Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-04 / 229. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 4. www.ujszo.com Francia zenei fantázia Pozsony. A párizsi alternatív szcéna hangszervirtuózai tájainkon ismeretlenek, legalábbis a Fanta- zio fantázianéven futó nagybőgős-dalszerző-éne- kesről kevesen hallottak Pozsonyban, ahol holnap zenekarával fellép. Pedig világszerte sokakat elszórakoztat, meglep, és főleg megnevettet ez az extravagáns showman, aki a paródia elemeit is használja, amellett, hogy technikailag rendkívül képzett, és biztos kézzel nyúl a jazz, a punk, a rock, a sanzon, a reggae elemeihez, sőt az elektronikához is. A koncert helyszíne a KC Dunaj, a kezdés időpontja 21 óra, a beugró pedigjelképes 1 euró. (juk) Élen a delfinkaland Los Angeles. A Delfines kaland című családi film vette át az észak-amerikai mozis toplista vezetését a hét végén. A farokuszony nélkül, különleges protézissel élő delfinről szóló filmre 14,2 millió dollárért váltottak jegyet. Tíz napja mutatták be Amerikában, premierhétvégéjén a harmadik helyet szerezte meg a toplistán. Elemzők szerint népszerűségét a száj- propaganda fokozta, ráadásul a kritikusok is kedvezően fogadták. A második helyezett Brad Pitt baseballfilmje, a Pénzcsináló lett 12,5 millió dolláros jegyeladással. Az oroszlánkirály, amely korábban két hétig vezette a listát, a harmadik helyre csúszott le 11,1 millió dollárral. (MTI) A Komáromi Jókai Színházban rendez előadást Verebes István, a Whisky esővízzel bemutatója pénteken lesz Arról, hogy valami nincs rendben „Színházat csak nőkkel érdemes csinálni" (Dömötör Ede felvétele) Verebes István öt év elteltével újra Komáromban rendez. Ezúttal Szász Péter komédiájának zenés változatát állítja színre kilenc színésznővel. A főpróbahéten beszélgettünk az előadásról és a zűrzavaros társadalmi helyzetről. VARGA EMESE Az előadásban nincs egyetlen férfi színész sem... Színházat csak nőkkel érdemes csinálni. A férfiak hisztérikusak, lusták, slamposak, sokkal nehezebb náluk elérni valamit. Én sokat dolgoztam nőkkel. Hálás feladat. Az, hogy a főszerepet Bandor Évának kell játszania, teljesen egyértelmű volt. A többiekkel sakkoztam kicsit, de azt gondolom, hogy végül is találó és pontos szereposztás állt össze. A választás és az értelmezés vallomás a hatalmi helyzetben lévők által gerjesztett káoszról... Sajnos általános érvényű tény, hogy a hatalom mindig gyáva. Meghozza a döntést, s megpróbálja a felelősséget minél lejjebb utalni. A felelősöket is mindig máshol keresi. Ha kellemetlen intézkedést kell hozni, akkor annak mindig van valami olyan indoka, ami rajta kívül álló. Ráadásul a személyi döntéseknél aztán teljes a káosz mindig. Én nem tudom, itt Szlovákiában hogy van, de Magyarországon az elmúlt húsz év úgy telt el, hogy jött az egyik pártkoalíció, leváltott mindenkit, majd jött a másik, és az is leváltott mindenkit. Egy kicsi országban nincs annyi szakember, hogy folyamatosan lehetne cserélgetni az embereket... Most már a negyedik vonalban lévők intézik a dolgokat, és ez úgy is néz ki. A darab arról szól, hogy a férfiak gyávasága milyen helyzetbe hozza a nőket. Ebből a szempontból ez egy feminista darab. Ezek szerint a társadalmi változások áldozatai a nők? A nők is, igen. Nyilván a betagozódásban a nők többnyire beosztottként vannak jelen. Olykor adódnak helyzetek, amikor élre törnek, de azok többnyire férfias nők. Nem tudom, mi lenne a megoldás a káosz megszüntetésére, de mindenképpen el kell jönnie egy pillanatnak, amikor rádöbben az ország, hogy rosszabb helyzetbe került, mint amikor elkezdte a 90-es években a rendszerváltás-történetet. Az, hogy az emberek tegnap nem tudták, hogy mi lesz ma, ma nem tudják, hogy mi lesz holnap, mindennél rosszabb. A szocializmus minden szörnyűsége inkább vállalható, mert akkor biztonságban voltak az emberek. Tudták, hogy nem veszik el a fejük felül a lakást, meg tudják venni a rántott húst vasárnapra. Persze az is egy hamis alapokon működő rendszer volt, de létbiztonság volt, nem éheztek a gyerekek tömegével, mint ma Magyarországon. Voltak koldusok akkor is, de azok is laktak valahol, és nem a kapualjakban fetrengtek. Szörnyűség. És közben pedig azt látjuk, hogy ügyeskedéssel százmilliókat lehet besöpörni... Az előadás persze nem erről szól. Hanem arról, hogy a dolgok nincsenek megoldva. Arról, hogy valami nincs rendben. Ebben a bizonytalan világban mit ajánlana azoknak, akik igazából csak most kezdik a helyüket keresni? Mit tanácsolna a gyerekeinek? Az igazság az, hogy az a látásmód és az a technológia, ahogy én végigcsináltam az életemet, az ma már érvénytelen. Nem tudok nekik tanácsokat adni, maguknak kell kialakítani az „élettechnikájukat”. Nem beszélve arról, hogy az ízlésünk, célkitűzéseink teljesen különbözőek. Az én fiam sokkal egyetemesebben, kompromisszumokat nem vállalva járja az útját, s azt mondom, hogy ahhoz képest esélyes is. Mondok egy példát. A nagyfiam filmforgatókönyvét sem olvastam el, mert az apa-fiú viszony köztünk olyan bensőséges, hogy ha mondtam volna valamit, megül benne, és lehet, hogy félreviszi, mert nem illik az ő rendszerébe, s elszúrom. Ha téved, tévedjen a saját rendszerén belül, ne azért mert én mondtam valamit. A színházi világon belül is van egy intenzív változás. Ezt hogy látja? Azt gondolom, ez a folyamat megállíthatatlan, s azt mondom, nézzük meg, mi lesz ebből. Tessék, foglaljanak el minden hadállást, s lássuk, mi történik... Akiket leváltanak, azok is egyfajta politikai kurzusnak a védettjei voltak, most nem ők vannak soron. Az a baj, hogy azok között is, meg ezek között is egy sor tapasztalatlan, későn helyzetbe került, hatalomvágyó vezetőt látok. És ha valaki pozíciót kap, elhiszi, hogy ő tudja egyedül a tutit. Például minden színész, aki igazgató lesz, azonnal tud rendezni is... Nem normális, hogy állandóan a „mi kutyánk kölykeit” foglalkoztatják. Én megdögle- nék, ha úgy kellene válogatnom, hogy ki jobboldali színész és ki baloldali, ha nekem megmondanák, hogy most egyik vagy másik táborból oszthatok csak szerepet. Nagyon sok tehetség kerül olyan helyzetbe, hogy nincsen munkája, az egzisztenciája megroppant. Ma 60-70 éves színészek éhbérért dolgoznak, nem tudják kifizetni a gázszámlájukat. És odaáll- nak és rangjukhoz méltatlan helyzetben, rangjukhoz méltatlan feladatokat vállalnak. Magam miatt nem aggódom. 64 éves vagyok, mi történhet még? Ha van egy üyen öröm, mint ez az előadás, van, ha nincs, akkor otthon maradok. És a közönség? Ön szerint van még a színháznak ereje, hitele, létjogosultsága? A közönségnek a percepciója is elzüllött. A kereskedelmi televíziók borzalmai, az hogy 4000 forintba kerül egy könyv, mind hozzájárultak ehhez. Az értelmiség lelustult a plakátinformációk, a klipek, reklámok szintjére. Senki nem akar belegondolni abba, ami egyébként őt zaklatja. De akkor hol a katarzis, ha nem ismeri fel a saját sorsát, örömét, bánatát? Meséket akar, fantasyt, Harry Pottert, meg a Csillagok háborúját, amerikai szerelmes filmeket, szappanoperákat, mert számára azok a történetek. De ha már szappanoperák, akkor miért nem Balzac, miért nem Flaubert, miért nem Móricz Zsigmond, Mikszáth? Talán máshol, mondjuk egy komolyabb jazzfesztiválon számítana, hogy vajon jazz-e az a muzsika, amit Erik Truffaz játszik Jazz meg az, avagy a Truffaz-eset A „határsértő” trombitás és Atet-je (Nagy Patrik felvétele) JUHÁSZ KATALIN Hogy mit szabad a jazzben és mit nem, régóta foglalkoztatja a szakmát. ErikTruffaz példájajól mutatja, hogy a közönség sok esetben nyitottabb, mint a szigorú ítészek, akik akkor is fanyalognak, ha nem tudnak belekötni a produkcióba. Ez a svájci születésű francia trombitás olyan fiatalok tömegéhez hozta közel a jazzt Bending New Corners című, 1999-es albumával akik nélküle nem találtak volna ki az elektronikus zene útvesztőjéből. Pedig csak annyit használ fel az új műfajokból, amennyi jól áll neki. A drumandbass-ritmikával és a száz effekten átküldött Fender Rhodes beemelésével kezdte, amely tényleg úgy szól, mint egy gitár. Aztán mindezt továbbgondolta, és ma már egy sötét, párás pszichedelikus alagútban araszol, kevesebb fékevesztett elszállással, de sokkal több „gondolattal”. Világsztár, azt csinál, amit akar, és már jó ideje a Blue Note kiadó jelenteti meg lemezeit. Az a legendás istálló, amelyből annak idején Miles Davis is kirobogott. Erik Truffaz szombaton Pozsonyban lépett fel kvartettjével, amelynek már hivatalos megnevezése sem szokványos, így írják: Erik Truffaz 4tet. Nem mondhatjuk, hogy teltház volt az MMC klubban, de majdnem, és ez is biztató, hiszen a flegma fővárosi nagyérdemű ritkán szedi szét a házat ilyesfajta kreatív kísérletezésen, illetve inkább a pozsonyi jazznapokon szeretnek sznoboskodni. És mivel a közönség nyolcvan százaléka huszonévesekből állt, azt is megkockáztatom, hogy kissé borsos volt a tizenhét, illetve huszonöt eurós belépő. De nézzük, mit láttunk és hallottunk. Ennyi kábelt jazzkon- certen én eddig csak a szintén francia Sayag Jazz Machine koncertjén láttam, ők egyébként többen vannak, és, halehet, még elszálltabban kísérleteznek a hangzással. Benoit Corboz bil- lengyűs néhány éve került a kvartettbe, azelőtt hangmérnökként dolgozott mellettük. Több köze van a progresszív rockhoz, mint a jazzhez, hangszerével pedig szülte egy önálló zenekart képez. Az ő lelkes szólói mellett a re- petitív basszustémára épülő, meditativ szerzemények domináltak, Truffaz nem tolakodott mindenáron előtérbe, hagyta érvényesülni Marcello Giuliani basszistát és Marc Erbetta dobost is. Trombitajátéka levegős, könnyed, de valahogy megfoghatatlan. Finom szólóiban majdhogynem észrevétlenül játszik el a hangszer adta legizgalmasabb lehetőségekkel. Rákapcsolja a torzítóra, megnyomja a wah wah pedált, és máris kész a varázslat. Sőt, mintha a hely szelleméhez is alkalmazkodni igyekezett volna. Ebben a pop-rock zenére specializálódó klubban - rutinos koncertezőként - azonnal felmérte a helyzetet, és azt játszotta, de főleg úgy, ahogy az oda legjobban passzolt. A műfaj vagy irányzat nem csak az MMC-ben érdektelen kérdés, de Truffaz zenéjét illetően is legfeljebb másodlagos. A különböző stílus- és főleg ritmusirányzatok minden számban közel azonos dinamikával, hatásos szólisztikus bravúrokkal tartották a hőfokot, szinte homogén zenei közeget teremtve.Talán máshol, mondjuk egy komolyabb jazzfesztiválon számítana, hogy vajon jazz-e az a muzsika, amit Truffaz játszik. Itt nem. Emiatt nincs is értelme jazzprodukciókhoz mérni a hallottakat. Maradjunk annyiban, hogy jó volt.
