Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)

2011-12-09 / 284. szám, péntek

12 IZVILAG ■ 2011. DECEMBER 9. www.ujszo.com Ahová jó betérni: a Trófea étterem Az illésházai székhelyű Bognár Húsüzem története hamisítatlan sikersztori, mely egy vidé­ki ház garázsából indul, majd a kezdeti buktatók és kísérletezések után egyre magasabban szárnyal. A cég termékeit ma már a Csallóköz határain túl is jól ismerik, a forgalmazók és fogyasztók körében a megbízhatóság szinonimájává vált. A cég alapítója és tu­lajdonosa, Bognár Árpád mindenkor a minőség mellett tesz hitet; elmondá­sa szerint azért kezdett 1990-ben úgymond másodállásban kolbászt készíteni a családi ház garázsá­ban, hogy megőrizze, visszahozza a hagyományos ízeket. Vásárlói körét a kezdetekben barátok, is­merősök alkották; 1992-ben már volt engedélye házi hústermékek készítésére, két évvel később pedig családi vállalkozásként létrehozta a húsüzemet. 2004-ben, miután Szlovákia csadakozott az Európai Unióhoz Tonkházán megnyitotta új gyártócsarnokát, alkalmazot­tainak száma időközben elér­te a százat. Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren és Illésházán hat üzletet üzemeltet, melyek kizá­rólag Bognár-féle hústermékeket forgalmaznak. „Hatvan-hetvenféle árucikket ál­lítunk elő; felvevőpiacunk nagy­jából Lévától Malackáig terjed, de Magyarországra is sokat szállítunk — mondja Bognár Árpád. - Első­sorban a kiskereskedőket látjuk el friss áruval, mivel az üzletláncok­kal nincsenek jó tapasztalataim. Hogy finoman fogalmazzak: a ka­bátot is levetnék az emberről... ” A Bognár Húsüzem magyar stílu­sú, pikáns kolbászaival vált igazán ismertté, ma is ezek a cég „húzó­termékei”. „Idehaza, Magyarországon és Csehországban egyaránt köz­kedveltek ezek a készítmények. Vömmel, Galambos Zoltánnal spekuláljuk ki a receptet; a jel­legzetes ízvilág egyik titka, hogy nem használunk készen kapható fúszerkeverékeket, hanem azokat saját elképzeléseink szerint gyár­tatjuk le egy csehországi kisüzem­ben. A kolbászon kívül többféle virslit, sonkát és hurkát állítunk elő - télidőben, hurkaszezonban naponta mintegy nyolcszáz kiló rizst használunk fel a töltés során. Napi átlagban héttonnányi ter­méket állítunk elő; egyebek közt olyan minőségű tőkehúst, mely hulladék nélkül hasznosítható” - teszi hozzá a cégtulajdonos. Bognár Árpád tervei egyértelműek: tartani a minőségi szintet - a töb­bi jön magától. A közelmúltban a húsüzem tonkházai telephelye újabb bővítést élt meg. A tulaj­donos erről így vall: „Mivel gon­doskodnom kellett családtagjaim, alkalmazottaira étkeztetéséről, úgy döntöttem: az üzem mellett fel­építek egy kis étkezdét. Kezdetben rendeltük az ételt, majd melegítet­tük, ez azonban elég macerásnak bizonyult. Elhatároztam, hogy ét­teremmé bővítem.” Az intézmény Trófea néven kezd­te meg működését; ennek prózai oka, hogy a tulajdonos - szenve­délyes, világot látott vadász - itt helyezte el legszebb vadásztrófeáit; azokat, melyek méretüknél fogva nem fértek el nem éppen szűkös irodájában. Az étterem működé­sének öt hónapja alatt nagy köz­kedveltségre tett szert, amit kiváló konyhájának, jó megközelíthető­ségének, kellemes belső és külső kialakításának köszönhet. ,Á Trófea befogadóképessége nyolcvan fő, a hozzáépített tera­szon további ötven főt tudunk elhelyezni - mondja Bognár Ár­pád. - Naponta változó menükí­nálatunk levesből, tésztaféléből és háromféle húsételből áll, a vendég így gyakorlatilag négyféle készétel­ből választhat. Étlapunkon vad- és halételek éppúgy megtalálhatók, mint a csallóközi térségre jellemző étkek, vagy a magyar és a szlovák konyha specialitásai.” A bőséges kínálat a tulajdonos íz­lését dicséri, aki „mindenevőnek” vallja magát; ha módja nyílik rá, a tengeri herkenytyűket éppoly jó étvággyal fogyasztja, mint a nagy­mama receptje alapján készült ha­gyományos, édes tésztaféléket. A Trófea étterem családi és válla­lati rendezvények, esküvők lebo­nyolítását egyaránt vállalja - kelle­mes környezetben, házias ízekkel, hamisítatlan csallóközi vendégsze­retettel. (PR, la) ■BOGNÁR-MÄSO, gyedülállóan más Az antistressz vodka prémium minőségű szesz, amelyet belga hársfaszénen keresztül többször átszűrnek. Utána kivonják vele négy, szervezetünkre nyugtató és elménkre relaxáló hatást gyakorló gyógynövény hatóanyagát. Elválaszthatatlan része a kiváló finomszesz és a speciálisan kezelt víz. Az Antistres vodkát 0,5 és 0,7 literes palackokban vásárolhatja meg. LiKOS MP91100621

Next

/
Thumbnails
Contents