Új Szó, 2011. november (64. évfolyam, 253-276. szám)
2011-11-21 / 268. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. NOVEMBER 21. Vélemény És háttér 5 Matovičék bármire alkalmasak lehetnek, csak épp a hivatásszerű parlamenti politizálásra nem A kaszkadőr gatyamadzagján A korábbi kormánykoalíciót alkotó pártok múlt heti egyezsége ellenére is költségvetési provizórium fenyegeti Szlovákiát - nyilatkozta Ivan Miklós (SDKÚ-DS) pénzügyminiszter szombaton a hírügynökségeknek. BARAK LÁSZLÓ Hozzátéve, hogy a 2012-es állami költségvetés parlament általijóváhagyása az SaS választási listáján parlamentbe került, Igor Matovič dirigálta egyszerű emberek (összesen négyen vannak) miattbukhatel. Olyan hír ez, amelyet a hivatalból vagy zsigerileg kárörven- dők némi tenyérdörzsölgetés- sel, gúnyos vigyorral fogadhatnak. A politikailag semleges vagy apolitikus köznép pedig nyilván nem is igazán regisztrálj (t) a, mert nem érdekli az állami költségvetés meg a politikusok sem. És még ezek után ri- nyáljon valaki amiatt, hogy képtelenség társadalmi összhangot teremteni mifelénk. Már hogyne lehetne, például a legszebb öröm a káröröm, avagy az azt sem tudjuk, hol van észak szlogenjével... Csakhogy sajnos mind a jelenlegi kormánypártokkal szemben utálkozókat, mind a politikától, politizálástól önmagukat elvből vagy a tudatlanság okán távol tartókat ugyanúgy sújtja majd az a gazdasági káosz, mint a jelenlegi kormány drukkereit, a gyakorló jobboldali politikusokat meg a kikupáit közgazdászokat is. Új állami költségvetés híján ugyanis a költségvetési provizórium a 2011-re elfogadott költségvetés sarokszámai szerint szabja majd meg az állam, egyszersmind állampolgárai gazdasági lehetőségeit. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a 2011-es állami költségvetés 2010 őszén totálisan más világgazdasági helyzetben, ha úgy tetszik, a világ- gazdaság válságának egy sokkal enyhébb szintjén született, mint amilyennel 2012-ben keE szembenéznie a március 10-ei parlamenti választások után hatalomra kerülő kormánynak. Tekintet nélkül arra, hogy a Fi- co-féle baloldal vagy az eddig kormányzó jobboldali blokk politikusai alakítják majd meg. Ilyen alapon tehát, Robert Fi- cóéknak elsősorban saját érdekükben kellene kiváltaniuk a vonatkozó parlamenti szavazás során az anarchista Matovičot és kollégáit. Vagyis a Smer-SD parlamenti frakciójának akkor is meg kellene támogatnia a jelenlegi ügyvezető kormány által előterjesztett, jövő évre szóló költségvetés-tervezetet, ha egyetlen saját módosító javaslatuk sem kerül bele. Egyrészt, mert így nyilvánvalóan kevesebb pénzszórást irányozna elő, következésképpen több mozgásteret biztosítana számukra, ha esetleg kormányra kerülnének, mint a saját költségvetésük. Amely épp úgy a nyakló, vagyis fedezet nélküli állami költekezésre, a közpénzek felelőtlen eltapsolására lenne kihegyezve, mint akkor, amikor négy évig ők voltak kormányon. Ha viszont mégsem ők osztanák a lapokat az előrehozott választásokat követően, értsd, megint ellenzékbe szorulnának, az esetleges költségvetési problémákból következő megszorítások okozta balhét teljes egészében a jobboldali pártokra lehetne kenni. Az efféle nem is konstruktív, hanem inkább a józan ész diktálta ellenzéki cselekvéshez - mármint, hogy Fico a saját érdekében, populista felhangú ultimátumok nélkül támogassa meg a jelenlegi kormánypártokat - elsősorban államférfinak kellene lenni. De legalább a szavazás időtartamára nem kellene az agresszív kismalacot alakítania az általa vezényelt parlamenti képviselőkkel együtt. Ellenkező esetben ugyanis tulajdonképpen semmiben sem különbözik Igor Matoviétól és társaitól. Akikről egyébként bármilyen tevékenységre alkalmasak lehetnek, csak épp a hivatásszerű parlamenti politizálásra nem. Ezért az egyedüli jó dolog abban, hogy idejekorán megbukott a Radi- čová-kormány, mindenképpen az, hogy nem kell már egy olyan flúgos közéleti kaszkadőr gatyamadzagján himbálóznia, mint amilyen Igor Matovič.- Kedves hallgatóink! Közlekedési információink következnek. A válságból kivezető úton sűrű köddel számoljanak, a látási viszonyok kifejezetten rosszak... (PeterGossónyi rajza) JEGYZET Szobrok klónozása VERES ISTVÁN Lassan már nem is lesz város Dél-Szlová- kiában, ahol ne állna (lógna) emlékmű, amely Esterházy János emlékét őrzi. Legutóbb Komáromban avattak ilyet. A civü szervezetek és a polgári társulások, egyes esetekben az önkormányzatok mind azt szeretnék ezzel hangsúlyozni, hogy a mártír gróf hazai rehabilitációjának szlovák elutasítása elfogadhatatlan. Vagyis a cél a nyomásgyakorlás. Ha ugyanis Esterházy érdemeit a szlovákság már elismerte volna, aligha éreznénk késztetést, hogy jelentőségét újra és újra hangsúlyozzuk. Aki azt hiszi, hogy minél több Esterházy János- emléktáblát és -mellszobrot lepleznek le Szlovákiában, a szlovák politikai elit annál hamarabb változtat elutasító hozzáállásán, az enyhén szólva téved. Ha ugyanis figyelemmel követjük eddigi reakcióikat, láthatjuk, hogy a téma magyar oldalról történő hangsúlyozása egyre több ellenszenvet és elutasítást szül. A napokban véletlenül fültanúja voltam egy beszélgetésnek, amely egy szórakozóhelyen zajlott két egyetemi tanár között. Esterházy neve ütötte meg a fülemet, elkezdtem hát óvatosan hallgatózni. A két úriember a gróffal kapcsolatos kijelentéseket emlegette. Egyikük azt mondta: hiába hangsúlyozzák a magyarok, hogy a gróf a zsidók deportálásánál tartózkodott a szavazástól, a zsidók vagyonelkobzásáról szóló törvényt megszavazta. Ezt pedig nehéz félremagyarázni. Szóba került a New York-i elismerés is, amelyről megjegyezték, valószínűleg jó kapcsolataik vannak a magyaroknak az amerikai zsidóságnál. Ennyit a nyomásgyakorlásról. Esterházy Jánost Szlovákiában még jó pár évtizedig nem fogják rehabilitálni. Ehhez ugyanis (vagy legalábbis érdemei elismeréséhez) a háború alatti szlovák állam társadalmi megítélésén kellene változtatni. Ezekről az évekről a közhiedelem azt tartja, hogy bár történtek csúnya dolgok akkoriban, mindenkinek volt munkája, és mégiscsak ez volt az első önálló Szlovákia, ami azért nem kis dolog. Hogy ez a megítélés megváltozzon, nagyon sok évnek kell eltelnie. Ésterházy János emlékét pedig ápolni kell, de a nyomás- gyakorlást el kell felejteni, mivel csak felesleges feszültséget szül. A szentté vagy boldoggá avattatásról nem is beszélve. Az olmützi püspökség csodatételeket emleget, viszont a grófot sajnos nem a fogságban mutatott magaviseleté alapján ítélik, ítéljük meg, hanem annak alapján, amit a háború éveiben csinált. Annak pedig továbbra is ellentmondásos a megítélése. KOMMENTÁR Mi a fenén csodálkozunk? LOVÁSZ ATTILA Elmúlt hát 22 esztendő, a harmincötnél fiatalabbak számára a bársonyos csak történelem és mese, mi, korábban születettek meg nem értjük, hogy nem értik. Nem értjük, mert nem érthet___jük, ha azt sem vagyunk képesek megérteni, ami I a demokratikus szabad társadalmak alapvető alapjaihoz tartozik, amikor az infláció, a vélt vagy valós „rossz helyzet” sokkaljobban foglalkoztatja mindennapjainkat, mintáz, hogy felnőtt, szabad emberként kezeljük-e magunkat. S kezelnek-e így ezáltal minket is. Történik a bársonyos 22-ik évfordulóján, hogy egy komáromi adófizető polgár belügyminisztériumi levél alapján elveszíti állampolgárságát. Alapvetően azon háborodunk föl, hogy megbántottak egy magyar embert. Ez is igaz, de közben nem gondolunk arra, hogy olyan törvény alapján jártak el, amely (alkotmánybírósági álláspont ide vagy oda) ellentétben áll az alaptörvénnyel, mely szerint senkitől sem vonható meg az állampolgársága akarata ellenére. Még akkor sem, ha erről egyébként egy tucatnyi törvény rendelkezne. Merthogy azok a törvények az alkotmányt nem írják felül. Az alkotmány ezen passzusának tartalma egyébként egy bizonyos ENSZ-alap- okmány alapján született, és azt a mi törvényhozásunk ratifikálta, tehát akkor sem lenne rendben a dolog, ha az alkotmány most hirtelen megváltozna. Aztán meg csak bámulunk, hogyjó, ha már állampolgárság nincs, de akkor mi van olyanokkal, hogy munkavállalás, vállalkozás, egészségügyi és társadalombiztosítás, merthogy állítólag ugyanabban az EU-ban vagyunk, ehhez jön Schengen. Nos, ezek azok a bicskanyito- gató felismerések, amelyeken füstölögnünk kellene a 22. évforduló kapcsán. Meg azon, hogy a nemzeti színházban gyönyörű beszédek hangzanak el értékekről. Csak azt nem tudjukmeg a tévés közvetítésből, milyen megemlékezés tanúi lehetünk? Kormányzatié? Ej, ej, abársonyos kormányé? És akkor hol van az SaS? Vagy államié? Nem sokjót írtunkle e hasábokon korántsem nagyrabecsült államfőnkről, node akkor hol van? Meg hol az ellenzék? Olyan, amilyen, de hol van? És még egy vérlázító kérdés: milyenkulcs alapján vannak ott a novemberi ikonok, ha hiányzik egy meghívó mondjuk Budajnak. Meg Kňažkónak? Ók olyan jelentéktelen kis figurái voltak a hatalomváltásnak? Mi van, máraz sem igaz, amit asajátszemünkkel láttunk? És a rendszerváltás hajnalánkereszténydemokrataDzurindaés Figeľ, valamint a magyar kereszténydemokrata Bugár hajtókáján mit keres a VPN (Cipár által alkotott) emblémája, amely egyébként egy levédett lógó? Hogy is van ez? Mit várunk saját magunktól, ettől a pici, de még mindig a világ harminc legmagasabb életszínvonalú országai közé tartozó államtól? Hogy összezár? Hogy képes válságot kezelni? Amikor a ma élők nagy része által megélt változások sem olyanok, mint amilyenek voltak? Amikor a szabadság, a felelősség, az önrendelkezés igazi nagy értékei mellé csúsztatjuk az aktuál- politikát? Amikor szent ideálokat úgy magasztalunk, hogy az kisajátításnak néz ki? Akkor mi a fenén csodálkozunk? Ne csodálkozzunk, hogy választási nagyesélyes az a politikus, aki saját bevallása szerint nem vette észre 1989 novemberét. Ne csodálkozzunk, ha olyan elnököt választunk meg közvetlen voksoláson, aki máig nem tisztázta, miként lehet parlamenti szavazással megfosztani egy képviselőt a mandátumától. Ne csodálkozzunk, hogy az emberek a politikai vitát veszekedésnek tartják. Ne csodálkozzunk, hogy egy adófizető polgárnak el lehet venni az állampolgárságát és azzal együtt olyan javakat, amelyeket már megfizetett, és amelyek egzisztenciális alapjai az életének. És ne csodálkozzunk, ha egy novembert meg nem élt generáció megelégeli ezt az egész katyvaszt, és úgy elkerget minket baseballütővel és a Twitterrel melegebb tájakra, hogy észre sem vesszük, újra diktatúrát építünk. Magunknak. Václav Havel állítólag gyengélkedik. Emiatt először nem vett részt a bársonyos hivatalos ünnepségein. Hát, lehet, hogy ebben inkább szomorú szimbólumot kellene keresni. TALLÓZÓ Der Standard centralizálás és a hatalom egy kézben való koncentrálása. Egyfajta bonapartizmus, III. Napóleont is a szavazatok III. Napóleon kormányzásá- kétharmadával választották hoz hasonló helyzet alakult ki meg Franciaországban, mi- Magyarországon az elmúlt előtt feloszlatta a parlamen- másfél évben-mondta Heller tét - tette hozzá. Magyaror- Ágnes filozófus a liberális szágon erre nincs szükség, osztrák lap szombati számá- mert az ellenzék egészen tóban megjelent interjúban, esi, így egyáltalán nincsen el- Egy autoriter kormányformá- lensúlya a kormányon lévők- ra gondol, amelynek célja a nek-mondta. (MTI)
