Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)

2011-10-27 / 249. szám, csütörtök

6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 27. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Borúlátóbbak a cégvezetők Pozsony. A gazdasági vál­ság visszatértéről szóló hírek miatt a szlovákiai vállalatve­zetők is egyre borúlátóbbak. A Deloitte társaság által vég­zett legfrissebb elemzés sze­rint régiónkban a szlovák cégvezetők pesszimizmusa nőtt a legnagyobb mérték­ben. „Míg fél évvel ezelőtt a csúcsvezetők 84 százaléka számított a szlovák gazdaság enyhe javulására, a legfris­sebb felmérésünk szerint je­lenleg ebben már csak 12 százalékuk bízik” - nyilat­kozta Peter Horovčák, a De­loitte Slovensko menedzse­re, aki szerint a hazai válla­latvezetők több mint fele a gazdasági helyzet romlására számít. Nem túl optimisták a csúcsmenedzserek azonban a saját cégük jövőjét illetően sem. A megkérdezettek több mint 40%-a cégük pénzügyi helyzetének a romlására számít. A derűlátók aránya a fél évvel ezelőtti 42-ről 24%-ra csökkent. (TASR) Új munkahelyek a Volkswagennél Pozsony. A Volkswagen pozsonyi üzemében tegnap megkezdték az új fémsajtoló részleg építését. A 90 millió eurós beruházásnak kö­szönhetően 100 új munka­helyet hoznak létre a cégnél. Andreas Tostmann, a Volkswagen Slovakia igaz­gatótanácsi elnöke szerint a 19 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot 2013 végén adják át, az új munkaerő to­borzásának azonban már most nekiláttak. (SITA) Kevesebb PC-t vásároltunk Pozsony. Egyre kevesebb számítógépet vásárolunk. Az IDC táraság felmérése sze­rint a személyi számítógépek piaca Szlovákiában az idei második negyedévben 48,6 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbiakhoz ké­pest. A laptopokból még sú­lyosabb a hanyatlás, idén 54 százalékkal kevesebb fo­gyott, mint egy évvel koráb­ban. A legtöbb számítógépet a második negyedévben a Hewlett-Packard adta el, amelynek a piaci részesedése meghaladja a 28%-ot, a 2. he­lyen az Asus, a harmadikon a Lenovo végzett. (SITA) Javult a Cargo teljesítménye Pozsony. Fokozatosan si­kerül stabilizálni a Cargo Slo­vakia vasúti teherfuvarozó gazdálkodását. A korábban jelentős gondokkal küszködő társaság az idei év első kilenc hónapját ugyan 993 ezer eu­rós veszteséggel zárta, ám ez az elmúlt évhez képest 51 millió eurós javulásnak szá­mít. ,A javulás elsősorban a működési költségek csökken­tésének köszönhető” - nyi­latkozta Pavol Ďuriník, a tár­saság vezérigazgatója. A cég csak az idei év első kilenc hó­napjában 1224 alkalmazott­jától vált meg, és az év végéig további 597 embert bocsáta­nakel. (SITA) Új fejlesztésekbe fog a Mól Budapest. Az erőforrás­nacionalizmus miatt nem le­het tovább terjeszkedni, és nem lehet közművállalatokat vásárolni, ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Mól a finomítókhoz kötődő tevékenységeit haté­konyabbá tegye, a horvát és a szlovák finomítókat is fel kell hozni a százhalombattai szintre - nyilatkozta Mosonyi György, a Mól felügyelő-bi­zottságának elnöke. Szerinte a tartósan magas kőolajár meghatározza a fejlesztések irányát, amelyet az iparágnak követnie kell: miközben a fosszilis energiahordozók jö­vője még a következő évtize­dekben biztosított, nyitni kell a megújuló energia irányába. Terveik szerint Százhalom­battán és Pozsonyban 800 megawatt teljesítményű gáz­turbinás erőművet létesíte­nek, amelyről a végső döntést jövőre hozzák meg. Az öt fi­nomítóval rendelkező válla­lat évi 25 millió tonnás fino- mítási kapacitással rendelke­zik. (MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,8719 Lengyel zloty 4,3718 Cseh korona 24,927 Magyar forint 297,86 Horvát kuna 7,4830 Román lej 4,3288 Japán jen 105,67 Svájci frank 1,2193 Kanadai dollár 1,4114 USA-dollár 1,3927 VÉTEL - ELADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,43-1,35 25,65-24,15 311,60-284,76 OTP Bank 1,43-1,35 25,69-24,23 306,32-288,77 Postabank 1,44-1,34 25,80-24,05­Szí. Takarékpénztár 1,44-1,34 25,58-24,16 311,46-284,64 Tatra banka 1,43-1,35 25,57-24,28 309,93-286,37 Dexia banka 1,43-1,36 25,55-24,26 304,79-289,35 Általános Hitelbank 1,43-1,36 25,62-24,20 311,75-284,91 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Csehországban 11%-kal nagyobb, Magyarországon 12%-kal kisebb az átlagfizetés, mint nálunk Bérmustra a szomszédoknál Pozsony. A gazdasági válság kirobbanása óta a hazai munkavállalók leginkább az alacsony fizetésekre pa­naszkodnak, azt állítva, hogy még a szomszédos or­szágokban is többet keres­nek, mint nálunk. Hogy mi­lyen a valós helyzet, azt a Platy.skmunkatársai vizs­gálták meg, összehasonlít­va a szlovák fizetéseket a Csehországban és Magyar- országon fizetettekkel. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A felmérésben vizsgált va­lamennyi munkakör adatainak összesítésével kapott ered­mény szerint Szlovákiában 896 euró volt a havi bruttó átlag­bér, amivel megelőztük Ma­gyarországot, ahol a dolgozók bruttó 797 eurós átlagfizetést vihetnek haza. A csehektől azonban jóval elmaradunk, hi­szen nyugati szomszédunknál manapság 1003 euró a havi át­lagbér. Míg Csehországban eszerint 11%-kal nagyobb az átlagfizetés, mint nálunk, Ma­gyarország 12 százalékkal ma­rad el tőlünk. Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy Szlovákiában minden egyes ágazatban többet keresnének, mint Magyarországon, hiszen több olyan ágazat is van, ahol a magyarok többet vihetnek ha­za a szlovákoknál. Nálunk a legjobban fizető ágazatoknak az információs technológia, a lízingpiac, a távközlés, a gyógyszeripar és a bankszektor számítanak, míg a legkeveseb­bet az oktatásügyben, a postá­nál, a textiliparban, a szálloda- iparban és a szociális szolgálta­tásokban dolgozók keresik. Ha Csehországban szeret­nénk munkát vállalni, érdemes tudni, hogy még csaknem húsz évvel a két ország szétválását Szlovákiai fizetések A legjobban fizető ágazatok Ágazat Bruttó bér Információs technológiák 1332 Lízing 1301 Távközlés 1241 Gyógyszeripar 1194 Bankszektor 1142 A legrosszabbul fizető ágazatok Ágazat Bruttó bér Oktatásügy 656 Posta 652 Textilipar 622 Éttermek 587 Szociális ellátás 548 Az adatok euróbán vannak feltüntetve. (Forrás: Platy.sk) követően is csak egy-két olyan ágazat van, amely Szlovákiá­ban jobban fizet, mint a nyuga­ti szomszédunknál. Ilyennek számít például a gyógyszeripar és az energiaszolgáltatás. A legnagyobb különbség a két or­szág között az alkohol- és ciga­rettagyártók esetében tapasz­talható, a cseh cégek ugyanis csaknem a harmadával többet fizetnek, mint a szlovákok. A negyedével nagyobb fizetést vihetnek haza azonban a cseh bányászok, 22 százalékkal töb­bet a pedagógusok, és 20 szá­zalékos a különbség a bank­szektorban is. Magyarországon ugyan az országos átlagbér alacsonyabb, mint nálunk, több olyan ágazat is van azonban, amely jobban fizet, mint Szlovákiában. Déli szomszédunknál a papíripar­ban 14, a távközlésben 6, az in­gatlanpiacon 4, a bankszektor­ban 3 százalékkal magasabbak a fizetések, mint Szlovákiában. Magyarország ezzel szemben leginkább az egészségügyben fizetett bérek szempontjából marad le, hiszen ott a harma­dával kisebbek a fizetések, mint nálunk. Csaknem 30 szá­zalékkal többet fizetnek azon­ban a szlovák építőiparban, 23 százalékkal többet pedig a tex­tiliparban is. (mi) Közel 122 ezer a tartósan állástalanok száma Egyre több a rászoruló ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Szeptemberben a lakosság 6,73 százaléka volt anyagi szükséghelyzetben, ami 364 ezer személyt jelent. Ez 4600-zal több, mint egy évvel korábban. A legrosszabb a helyzet a Rimaszombati, a Nagyrőcei és a Rozsnyói járás­ban, ezen belül Nagyrőce a se­reghajtó 23,65%-os mutatóval, azaz minden negyedik ember anyagi szükséghelyzetben van. Abszolút számokban kifejezve viszont Rimaszombat helyzete a legtragikusabb, ahol 18 400-an szorulnak szociális tá­mogatásra (22,28%-os arány). A probléma legkevésbé Po­zsonyt sújtja, a fővárosban a rászorulók aránya városrészek­től függően 0,55 és 1,04% kö­zött mozog. A súlyos anyagi gondokkal küszködök magas arányát döntően a tartós mun­kanélküliség okozza. Napja­inkban Szlovákiában 121 700 ember legalább két éve nem ta­lál állást, ebből 30 ezren Eper­jes, 27-27 ezren pedig Kassa és Besztercebánya megyében él­nek. A munkanélküliek teljes száma szeptemberben 390 500 fő volt, ami 6 éves csúcsnak számít. (SITA, TASR) Pozsonyban tovább esik a lakóingatlanok ára Túlkínálat a lakáspiacon ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Minden várakozás ellenére tovább csökkennek az ingatlanárak a fővárosban. „Az utóbbi negyedévben a lakások átlagára mintegy 25 ezer euró- val mérséklődött” - nyilatkozta Michal Zajíček, a Lexxus ingat­lanügynökség szakértője. A pi­acon idegesség érződik, a lakó­parkok építői azért aggódnak, mert lanyha az érdeklődés, a vevők pedig az eurózóna vál­sága miatt az euró értékállósá­ga miatt idegesek. Ivan Rolný, az ITB Development ügynök­ség elemzője szerint napjaink­ban Pozsonyban mintegy 3700 lakás vár vevőre, ezért az újon­nan felhúzott lakóegységek ára a túlkínálat miatt 14-15%-ot esett, vagyis a mostani árszint a 2007-esnek felel meg. A négy­zetméterenkénti ár 1900 euró környékén mozog (áfa nélkül), sőt az utóbbi negyedévben 1900 alá bukott. Napjainkban főleg a kisebb, 2 szobás lakások kelendőek, a luxus kategóriá­jába eső lakóingatlanok piaca gyakorlatilag befagyott. 2009 óta 1500 lakással bővült a fő­város piaca, ezek többsége ép­pen a 2 szobások kategóriájába tartozik. (SITA, só) Az első 50 jelentkező 2 ezer euróra számíthat a gázművek (SPP) által létrehozott EkoFond alaptól Támogatják a földgázüzemű autók vásárlását ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Szlovák Gázművek (SPP) és a társaság által alapított EkoFond nonpro­fit alap, amely az energiahaté­konyságot növelő projekteket támogatja, 100 ezer eurót külö­nített el a sűrített földgázra (CNG - Compressed Natural Gas) működő autók vásárlásá­nak a támogatására. Éva Guli- ková, az EkoFond vezetője sze­rint 2 ezer eurós támogatásra számíthat az alaptól minden olyan szlovák állampolgárságú lakossági ügyfelük, aki a velük szerződéses viszonyban álló márkakereskedésekben vásárol sűrített földgázra működő Fiat, Opel vagy Volkswagen gépko­csit. A támogatásra így az első ötven jelentkező jogosult. Ők azonban további, akár 5300 eu­rós árkedvezményben része­sülhetnek a kereskedőknél is, miközben a későbbiekben 50 százalékos üzemanyag-megta­karítást érhetnek el az olcsóbb és nagyobb hatékonyságú föld­gáznak köszönhetően. A CNG, vagyis a sűrített föld­gáz nagy nyomás alatt tárolt szénhidrogén gázok elegye. A motorhajtóanyagként használt gáz azonos minőségű a háztar­tásban használttal. A töltőállo­máson ezt a gázt nagynyomású kompresszorral 250 bar nyo­másra sűrítik, így tankolják a járművekbe. Akik igénybe sze­retnék venni a támogatást, azoknak elsőként a földgázra működő autók kereskedőit kel­lene felkeresniük. Az autó kivá­lasztását követően, a kereske­dővel együtt tölthetik ki az Eko- Fondnak elküldött kérvényt, amihez a jogosítvány és a sze­mélyi igazolvány másolatát is csatolni kell. Az alap címe: Eko­Fond, P.O.Box 12,810 00 Brati­slava. Az elfogadott kérvénye­ket az alap honlapján (www.eokofond.sk) teszik köz­zé, ahol a támogatással kapcso­latos részletekkel is megismer­kedhetnek. Ľubomír Blaško, az SPP sűrített földgázt értékesítő részlegének vezetője szerint, míg például egy földgázra működő Fiat Punto DYNAMIC 1.4-es piaci ára 15 600 euró, az alap támogatása és a kereskedő által nyújtott árkedvezményt követően ehhez már 10 516 eu­róért hozzájuthatunk. A sűrített földgázra működő autók egyedüli hátránya, hogy Szlovákiában jelenleg csak 7 nyilvános CNG-töltőállomás működik, a magyarok lakta ré­giókban egyedül Pozsonyban, Komáromban, Nyitrán, Kassán és Nagymihályon található ilyen. így nem csoda, hogy az országban egyelőre alig 900 ilyen autó található, ami az összes hazai kocsi alig 0,05 szá­zalékának felel meg. (mi) l hét CNC-töltőállomás egyike (SITA-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents