Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)
2011-11-29 / 275. szám, kedd
Egy futballfüggő naplójából („I love VSS”) Első hallásra talán különösnek tűnhet, hogy egy olyan csapatnak szurkolok, amely idestova 20 éve megszűnt. Lehet szeretni egy nem létező futballcsapatot? Miért ne lehetne. A szerelem viszonzatlanul is szerelem, nem? Nincs semmilyen romantikus történetem arról, hogy hogyan kezdődött. Apám kivitt egy meccsre, nyilván így. Hogyan másként. Kézen fog, és kivisz a pályára. A térdén ülök, hogy lássak is valamit. Hogy lássam a meccset. A VSS Kassa meccsét. Akkor még nem tudom, hogy ez a választás egy életre szól, mint minden igaz szerelem. Hogy húsz-huszonöt év múlva, amikor a VSS-t már rég elfelejtették, amikor már a stadion is az enyészeté lett, én akkor is érezni fogom a kassai tribün illatát, és akkor is emlékezni fogok a zászlóra, ami ott lógott a kerítésen. Sárga-kék zászló, rajta nagy betűkkel: „I LOVE VSS”. A lélekgyógyászok óva intenek az erős nosztalgiázástól. A múltat le kell zárni. Senki se cipeljen magával mázsás bőröndöket. Ne? Miért ne? S ha kincsek vannak bennük? Például gyerekkorom szombatjai. Dél van, ülünk a konyhában, kanalazzuk a levest, és arról beszélünk, hogy mi lesz a meccsen. (Mi lett volna. Általában semmi sem lett. Másodosztály, teljes érdektelenség. A mi jneccseink nem voltak nagy meccsek. Kicsik voltak, közepesek, egyhangúak, szürkék.) A VSS akkoriban - a nyolcvanas évek végén - már egyáltalán nem játszott nagy meccseket, egyszer megmérkőztünk a Ferencvárossal (Simon Tibor akkor mutatkozott be a Fradiban), egyszer pedig, egy téli előkészületi meccsen 3-1- re legyőztük a Dinamo Kijev B-csapatát, kutya hideg volt, hullott a hó, mi pedig csonttá fagytunk a végére. Nekünk csupán néhány sor jutott a hétfői lapokban. „Az 1. SNFL hétvégi fordulójának eredményei: Slavoj Poľnohospodár Trebišov-Tesla Stropkov 1-0, Ágro Hurbanovo-VSS 2-2.” Amikor a DAC gólt lőtt a Bayern Münchennek, mi kiizzadtunk egy 0-0-s döntedent a Magnezit Jelsavával. Hát aztán! Nem a külleméért szerettük a VSS-t. Hanem miért? Nem is tudom. Szerettük és kész. így rendeltetett. Vele tűrtünk, vele szenvedtünk etc. Akkoriban alig jártak nézők a VSS mécseseire. Berenhaut (a fotós), Breznicky bácsi (az öreg matektanár), apám, én, meg még vagy két-háromszáz, hozzánk n Lehet szeretni egy olyan csapatot, amely már nem létezik? Miért ne lehetne! hasonló ütődött alak. „Figyeljétek meg, ez a Popovec gyerek ma hármat fog rúgni” — mondogatta minden meccs előtt „a csalhatadan szimatai” Breznicky bácsi (Isten nyugosztalja!), majd kacsintott egyet, és mosolyogva hozzátette: „Ma jó napunk lesz, érzem.” Szombat délután volt, sütött a nap, s ahogy a VSS sárga-kék mezben kifutott a pályára, a nyugdíjasok naftalín- és dohányszagú szövetkabátjuk belső zsebéből elővették a laposüveget, majd reszkető kézzel rágyújtottak egy filter nélküli Zorára. Kezdődhetett a meccs. A klub 1992-ben szűnt meg. Az ütőképesebb játékosokat beolvasztották az 1. FC Kassa nevű gigantikus kohóba, a többieket szélnek eresztették. A stadion 1997-ben zárt be. Néha még bemásztunk szétnézni. Hogy mi újság ott. (Hogy mi újság otthon.) Gazos, vad cserjék, szemét és törmelék. „Hol vár állott, most kőhalom.” De neki szurkolok ma is, a VSS-nek. Pedig se csapat nincs már, se klub, se stadion. Nincs Breznicky bácsi se, aki azt mondaná: „Ma jó napunk lesz, érzem”. Nem maradt semmi, csak a szerelem. Azon nem fog az idő. „I love VSS.” Gazdag József ÚJRA ITT VAN BARCA: FUTBALLVILÁG: A NAGY CSAPAT? BAJ VAN HETI KRÓNIKA Olaszországban már csak egy A katalánok hátránya 6 pont Az elmúlt napok legfontosabb gárda nem kapott ki, a Juventus. a Reáliái szemben. Eldőlt? eseményei, röviden. 12. oldal 13. oldal 15. oldal FOCITIPP-JATEK: SZAVAZZ ÉS NYERJ! írd meg, ki volt az év legjobbja, és nyerj értékes könyvcsomagot! 16. oldal 1 ,Á
