Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)
2011-11-29 / 275. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. NOVEMBER 29. www.ujszo.com ...és hazamentek a legények a zenekari árokból Bál van az operaházban ÚJ SZÓ-HÍR Laboda Kornél a Komáromi Jókai Színházban a Szegény Dzsoni és Árnika című mesét vitte színre Nagy családegyesítő történet Pozsony. Nagy a titkolózás a félbemaradt Faust-előadás körül a Szlovák Nemzeti Színházban. Az opera történetében példátlan eset november 23-án történt az új épületben, ahol az első felvonás utáni szünetről visszaérkező nézőkkel közölték, hogy műszaki okokból nem tudják folytatni az előadást. A színház honlapján a sajnálkozáson és bocsánatkérésen kívül csupán annyi szerepelt, hogy a jegyek három munkanapon belül (azaz tegnap estig) visszaválthatóak, vagy bármely másik előadásra érvényesek a színház új épületében, kapacitásától függően. Később szivárgott ki, hogy a rejtélyes „műszaki okok” kifejezés a szellőzőrendszer meghibásodását takarja. A zenekari árokba a berendezés fűtés helyett folyamatosan hideg levegőt fújt, a zenekar tagjai pedig nem voltak hajlandóak ilyen körülmények között játszani, ezért az első felvonás után összepakoltak és kivonultak az árokból. A kórus egyik tagja lapunknak elmondta, hogy a színpadon megfelelő volt a hőmérséklet, vagyis az énekesek nem fáztak, ám szolidaritásból csatlakoztak kollégáikhoz, mivel ők is tudtak a klímaberendezéssel kapcsolatos gondokról. A rendszer tehát nem ott és akkor hibásodott meg, a zenészek már hosszabb ideje panaszkodnak, ám a vezetés szerintük a füle botját sem mozdította. A teELOZETES Pozsony. Holnap az Ifjú Szivek Táncszínház patinás színháztermében 17 órakor kezdődik az Expired Passport 32. klubestje. Az est elején szlovákiai magyar irodalmi folyóiratok (Irodalmi Szemle, Kalligram, Opus, Szőrös Kő) szerkesztői nyitott kerekasztal-beszélgeté- sen vesznek részt, ahol bemutatják a lapjukat, ismertetik az aktuális szám tartalmát, illetve elmondják véleményüket a (szlovákiai) magyar irodalom jelenlegi törekvéseiről és aktuális helyzetéről. 19 órai kezdettel az Expired Passport a szokásostól eltérően nem akusztikus, hanem „hangos” koncertet ad, vadonatúj remben állítólag a kezdetektől rossz a légáramlás, ha a zenekari árokban meleg van, a színpadon elviselhetetlen a forróság, ha viszont a színpadon állóknak kedveznek a technikusok, a zenészekre húz a hideg. A színház illetékesei csupán annyit nyilatkoztak, hogy mindent megtesznek a hiba elhárítása érdekében, és nem akarták túl részletes, belső információkkal untatni a közvéleményt, ezért szerepel első nyilatkozatukban a „műszaki okok” meghatározás. Az operaelőadáson aznap több mint háromszáz fős közönség volt az ország minden részéből, sőt egy budapesti házaspár is jelentkezett lapunknál, akik kifejezetten a Faust miatt érkeztek Pozsonyba. Ők természetesen lekésték a jegyek visszaváltására megszabott három munkanapot, és a „becserélés” lehetőségével sem biztos, hogy élni tudnak. Egyelőre nem tudni, lesz-e következménye a botránynak a zenészekre nézve, mivel a munkatörvénykönyv szerint a munkáltató köteles biztosítani az alkalmazottak számára a munkavégzéshez szükséges feltételeket, beleértve a megfelelő hőmérsékletet is. Az általunk megkérdezett, nevének elhallgatását kérő szereplő szerint a zenekar tagjainak muszáj volt a tiltakozás ilyen látványos formáját választaniuk, hogy a színház vezetése komolyan vegye a problémát és megoldást keressen. (juk) szerzeményekkel megspékelve. 21 óra körül érkezik az est fénypontja, a Sonia és a Soul- breakers. A perui Sonia Zambrano Janis Joplin zenéjének, a blues-rocknak a szerelmese, és kiváló zenészekből álló budapesti csapatával igazi hatvanashetvenes évekbeli vibráló, dinamikus blues-rock-funky-so- ulmuzsikával örvendeztetik meg a nagyérdeműt. Ez még korántsem minden! Hihetetlen produkciónak lehet szem- és fültanúja az, aki végigüli a sepsiszentgyörgyi Minestrone Band műsorát. A zenekari szünetekben a Fiatal írók Körének tagjai a modern zene és irodalom közti távolságokat döntögetik majd a pozsonyi estében, persze kizárólag játékos módon, (-lager-) Laboda Kornél idén végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán, Babarczy László osztályában, előtte három évig dramaturgiát tanult. Dolgozott alternatív műhelyekben és kőszínházban egyaránt - színészként, asszisztensként, dramaturgként, rendezőként. VARGA EMESE A Komáromi Jókai Színházban Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjének színpadi adaptációját vitte színre. A darabról és pályájáról kérdeztük. Hogy kerültél színházi pályára, miért kezdtél el színházzal foglalkozni? A gimnázium évei alatt sok mindennel foglalkoztam. Az irodalom, a zene, a képzőművészet, a film egyaránt érdekelt. Az érettségi évében úgy döntöttem, hogy filmes irányban szeretnék továbbtanulni, mert a film az a műfaj, mely magába foglalja az említett művészeteket. Csakhogy abban az évben, amikor én felvételiztem, nem indult filmes szak a főiskolán. Viszont mindenképpen a tűz közelében akartam maradni, s így kizárásos alapon döntöttem el, mire felvételizek: színész nem akartam lenni, a koreográfiához nem értettem... És akkor volt egy olyan szak, hogy színháztudományi, melyről később derült ki, hogy ez tulajdonképpen a dramaturgiát jelenti. Fel is vettek. Három év után felvételiztem s átléptem rendezői szakra. Tulajdonképpen itt, a főiskolán ismerkedtem meg igazán a színházzal... Az előadások közül, melyeket rendeztél, melyiket tartod mérföldkőnek, meghatározónak színházi jelened szempontjából? Másodéves dramaturg koromban Szolnokon dolgoztam a Pogánytánc című előadáson Szabó Máté mellett. Tanulságos próbafolyamat volt, ráadásul az egyik színész megkért, hogy állítsak neki össze egy József Atti- la-estet. Rendező szakos vizsgáim mind fontos állomásai a pályámnak. Sokféleképpen kipróbálhattuk magunkat, első év végén Pécsett egy gyárban - egy Labor nevű helyen - dolgozott az egész osztály. A reneszánsz éve volt, s a projektünk megnyert egy pályázatot. Izgalmas munka volt, öt rendező - sok helyszín -, reneszánsz témák. Ugyanebben az évben kaptunk meghívást a Horgas Péter által létrehozott AKKU műhelybe - ahol performance-eket csináltunk. Szóval izgalmas szakmai kalandokban volt részünk... És milyen a te színházad? Az általad említett színházi formák és stílusok közül melyik áll hozzád a legközelebb? Nem eldöntött ez még... Annyira elején vagyok a pályának, hogy amikor elkezdek valamin dolgozni, még nem döntöm el előre, hogy ebből mi lesz, mindig az anyagból kiindulva alakul ki a forma. Nem szeretem előre kitalálni a dolgokat. Van egy képem a világról, tudom, mit akarok csinálni, vagy azt, hogy milyen lesz a hangulata az előadásnak, de részletekig nem kötelezem el magam. A jelmez, a díszlet természetesen megvan előre vagy ha zenés az előadás, akkor a zene, ezek adnak egy keretet az előadásnak - de ezt leszámítva szeretem, ha a próbán születnek meg a dolgok. Én azt szeretem a színházban, hogy nagyon sok ember közös munkája adódik össze, mindenki bele tudja adni a kreativitását az előadásba, mindenki hozza a maga alkalmazott művészetét. S ebből a „kevercsből” egyszer csak ki- rajzolódikegy előadás. Meseelőadást rendezni nagyobb kihívás? Vagy egyszerűbb feladat? Amikor csinálok egy előadást, nem nagyon szeretem a szájába rágni a nézőnek a dolgokat. Szeretem, ha valami zavaros, ha valami kicsit ködös, és a nézőnek dolgoznia kell azon, hogy pontosan megértse, mi történik. Szeretek darab nélkül dolgozni, úgy dolgozni, hogy nincs drámánk, csak szövegek, s abból valamit összerakni a próbák során. Ezt egy gyerekelőadásban természetesen nem lehet megcsinálni, ahogy persze azt sem, hogy ez egy banális, buta dolog legyen, nem szabad szájba rágni a gyerekeknek a történetet, mert ez dacot vált ki teljes joggal - hiszen senki nem szereti, ha hülyének nézik. Másrészt viszont kell egy következetes sztori, és nagyobb intenzitásra van szükség a színészi játékban is. Ami nem azt jelenti, hogy egy gyerekelőadást végig kell üvölteni és rohanni, hanem nagyon pontosan kell játszani. A Szegény Dzsonit te választottad. Miért? Amikor először rendeztem meseelőadást, ugyancsak egy gyerekkori kedvenc mellett döntöttem - Michael Ende meséiből készítettünk egy mesejátékot. Most Lázár Ervinre találtam rá újra, akit már gyerekként is nagyon-nagyon szerettem. A szegény Dzsonit viszont anno nem ismertem, most olvastam először. Faragó Zsuzsa dramaturggal készítettetek egy új dramatizált változatot. Miben más ez, mint a korábbi feldolgozások? Nyilván amikor epikát ültetünk át színpadra, az egy meglehetősen kényes művelet, mert nemcsak arról szól, hogy szétírjuk a dialógusokat, hanem drámaivá is kell tenni egy-egy epikus elemet. Lázár Ervin prózaíróként megtehette, hogy lélektanilag indokolatlanul hagyjon néhány fordulatot, ezeken olvasva átsiklik az ember, de a színpad törvényei ezt nem viselik el. Egy-két helyen belenyúltunk a történetbe, sűrítettünk, a cselekmény nagy részét ez nem változtatta meg, csak teleraktuk belső mozgatórugókkal. Izgatott bennünket a „keretjáték”, ahogy fokozatosan rávetül a mesére, beleolvad, majd kilép. Apuka és lánya két szerepet játszik, két síkon is jelen van - ezek néha átfedik egymást, néha kommunikálnak egymással. És van egy családi történet, ami a mesébe nincs beleírva, de nagyon egyszerűen kikövetkeztethető belőle. Nálunk ez a mese egy nagy családegyesítő történet, a problémás anyuka vissza- hozatala a családba. Hogy érezted magad Komáromban? Mi a benyomásod a komáromi társulatról? Nagy kedvvel, bizalommal és bátorsággal álltak a munkához. Nagyon sok színházban, ha az ember azt találja mondani a színésznek, hogy akkor most improvizálj, elküldik a fenébe, mert nem mondja meg pontosan, mit akar látni. Itt ennek nyoma sincs. Sokat tréningeztünk a próbafolyamat első felében. És senki nem vonta ki magát a tréning kötelezettsége alól. Mind szakmaüag, mind emberileg jó érzésem volt a találkozástól. Megjelenik Kerouac első regénye Washington. Életrajzírói és csodálói is elveszettnek hitték, Jack Kerouac halála után több mint negyven évvel mégis megjelenik az író első regénye. A beatnemzedék jelképének számító szerző korai műve a The Sea is My Brother (A tenger a testvérem) címet viseli. Kerouac, aki 1969-ben halt meg, 1942-ben alig húszévesen kezdte írni a regényt, amikor az Egyesült Államok Kereskedelmi Tengerészeiének szolgálatában állt. Az Úton című kötet előtti évekről szóló könyv csütörtökönjelenik meg angol nyelven. A regény egyértelműen tükrözi Kerouac vándorlás, a meghatározott cél nélküli kóborlás iránti szenvedélyét. A mű főszereplője, Wesley Martin „különös módon, remeteként szereti a tengert”. Az író a fennálló társadalom elleni lázadóként írta le alteregóját. (MTI) A szépirodalom és a zene találkozása Fesztivál a Passporttal „Jó érzésem volt a komáromi találkozástól” Jelenet a Szegény Dzsoni és Ámika című előadásból
