Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-22 / 245. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 22. www.ujszo.com (Folytatás az előző oldalról) Az első Orbán-kormány egyik legfontosabb bűne a ciklus első felében a tétlenség volt. Magyarországnak ekkor kellett volna a lendületet kihasználva folytatnia a reformokat, hogy megtarthassa éllovas pozícióját. Például tovább privatizálni, egészségügyi reformot csinálni versengő magánkézben lévő biztosítókkal, kórházakkal (és igen, vizitdíjjal meg kórházi napidíjjal), és mondjuk bevezetni az egységes adót (amelyet így úttörőként elsőként alkalmaztak volna a régióban, ahelyett hogy végzetesen megkésve utolsóként fanyalodjanak rá). A ciklus második felében már kifejezetten káros és egyre populistább lépések jöttek, főleg a minimálbér drasztikus megemelése és az újra elszabaduló osztogatás (gyakorlatilag választások előtti szavazatvásárlás). Már ekkor erősödőben volt Orbánék között a gazdasági törvényszerűségeket fölülírni kívánó, a parancsuralmi döntésekben bízó gondolkodás. Ahogy a kommunisták is folyton széncsatákat vívtak és vesztettek el, úgy gondolták, hogy megfordíthatják a folyókat (nem sikerült) és parancsolni fognak az időjárásnak (ez sem jött össze), a Fidesz is egyre inkább elhitte, hogy elég törvénybe foglalnia, hogy jó lesz, és a dolgok ettől jobbra is fordulnak. A csúcs kétségtelenül a 2002-es és a 2006-os kampányban a józan észt teljesen felülíró ígéretverseny volt, és ennek megkoronázása, a Medgyessy-kormány száznapos programja. Ennek elfogadása természetesen a szocialista-szabaddemokrata kormány lelkén szárad, de ne terjedjen már odáig a kollektív amnézia, hogy feledésbe merüljön, a pokolba vezető út a Fidesz szavazataival is ki lett kövezve. A kérdés csak az, hogy ha már az ország fenntartható növekedése szempontjából rossz volt a populista balra át a Fidesz gazdaságpolitikájában, legalább magának a pártnak kedvezett-e. Aválasz: aligha. Orbán és csapata 1998 és 2010 között legalább két választást nagy valószínűséggel akkor is megnyert volna, ha pontosan ellenkező nézeteket képvisel. Ennyire azért ne becsüljük le a szocialisták ön- sorsrontó képességeit. A Fidesz ráadásul ostobán rövidlátó is volt, amikor mindent megtett a Gyurcsány-kormány reformjainak ellehetetlenítéséért. Ezzel lényegében azt érték el, hogy rosszabb állapotban vették át az országot 2010-ben, és a megoldatlan problémák az ő nyakukba szakadtak. De itt még mindig megvolt az esély, meg a példátlan kétharmados többség, hogy történelmi tettet cselekedjenek, és a populista ígéretek meg a túlfűtött elvárásoknak való megfelelés helyett visszatérjenek a jobbközép alternatívához. Ezt nagyban megkönnyítette a Bajnai-kabinetnek a - Fidesz által vadul támadott - felelős politikája. Ehelyett azonban tétlenség, majd egyévnyi kapkodó ámokfutás következett, ami miatt már az sem kizárt, hogy Magyarország még a görög államcsőd előtt megint a pénzügyi összeomlás szélére jut (30 év alatt már ötödször). Az már komoly bűvészmutatvány (vagy inkább bohócprodukció), amikor csaknem tízmilliárd eurónyi államosított nyugdíjvagyonnal sem sikerül stabilizálni a közpénzügyeket. Orbánnak és Matolcsynak ez is sikerült. Közben Magyarországból nemhogy a térség éllovasa nem lett újra, de egyre inkább egy szánalmas negatív példává válik, amely állatorvosi lóként mutatja a populizmus nevű, immunrendszert megtámadó vírus valamennyi következményét. És ehhez jön még a növekvő elszigeteltség, amikor még az országot hagyományosan empátiával szemlélő partnerekkel (Németország) is sikerül összeveszni. Határon túli magyarként az sem mellékes, hogy a gazdaságpolitikájában egykor példaképnek számító Magyarország immáron tartós hanyatlása, elszigetelődése és érdekérvényesítő képességének drámai csökkenése milyen (negatív) hatással lesz ránk, kisebbségi magyarokra. Nem mehetünk el szó nélkül a választók felelőssége mellett sem, hisz pontosan ők azok, akik hisznek a felelőtlen ígéretekben, és hatalomra emelik a demagóg hordószónokokat, majd amikor kiábrándultakbelőlük, akkorvé- letlenül sem a józan eszüket használják egy életképesebb alternatíva mellett döntve, hanem átvonulnak egy még nagyobb populista hordószónok táborába. Ahelyett, hogy racionálisan mérlegelve, saját és országuk jobbra fordulását szem előtt tartva járulnának az urnákhoz, inkább az emóciók és a hit mozgatja őket. Eközben templomba egyre kevésbé járnak, a vallástól egyre inkább elfordulnak, Isten és a halálon túli megváltás helyett a populista illuzionisták által ígért földi megváltásban (állami gondoskodás, „szociális biztonság”) hisznek. Röviden, a túlnyomó többség egy racionálisan mérlegelő polgári gondolkodás helyett a demagógok által manipulált hívő birkacsordaként viselkedik. Ez korántsem egyedülálló jelenség térségünkben, a választókjelen- tős része, gyakran többsége mindenhol ilyen, az arányok tekintetében azonban megint csak Magyarország-viszi el a pálmát. Gyönyörűen illusztrálta ezt a 2006-os parlamenti választás. Az urnákhoz járulók 85%-a a két egymást túlígérgetni igyekvő pártra szavazott. Az MSZP-re, amely kormányának szociális vívmányaival büszkélkedett (igen, azokkal, amelyek csődbe vitték Magyarországot, és igen, úgy, hogy hazudtak reggel, délben és este - Gyur- csányt idézve), meg a Fideszre, amelymégrátett az őrületre egy lapáttal, azt állítva (helyesebben mondva, hazudva), hogy „rosszabbul élünk, mint négy éve”, és beígérte a tizennegyedik nyugdíjat. Az egyetlen párt, amely nem szavazta meg a száznapos programot és amely következetesen figyelmeztetett az osztogatás és a felelőtlen ígérgetés veszélyeire, csak hajszálnyival tudta meghaladni a parlamentbejutási küszöböt. Az MDF, mert róluk van szó, négy évvel később már nem jutott be a Parlamentbe. A magyar választók azért büntették meg, mert előállt az egyetlen reális (Bokros Lajos által kidolgozott) tervvel, amely kezelni tudta volna Magyarország gazdasági problémáit, de bizonyára nagyon idegesítően hatott az is, hogy az MDF előre figyelmeztetett az osztogatás veszélyeire. A felelősséget magán viselő választó ezért alibista módon nem mondhatja azt, hogy (a politikusok közül) senki sem szólt előre, hogy mindenki hazudott, hogy nincs reális alternatíva, és ezzel senki sem meri szembesíteni a társadalmat. Ez a komoly bűnlajstrom fölöttébb irritálhatta a magyar társadalmat, amely meg is szabadult az MDF- től (a párt bukásának persze több oka is volt, de a választók ostobasága messze a legfontosabb) .2010 után a magyar politikai élet el is jutott oda, hogy nincs egyetlen párt sem, amely a szabad versenyen alapuló kapitalista piacgazdaságot védené, és támogatná (teljes mellszélességgel, nemcsak szavakkal, de akár tettetekkel is) a stabil, vállalkozóbarát környezetet, a külföldi tőkebefektetéseket és egy jól működő bankrendszert. Ehelyett jóformán csak abban különböznek, hogy milyen oldalról és milyen okok miatt utálják a kapitalizmust: ki szélsőjobbról (Jobbik), ki szociálliberális és zöld szempontból (LMP), ki nemzetpolitikai szemszögből (Fidesz), ki meg csak a hagyományok tiszteletben tartása végett (MSZP). És persze mindannyian a népszerűségre való tekintettel, hisz a lakosság nagy része is utálja a piacgazdaságot, a multikat, a külföldi tőkét, meg a bankokat, egyszóval mindent, ami egy kis, nyitott és sebezhető (mert nagyon eladósodott) ke- let-közép-európai ország számára életbevágóan fontos a sikerességhez. Hogy a kontraszt még nagyobb legyen, utazzunk most egy nagyon távoli bolygóra: „A kormány úgy fog viselkedni, mint egy felelősségteljes család vagy vállalat. A kiadások hosszú távon nem haladhatják meg abevételeket... Arendszert átalakító változások mellett ezért a kormány a következő intézkedéseket javasolja: az állami költségvetésből finanszírozott bérek 10%-os csökkentését és három évre való befagyasztását... az összes állami szociálisjuttatás 10%-os csökkentését és három évig változatlan szinten való hagyását, a nyugdíjak befagyasztását 2011-ben... a születési és temetési támogatás megszüntetését...” Az idézet nem egy távoli galaxisról jött, hanem a csehországi TOP 09 párt programjából való, a 2010-es parlamenti választásokon a párt megszerezte a szavazatok 16,7%-át, Prágában a legerősebb párt lett 27,3%-kal. Egy közeli ország, mégis olybá tűnik, hogy fényévekre van. Vajon egy ilyen programmal mire vitték volna a legutóbbi két magyar választáson? A felelősség Magyarország helyzetéért egyszerűen nem tolható át teljes egészében a politikai elitre, legyen az bármilyen felelőtlen és gátlástalan is. A választóknak vagy legalább egy kritikus részüknek is felnőttként kéne viselkedniük, ahelyett hogy újra és újra bedőlnek a meséknek. Ezzel szorosan összefügg az értelmiség és a közgazdász-társadalom felelőssége is. Ők felrázhatták volna a választókat vagy legalább megőrizhették volna szakmai tekintélyüket. Többségük azonban csődöt mondott, és nem csak azok, akik beálltak az MSZP vagy a Fidesz mögé kampá- nyolni. A humán értelmiségiek többségére kár a szót vesztegetni, mert nagyjából hasonló mértékben vetik el a kapitalizmust (és hisznek az állami beavatkozásokban), mint a lakosság meg az általa megválasztott politikai elit, csak legfeljebb szofisztikáltabb gondolatmenetek révén jutattak el ebbéli utálatukig és hitükig. A közgazdászok többsége pedig (a komoly szakmai színvonal ellenére) csődöt mondott abban, hogy élesen szembeszálljanak a populista osztogatással és az eladósodással, és egyszerűen, a többség számára is érthetően megpróbálják elmagyarázni annak veszélyeit. Egyrészt ezt nem tartották feladatuknak, úgy érezvén (s ez emberileg érthető is), hogy belemásznának a politikai sárdobálásba, másrészt meg figyelve a politikai diskurzust, teljes joggal gondolhatták úgy, hogy észérvekkel nem lehet túl sokra menni. Sokaknál személyes anyagi érdekek is lehettek a háttérben (remélt állami megbízások, pozíciók), amelyek miatt nem jó nyíltan összeveszni a politikával. Csakhogy a politikától való távolmaradás elvitte a szakmai tekintély és hitelesség egy részét is. Az ún. jobboldali vagy Fidesz-közelinek tartott közgazdászok például eléggé elkéstek azzal, hogyjórészt csak 2011-ben kezdtek el hangosan és nyíltan fanyalogni az Orbán-Matolcsy-féle gazdaságpolitikán. Az utolsó alkalom, amikor ezt még viszonylag hitelesen meg lehetett tenni, a 2006-os ígéretdömping volt. Aki a 14. nyugdíj felvetése után sem sokallt be, és elintézte azt valami hümmögéssél arról, hogy kampány van, azt nem lehet igazán komolyan venni, amikor öt év múlva ismer rá a Fidesz hibáira. Még sötétebb a kép a hosszú és lehangoló gondolatmenet végére érve, mert nem látni azt a politikai erőt (és a mögé felsorakozó választókat meg a mellette vagy eszme- rendszere mellett kiálló értelmiségieket), amely vissza tudná hozni a politikába a megfontolt, piacbarát jobboldali gazdaság- politikát és a populizmus ellensúlyává merne és tudna válni. Pedig Magyarországnak most erre volna a legnagyobb szüksége. A Fidesz, beleértve annak minden vezető politikusát már rég kollektive alkalmatlanná és hiteltelenné vált erre a feladatra. Egy igazi magyar tragédia. A szerző a pozsonyi Comeni- us Egyetem politológia tanszékén tanít (és komolyan aggódik Magyarországért) Mr. Brainwash fia élet... és a ...csodaszép című képei előtt londoni tárlata megnyitóján (Kép: TASR/AP Photo/Marta Óvod) SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
