Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)

2011-10-13 / 237. szám, csütörtök

10 Külföld RÖVIDEN Fellebbezés a jövő héten Kijev. A hivatali vissza­élés vádjával hétévi bör­tönbüntetésre ítélt Julija Timosenko fellebbezését a jövő héten nyújtják be - közölte tegnap a volt uk­rán kormányfő egyik ügy­védje, aki nem volt túl derűlátó az esélyeket ille­tően. „Azt hisszük, min­dent megtesznek, hogy késleltessék az ítélet elleni beadványunk vizsgálatát, megakadályozandó, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához forduljunk” - tette hozzá. (MTI) Kormányválság Itáliában Róma. Parlamenti bi­zalmi szavazást kér kor­mányáról Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, mi­után az általa vezetett kormánytöbbség a kedd es­ti képviselőházi szavazá­son alulmaradt. A Berlus­coni és az Umberto Bossi vezette két szövetséges erő képviselői nem támogatták egyöntetűena 2010-es köz- igazgatási kiadásokról szó­ló mérlegügyi törvényt, ez­zel a saját kormányukra mondva nemet. Precedens nélküli, hogy olasz kor­mány megbuktassa saját költségvetési beszámoló­ját. ,A parlament megbé­nult. A szavazáson jelen le­vő Berlusconi halálra vált arccal vette tudomásul, hogy nincsen meg a többsége” - írta az II Fatto Quotidiano. (MTI) Megbukott az Obama-terv Washington. Az ame­rikai szenátusban eredeti formájában elbukott Ba­rack Obama elnök 447 milliárd dolláros munka­helyteremtő csomagja, miután 46 republikánus és hét demokrata szenátor ellene szavazatott. A 100 tagú felsőházban 60 sza­vazatra lett volna szükség a törvénytervezet elfoga­dásához. Az USA-ban a munkanélküliségi ráta 9,1 százalékos, ami kételye­ket támaszt az elnök újra- választási esélyeivel kap­csolatban. (MTI) Közkegyelem Mianmarban Rangun. A Mianmar­ban (Burma) meghirdetett közkegyelemmel legalább 120 politikai fogoly szaba­dult ki a betiltott Nemzeti Liga a Demokráciáért el­lenzéki párt szerint. így tegnap már el is hagyhatta a börtönt az ország egyik legnépszerűbb komikusa, Zarganar, akit a katonai junta 2008-ban 45 évi bör­tönre ítélt. (MTI) ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 13. www.ujszo.com Ünnepel a Hamász, győzedelmeskedett a terrorszervezet emberrablásra épített taktikája - keserű a fogolycsere Kiszabadult az öt éve elrabolt izraeli tizedes Öt éve készült felväel diád Salitról. Győzelmet ünnepelt a Hamász. (TAS R/A P-fe I véte I e k Rendkívül veszélyes terroristák szabadlábon ÖSSZEFOGLALÓ Kairó/Jeruzsálem. Öt év után kiszabadult a Hamász szél­sőséges palesztin szervezet fegyveresei által öt éve elrabolt izraeli katona, Güád Sálit, aki tegnap hajnalban Egyiptomba érkezett. A Hamász a zsidó állam fölött aratott győzelemként ün­nepelte az Izraellel - egyiptomi bábáskodással - megkötött fo­golycsere-egyezményt, mely­nek értelmében Izrael több mint ezer palesztin foglyot enged szabadon. Az egyiptomiak kedd este a rafahi határátkelőn át a Gázai övezetbe küldtek egy elsötétí­tett autót, amely később Salittal tért vissza. A katonát Kairóba szállították. Eközben Űzi Lan­dau izraeli miniszter elutasítot­ta a kedden a kormány által 26:3 arányban elfogadott fo­golycserealkut, amely szerinte a terror hatalmas győzelme, és az izraeliek további gyilkolását, illetve a tűszejtéseket ösztönzi. A Hamász pontosan 1027 pa­lesztin fogoly, köztük 27 nő, szabadon engedését érte el. Az izraeli hatóságok két szakasz­ban helyezik szabadlábra a fog­Jeruzsálem. Kétszáznyolc­van, terrorizmus miatt elítélt palesztin is szerepel az 1027 palesztin fogoly között. A 27 nő egyike az a hamaszos Ah­lyokat: egy héten belül 450-et, a többiek két hónap múlva tér­hetnek haza. Az izraeli hatóságok már kedd lám Tamimi, aki 2001-ben részt vett a jeruzsálemi Sbarro étterem elleni pokolgépes me­rényletben. A támadásban 16 ember vesztette életét. Amna éjszaka cáfolták azokat a híre­ket, hogy a fogolycsere kereté­ben visszanyerné szabadságát az ötszörös életfogytiglanira Muna is szabadlábra kerül: ő 2001-ben elcsalt egy izraelit - Ophir Rachumot - Rámalláh- ba, ahol két Fatah terrorista agyonlőttea 16éves fiatalt, (ú) ítélt Marván Bargúti, a paleszti­nok egyik nemzeti hőse, a máso­dik intifáda vezetője, valamint a 30 év börtönnel sújtott Ahmed Szaadat, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű radikális szervezetvezetője is. Benjámin Netanjahu kor­mányfő előzőleg úgy fogalma­zott, hogy Güád Sálit néhány napon belül épen és egészsége­sen térhet vissza a családjához Izraelbe. A Gázai övezetben kedd esté­től több tízezres ünneplő tömeg gyülekezett a fogolycsere-meg­állapodás hírére. A palesztinok mindenütt az ellenáüás győzel­mét ünnepelték. A Hamasz egyik vezetője, Khalil al-Hajja szerint a fogolycsere is azt bizo­nyítja, hogy a terrorszervezet emberrablásra épített taktikája győzedelmeskedett, s újabb em­berrablásokat helyezett kilátás­ba - idézte a palesztin vezetőt az izraeli Arutz Sheva hírportál. Nicolas Sarkozy francia elnök ugyancsak melegen üdvözölte az izraeli hadsereg francia­izraeli állampolgárságú tizede­sének szabadon engedéséről kö­tött megáüapodást. Sarkozy ne- tanjahuval, majd Noam Salittal, a tizedes apjával is beszélt, és ecsetelte neki a fia kiszabadítása érdekében tett francia erőfeszí­téseket. (MTI, ú) Egy mexikói bérgyilkost fogadtak fel - a tervezett merényletben nagyon sok ember vesztette volna az életét Gyilkosságra készült Irán az USA-ban Washington/Rijád/Tehe- rán. Rendkívül kiélező­dött a feszültség Szaúd- Arábia és Irán között, miután az amerikai kor­mányzat leleplezte, hogy Teherán merényletet tervezett Szaúd-Arábia washingtoni nagykövete ellen. A gyanúsított be­ismerő vallomást is tett. ÖSSZEFOGLALÓ Rijád komoly válaszlépéseket helyezett kilátásba Teheránnal szemben. Eric Holder amerikai igaz­ságügyi miniszter helyi idő sze­rint keddi sajtóértekezletén je­lentette be: két iráni származású férfi a teheráni kormány támo­gatásával és egy mexikói bér­gyilkos bevonásával meg akarta ölni Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetét. A merénylet elő­készítőinek egyike, az USA-ban honosított és az FBI által szep­tember 29-én elfogott Manssor Arbabsiar bevallotta, részt vett az összeesküvésben, amelyet a jelenleg Iránban tartózkodó Gholam Shakurival együtt, az iráni Iszlám Forradalmi Gárda támogatásával és a mexikói drogkartellek bevonásával kí­vántak végrehajtani. Az 56 éves Arbabsiamak, miután ismertet­ték vele a vádakat, nem ajánlot- tákfel az óvadék lehetőségét. Az Adel al-Dzsubeir szaúdi nagykövet elleni merénylet le­hetséges tervei között szerepelt egy olyan pokolgépes támadás is, amelyet egy étteremben haj­tottak volna végre. A helyiség­ben 100-150 ember tartózko­dott volna, köztük az amerikai kongresszus tagjai. Az összees­küvők további támadások elkö­Manssor Arbabsiar vallott az FBl-nak (TASR/AP) vetését is tervezték, egyebek kö­zött a szaúdi és az izraeli nagy- követség felrobbantását Wa­shingtonban és Buenos Aires­ben. „Nem engedjük, hogy más országok csatatérként használ­ják fel a területünket” - mondta Preet Bharara manhattani szö­vetségi ügyész. A bejelentésnél ott volt Robert Mueüer, az FBI igazgatója is, aki hangsúlyozta: a szaúdi nagykövet elleni me­rényletben sok ember vesztette volna az életét. Tommy Vietor, a Fehér Ház egyik szóvivője szerint Obama elnök június óta tudott az össze­esküvésről. A szervezkedők az amerikai kábítószer-ellenes ha­tóság (DEA) egyik beépített em­berével tartották a kapcsolatot, akiről azt gondolták, hogy a me­xikói narkómaffia embere. Ar­babsiar a hangfelvételek tanú­sága szerint 1,5 millió dollárt ajánlott fel Mexikóban az ügy­nöknek a nagykövet meggyüko- lásáért, nem törődve azzal, hogy a diplomata kedvenc éttermé­nek felrobbantása súlyos áldo­zatokkal járt volna. Százezer dollár előleget át is utalt egy kül­földi számlára. Hillary Clinton külügyminisz­ter szerint a leleplezett összees­küvés tovább erősíti Irán elszige­telődését. Az amerikaiak az összeesküvés felgöngyölítése fo­lyamán mindvégig kapcsolat­ban álltak a szaúdi hatóságokkal és a Dzsubeir nagykövettel is, akit uralkodója bizalmas ta­nácsadójának tartanak. Teherán azonnal visszautasí­totta és légből kapottnak minő­sítette a vádakat. E leleplezés után, tegnap haj­nalban az amerikai külügy vüág- szerte USA-ellenes terrorve­szélyre figyelmeztetett. A meg­hiúsított összeesküvés „arra utalhat, hogy az iráni kormány­zat sokkal agresszívebben össz­pontosít a terrortevékenységre, különösen az Iránt bíráló orszá­gok diplomatáival szemben”. A State Department szerint az Irán által szponzorált támadások kö­zött lehetnek olyanok, amelyek egyesült államokbeli célpontok ellenirányúinak. (MTI, ú) Brüsszel szerint Montenegró felkészült a csatlakozási tárgyalások megkezdésére Tagjelölti státust javasolt az EB Szerbiának ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Az EU-tagjelölti jogállás megadását javasolta az Európai Bizottság Szerbiának, de hozzátette: a csatlakozási tárgyalások tényleges megkez­déséhez előrehaladást kell fel­mutatni a szerb-koszovói tár­gyalásokon. Magyar EP-képvi- selők szerint a bizottság nem elég határozott Szerbiával szemben, mert nem vesz tudo­mást a szerbiai restitúciós tör­vényről, ezért felszólították a testületet, hogy határozottan lépjen fel a törvény módosítása érdekében. A EB tegnap tette közzé ér­tékelését azokról az országok­ról, amelyek vagy már tagjelöl­tek, vagy erre a státusra pá­lyáznak. Az EB-javaslatok alap­ján a tagállami kormányokat képviselő tanácsban hozzák majd meg az időszerű bővítés­politikai döntéseket. A Štefan Füle bővítési biztos hivatala ál­tal készített értékelés szerint Szerbia jelentős haladást ért el a politikai elvárások teljesítését illetően. A jogrendszer elemei, valamint az intézményi keretek a jogállamiság, az emberi jogok és a kisebbségi jogok védelme vonatkozásában összességé­ben megfelelnek az európai és nemzetközi előírásoknak - ol­vasható az értékelésben. Brüsszel elismerte, hogy a kor­rupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelemben is születtek már kezdeti eredmények. Mindazonáltal - tették hozzá az uniós értékelők - számos hi­ányosságot kell még pótolni jo­gi területen. Az EB méltatta, hogy Szerbia kiadta a háborús bűnökkel vá­dolt mind a 46 személyt - utol­sóként Ratko Mladicsot és Go­ran Hadzsicsot - a hágai tör­vényszéknek. Brüsszel elvárja, hogy Szer­bia „további jelentős haladást érjen el Koszovóval való viszo­nyának javítása terén”. A szerb-koszovói tárgyalások a közelmúltban megszakadtak, miután Szerbia és Észak-Koszo- vó határa mentén fegyveres összetűzések voltak helyi szerb lakosok, illetve a szerintük a ko­szovói albán kormányzatot pár­toló nemzetközi erők között. Montenegró EU-csatlakozási tárgyalásainak megkezdésére is javaslatot tett tegnap Brüsszel­ben az EB, amely szerint az Ad- ria-parti volt jugoszláv tagköz­társaság teljesítette a korábban támasztott feltéteket. (MTI, ú) Nincs haladás Bírálta az EB Ankarát Brüsszel. Amiatt bírálta teg­napi jelentésében az EB Anka­rát, hogy az elmúlt évben nem sikerült haladást elérni Török­ország európai integrációs fo­lyamatában, és több mint egy éve semmilyen eredmény nem született a csatlakozási tárgya­lásokon. A dokumentum felrója Ankarának, hogy nem törekszik az EU-tag Ciprussal való viszo­nyának normalizálására. A Földközi-tenger keleti medencé­jében a földgáz kitermelési jogá­val kapcsolatos viszálykodás to­vább ronthat a helyzeten. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents