Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)
2011-10-15 / 239. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 15. Kultúra 7 Brad Pitt újra Budapesten forgat, ezúttal egy amerikai szerző sikerkönyvének filmváltozatában Zombikkal a konzervgyárban A kőbányai konzervgyár után egy régi budapesti hőerőműben áll kamera elé ' (Képarchívum) A feleség szerepében Mireille Enos első komoly feladatát kapta Szabó István filmje 2012 elején kerül a mozikba Az ajtó színészi lélekkel Harmadszor forgat Budapesten napjaink egyik legjelesebb hollywoodi sztárja, Brad Pitt. Először épp tíz évvel ezelőtt, Robert Redforddal érkezett, a Kémjátszmába. Tavaly felesége, Angelina Jolié délszláv háborús drámájában talált magának egy kisebb szerepet, most pedig a Zombik világháborújában áll kamera előtt. SZABÓ G. LÁSZLÓ Max Brooks sci-fi regénye, a World War Z igazi sikerkönyvnek számít a tengerentúlon, megfilmesítését Marc Foster vállalta magára, a film producere pedig Brad Pitt, akinek az elmúlt napokban a magyar rendőrség által elkobzott, „illegális fegyverszállítmány” miatt főtt a feje. A filmkellékként érkezett, Angliában hatástalanított fegyvereket ugyanis az illetékesek megállapítása szerint éles lőszerrel még mindig használni lehetett volna - és ebből lett világraszóló CBS-hír, amely a forgatás zökkenőmentes folytatását majdnem meggátolta. A csúszást végül sikerült kiküszöbölni, s az elhíresült fegyver- szállítmány helyett találtak egy (itteni) másikat, amelyet már zavartalanul használhatnak a történet szereplői. Mr. Pittnek tehát az elkövetkező három hétben már csak a szerepével kell foglalkoznia. Egy ENSZ-alkalmazottat alakít a filmben, aki egy világméretű járványt okozó vírus terjedését próbálja megakadályozni, amely zombivá változtatja az embereket. Hogy aztán sikerül- e neki legyőzni a zombikat, és karanténba terelni a veszedelmes vírust, az majd a film végén derül ki. A csatajelenetek mindenesetre elkezdődtek, méghozzá a kőbányai Globus konzervgyár udvarán. Eddig máltai és skóciai helyszíneken dolgozott a stáb, ott csapnak össze a hegesztőmunkások, az orosz katonák és a félelmetes arcú zombik. Pitt produkciós cége, a Plan B elsősorban azért döntött a budapesti forgatás mellett, mert itt találtak megfelelő (és az adókedvezmény miatt olcsó) helyszíneket, s ahogy a sztár már korábban is nyilatkozta: megszerette Budapestet. Úgy látszik, már el is felejtette, hogy tavaly ilyenkor itt lopták el a fényképezőgépét, amellyel felesége nyomában járt a szerb háborús dráma forgatásán. A filmbe is így került be akkor: masinával a kezében. Jó hecc volt, mondja, hiszen fotóst még sosem játszott. Budapest után Londonban és Glasgowban is forog majd a zombifilm, az angol főváros Szöult, Glasgow pedig Philadelphiát „alakítja”, mint ahogy Málta Izraelt, Budapest pedig Moszkvát adja. Brad Pitt Az élet fája és a Moneyball után pályája során most először játszik zombitör- ténetben. A szerepe szerint Moszkvában ragadt ENSZ- munkatárs, Gerry Lane feleségét (Mireille Enos) és gyerekeit odahagyva indul el, hogy akadályt és veszélyes szituációkat nem ismerve megállítsa a gyorsan terjedő zombijár- ványt. Ahhoz, hogy a történet végén újra magához ölelhesse családját, meglehetősen izgalmas és vészterhes utat kell megtennie. A konzervgyárbeli hatalmas csatajelenethez már hetekkel ezelőtt több száz statisztát válogattak - a több ezer érdeklődő közül. Az orosz katonák természetesen orosz járművekkel jelennek meg a filmben, így a régi Csajkák is előkerültek, amelyeken csak a magyar rendszámtáblát kellett oroszra cserélni. A forgatás minden héten hat napig tart, pihenésre tehát csupán vasárnap van lehetősége Brad Pittnek, de akkor is csak a színészt kapcsolhatja ki ott legbelül, produceri minőségben valószínűleg a hét utolsó napján is kattog az agya. Fél a túlköltekezéstől és az előre sosem látható csúszásoktól, amelyek kemény és nem tervezett kiadások elé állíthatják a céget. Mint minden Budapesten forgó külföldi produkcióban, ebben is szerepet kapott néhány magyar színész. A legnagyobb feladat ezúttal Kamarás Ivánnak jutott, aki bár két éve Los Angelesbe helyezte át színészi főhadiszállását, és már bekerült néhány kinti rövidfilmbe, Marc Foster zombifilm- jébe nem az angol nyelvtudása révén került be, hanem mert oroszul is jól beszél. Itt ugyanis orosz katonai mundérban csa- tározik. Szerepéről, a szerződésében szigorúan előírt feltételeknek megfelelően többet nem árulhat el, annyit viszont elmondott: „Brad Pitt valóban rokonszenves színész, nincs benne semmi fölényeskedés vagy távolságtartás, a legkeményebb helyzetekben sem veszíti el emberi arcát.” Kőbányáról a XI. kerületbe költözik majd a forgatócsoport, de addig még Brad Pitt is tesz néhány kört a budai hegyekben. Természetesen „láthatatlan” arccal. Mint szelíd motoros. MT1-HÍR Pécs. Várhatóan január végén, február elején kerül a mozikba az Oscar-díjas Szabó István új filmje, amely Szabó Magda Az ajtó című regénye alapján készült. „A bemutató pontos napját nem tudom, ez a producerek dolga, de úgy értesültem, a premier a forgalmazókkal folytatott tárgyalások szerint január végén vagy február elején várható. Reményem szerint először Budapesten, majd néhány nap múlva Németországban is láthatja a közönség” - mondta a rendező tegnap. Szabó István megjegyezte: a német-magyar koprodukcióban készülő filmnek még hátra vannak a laboratóriumi munkái. Az alkotás jelenleg elektronikus hordozón van, most fogják filmre átírni. „Szabó Magda gyönyörű könyveket írt. Úgy érzem, Az ajtó a gyönyörű könyvei közül is kiemelkedő remekmű. Remélem, a színészek, akik a műről ugyanígy gondolkodnak, tudnak olyan testet és lelket adni Szabó Magda alakjainak, ami a nézőket is meghódítja” - fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy van-e már újabb filmre vonatkozó terve, Szabó István azt válaszolta, nincs, mert egyszerre csak egy dolgot mer csinálni. Szabó István korábban a forgatás kapcsán kitért arra, hogy Az ajtó félig-meddig önéletrajzi regény, nem véletlenül hívják az egyik főszereplőt Magdának, férjét pedig Tibornak. A rendező elmondta azt is, hogy a film két erős személyiség kapcsolatáról szól, akik mindenáron befolyással akarnak lenni egymás életére. A film operatőre Ragályi Elemér, a két főszerepet az Oscar-díjas brit Helen Mirren és a magyar közönség számára A mások élete vagy A Baader- Meinhof csoport című filmből ismert német Martina Gedeck alakítja. Börcsök Enikő és Szirtes Ági Az ajtó egyik jelenetében (Gulyás Buda felvétele) Együtt az idegen nyelvű filmek Los Angeles. Hatvanhárom ország nevezte be filmjét a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért folyó versengésbe - jelentette be csütörtökön az Amerikai Filmakadémia. A Film- akadémia szakbizottsága január 24-ig szűkíti le a hosszú listát arra az öt filmre, amelyek Oscar-jelölést kapnak. Az idegen nyelvű film kategóriába - az Egyesült Államokon kívül - minden ország egy filmet nevezhet. Az Amerikai Filmakadémia díjainak átadására 2012. február 26-án kerül sor Hollywoodban. (MTI) KÉPERNYŐ Pánik Ezt a filmet nem csak azért érdemes megnézni, mert a „mi” Gubík Ágink játssza benne a főszerepet, aki mellesleg a 2008-as Magyar Filmszemle legjobb női alakítás díját zsebelte be a benne nyújtott ala« látásáért. Nem is csak azért, hogy lássuk, mire képes az egyik magyar kereskedelmi csatorna egyik legborzalmasabb valóságshow-jában ma- jomkodó Till Attila, ha rendezői székbe ülhet. A Pánik elgondolkodtató alkotás, abból a fajtából, amely lassan adja meg magát, amely nyitott, közreműködő nézőt kíván, amelyet tovább lehet gondolni, sőt akár többször is meg lehet nézni. Ráadásul témája egyre aktuálisabb lesz, ha úgy tetszik, a szomorú közeljövőt vetíti elénk Till Attila. Ázt a közeljövőt, amikor már teljesen hétköznapi dolognak fog számítani, ha valaki bevonul egy pánikklinikára, hogy gyógyítsák meg. Adott egy harmincas éveiben járó nő, Zsuzsi, akinek remek állása van, drága autója, saját lakása, sőt jóképű barátja, akibe fülig szerelmes. Aztán egy szép napon kiderül, hogy pánikbetegségben szenved. Ámikor a szerelme is elhagyja, beköltözik az előkelő Pánikklinikára. Itt egy szigorú és első blikkre lelketlennek tűnő, vérprofi terapeutanő veszi kezelésbe, illetve mindenféle különös gyógymódnak veti alá. Hamar kiderül azonban, hogy Zsuzsi nem átlagos páciens: szembeszáll orvosával, megkérdőjelezi annak praktikáit, és emberileg is a leikébe tipor. Mindez részben azért történik, mert szegény Zsuzsi a klinika falai közt sem találja meg a lelki békét, családtagjai ugyanis saját bajaikkal ostromolják, állandó stresszhelyzetben tartva őt. A Pánik rendkívül szellemes társadalmi kórkép, jó színészekkel, épkézláb forgató- könyvvel (szintén Till Attila munkája), remek párbeszédekkel. Néhány ember személyes kis dilijéből épül fel, de eközben alapos kritkát kapunk a rendezőtől arról a tá- gabb közegről is, amelyben a szereplők mozognak, (juk) Ml, szombat, október 15., 22.20