával, amelynek köz­ponti motívuma a részvét és az emberi szenvedés ábrázolhatat- lansága. A helyszín egy színházi főpróba, ahol a főhős mindvégig lehajtott fejjel áll. Havel „vá­laszdarabbal” köszöni meg kol­légája gesztusát. A Tévedés jel­lemző módon egy börtönben ját­szódik, ahol a régebben rabos- kodók „betörik” a zárkába újon­nan érkezőt, aki az egészből egy kukkot sem ért, tudniillik kül­földi. Mindkét mű (szinte) ugyanarról beszél, Beckett da­rabja mégis steril, mint egy labo­ratóriumi kísérlet, a Havel-da- rab viszont szinte szaglik az élet­től. Mintha azt kérdezné: „Mit tudhatsz te, Sámuel, arról, miért nem szabad mindjárt a reggeli kübliürítés után rágyújtani egy csikkre?...” A nyugati abszurd szerzők, Beckett vagy Ionesco darabjai innen, Kelet-Európából nézve tényleg nem éppen életközeli­ek. A társadalom abszurditásai­ról beszélnek ugyan, de szá­mukra a lázadás a politikából, közéletből, azaz a manipulációs közegből-való kilépést jelenti, míg a keleti írók számára épp fordítva: inteznív politikai elkö­telezettséget, aktivitást. Míg te­hát Beckett csak jelképesen vi­szi vásárra a bőrét, Havel a szó szoros értelmében. Közben felnőtt egy generá­ció, amelynek tagjai nem biztos, hogy különbséget tudnak tenni e két fajta abszurd között. Jó lenne, ha színházaink az ő ked­vükért ismét műsorra tűznének egy-két Havel-darabot. Ezek bármelyike felér húsz történe­lemórával. Beleértve utolsó művét, a Távozást is, amelynek főhőse egy volt elnök. Szerepel benne tolakodó újságíró és egy feleség, aki minduntalan olyan dolgokba üti bele az orrát, ame­lyekhez semmi köze. A darab­ból Havel maga forgatott filmet, még megérhette az idei bemu­tatót abban a prágai Lucerna moziban, amelyet nagyapja építtetett. A világ tehát nem­csak egy következetes politi­kust, egy nagy formátumú gon­dolkodót és egy világirodalmi jelentőségű írót veszített el, ha­nem egy kezdő filmrendezőt is. Josef Abrhám és Dagmar Havlová a Távozásban (Képarchívum' Derű a házban - beszélgetés Bárdos Judittal, a pozsonyi színművészeti negyedéves hallgatójával, A ház című film Kék Angyal-díjas főszereplőjével Hogyan éljük túl a karácsonyt? - tippek és ötletek, mit tegyünk, ha az év legszebb ünnepén nem minden sikerül úgy, ahogyan szeretnénk Maja horoszkóp 2012-re - arra az esetre, ha mégsem lenne vége a világnak Átváltoztatjuk! - ebben a hónapban is megújulhatott egy szerencsés nyertesünk Havonta 16 oldalon az ÚJ SZÓ ban!

Next

/
Thumbnails
Contents