Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-04 / 229. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 4. Vélemény És háttér 7 Mennyi joga van a hatóságoknak beleszólni abba, hogy ki hol és mire költi el a pénzét? Mindenki nyerhet Nem meglepetés, hogy a koalíció ismét válságban van, ezúttal egy elvont, absztrakt téma miatt. Szlovákiában a politika iránt nagyon mérsékelten érdeklődő laikusoknak esélyünk sincs megérteni Iveta Radičová kormányának gondjait. TOKÁRGÉZA Azt viszont olvassák és átérzik, hogy a kisszebeni önkormányzat a KDH által elfogadott törvény lehetőségeivel élve betiltotta a nyerőgépeket. Méghozzá azért, hogy fellépjen a szerencsejátékok ellen. A tiltás helyes lépés, az állam által szorgalmazott indokolt megoldás a játékfüggő, társadalmilag elesett rétegek problémáinak megoldására, vagy sokkal inkább az emberek magánszférájába való jogtalan beavatkozás? Elképzelhető, hogy végül az alkotmánybíróság fog döntést hozni a kérdésében. Azt nehezen lehet vitatni, hogy a kereszténydemokraták politikusai olyan problémára találtak megoldást, ami helyi szinten komoly gondokat okoz. A nyáron elfogadott törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok betilthassák területükön a különféle szerencsejátékok űzését, 2013-tól pedig az ország egész területén kitiltják a nyerőgépeket a kocsmákból. A játéktermekben elhelyezett gépek beállításait is megváltoztatják, hosszabb idő telik el például az egyes menetek között, hogy a játékos józanabbul tudjon mérlegelni. A KDH a javaslattal elsősorban a szociálisan elesetteken próbál segíteni. A kereszténydemokraták szerint ugyanis a játékfüggőség családokat rombolhat szét, ezért fel kell lépni a (jellemzően szociális segélyüket) nyerőgépekbe ölő személyek ellen - akár úgy, hogy egyszerűen nem tudnak majd hol játszani, hobbijuk költségesebbé és időigényesebbé válik. A kezdeményezés nemcsak a nyerőgépeken komoly profitot termelő kocsmák üzemeltetőinek nem tetszik, hanem felvet bizonyos, az állam szerepével kapcsolatos aggályokat is. Mennyi joga van a hatóságoknak beleszólni abba, hogy ki hol és mire költi el a pénzét? Felszámolja a szerencsejáték-függőséget, vagy éppen a játéktermek létével kapcsolatba hozott bűnözést és közbiztonságromlást egy olyan intézkedés, amely nem közvetlenül oldja meg a problémát, csak azon településekre hárítja, amelyek nem akarják vagy nem tudják korlátozni a szerencsejátékokat? Azt, hogy mennyire lesz sikeres a szigorítás, nem tudni. Egy dolog azonban egészen biztos: a Szlovákiában elfogadott javaslat sokkal következetesebb, mint a Magyarország által szorgalmazott, Lázár János nevéhez köthető kezdeményezés. Budapest ugyanis a szerencsejátékok ellen való fellépés címén egyszerűen csak radikálisan megemeli a nyerőgépek után fizetendő illetékeket. Nincs meghosszabbított játékidő, nincs abszolút tiltás, csak több sarc. Akkor már inkább a KDH javaslata. Hölgyem, ön kompromisszumot kötne velem? Ahhoz mindkettőnknek egyet vissza kell lépnünk. (Peter Gossónyi rajza) A határon túli magyarok választójoga egyedi lesz annak minden előnyével és hátrányával Bonyolódó sakkjátszma HORBULÁK ZSOLT A választás a demokrácia egyik legizgalmasabb része. Aki kivel és milyen feltételek mellett kérdések találgatása kétségtelenül valódi sakkjátszmává teszi az eseményt. Ha a határon túli magyarok is megkapják a magyarországi voksolás jogát, elemző legyen a talpán, áld meg meri becsülni annak majdani kimenetelét. Most tekintsünk el attól a nem kis problémától, mennyire van elvi joguk szavazni az életvitelszerűen nem Magyar- országon élő magyaroknak. A magyar külhoni választójog, bár vannak hasonló példák, mégis más lesz, mint akár a közép-európai államok megoldási formulái. A magyar eset abban tér el a szlováktól, hogy lényegesen több magyart érinthet a Duna északi oldalán, mint szlovákot a déli oldalon. A romántól annyiban lehet más, hogy szinte valamennyi szomszédos országra kiteljed, nem csupán egyre, még ha annak kettős állampolgárai sok százezren vannak, és ugyanazon a nyelven beszélnek is. Mivel Magyarország széles körű, származáson alapuló választójogban gondolkodik, tízezres tengeren túli választóval is számolni kell. Erre jogosult személyek azonban nem csupán az Újvilágban és Ausztráliában élnek. Ezen államok mellett van egy olyan távoli ország, ahol szintén nagyon sok magyar származású ember él, mégpedig Izrael. Ismert tény, hogy már csak a kultúrkör okán is, ezek a potenciális választók jelentősen eltérő politikai preferenciákkal rendelkeznek, amihez szorosan kötődik a választási hajlandóság is. Ha az új magyar voksolási rendszer az előbb leírt alapokból indul ki, a többi között azt is nehezebb lesz meghatározni, hogy egy határon túliak szavazataival parlamentbe jutó képviselő inkább kinek köszönheti a mandátumát: egy ősei földjén élő nemzeti érzelmű erdélyinek vagy egy délvidéki származású liberális izraeli állampolgár szavazatának? Az ilyen eset már csak azért is lehetséges lesz, mivel csak korlátozott számú határon túli jut be az Országházba. Az új választási rendszerben így sajnos az is benne rejlik, hogy egymás ellen tudja fordítani az egyes határon túli nemzettesteket. A határon túli magyarok választójoga egyedi lesz annak minden előnyével és hátrányával. Az is nyilvánvaló, hogy egy választójogi módosítás gyakran azért születik, hogy az éppen hatalmon lévő garnitúra számára biztosítson jobb kiindulási pozíciót. Nagy tehát a Fidesz felelőssége. A magyarországiak és a határon túliak érdekeinek figyelembe vétele mellett bizony meg kell fontolnia, hogy a párt maga nyerhet-e valamit ezzel a választási rendszerrel vagy sem. KOMMENTAR Céltalanság NAGYANDRÁS Az első Dzurinda-kabinetre azt szokták mondani, hogy leginkább az anitmečiarizmus tartotta össze. Az akkori széles koalícióban Mečiar volt párttársai, általa mellőzött politikusok és évtizedes politikai ellenfelei fogtak össze, hogy megtisztítsák az országot attól a szennytől, mely 1992 óta rárakódott. A második Dzurin- da-kabinet már szinte tisztán jobboldali kormánynak volt mondható, ahol az igazi kohéziós erő, legalábbis az első három év során az összetett gazdasági reform volt. Az akkori koalíció tagjai a mai napig büszkék lehetnek rá, hogy az ország gazdasági felemelkedése az akkor helyesen beállított mechanizmusok eredménye volt. Az egész olyan jól sikerült, hogy egy baloldali populista kormány és a gazdasági válság sem tette taccsra az országot. S hiába lett elege egymásból a koalíciós partnereknek, mindnyájan - személyes ügyei kapcsán talán egyedül Pavol Ruskót leszámítva - szinte ugyanígy játszották volna újra végig az egészet. Ennek a két kormánynak- így 10-12 év távlatából - volt igazi célja, arca, kézzelfogható eredményei. Hiába voltak akkor is különböző érdekek, azért látni lehetett, hogy merre halad a szekér. A szlovákiai jobboldali pártok - úgy néz ki - csak akkor képesek igazán hatásos együttműködésre, ha az országot rossz helyzetben, eladósodva, tönkretéve kell elkezdeni igazgatniuk. Amíg a kátyúból kell közösen kihúzni a szekeret, még mindenki tudja, mi az irány. De abban a pillanatban, amint újra egyenes a talaj, mindenki csak a saját esze után menne, s az istennek sem hajlandóak meghallgatni a többieket. Ennek természetesen az a vége, hogy az ország szekerét ide-oda ráncigálják, de már önmaguk is egyre kevésbé hisznek abban, hogy megtalálják még a közös irányt. Az eurómentő- csomag nem a vég, csak egy kis epizód, de tökéletesen mutatja a problémákat. Ha netalán sikerülne megoldaniuk, pár hónapon belül jöhet bármi más. A kérdés tehát az, vajon miért nem tud igazán karakán kiállású lenni a jobboldal Szlovákiában. Igaz lehetne az a tétel, hogy a baloldali gondolkodású emberek egyszerű nyájként viselkednek, azaz simán elfogadják az egy a tábor egy a zászlójelszót, a jobboldalon meg nem? Korántsem, hiszen Magyarországon pont az ellenkezője folyik éppen. Egy biztos, amíg erre az alapvető problémára nem találják meg a választ a szlovákiai politikusok, a jobboldal végig fogja szenvedni ezt a ciklust (ha sikerül végigvinni), s ugyanez vár rá a későbbiekben is. Ám ehhez kellene a közös cél, s az irányt mutató vezető. A messiás viszont nem jöhet könnyen, mert a szlovák jobboldal nem tűri a vezértípust, s bárkit képes megfojtani, visszahúzni, eltaposni, amint elkezdene kimagaslani a többiek közül. Ez valószínűleg a mečiarizmus miatt keletkezett, hosszú ideje létező berögződés. Senkinek sem szabad túlságosan hinni, mert bárkiből előjöhet a diktátor. És ez a félelem valószínűleg erősebb mindennél. ELEMZES Kína már nem függ Moszkvától Kína hosszú évek után már nem fegyver- és energiafüggő Oroszországtól, és a nemzetközi színtéren Peking immár sok szempontból vetély- társa Moszkvának a fegyver- eladások tekintetében - derül ki a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) tanulmányából. A Szovjetunió 1991-es felbomlása utáni években Kína importból származó hagyományos fegyverkészletének több mint 90 százalékát Moszkvától szerezte be, de 2007-re ez az arány a felére csökkent, és a tendencia folytatódik. A hagyományos fegyverek orosz exportjának 40 százaléka irányult korábban Kínába, ez az arány 2010-ben 10%-ra apadt. Kína ma már főként abban érdekelt, hogy fejlett technológiához jusson hozzá hadiiparának korszerűsítése érdekében - mutat rá az elemzés, megjegyezve, hogy a kínai fegyvertermelés egyre inkább megfelel a belső szükségleteknek és az exportigényeknek. Oroszország nem ad el gyártási technológiát Kínának és a legkorszerűbb fegyvereiből sem szállít neki, mert attól tart, hogy azokat lemásolnák az ázsiai országban, és így Kína konkurensévé válna a nemzetközi fegyverpiacon. Kína 2010-ben a világ legnagyobb energiafogyasztója volt. Noha Oroszországgal - a világ első számú kőolaj- és második számú földgáz-ki- termelőjével - 4 ezer kilométeres közös határa van, a kínai olajimportban az orosz részesedés csökkent, miközben Kína első számú olajszállítójává mára Szaúd-Árábia vált, amelyet Angola, Irán és Omán követ. A földgáz beszerzését illetően Kína a közép-ázsiai térségben talált újabb beszállítókra, komolyan gyengítve ezzel Oroszország pozíciót. (MTI)
