Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-22 / 245. szám, szombat
Szalon 19 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 22. Gazdasági értelemben a jobboldal 2010-re megszűnt létezni a magyar politikában Magyarország tragédiája A magyar politika az elmúlt években odajutott, hogy valamennyi releváns politikai erő baloldali vagy egyenesen szélsőbalos populista nézeteket képvisel, miközben sehol egy olyan középjobb párt, amelyhez hasonlók az összes valamirevaló gazdasági reformot megvalósították mondjuk Szlovákiában. Hogy lesz ebből kilábalás? Sehogy. GÁL ZSOLT Csehországban, Lengyelországban vagy Szlovákiában az elmúlt években csak erősödött az a tendencia, hogy a választók fiatalabb, urbánusabb és műveltebb rétege egyre inkább a jobbközép pártokra szavaz. Pozsonyban vagy Kassán a (nemrég megbukott) szlovák kormánykoalíció pártjai csaknem kétharmados, illetve 60%-os fölényhez jutottak a 2010-es parlamenti választásokon, Prágában a jobboldali erők a rendszerváltás óta gyakorlatilag minden választást megnyertek (a jelenlegi koalíció pártjai 62%-ot kaptak 2010-ben) és a lengyel nagyvárosokban is rendre tarolt a Donald Tusk vezette Polgári Platform (PO) az utóbbi években. Ezekről a jobboldali pártokról elmondható, hogy piacbarát nézeteket és politikát képviselnek: támogatják az állami kiadások féken tartását, az adóterhek csökkentését, a vállalkozóbarát környezet megteremtését, a privatizációt, a személyes felelősséget pedig előbbre helyezik az állami szolidaritásnál. Ez korántsem jelenti azt, hogy kampányaikban ne tűnnének fel időről időre balos populista ígéretek vagy a gyakorlati politikában ne folyamodnának ilyen megoldásokhoz, ezek azonban a kivételek, amelyek erősítik a szabályt. Ezzel szemben Magyarországon a Fidesz képviseli a .jobboldalt”, az elmúlt években a gazdaságban szinte kizárólag baloldali vagy egyenesen szélsőbalos retorikával. A Fidesz 2002-ben a parlamentben ellenzékből megszavazta a Medgyessy-kormány (Magyarországot gyakorlatilag csődbe vivő) száznapos programját, beleértve a 13. nyugdíj és közalkalmazotti bér bevezetését és a közalkalmazotti bérek 50 százalékos megemelését. Előtte még kormányon reálértéken kétharmadával megemelte a minimálbért és széles körű lakástámogatási rendszert vezetett be, ennek részét képezték a magas készpénzbeli juttatások („szocpol”) is. Amikor a Gyur- csány-kormány megpróbálta csökkenteni az államháztartás hatalmasra duzzadt hiányát, a Fidesz ellenzékből mindent megtett ennek megakadályozására: sikeresen támogatta az egészségügyi díjak (vizitdíj, kórházi napidíj) és a felsőoktatási tandíj ellen kiírt népszavazást, ellenezte viszont a budapesti reptér és a MÁV Cargo privatizációját („nemzeti vagyon elherdálása”). A 2006- os kampányban már L4. nyugdíjat ígért, később a Bajnai-kormány által megszüntetett 13. - meg a felszámolt vasúti szárnyvonalak - visszaállítását. Eközben Orbán és a FIDESZ többi vezető politikusa is folyton azt harsogta, hogy nincs szükség adóemelésre, megszorításra, az országé nélkül is kivezethető a válságból. Kormányra kerülésük óta már sikerült gyakorlatilag államosítaniuk a második pilléres nyugdíjpénztári vagyon túlnyomó részét, miközben az egységesjövedelemadóra való áttérést egy sor új adó bevezetése és a régiek felemelése (vagy legalább ennek bejelentése) követte (bankadó és egyéb ágazati különadók, ÁFA-emelés, járulék- emelés, „átmenti hozzájárulás”). Olyan nézetek és lépések ezek, amelyeket csak Magyarországon tartanak jobboldalinak, a visegrádi szomszédoknál az ilyesmit a baloldali populisták képviselik. Szlovákiából szemlélve például gyakran komikus, hogy a magát jobboldalinak tartó Orbán Viktor és a magát szociáldemokratának tartó Robert Fico (gazdasági téren valójában mindkettő balos populista) ugyanazt a követ fújja. Már sokan (jómagam is) sokszor rámutattak, hogy Orbán azt csinálja, amit Fico mond, vagy fordítva, attól függően, ki van éppen kormányon és ki ellenzékben. De most komolyan, a kezünket a szívünkre téve: a régió melyik országában számítana még jobboldali politikának a nyugdíjpénztári vagyon államosítása, a 14. nyugdíj beígéré- se, a privatizáció és az egészségügyi díjak ellenzése vagy a drasztikus minimálbéremelés - így együtt? A jobboldal többnyire pontosan ezek ellenkezőjét gondolja és teszi, privatizál, bevezeti az egészségügyi díjakat, védelmezi a nyugdíjpénztárakat a baloldali populista rohamoktól (Szlovákia) vagy épp létrehozza őket (Csehország), a minimálbért csak módjával emelgeti stb. Persze mindenhol vannak kivételek, sok lépést a jobboldali pártok népszerűségüket féltve nem mernek meglépni, de a jobbközép domináns politika akkor is a Fidesz által követettnek a fordítottja. Magyarország tragédiája az volt és maradt, hogy a gazdaságpolitikában kormánya és ellenzéke többnyire egyaránt baloldali nézeteket képvisel, folyton balról próbálják előz- getni egymást, gyakran egymásra licitálva abban, ki mit nyújt majd megválasztása esetén a szociális vívmányok terén „a zembereknek”. A hatalomra került erőknek lényegében csak két lehetőségük marad: 1. megvalósítják ígéreteik egy jelentős részét (és ezzel száguld az ország az államcsőd felé), vagy 2. megpróbálnak fenntartható gazdaságpolitikát folytatni, de ekkor pontosan az ellenkezőjét kellene csinálni annak, amit megígértek és amit választóik várnak tőlük, ezért rohamtempóban vesztik el hitelességüket és népszerűségüket. A két lehetőség valamiféle zagyvalékénak meg az a következménye, hogy a csődhelyzet is közel marad, mega hitelesség és népszerűség is elúszik. Eközben az ellenzék újabb adag baloldali populiz- mussal ront neki a kormánynak, ezt tették Orbánék is, és ezt kapják most vissza ellenzéküktől meg az utcától (egyelőre csak könnyített változatban). A nagy baj az, hogy hiányzik az igazi középjobb alternatíva, nincsenek olyan egész ciklust kitöltő reformkormányok (mint például a 2002 és 2006 közötti szlovákiai második Dzurinda-kabinet), amelyek szerkezeti átalakításokat vinnének végbe, fenntartható növekedési pályára állítanák a gazdaságot és konszolidálnák a közpénzügyeket. Az egymást váltó jobbközép reform- és populista kormányok helyett balos populista kormányok váltják egymást. Ez alól csak a közvetlen válságmenedzselést elvégző (az országot a csődtől megmentő, ha úgy tetszik, a szakadék széléről visszarántó) kormányok (Bajnai-kabinet) jelentenek rövidkekivételt. A baloldali populista gazdaságpolitika dominanciájának több messzemenő negatív következménye is van. Először is, Magyarország már nemcsak Nyugat-Európától, hanem közép-európai szomszédaitól is fokozatosan leszakad. Ha az egy főre eső (vásárlóerő-paritáson mért) bruttó nemzeti terméket nézzük, akkor Szlovénia és Csehország mindig is Magyarország előtt volt, Szlovákia 2006-ban előzte meg, Lengyelország idén fogja, de rövid időn belül Horvátország is lehagyhatja. Persze nem csak a leggyakrabban használt gazdasági mutatószámon keresztül mérhető a lemaradás. Az ezredforduló környékén például Szlovákia szinte minden gazdasági adat tekintetében rosszabbul állt déli szomszédjánál („köszönhetően” egy évtized jórészt populista szlovák gazdaságpolitikájának), de egy évtized múlva már pontosan fordított volt a helyzet, Magyarország állt rosszabbul majd minden tekintetben („köszönhetően” egy évtized jórészt populista magyar gazdaságpolitikájának). A nem ortodoxnak, szabadságharcosnak, nemzetmentőnek stb. titulált Orbán- Matolcsy-féle gazdaságpolitikával ez a leszakadás csak növekedni fog. Másodszor, mivel kormány és ellenzéke egyaránt a baloldali populizmussal operál (de a szakszervezetek és a civil mozgalmak többsége is), és a parlamentben egyetlen jobbközép párt sem maradt (miután 2010-ben az MDF-et kiszavazták onnan), a választók széles tömegeiben egyre inkább megerősödnek a populista rögeszmék. Például: a népnek joga van a széles körű állami szociális gondoskodásra a bölcsőtől a koporsóig, a szerzett előjogokhoz senki sem nyúlhat, ha ezt mégis megteszi, akkor ráront a nemzetre, hazaáruló és népellenség. Ha az országnak rosszul megy, akkor az kizárólag azért van így, mert a kormány lop, csal, hazudik és dilettáns, meg mert a külföldi ellenség (az országon élősködő bankok, mul- tik, egyszóval a karvalytőke) kizsákmányolja. Nem kell tehát egyéni áldozatok sokaságát hozni, elég leváltani a hatalmi elitet, és minden jobbra fordul. Ez a típusú, az emberekbe sulykolt mentalitás egyrészt a hatalmon lévő politikusból való gyors kiábránduláshoz és a választók újabb, egyre radikálisabb populista táborokba való átvonulásához, másrészt apátiához, a politikától való elforduláshoz, az egész hatalmi elit elutasításához, sőt a politikai és gazdasági rendszer megkérdőjelezéséhez vezet. Harmadszor, a mindent elárasztó populizmus csaknem teljesen ellehetetleníti a jobbközép reformok bevezetését, vagy ha azok egy részével a kormány megpróbálkozik, teljesen hiteltelenné teszi őket (nem csak saját magát). Az ügyeletes kormányok ugyanis sohasem állnak elő egy komplex, minden részletében jobboldali reformprogrammal (ami már középtávon működhetne), mivel ez esetben szinte minden területen pontosan az ellenkezőjét kellene csinálni annak, amit ígértek. így legjobb esetben is a néhány kívánatos reformlépés együtt jár egy sor populista ígéret megvalósításával, az egyes intézkedések minimum szépen kinullázzák egymást. Tipikus példa lehet az egységes jövedelemadó bevezetése, amely a felzárkózó gazdaságok többségében a sikersztori része, de Magyarországon ezt is sikerült elrontani. Persze ez érthető is, ha figyelembe vesszük a körülményeket. Egyrészt azt, hogy egyből a csodát (a gazdaság felpörgését) várták tőle Matolcsyék, ami - különösen válságidőszakban - eleve irreális volt, másrészt azt, hogy mellette bevezettek egy rakás növekedést gátló ágazati különadót és de facto államosították a nyugdíj-megtakarításokat, és ezekkel a lépésekkel szépen meg is fojtották a kibontakozás lehetőségeit. Az ország sorsáért aggódók azonban joggal tarthatnak attól, hogy ebből a szociális demagógia által agymosott többségnek véletlenül sem az fog leesni, hogy a magyarországi bevezetés volt hibás, hanem hogy az egységes adó „megbukott”, ott rossz, ahol van. Elvégre Magyarországon nem érte el a hozzá fűződő várakozásokat, az meg kit érdekel, hogy pár másik államban igen. A következmények- korántsem kimerítő - felsorolása közben már érlelődik a kérdés: Hogyan juthatott ide az ország, ki a felelős mindezért? A felelősség természetesen sokrétű és megoszlik, a politikai elit többségének gátlástalanságától egészen a választók többségének mérhetetlen ostobaságáig terjed a skála. A főbűnös azonban a Fidesz és személyesen Orbán Viktor. Ki is lehetne jobban felelős azért, hogy nincs egy középjobb párt, mint a Fidesz, amely egykoron kétségtelenül az volt, de gazdaságpolitikai nézetei folyamatosan átalakultak baloldali populistává. Az első komoly törés az 1995-ös Bokros-csomag kíméletlen kritizá- lása volt. Nem az egyes lépésekkel, azok technikájával állt szemben a Fidesz, hanem az egész csomag szükségességét megkérdőjelezte, mondván, nincs szükség ekkora mértékű kiigazításra és megszorításra. Pedig azt is mondhatták volna, hogy most fizeti meg az ország a számlát a gulyáskommunizmusért, a késő Kádár-korszak eladósodás árán megvásárolt viszonylagos jólétéért. És ekkor csakis a színtiszta igazsággal szembesítették volna a lakosságot ahelyett, hogy megkezdték volna annak a rögeszméneka fejükbe plántálását, hogy senki sem nyúlhat a magyarok szociális jogosultságaihoz, amelyek egyébként sem magasak, és az egész rendszer finanszírozható. Valójában Magyarország már négy évtizede - Komái János találó megállapításával élve - koraszülött jóléti állam, amely messze erején (gazdasági teljesítményén és lehetőségein) felül költ polgáraira, ennek egyenes következménye az adósságcsapda és az állandó húzd meg, ereszd meg költség- vetési politika. A Bokros-csomag lényegében kivezette az országot ebből a csapdahelyzetből egyedülálló, mondhatni történelmi lehetőséggel (és fenntartható, viszonylag magas gazdasági növekedéssel) ajándékozva meg a hivatalba lépő Orbán-kormányt. Ezt azonban sikerült eljátszani, az Orbán- és az azt követő Medgyessy-kabi- net szépen visszavezette az országot az adósságcsapdába. (Folytatása a túloldalon) Mr. Brainwash (a francia származású, Los Angelesben élő Thierry Guetta street artist) Az élet... című munkája előtt (Kép: TASR/AP Photo/Marta Óvod)
