Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)
2011-09-17 / 215. szám, szombat
2011. szeptember 17., szombat SZALON 5. évfolyam, 37. szám A társadalmilag működtethető radikalizmus egyik lételeme az üdvösség evilági horizontjának megteremtése Fehérek közt két európai Rohamtempóban pakoltam, a Magas-Tátrába indultunk egy hosszú hétvégére szeptember elsején délután. De nem álltam meg, hogy pár perc erejéig kinézzek a Klapka térre. Komárom főterére, ahova helyi polgári társulások tiltakozó akciót és aláírás- gyűjtést szerveztek a kettős állampolgárságot lehetetlenné tevő Fico-féle törvény ellen. MAL1NÁK ZSOLT Mindenekelőtt a közbeszéd milyensége érdekelt. Időhiány miatt nem terveztem húsz-huszonöt percnél tovább maradni, de szűk negyedóra elteltével ellenállhatatlan késztetést éreztem távozni. A második felszólaló - az Egy Jobb Komáromért polgári társulás nevében és a petíciós bizottság tagjaként Hetyke Úrfi (HÚ) gyűlöletbeszéde Slota legvulgárisabb megnyilvánulásaival volt összemérhető. Botrányos hangvételű köszöntőjében egyebek közt köszöntötte szintén, bár jóval kevesebb tisztelettel a magyarul beszélő, de magyarnak nem mondható egyéneket. Azt ugyan nem fejtette ki, kiket ért e kategória alatt, de nem nehéz elgondolni. A hangnemen túl ezzel az egyik alapvető gond az, hogy a nemzeti önmeghatározás - ahogy a nevében is benne van - autokatego- rizáció kérdése. Tehát a szónokot sem kente föl senki, hogy az egyén e természettől eredő jogát kisajátítsa. (Nota bene ezt civilizált pártelnök, államférfi sem privilegizálja magának.) A másik fő probléma a zsiger- ből fakadó kirekesztő attitűd. A petíció szervezői a többségi nemzet politikai képviselete által megfogalmazott és érvényre juttatott kirekesztő jogszabály miatt hívták a térre nemzettársaikat közös tiltakozásra. És ők pontosan ugyanazt tennék a nemzettagság vonatkozásában, amit Fico törvénye tesz az állampolgársággal összefüggésben: ha valamit megteszel/nem teszel meg, illetve valamilyen vagy/nem vagy, akkor téged kiközösítünk. Mindkét kiközösítés azonos tőről fakad és azonos módon viszonyul az egyénhez (a különbség „csak” annyi, hogy az egyik a joggyakorlat, a másik csupán a retorika szintjén nyilvánul meg): amennyiben nem felelsz meg bizonyos általunk támasztott kívánalmaknak, akkor nem vagy szlovák állampolgár, illetve nem vagy magyar. Mindkettő, az állampolgárság és a nemzettagság is alapvető társadalomszervező elv, kohéziós erő, viszont az egyik jogilag pontosan meghatározott, a másik kevésbé. Ezért az érvényes jogrend sajnálatos módon formálható olyanná, hogy az egyik megvonható legyen (az érvényesjogszabály ugyan a lemondás ldfejezéssel operál, a társadalmi gyakorlatban ez mégis az állampolgárság hatalom által való megvonását jelenti), de nem formálható olyanná, hogy a másik, nevezetesen a nemzettagság megvonható legyen. Erre még a szónoknak sincs mandátuma. Neki inkább azt a kérdést kellene megválaszolnia, hogy a magyarnak lenni milyen viszonyban van a szabadság fogalmával, amely az egyik leggyakrabban elhangzott kifejezés volt a tüntetésen. Erre azonban semmilyen értelmes és elfogadható választ nem adhat, mert logikailag mindkét kiközösítés ugyanabban a tarthatatlan viszonyban van a szabadságeszménnyel. Az effajta kirekesztő attitűdről, ami a kinyilvánítóját illeti, az a véleményem, hogy a pszichiátria illetékességébe tartozik. Az üzenetet fogadó közeg és a közösség szempontjából nézve pedig összetartást romboló, feszültségkeltő. A 21. században régóta beteg a kirekesztéssel fenyegető, monolitikus társadalmi kategóriákba terelő mentalitás, az ata- visztikus kollektivista identitást ráerőltető hajlam. József Attila az individuumnak mint identifikációs alapsémának és az ebben testet öltő józanságnak az eszményét tette gondolatilag hozzáférhetővé nemzete számára zseniális meglátással és költői nyelvezettel halála évében, 1937-ben, Thomas Mannt üdvözlő költeményének befejező soraiban: Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. / Mi hallgatunk, és lesz, aki csak éppen / néz téged, mert örül hogy lát ma itt/fehérek közt egy európait. Csak zárójelben: húsz évvel az Európai Gazdasági Közösség létrehozása előtt a köznyelvben Európa alapvetően földrajzi kategória volt. Az egyénnek az individuum alapállásából megfogalmazott önmeghatározásai eredendően intellektuális természetűek. Mentális aktusok: gondolkodás, mérlegelés, habozás, kritikus és önkritikus látásmód eredményei. És ugyanilyen természetű mentális aktusokra ösztönöznek. Ez a típusú önazonosság nem véletlenül a differenciálttá és strukturálná vált társadalomban artikulálódik, Európában, a hellenizmusban elsőként. Pontosan azért, mert a társadalmi fejlődés túlhaladta a monolitikus-kollektivista identifikációs képleteket. Ehhez képest a 21. század elején a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa épületében és Komárom főterén atavisztikus, érzelmi alapon egységesítő, kol- lektivizáló és az uniformizálat- lant kirekesztő identitássémákat hirdetnek meg és tesznek társadalmi szinten működővé 150-200 évvel ezelőtti időkből itt rekedt szellemek és degene- rált elmék. Az egységes színmagyar társadalom vágyképének felvidéki felböfögése és az ebből való kirekesztés mögött ugyanaz a politikai motiváció áll, mint Fico, Slota, Mečiar hungarofó- biája mögött: társadalmi feszültségkeltés, radikalizálás, kirekesztéssel való megfélemlítés (érzelmi zsarolás), egyes rétegeknek, csoportoknak, kategóriáknak az ellenség hivatalába való kikiáltása, az „aki nem olyan, mint mi, az az ellenségünk”, az „aki nincs velünk, az ellenünk van” szlogen alapján. Ennek a fajta vulgáris kultúrnemzeti sovinizmusnak a retorika szintjén is van két önmagát jól körülhatároló jegye; az egyik a primitív radikalizmus, a másik pedig a radikális primitivizmus: Addig nem fog győzni a szabadság ügye, amíg a magyar nemzet saját áruló korcs ivadékának hulláiból olyan hegyet nem rak, mint a Mátra. És a döghalom tetején az utolsó áruló apát a saját fialenemnyakazza. (RészletHÚ fentebb is idézett szónoklatából, melyre a nagyérdemű tapssal reagált.) A szélsőjobb vagy neonáci radikalizmusnak mindig a kollektivista identitás, az érzelmi alapon mozgósítható, egységesen skandáló, zászlók alatt me- neteltethető, a nemzet és a faj, a fehér ember mítoszát kajáló, individualitásukat vesztett lények alkotta tömeg adja a társadalmi bázisát. Thomas Mann hiába kongatta a vészharangot a nemzetiszocialista Németországban, kevés európai formátumú államférfi volt, aki hallotta, Winston Churchill pedig nem akadályozhatta meg a világégést. Ugyanez a szellemiség nem hiányzik Komárom főteréről 2011-ben. A 20. század óta elég pontos képe van az embernek a radikalizmus ismérveiről, működésének és terjedésének módjáról. Nagy vonalakban: van egy kecsegtető, közösségbe invitáló, egységbe csalogató arca. Jó vagy jónak eladható ügyeket, programot hirdet meg, kivetíti egy, a tagjai számára jó vagy akár eszményi kor, társadalom, állapot eljövetelét. A társadalmilag működtethető radikalizmus egyik lételeme az üdvösség evilági horizontjának megte,- remtése. Az nem feltétel, hogy a program vagy annak minden eleme köszönőviszonyban legyen a társadalmi realitásokkal. A baj akkor következik be, ha a társadalmi erőviszonyok a radikalizmus irányába tolódnak el, és a program megvalósíthatóváválik. A radikalizmus ugyanakkor autoritásként lép föl saját híveivel szemben, meghirdeti és betartatja a számára kívánatos és követendő azonosulási, gondolkodási és viselkedési formákat, az ettől való elhajlást bünteti. A radikalizmus továbbá mindig felrajzolja az ellenségképet. Ez szintén létfeltétele, enélkül nem lehetne radikalizmus. A 20. század legsikeresebb radikalizmusai azok voltak, amelyek a totális rendszereket hozták létre. A komáromi radikalizmus szintén erre a srófra jár. Van egy irreális, ám egy réteg számára kecsegtető jövőkép: egynemű értékrend alapján megteremtett nagynemzeti egység. Megmondja továbbá, hogyan kell éreznie és cselekednie annak, aki igaz magyarként a soraiba akar tartozni. Valamint meghirdeti az ellenséget, ahogy ezt megtették a szellemi ihletők például 1933-tól Németországban vagy 1917-től, ületve 1924-től Szovjet-Orosz- országban. Mi több, az ellenséget a saját sorain belül is megtalálja, ahogy Sztálin és Rákosi a párton belül is megtalálták az általuk meghirdetett pártideológiának megfelelően, a „troc- kista árulók” képében. Emez pedig nemzetárulót kiált a kettős vagy többszörös nemzetietnikai identitással rendelkezőre, az övétől eltérő pártszimpátiával rendelkezőre, és általában arra, aki meghaladja az ő atavizmusát. De ugyanazt a sorsot szánja neki. Ha akadt volna a szónok után színpadra lépők között egy demokratikusan gondolkodó, ne adj’ isten európai formátumú felszólaló, aki ért magyarul, az elhatárolódik az elhangzott, gyűlölködő nemzeti maszlagtól. Az MKP elnökétől minimum ennyi elvárható lett volna. Az itteni magyarság ellen irányuló jogi retorziókkal szembehelyezkedő ellenállást meghirdetni bátor kiállásnak tartaAhmed Mater szaúd-arábiai művész installációja a jeruzsálemi Museum on the Seamben (Kép: TASR/AP Photo/Bernat Armangue) nám, még azon nyilvánvalóság ellenére is, hogy a Fidesz-kor- mány állampolgársági törvényének elfogadása, illetve annak időzítése a 2010-es szlovákiai parlamenti választások befolyásolására irányult, az MKP-n belüli Duray-vonal, illetve Slota pozícióinak az erősítése volt a cél. Más lapra tartozik, hogy az ágyú visszafele sült el. (E két szélsőség egymás komplementereként foglalt helyet a szlovákiai politikában. Ha az egyik erősödött, erősödött a másik is. Ha az egyik gyöngült, gyöngült a másik is. A választások előtt Duraynak és a Fidesznek is az volt a vélt érdeke, hogy radika- lizáíják a közhangulatot Szlovákiában.) Bátor kiállásnak tartanám, ha a szervezők nem vitték volna el más irányba. Az itteni magyarság ellen irányuló jogi retorziókkal szembehelyezkedő ellenállást a szervezők részéről a vulgáris radikalizmus terjesztésének a szolgálatába állítani, kirekeszteni és gyűlöletet szítani visszatetsző mutatvány. Cinikus gesztus az MKP elnökétől, hogy ezzel azonosságot vállal. (Félő, hogy a tisztújítás csak személycseréket, ideológiai és metodikai váltást nem hozott az MKP-nak. Duray partvonalra helyezésével maradt egy vákuum, ahova be lehet nyomulni.) A szeptember elsejei komáromi megmozdulás a fehér ember bulija volt. Volt ott két európai is, de tartok tőle, hogy megvezetve érzik magukat, ha valaki lefordította nekik az uszító katyvaszt. Este 7-kor régi mászócimborámmal, Palival úton vagyunk a Magas-Tátrába. Pali vezet, én pedig felhívom a helyi média riportereit, operatőreit, és érdeklődöm, rögzítette-e valaki a bulit. Szeretném meghallgatni, megnézni. Az Új Szó tudósítójával hosszabban is elbeszélgetünk az említett minősíthetetlen gyűlöletbeszédről. Pali, bár nem mozgatja különösebben a politika, szavaim nyomán érdeklődni kezd az ügy felől. Röviden elbeszélem neki a téren töltött negyedóra visszás tapasztalatait. Megkérdi, hogy ezek szerint egy embernek, áld nem tehet a származásáról, származása miatt nincs joga élni? Pali vegyes házasságban született, édesanyja egy egykor szlovák nemzetiségűek által lakott magyarországi faluból származik, édesapja egy felvidéki kisvárosban magyar nemzetiségű gyerekként nevelkedett. Kérdésére csak azt tudom válaszolni, hogy ilyen a közbeszéd színvonala 2011-ben Komáromban. De jól gondold meg - mondom neki -, hogy csinálsz-e gyereket, nehogy egyszer a Mátra méretű hullahalom tetején a fejedet vegye, ha esetleg összetalálkozik a nemzet helyi héroszaival.
