Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-20 / 293. szám, kedd
Pajtásaim, a neutrínók (egy úr az űrből) Olvasom, hogy a tudósok „rövidesen levadásszák a Higgs- bozont”, s hogy megdőlni látszik a fizika egyik alaptörvénye, az Einstein-féle relativitáselmélet, mert - így nyilatkoznak a beavatottak — „szorul a hurok az isteni részecske körül”. Ezt az isteni részecskét úgy hívják fiziku- séknál, hogy neutrínó, méretét tekintve egészen kicsi, még a kicsinél is sokkal kisebb, legalábbis így sejtik, mert látni nem látták, hiába nyomoznak utána évtizedek óta a legkiválóbb elmék, a neutrínó eddig nem mutatkozott. Most azonban igen, méghozzá Genfben, egy részecskefizikai laboratóriumban. Ha a hír igaz, akkor minden eddigi tudásunk megkérdőjeleződik, s a jól bejáratott tér-idő szemléletünket kidobhatjuk a kukába. A neutrínók ugyanis, s ez bennük a különleges, gyorsabbak lehetnek, mint a fénysebesség, vagyis nem érvényesek rájuk a mi tér-idő koordinátáink. Vulgárértelmezésben: az ilyen „isteni részecske” képes visszafelé haladni az időben. Szkeptikusok természetesen most is akadnak szép számmal, de én a neutrínóknak szurkolok, az időutazás ugyanis klasszul hangzik. Mondjuk: megjelenni az 1954-es berni világbajnoki döntőn. NSZK-Magyarország 3-2. Visszamennék, de nem azért, hogy tétlenül nézzem végig a világtörténelem legigazságtalanabb mérkőzését. Hanem azért, hogy beavatkozzam a meccsbe. Hogy rendbe hozzam azt, ami kisiklott. Hogy megnyerjem a döntőt a magyaroknak. Esterházy Péter szerint a magyar vb- győzelem azt eredményezte volna, hogy a diktatúra megerősödik, az 1956-os forradalom pedig elmarad, mert a világraszóló sikerrel befogják az elégedetlenkedők száját. De ki tudja, talán éppen ellenkezőleg történt volna minden: a vb-arany önbizalmat ad, a forradalom győz, Magyarország visszanyeri szuverenitását, és belép a semleges államok sorába (úgyhogy ma a fél Európa - beleértve a svájciakat is - a forintalapú hiteleket nyögné). Puskás, Czibor és Kocsis nem emigrál, a Kispest megnyeri a BEK első öt kiírását (innen ered majd a magyar klubfutball mindenhatóságát jelző „Kispest, nagy foci” szállóige); az 1966-os vébén minimum döntősök vagyunk a brazilverő csapatunkkal, Marseille-ben nem kapunk ki a csehszlovákoktól, Argentínában nem állítják ki Törőcsiket és Nyilasit, nincs az iräpuatói 0-6, épp ellenkezőleg, mi mérünk megsemmisítő csapást a szovjetekre (7-1 ide), a nyolcvanas évek végén pedig nem a Steaua Bukarest, hanem a Ferencváros jut be kétszer is a BEK- döntőbe, s győzi'le előbb a Barcelonát (büntetőpárbajban), majd sziporkázó játékkal az AC Milant is (4—0, gólszerzők: Dzurják, Szeibert, Topor és Kincses). De egyelőre még csak az időutazásnál tartunk, 1954. július 4-e van, s én volnék az a drapp ballonkabátos fiatalember, aki kalapját mélyen a szemébe húzva tör magának utat a tömegben a n Azért mennék vissza, hogy beavatkozzam a meccsbe. Hogy rendbe hozzam, ami kisiklott. berni Wankdorf-stadion előtt, sajtóigazolványát lobogtatva. Célom egyértelmű: meg kell akadályoznom a nyugatnémetek győzelmét. Az első félidőben (2—2) még csak felmérem a terepet a nézőtéren, számba veszem a lehetőségeimet. A direkt beavatkozás ötletét (vagyis hogy tetdeg inzultálom a Puskás szabályos góljánál lest intő walesi partjelzőt) rövid töprengés után elvetem. Ez túl feltűnő közbeavatkozás volna. Az lesz a legjobb, ha a szünetben - szövetségi alkalmazottnak adva ki magam- megpróbálok bejutni a magyarok öltözőjébe, és szólok Lantosnak, hogy a vége felé ne engedje lőni Rahnt, Grosics pedig figyeljen, mert a labda a jobb sarok felé gurul majd. így is teszek. Már az öltözőfolyosón járok (nocsak, mit keresnek azok a fecskendők a német csapatorvos kezében?), amikor valakik hátulról megragadnak a karomnál fogva. Hohó, mi ez? Mit képzelnek? Hogyan merészelik? Azonnal eresszenek el, énnekem feladatom van, szólnom kell a srácoknak, hogy Rahn a 84. percben gólt fog lőni, eresszenek el, hát nem értik? Veszélyben a haza! Ahogy elvezetnek, vaku villan, közvetlen közelről. így kerülök másnap a Neue Zürcher Zeitung sportrovatába, a következő képaláírással: „A mérkőzést biztosító rendőrök elvezetnek egy ismeretlen ballonkabátos férfit az NSZK- Magyarország (3-2) világbajnoki döntő szünetében.” De legalább megpróbáltam. Gazdag József KAPUFÁK SCHALKE 04: KITOMBOLTA FUTBALLVILÁG: 1 A VILLA PARKBAN RAUL A KIRÁLY MAGÁT A REAL HETI KRÓNIKA Ötvenért adta, húszért venné A spanyol csatár triplázott Hatot kapott az FC Sevilla Gólok, nyilatkozatok, vádak vissza Torrest a Liverpool. a Werder ellen. Mestermű. a dühös Real Madridtól. a hét legfontosabb eseményei. 10. oldal 11. oldal 13. oldal 16. oldal 1 J