Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)
2011-11-21 / 268. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. NOVEMBER 21. Sport 21 Slovak Open nemzetközi tenisztorna: a pozsonyi közönség az ötödik hazai győztest ünnepelhette férfi egyesben Lacko mindent vitt Pozsonyban A legyőzött (balról) és a legyőző (jobbra) (TASR-felvétel) Lukáš Lacko 7:6,6:2-re legyőzte a litván Ricardas Berankist a Slovak Open nemzetközi tenisztorna férfi döntőjében, ezzel a páros után egyesben is szlovák bajnokot köszönthetett a pozsonyi közönség, amire még nem volt példa a verseny tizenkét éves történetében. ÖSSZEÁLLÍTÁS A kettős megterhelés ellenére Lackón a tegnapi döntőben sem mutatkoztak a fáradtság jelei. Már az első szettben 5:2-re elhúzott - az egykori junior világranglistavezető Berankis azonban kiegyenlített, sőt a rövidítésbe torkolló játszma végén két szettlabdája is volt. Saját hibáival viszont felkínálta Lackónak a szettet, aki élt is a lehetőséggel. Innentől kezdve nem volt kérdés, ki emelheti majd magasba a győzelmi trófeát: a szlovák teniszező 4:0-s előnyt alakított ki a második játszmában, s tulajdonképpen könnyedén nyerte meg pályafutása ötödik egyéni challen- ger-tomáját. „Szeretnék köszönetét mondani Tibor Tóth és Matej Lipták edzőimnek, valamint Ladislav Olasz erőnléti tréneremnek. Utóbbinak köszönhetően képes voltam egy hét alatt kilenc meccset is lejátszani, ami nem volt könnyű - hálálkodott Lacko, majd tovább folytatta a dicséretet. - A nézőket is köszönet illeti, mert nagyszerű hangulatot teremtettek. Egészen más otthon játszani, mint külföldön. Gratulálok Ricardasnak a döntőbe jutáshoz, nagyon jól játszott a tornán, három nehéz meccset is meg tudott fordítani.” Lacko szerencséjére a litván ezt a döntőben már nem tudta megismételni. „Győzelmemről az döntött, hogy jobban jöttem ki a krízishelyzetekből. Jóval inkább támaszkodhattam az adogatásomra, mint ellenfelem. Az ő ellenállását megtörte az elveszített rövidítés és a négy kihasználatlan brék- labda.” Lukáš Lacko az ötödik szlovák győztes a torna történetében (korábban Karol Kučera, Dominik Hrbatý, Michal Mertiňák és Martin Kližan sem talált legyőzőre Pozsonyban), s a legfrissebb világranglistán már közel fog járni a legjobb százhoz. (SITA, TASR) Cibulkovával játszik Wozniacki Pozsonyban Pozsony. Ma nem mindennapi teniszcsemegére kerül sor Pozsonyban, este 18.30-tól a Nemzeti Teniszközpontban Dominika Cibulková ellenfele a dán világelső Caroline Wozniacki lesz. „Örömmel fogadtam el a pozsonyi meghívást, itt most járok előszód’ - nyilatkozta Wozniacki. A női mérkőzés résztvevői ezután vegyes párosban lépnek pályára, Man- sour Bahrami, illetve Henri Leconte oldalán. (SITA) Hol folytatja? Beckham még nem döntött Los Angeles. David Beckham, akinek a Los Angeles Ga- laxynál lejár a szerződése, még nem döntötte el, hol folytatja pályafutását. A 36 éves futballista 2007-ben a Real Madridtól érkezett Los Angelesbe, ahol szerződése hamarosan lejár. A Paris Saint-Germain már közölte, hogy tárgyal Beckhammel, egyesek viszont úgy vélik, visszatérhet a Premier League- be, ahol meglehetősen sikeres éveket húzott le a Manchester Unitedben. Akadnak ugyanakkor olyanok is, akik szerint családi okok miatt akár Kalifomá- ban is maradhat. (MTI) HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA. 12. FORDULÓ: Norwich-Arsenal 1:2, g.: Morison (16.), ill. Var Persie (27., 59.); Everton-Wolverhampton 2:1, g.: Jagielka (44.), Baines (83., 11-esből), ill. Hunt (37., 11-esből); Manchester City-Newcastle 3:1, g.: Balotelli (41, 11-esből), Richards (44.), Agüero (72.), ill. Gosling (89.); Stoke-QPR 2:3, g.: Walters (8.), Shawcross (64.), ill. Helguson (22, 54.), Young (44.); Sunderland-Fulham 0:0; West Bromwich-Bolton 2:1, g.: Thomas (16.), Long (56.), ill. Klasnic (21, 11-esből); Wigan-Blackburn 3:3, g.: Gomez (8.), Caldwell (31.), Crusat (88.), ill. Yakubu (2,90.), Hoi- lett (60.); Swansea-Manchester United 0:1, g.: Hernandez (11.); Chelsea-Liverpool 1:2, g.: Sturridge (55.), ill. Rodriguez (34.), Johnson (87.). NÉMETORSZÁG, 13. FORDULÓ: Kaiserslautern- Leverkusen 0:2, g.: Ballack (54.), Sam (70.); Freiburg-Hertha 2:2, g.: Reisinger (61, 90.), ill. Ramos (20.), Niemeyer (45.); Mönchengladbach- Bremen 5:0, g.: Herrmann (16.), Reus (23,38,52.), Arango (53); Schalke-Nürnberg 4:0, g.: Huntelaar (13,66), Raul (39), Holtby (84); Wollsburg-Hannover 4:1, g.: Salihamidzis (22, 36), Chris (55), Madlung (74), ill. Schulz (43); Bayern München-Dortmund 0:1, g.: Götze (65); Stuttgart-Augsburg 2:1, g.: Harnik (41, 51), ill. Werner (47). SPANYOLORSZÁG, 13. FORDULÓ: Villarreal-Betis 1:0, g.: Valero (21); Barcelona-Zaragoza 4:0, g.: Piqué (19), Nlessi (43), Puyol (54), Villa (75); Valencia-Real Madrid 2:3, g.: Soldado (75,83), ill. Benzema (20), Ramos (72), Ronaldo (79); San Sebastian-Espanyol 0:0; Osasuna-Rayo Vallecano 0:0; Gijon-Getafe 2:1, g.: Trejo (45), Novo (90), ill. Miku(35). OLASZORSZÁG, 12. FORDULÓ: Internazionale- Cagliari 2:1, g.: Motta (54), Coutinho (60), ill. Larri- vey (89); Fiorentina-AC Milan 0:0; Napoli-Lazio 0:0; Bologna-Cesena 0:1, g.: Parolo (84); Catania-Chievo 1:2, g.: Almiron (78), ill. Pellisier (45, 11-esből), Sammarco (73); Genoa-Novara 1:0, g.: Veloso (86); Juventus-Palermo 3:0, g.: Pe- pe (20), Matri (48), Marchisio (65); Parma—Udi- nese 2:0, g.: Biabiany (68), Giovinco (76,11 -esböl); Siena-Atalanta 2:2, g.: D Agostino (44,11-esböl), Gazzi (87), ill. Denis (15,53, az elsőt 11-esből). CSEHORSZÁG, 14. FORDULÓ: Jablonec-Olemouc 2:0, g.: Lafata (54,70, a másodikat 11-esből); Dukla Praha-Teplice 0:0; Slovácko-Liberec 1:2, g.: Pavelka (18), ill. Rabušic (38,90); Plzeň-MI. Boleslav 3:2, g.: Bakoš (14,34), Jiráček (37), ill. Proc- házka (25), Johana (90); České Budéjovice-Žlžkov 1:0, g.: Ondrášek (56); Hradec Králové-Slavia 1:1, g.: Černý (48), ill. Pospéch (44); Ostrava-Pfíbram 0:2, g.: Mareš (69), Wágner (74). FRANCIAORSZÁG, 14. FORDULÓ: Lyon-Rennes 1:2, Toulouse-Lille 0:0, Ajaccio-Caen 2:2, Dijon-Bordeaux 2:0, Evian-Lorient 2:1, Nice-St. Etienne 0:2, Montpellier-Marseille 1:0, Brest-Sochaux 2:0, Valenciennes-Auxerre 2:1. HOLLANDIA. 13. F0RDULÚ: De Graafschap-Eind- hoven 1:3, Heracles-Twente 1:1, Nijmegen-Roda Kerkrade 1:2, Heerenveen-Waalwijk 1:1, Ajax-Breda 2:2, Den Haag-Utrecht 2:2, Amhem-Feyenoord 0:4, Gröningen-Venlo 2:1. BELGIUM, 14. FORDULÓ: Oud-Heverlee-St. Liege 1:3, Kotrijk-Gent 0:4, Mechelen-Waregem 1:1, Lokeren-Beerschot 1:1, Mons-Lierse 2:1, Genk-Westerlo 3:0. SKÓCIA, 15. FORDULÓ: Inverness-Celtic 0:2, Aberdeen-Motherwell 1:2, Dundee-Hearts 1:0, Hibernian-Kilmamock 1:1, Rangers-St. Johnstone 0:0, St. Mirren-Dunfermline 2:1. AUSZTRIA, 15. forduló: Neustadt-Sturm Graz 3:1, Wacker-Austria 0:3, Tirol-Mattersburg 1:1, Kapfenberg-Ried 1:3, Rapid-Salzburg 4:2. OROSZORSZÁG: Szentpétervár-Mahacskala 0:0, CSZKA-Kazany 1:2, Dinamo-Kuban Krasznodar 2:1, Szpartak-Lokomotiv 2:0, Novgorod-Perm 1:2, Groznij-Szamara 0:0, FC Krasznodar-Nalcsik 3:2, Rosztov-Tomszk 3:1. (td) ■ Jégkorong NHL - péntek: Carolina-Buffalo 0:1, Calgary-Chica- go 5:2 - Marián Hossa (Ch) 1+0, Colorado-Dallas 3:0. Szombat: Winnipeg-Philadelphia 6:4, Los Angeles- Detroit 1:4, New York Isländers-Boston 0:6 - Zdeno Chára (B) 1+0, Tampa Bay-New Jersey 2:4, Toronto-Washington 7:1, Montreal-New York Rangers 4:0, Buffalo-Phoenix 2:4, Florida-Pittsburgh 3:2, Nashville-Columbus 3:4 - hosszabbítás után, Dallas-San Jose 1:4 - Michal Handzuš (SJ) 0+1, Minnesota-St. Louis 3:2- rávezetésekkel, Jaroslav Hálák (StL) végigvédte a mérkőzést, 32 lövésből 30-at megfogott; Edmonton-Chicago 9:2 - Marián Hossa(Ch)0+1. TIPSP0RT EXTRALIGA, 21. forduló: Banská Bystrica-Zvolen 3:4 (1:2,0:0,2:2), g.: Krisstoffers- son (12), M. Kokavec (42), Kútny (54), ill.. Brabe- nec (1), Zuzin (2., 51), Skvaridlo (55); Slovan Bratislava-Košice 5:3 (0:0, 2:2, 3:1), g.: Satan (29), Dobroň (36), Frühauf (50), Kukumberg (52., 57), ill. P. Bartoš (30), D. Pašek (34), Jenőik (49). 22. forduló: a mérkőzések lapzárta után értek véget. KHL: Cseljabinszk-HC Lev Poprad 3:1 (1:1, 0:0, 2:0), g.: Jakucenya (5,54), Giroux (42), ill. Netík (19); Barisz Asztana-HC Lev Poprad 2:1 (0:0,0:1, 1:0-1:0), g.: Dallman (50), Bohenszki (61), ill. Netík (25). ■ Kézilabda FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, D csoport, 5. forduló: Szeged-Montpellier 38:35 (18:17), legeredményesebbek: Šulc 9, ill. Accambray 10. NŐI KÁRPÁT-KUPA - péntek: Románia-Magyaror- szág 33:35 (20:17), Szerbia-Macedónia 41:20 (21:9). Szombat: Szerbia-Magyarország 37:33 (22:17), Románia-Macedónia 35:16 (13:8). Vasárnap: Magyarország-Macedónia 31:20 (16:11), Románia-Szerbia 37:18 (22:8). A torna végeredménye: 1. Románia 4 pont (105:69), 2. Magyarország 4 (99:90), 3. Szerbia 4 (96:90), 4. Macedónia 0. FÉRFI EXTRALIGA, 14. forduló: ŠKP Bratislava-Mi- chalovce 36:25 (22:13), legeredményesebbek: Pu- pík, Slaninka és Kucharík 6-6, ill. Orlovsky 8; TopoTčany-Považská Bystrica 27:26 (9:16), Klačanský 8, ül. Valló 6; Hlohovec-Nové Zámky 33:32 (18:14),Mazúr8/2,ill. Rábek11/1. Az alapszakaszt az érsekújváriak nyerték meg, a rájátszás felsőházában az első négy csapat (Nové Zámky, Hlohovec, Michalovce, Košice) és a hozzájuk csatlakozó eperjesiek körmérkőzéses sorozatban mérkőznek meg (mindegyik csapat játszik mindegyikkel otthon és idegenben is), az alapszakaszt az 5-7. helyen befejező együttesek (Považská Bystrica, Topoľčany, ŠKP Bratislava) ezt négyszer teszik meg (két meccs otthon és kettő idegenben), NŰK, WHIL. 10. forduló: Šafa-Olomouc 32:22 (18:8), legeredményesebbek: Trochtová 6, ill. Ružičková, Kelarová és Fabíková 4-4; Poruba-Most 36:28 (18:14), Tóth E. 9, ill. Crtiová 7; Partizánske—Jindrichűv Hradec 26:18 (10:7), Mich- nová 12/3, ill. Bubeníkova 8. A Senec-Nitra-Sereď mérkőzés lapzárta után ért véget. FÉRFI SEHA LIGA, 10. forduló: Vardar Skopje-Tatran Prešov 26:25 (16:11). ■ Kosárlabda FÉRFI MATTONINBL (cseh bajnokság), 14. forduló: Prostéjow-Astrum Levice 94:88 (19:21, 25:22, 27:20,23:25), legeredményesebbek: Nicholson 22, ill. Grant 32; Inter Bratislava-Plzeň 66:79 (23:19, 12:21,11:18,20:21), Bridgewatersés Pesic17-17, ill. Pecka 22. NŰI EXTRALIGA, 10. forduló: Poprad-Cassovla Košice 105:50 (25:14, 30:10, 27:8, 23:18), legeredményesebbek: Young 30, ill. R. Oravcová 13; Good Angels Košice-Šamorín 111:56 (26:16, 25:13,27:13, 33:14), Lawless és Salkauske 19-19, ill. Riečka és Ivanova 11-11. FÉRFI EXTRALIGA, 14.forduló: Žilina-ONYX Levice 95:64 (30:13,23:14,17:13,25:24), legeredményesebbek: Petty 18, ill. Urland 17; Handlová-Spišská Nová Ves 87:90 (26:27,23:16,15:25,23:22), Anthony Jones 27, ill. Lošonský 25; Nitra-Komárno 80:63 (20:11,21:17,17:12,22:23), Clemente 17, ill. Bilic 15; Iskra Svit-ŠKP Banská Bystrica 77:71 (19:14,18:16,22:19,18:22), Berkís 29, ill. Kitts 19. ■ Röplabda NÓI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA: Calcit Kamnik (szlo- vén)-Vasas-Öbuda 3:1 (14, -21, 11,20); Rijeka- Doprastav Bratislava 3:2 (16, -16,21, -11,8). FÉRFI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA: Humenné-Mladost Marina Kastela 3:0 (21,11,8). FÉRFI EXTRALIGA, 12. forduló: Stará Lubovňa- Svidník 0:3 (-22, -21, -15), Myjava-Prešov 3:0 (17, 21,17), Trenčín-Volley Team UNICEF Bratislava 0:3 (-22,-23,-22). NŰI EXTRALIGA, 11. forduló: Kežmarok-UKF Nitra 0:3 (-15, -26, -18), COP Nitra-Paneurópa Bratislava 2:3 (22, -11, 24, -21, -11), Pezinok-Spišská Nová Ves 3:1 (22,29, -23,15), Zilina-Ziar nad Hronom 2:3(22,-21,21,-14,-10). ■ Vízilabda NŐI LEN-KUPA. csoportselejtező, E csoport: Szen- tes-Zenta (szerb) 25:5, Szentes-Patrasz (görög) 15:7, Szentes-Uralocska (orosz) 6:5. A csoport végeredménye: 1, Szentes 9 pont, 2. Uralocska 6,3. Pat- rasz3,4. Zenta0-a Szentes negyeddöntős. FÉRFI EMM EXTRALIGA, 2. forduló: KPŠ Akademik Košice Staré mesto-ŠKP Košice 9:4 (0:0,3:1,3:1, 3:2), legjobb góldobók: Zafovič 4, ill. Eschwig-Hajts, Kašper, Nagy és Kšiňan 1-1; Slávia UK Bratislava- ČH Hornets Košice 6:9 (1:4,2:1,0:2,3:2), Janíček 4, ill. Kolárik, Zárévá és ifj. Karol Baőo 2-2; Komárno-Žilina 7:8 (0:3,2:1,2:2,3:2), Kocsis és Szám 2-2, ill. Kapus 3; Topofčany-Nováky 6:17 (2:2, 1:6,2:6,1:3), Halaj 2, Hl. Marek Tkáč 4. ■ Műkorcsolya GRAND PRIX ISU, Párizs, végeredmények - nők: 1. Jelizaveta T uktamiseva (orosz) 182,89; 2. Carolina Kostner (olasz) 179,32; 3. Alissá Czisny (amerikai) 179,15. Férfiak: 1. Patrick Chan (kanadai) 240,60; 2. Sung Nan (kínai) 224,10; 3. Michal Brezina (cseh) 218,60. Páros: 1. Tatjana Voloszozsar, Makszim Trankov (oroszok) 194,13; 2. Vera Bazarova, Jurij Larjonov (oroszok) 184,91; 3. Meagan Duhamel, Eric Radford (kanadaiak) 176,62. Jégtánc: f. Tessa Virtue, Scott Moir (kanadaiak) 176,93; 2. Nathalie Pechalat, Fabian Bourzat (franciák) 164,56; 3. Anna Cappellini, Luca Lanotte (olaszok) 153,76. ■ Tenisz SLOVAK OPEN - férfi páros, döntő: Hájek, Lacko (cseh, szlovák)-Škoch, Rosol (csehek) 7:5,7:5. Férfi egyes, negyeddöntő: Lacko (szlovák)-Berrer (német, 7.) 6:7,7:6,6:4, Elődöntő: Lacko-Dancevic (kanadai) 4:6, 7:5, 6:0, Berankis (litván)-Rosol (cseh, 4.) 3:6,6:0,7:6. Döntő: Lacko-Berankis 7:6, 6:2. Női páros, döntő: Broady, Mladenovic (brit, francia, 4.)-Karolína Plíšková, Kristýna Plíšková (csehek, 1.) 5:7,6:4,10:2. Női egyes, elődöntő: Curenko (ukrán, f.)-Juríková (szlovák) 6:2, 7:6, Plíšková (cseh, 5.)-Babos (magyar, 3.) 6:4,4:6,7:6. Döntő: Curenko-Plíšková 7:5, 6:3. SALZBURGI FÉRFI TORNA, negyeddöntő: Beck (szlovák, 1 J-Fischer (osztrák) 1:6,7:6,6:4. Elődöntő: Zemlja (szlovén, 7.)-Beck 4:6,6:1,7:6. ATP CHALLENGER TOUR FINALS, zöld csoport: Bel- lucci (brazil, 1.)-Kližan (szlovák, 3.) 3:6,6:4,7:6 - Kližan a csoport utolsó, negyedik helyén végzett. ATP WORLD TOUR FINAL, páros, B csoport: Mirnij, Nestor (fehérorosz, kanadai, 3,)-Bopanna, Qureshi (indiai, pakisztáni, 5.) 7:6,4:6,11:9. Egyes, B csoport: Federer (svájci, 4.)-Tsonga (francia, 6.) 6:2,2:6,6:4. ■ Sífutás VK-VIADAL, Sjusjöen-férfi 15 km: 1. Johan Olsson (svéd) 32:40,9; 2. Petter Northug (norvég) +31,2; 3. Roland Clara (olasz) +31,4;... 22. Martin Bajčičák +1:16,6;... 84. Peter Mlynár (mindketten szlovákok) +3:11,5. Női 10 km: 1. Marit Björgen (norvég) 24:22,3; 2. Charlotte Kalla (svéd) +27,1; 3. Vibeke Skofterud (norvég)+29. Női váltó: f. Norvégia I. (Vibeke Westbye Skofterud, Therese Johaug, Kristin Störmer Steir, Marit Björgen) 51:50,1; 2. Norvégia II. +26,0; 3. Finnország +39,1. Férti váltó: 1. Norvégia I. (Eldar Röning, Fin Haagen Krogh, Lars Berger, Petter Northug) 1:35:24,8; 2. Norvégia III. +0,8; 3. Svédország +1,0. ■ Gyorskorcsolya VK-VIADAL. Cseljabinszk, férfiak - 500 m: 1. Joji Kató (japán) 34,92; 2. Tae-Bum Mo (koreai) 35,01; 3. JujaOikava (japán) 35,14. 5000 m: 1. Moritz Geisreiter (német) 6:25,52; 2. Shane Dobbin (új-zélandi) 6:25,66; 3. Douwe de Vries (holland.) 6:27,65. Nők - 500 m: 1. Tying Ju (kínai) 37,65; 2. Sang-Hva Lee (koreai) 38,09; 3. Jenny Wolf (német) 38,22. 1500 m: 1. Ireen Wüst (holland) 1:57,02; 2. Christine Nesbitt (kanadai) 1:57,44; 3. Marrit Leenstra (holland) 1:58,27. ■ Sportfogadás LOTO 46. játékhét, I. húzás: 3,14,18, 27,29,32; pótszám: 35. NYEREMÉNYEK: 1. díj nincs nyertes; 2. díj nincs nyertes; 3. dij: 632,60 euró (24 nyertes); 4. díj: 21,90 euró (1001); 5. díj: 3,50 euró (18 784). JACKPOT: 300 000,00 euró. II. húzás: 6,7,29,31,42,44; pótszám: 15. NYEREMÉNYEK: 1. díj nincs nyertes; 2. díj nincs nyertes; 3. dip 1 167,80 euró (13); 4. díj: 31,50 euró (694); 5. díj: 4,30 euró (15 394). JACKPOT: 350 816,99euró. JOKER-szám: 060455. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 28 233,73 (1); 2. díj nincs nyertes; 3. dij: 330,00 euró (20); 4. dip 33,00 euró (160); 5. díj: 3,30 euró (1551). L0T0 5 a 35-ből: 7,14,16,21,32. NYEREMÉNYEK: 1. dip 36 077,40 euró (2); 2. díj: 71,35 euró (204); 3. díj: 3,30 euró (4 903). KENŐ - szombat: 1,3,4,7,18,19,32,36,37,39,50, 51,55,58,59,69,73,75,76,77. KENŐ plusz-szám: 55. Vasárnap: 7,12,17,25,28,29,30,31,35,43, 49,50,51,56,61,62,64,66,71,79. KENŐ pluszszám: 50. ÖTÖSL0TTÚ: 4,34,48,66,83. A telitalálatos szelvény 1935 227 645, a négyesek 1014 915, a hármasok 18 090, a kettesek 1 350 forintot érnek. JOKER- szám: 223004. Telitalálatos szelvény nem volt. HATOSLOTTÓ: 13,16,18, 27, 36, 45. Telitalálatos szelvény nem volt, az ötösökre 250 805, a négyesekre 5 260, a hármasokra pedig 1 265 forintotfizetnek. (W)