Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)
2011-12-12 / 286. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 12. Vélemény És háttér 5 Ha az isten úgy akarja, a kapanyél is elsül, de azért nem jut minden napra egy ilyen durranás Mi lesz itten megfizetve...? Befejeződött a listaállítás, és szokás szerint nincs új a nap alatt, a parlamenti pártok mandátumokra esélyes helyein általában jól ismert arcok látszanak. BARAK LÁSZLÓ A parlamenten kívülieknél pedig a jól ismert arcokat jobbára ismeretlenek és/vagy (kvázi) celebek, azaz civilek hígítják. Marketingszempontból mindkét koncepció helytálló, illetve elfogadható. Ha ugyanis a parlamenti pártok alig másfél éves kormányzás után merőben más jelöltekkel pályáznának a választói bizalomra a rendkívüli választásokon, egyértelműen beismernék, hogy elbaltáztak valamit. Legalábbis ez jönne le a közélet színpadáról. Gyakorlati szempontból egészen biztosan nem igazán számít hátránynak, ha az esetleges parlamenti képviselői eskütétel előtt embereik nem tévednek el a parlamentben, mondjuk a mosdó keresése közben... Ilyen értelemben tehát a közemberek célirányos szőrszálhasogatása, némely médiamunkások részéről pedig merő böszmeség azon agyalni, sőt számon kérni, hogy a szóban forgó parlamenti pártok ezúttal sem hirdettek nyilvános pályázatot a listás helyeikre. Merőben más a parlamenten kívüli pártok helyzete. A parlamenten kívüli kategórián belül is más az olyanoké, amelyek politikusainak már volt alkalmuk beleszagolni a parlamenti munkába. Vagyis parlamenti pártokként funkcionáltak, mielőtt kimaradtak onnét. És persze egészen más a friss tákolmányok helyzete, amelyek jelöltjei tök zöldfülűek, vagyis először pályáznak a választók bizalmára. Előbbieknek - azoknak a parlamenten kívüli pártoknak, amelyeknek ugyan már volt szerencséjük a parlamenti képviselőséghez, ám valamiért a körön kívülre kerültek - az lehet a legnagyobb problémájuk, amiért a parlamenten kívülre kerültek. Ami általában azért szokott megtörténni, mert eljátszották választóik beléjük helyezett bizalmát. Vagyis ismeri a köznép a céget a személyzettel együtt... Ilyen esetben szokták ugye ama bizonyos kupiban inkább a személyzetet lecserélni, mint az ágyakat. De nem ám úgy, hogy az elhasznált bárcások közé megszereznek egynéhány külsőre ugyan legalább nézhető, de a szakmához - merthogy jobb helyeken az örömszerzés épp úgy szakma, akárcsak a politizálás - totálisan kuka delikvenst. Vagyis tulajdonképpen senkit - na, jó, enyhébb és elegánsabb kifejezéssel élve: bámész civilt... Ha viszont már ide jutottunk, vagyis a bámész civilekhez, ajánlatos tudatosítani, hogy a közszereplés, ezen belül a politika, pláne nem holmi civilekről, hanem jellemzően „valakikről” szól. Akkor is, ha ennek az evidenciának némiképpen ellentmondani látszik egy bizonyos „egyszerű ember”, Igor Matovič esete. Aki csak azért kerülhetett a politika sűrűjébe egy tulajdonképpen vele hasonszőrű „civil”, konkrétan Richard Sulik által grün- dolt zöldmezős párt listáján, mert Suliknak sikerült elhitetnie a kiszemelt kuncsaftokkal, hogy amit kínál, csodaszer. (Más lapra tartozik, hogy idejekorán kiderült, a Szabadság és Szolidaritás pártja (SaS) legfeljebb annyira minősíthető csodaszernek, mint az a hologramos karkötő, amit a fél világnak sikerült eladni, míg kiderült róla, hogy szélhámosság.) Ez a Matovič azért egyáltalán nem volt holmi tök ismeretlen főszer. Ugyanis volt és van neki még mindig egy olyan reklámújságja, amelybe éveken át heti rendszerességgel nyomatta populista szövegeit. Nem másról, mint arról, hogy ő találta föl a polgári tisztesség fennkölt intézményét. így sikerült neki annyi naiv kuncsafttal elhitetnie, hogy ő maga voltaképpen egy két lábon járó hologramos karkötő, amennyi elég volt ahhoz, hogy az SaS választási listájának utolsó helyéről a parlamentbe kerüljön. Sulik és Matovič sztorija nem más, mint az, ami arról szól, ha az isten úgy akarja, a kapanyél is elsül... Senki ne legyen azonban biztos abban, hogy ezért eztán most már minden napra jut majd egy ilyen durranás! Bár, csak a jóisten a megmondhatója, mi lesz itten megfizetve? Pláne, ha a márciusi választások megint arról szólnak majd, hogy miként aránylik egymáshoz a lábbal, a vakhitből táplálkozó öncélú virtussal meg a józan paraszti ésszel döntést hozó választók száma... Hiába nézegeted a karácsonyi kirakatokat, az én pénztárcámban is válságban van az euró! (Peter Gossónyi rajza) JEGYZET Öt ok, amiért nem indulok VERES ISTVÁN P Az utóbbi napokban, hetekben több közéleti személyiség (újságíró, sportoló, földönkívüli...) is magyarázni kezdte, miért döntött úgy, hogy valamelyik párt listáján indul a márciusi előrehozott választásokon. A kapu (de nevezhetjükka- rámnakis) bezárult, a listákat tegnapig lehetett leadni a belügyminisztériumban. Ebből az alkalmomból tartanám fontosnak közölni a nagy nyilvánossággal, hogy miért nem indulok a parlamenti választásokon. Az első és legfőbb ok, amiért így döntöttem (vagy nem döntöttem úgy), hogy az egészhez nincs kedvem. A második ok, hogy nem sze- retnékparlamenti képviselő lenni. A harmadik (szintén elég lényeges ok), hogy senki nem kért fel, hogy erősítsem alistáját. Mondjuk ezzel csak egy határozatlan nem-tői kímélték meg magukat, de ez már az ő veszteségük. Fontosnak tartom megjegyezni (negyedik okként), hogy a szlovák parlament épülete barátságtalan épület, amely a szocializmus éveiben épült. Ez pedig a berendezésén is meglátszik. Nem értem, hogy egy ilyen épületben hogy lehet olyan tevékenységet kifejteni, ami később va- lakinek a javára válhat. Ha lehet is, biztosan nagyon nehéz. A képviselők ingén viszont nemigen látni izzadságfoltokat. Az ötödik ok, amiért nem szeretnék a parlamentben dolgozni, az Ligetfalu. Aváros- rész a parlament ablakából gyönyörűen látszik, Zabostól egészen Óligetfaluig. Alát- vány pedig elég lehangoló. Hatodik ok: a parlamenti kép- viselőkgyakranhevesen vitatkoznak a beterjesztett törvényekről. Na ehhez szintén nincs kedvem. Inkább hagynám magam meggyőzni az állításaim ellenkezőjéről, csak nekelljenhallgatnomőket. Az egyetlen lista, amelyen indulnék, NoraMojsejová pártlistája. Ha valaki megkérdezne, mit gondolok erről vagy arról, nyugodtan azt felelhetném: mi bajod van, apa? Hát ez most itt ezmeg mi akar lenni. Maraggyá má... FIGYELŐ London egyedül maradt A brit sajtó így értékelte a pénteken véget ért EU- csúcsot. A szorosabb uniós integrációval kevéssé rokonszenvező konzervatív The Daily Telegraph elsőoldalas főcímében Európa magányos emberének nevezi David Cameron konzervatív párti miniszterelnököt. A tekintélyes jobboldali napilap szerint Cameron - aki a brüsszeli EU- csúcson vétójával megakadályozta, hogy a pénzügyi fegyelem szigorítását célzó új szabályozási egyezmény- tervezet uniós szintű megállapodásként jöjjön létre - „határozott lépést tett Nagy-Britannia eltávolítására az Európai Uniótól”. A Telegraph szerint a kormányfő e döntése örömmel tölti el ugyan a torykat, ám kérdéseket vet fel Nagy-Bri- tannia uniós jövőjével kapcsolatban. Az európai vezetők és a konzervatív brit EU-szkeptikusok egyaránt úgy vélik, hogy Cameron olyan pályára állította az országot, amely kifelé vezethet az EU-ból. (MTI) Semmi haszna, ha a közpénzből végzett munka nem helyi erőből származik, mert a közpénzek támogatási modelljének fontos része a foglalkoztatás A hétköznapi gazdasági nacionalizmusról LOVÁSZ ATTILA Épülatető, gyönyörű lesz a falu temploma, a repedező cserepeket épp ideje volt lecserélni. Persze a gerendákat is. A hívők, többségi magyar faluban tehát a magyar hívők hozzájárulása sem volt kicsi, összedobták a pénzt. A tisztelendő úr is boldog, szép lesz az Úr háza. Csak a falubeli ácsok, tetőbádogosok nem boldogok. A templom előtt árvái rendszámú autó parkol, hozta a mestereket majd háromszáz kilométerről. Biztos jobbak, mint a hazaiak, gondolhatnánk, pedig semmi más nincs a dologban, csak az, hogy a felújításra a kivitelezőt nem plébános, hanem a püspökség adja. Még a Csallóközben is. Árvából. A munkanélküliség és a helyi munkaerő megléte mellett. Nemrég értekeztünk arról, hogy furcsa rendszámú autók jelennek meg rendre déli, magyarlakta vidékeken, amikor a faluban vízvezeték-hálózat vagy csatornarendszer épül, amikor kikövezik végre a központot, a templom, a községháza és a helyi vegyesbolt-kocsma kettőse előtt. A rendszámok északi járásokat jeleznek, azt hinné az ember, az építkezési vállalkozó ott van bejelentve, de rövid idő alatt kiderül, a munkások is onnan jöttek. Abba a faluba, ahol van - épp munka nélkül - kőműves, burkoló, vízvezeték-szerelő, csatornázó, miegymás. Kérdeznénk, miként lehetséges ez, de minden hivatalosnak nevezhető személy hallgat. Nem akarják elmondani, amit mindenki tud, hogy a támogatás feltétele a kivitelező személye (is) volt. Mindez olyan tárcáknál, vagy tárcák révén történt, amelyek a globalizáció, az idegenek, a máshogy beszélők nagy ellenségeinek pártjához tartoztak. Ahhoz a párthoz, amelyik a nemzetközi tőkét, az eurót, az uniót és a magyarokat majdnem azonos, csak napi aktualitások alapján változó intenzitással utálja. Valamit viszont sikeresen csinált, anyagi, egyben territoriális választási érdekeit tökéletesen képviselte, a közpénzt még hajlandó volt itt- ott Szlovákia déli járásaiba juttatni, de csak úgy, ha annak jelentős része oda jutott, ahová akarták. S hogy ebből mennyi került érdemtelenül egyének zsebébe (s ugye, tudják, most nem a melósok fizetéséről szólunk) , arra nincsenek, vélhetően nem. is lesznek adatok. Mint ahogyan az sem éppen kóser, hogy efféle játékokba olyan polgármesterek és olyan képviselő- testületek mentek bele, akik és amelyek rendszeresen érettségiznek nyilvánosan nemzetébresztésből és magyarságból - verbális deklarációkrévén. Az efféle - gazdasági nacionalizmus ismérveit kimerítő - tevékenység eredménye lehet vízvezeték vagy járda, de annak semmi haszna, ha a közpénzből megrendelt munka nem helyi erőből származik, mert a közpénzek támogatási modelljének fontos része a foglalkoztatottság is. A helyiek sokszor csak a takarítást és fűnyírást végezhetik úgymond közmunka keretében. Hogy ez kinek jó, tudjuk, legalábbis sejtjük. A „köznek” semmiképp. Arról már nem is beszélve, hogy 15 éve arról szólt a pletyka, hogy az Állami Lakásfejlesztési Alapból (a néhai ŠFBR) bizony lehetett jó feltételek mellett pénzhez jutni, ha a szlovák család vállalta, hogy délen vesz lakást. Manapság kimondottan ostobaság lenne mondjuk Pozsony szuburbani- zált régiójában az efféle, jönnek minden támogatás nélkül a lakóparkok és -negyedek lakói, de eddig senki az ég világon nem igazolta és nem is cáfolta a másfél évtizede még „biztosan tudjuk” kezdetű híresztelést. Egyébként meg a globális, vagy legalábbis joint-ventures firmák, amelyeket illik szidni és utálni, tisztességesen fizetik az adókat és járulékokat és nem Sziléziából vagy az Alpokból hozzák a munkaerőt, hanem helyi embereket alkalmaznak. Lehet, hogy rossz bérért, de nem telepítenek munkaerőt oda, ahol amúgy is van. A fent vázolt modell százszor veszélyesebb, mint az állampolgársági (egyébként valóban vér- lázító) hercehurca, meg a nyelvtörvény. Mert ez utóbbiak láthatók, ostorozhatok, kifogásolhatók, de hétköznapi kis gazdasági nacionalizmusunk a rák következetességével veri szét a közösségeket, hatékonyan, visszafordíthatatlanul.
