Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)
2011-09-03 / 204. szám, szombat
www.ujszo.com UJSZO 2011. SZEPTEMBER 3. Vélemény És háttér 5 A kormányváltás óta elég hosszú idő telt el, hogy a törvényt visszaállítsák eredeti formájába Az alkotmány Ismét a szlovák alaptörvény, az alkotmány évfordulóját ünnepeltük. Bár az állami tisztelet- adás különböző szinteken zajlott, azt gondolom, hogy a legmegfelelőbben azok az emberek tisztelték meg, akik összegyűltek Komáromban. Az állampolgárságról szóló törvény ellen tiltakoztak, és megváltoztatását követelték. JURAJ HRABKO Tény, hogy az alkotmány inkább érzelmi alapon született, nem gondolkodás után, a politikusok, nem pedig a polgárok akarata szerint. Mint ahogy az érzelmek befolyásolták azt is, hogy az első alkalommal, röviddel létrejötte után már nem tartották tiszteletben, valaki vulgáris módon megváltoztatta a szövegét. Tehát mind a mai napig nem az a változata érvényes, amelyet a parlament jóváhagyott. Erre már régen rámutattam, most csak azért hozom fel, mert ha a hamisító mikrocsipet az alaptörvénybe helyezték, könnyebben megérthető - bár épp úgy elítélendő -, a politikusok szövegei miért vannak szöges ellentétben tetteikkel. Az alkotmány nem olyan dokumentum, amelyre végtelen tisztelettel, alázattal kellene tekintenünk. Élő dokumentum, nem egy teleírt papírdarab. Ilyeneknek kellene lenniük azoknak a polgároknak is, akiket említ, vagy „mindenki”, akiket az alapvető jogokról és a szabadságról szóló részben említ. Ezekhez ugyanis mindenkinek joga van, nem csak az állam polgárainak. Ezért kell örülni minden megmozdulásnak, amelyek során az emberek a törvények betartásával azok megváltoztatására törekednek. Beleértve az állampolgárságról szóló törvény megváltoztatására irányuló törekvést, amely még mindig azt parancsolja, ha valaki felveszi más ország állampolgárságát, a szlovákot elveszti. Ragaszkodom ahhoz a nézetemhez, hogy ez nincs ellentétben az alkotmánnyal, ugyanis különbséget kell tenni az „elvenni” és „elveszteni” fogalmak közt, de ragaszkodom ahhoz is, hogy ez a törvény rossz, meg kell változtatni. A politikusok ezt képtelenek maguktól megtenni, a kormányváltás óta elég hosszú idő telt el, hogy a törvényt visszaállítsák eredeti formájába. Nem kellenek ehhez jogászok, sem szakértők csoportja - elég törölni a módosítást, amelyet tavaly négy bosszúra éhes párt, a Smer, az SNS, a HZDS és a KDH hagyott jóvá. Ha ezt eddig nem tették meg, csak azért lehetséges, mert a jelenlegi kormánykoalíció nem akarta eredeti formájába önteni, és spekulál az újabb szövegen. Ezért örömteli, hogy létrejött egy polgári kezdeményezés a módosítás eltörléséért. És még jobb, hogy éppen az alkotmány évfordulójának napján hallatott magáról. Mert róluk szól az alkotmány - az aktív emberekről, akik nemcsak a saját, hanem a köz ügyei iránt sem közömbösek. Szöveg nélkül (Peter Gossónyi rajza) JEGYZET Nyomorbiznisz JUHÁSZ KATALIN Mivel a napokban költözöm egy pici albérletből egy még kisebbe, a villamoson is érzékenyebbek a csápjaim a lakás, társbérlet, szoba, lakbér szavakra. Ma kihallgattam két pozsonyi egyetemista beszélgetését. Egyikük sem kapott automatikusan kollégiumi szállást, nyilván „közel” laknak a fővároshoz - ami tudomásom szerint akár hetven kilométeres távolságot is jelenthet -, úgyhogy ingázhatnának, ha nem lennének szemfülesek. Épp azt mesélték egymásnak, ki mennyiért szerzett magának ágyat. Fél szavakból is értettem őket, hiszen tavaly saját szememmel láttam, micsoda adok-ve- szek zajlik a kollégiumok hirdetőtábláin, teljesen nyíltan. „600 euróért átengedek egy helyet! ”, „500 eurót fizetek egy helyért”. „Ki ad át nekem egy helyet a negyediken?” Szóval azok a szerencsés férőhely-tulajdonosok, akik más módon is meg tudják oldani a lakhatásukat, pénzért felajánljákhelyüket diáktársaiknak. Gyakran négyen költöznek be egy háromágyas szobába, vagy hárman kétágyasba, vállalva az ezzeljáró kényelmetlenséget, és osztozva a diákszemmel nézve busás összegen. Akik fizetnek, azok is örülnek, hiszen egy évre biztos a szállásuk, ezután már csak a havi átlag 80 eurós rendes szállásdíjat kell fizetniük társuk helyett, és persze a nyilvántartásban nem ők szerepelnek. Azt is hallottam valahol, hogy újabban kollégiumi igazolványok bevezetésével igyekeznek védekezni az illetékesek a szobák áruba bocsátása ellen, ám a csipkártya is könnyen átruházható, a teljes sikerhez állandóan résen lévő, éber portásokra van szükség, akiknekfoglalkozta- tására nem mindenütt jut pénz. Két útitársam közül az egyik hat száz, a másik „csupán” négyszáz eurót fizetett idén valakinek a „lelépésért”, de ez utóbbi már árulj a is a helyet, mert egyik barátjának a szobatársa külföldi részképzésre készül, októbertől egy évre felszabadul az ágya. Igazi kelet-európai nyomorbiz- nisz ez, ismét és még mindig. A férőhelyprobléma öröknek és megoldhatatlannak tűnik. A kapacitás bővítése a legtöbb helyen abból áll, hogy minden szobába szépen betuszkolnak még egy ágyat. A legmeredekebb megoldás az én időmben az volt, hogy a fiatal párok igyekeztek minél gyorsabban összeházasodni - gyakran meggondolatlanul elkapkodva a döntést - csak azért, hogy szobát kapjanak a Malomvölgy legszebb és legkényelmesebb kollégiumában, amelyet házastársak részére tartottak fenn. Remélem, ez ma már nincs így, jegyzem meg gyorsan, nehogy tippet adjak a diákoknak. Egy elhamarkodott frigynél ugyanis még mindig jobb egy hatszáz eurós „befektetés”... KOMMENTAR Hátha LAKNER ZOLTÁN Átíija az Orbán-kormány terveit a gazdaság lassulásáról tanúskodó adat. A miniszterelnök a nyilvánosság elé is állt, hogy világossá tegye: tisztában van azzal, hogy a lassabb növekedés kevesebb bevételhez juttatja a büdzsét, emiatt lépéseket kell tennie. A kormányfő nagyon ésszerűen azt is közölte: nem lesznek azonnali bejelentések, előbb a kormánypárti frakcióban vitatják meg a helyzetet. Hát most várunk. Nincs is ezzel baj. A kormányfő szerint a magyar gazdaság növekedésével nincs probléma, mert bár lehetne nagyobb, mégis felülmúlja az európai átlagot. Ha az ember megnézi a 27-ek vagy az euróövezet számsorait, éppenséggel ennek az ellenkezőjét látja; átlag alatt vagyunk, ahogyan a második Gyurcsány-kor- mány idején is. Ä Fidesz teljes joggal mutogatott ellenzéki korában a visegrádi országok adataira, amelyekből az látszott: a magára egykor éllovasként gondoló Magyarországot elhagyták a többiek. A kormányzó Fidesz viszont nem veszteget szót arra, hogy Magyarországét Csehország és pláne Szlovákia, meg Lengyelország tempója is felülmúlja. Orbán Viktor vüágossá tette, hogy tartani fogja a költségvetés tervezett hiányát a következő években, csökkenti az államadósságot és megmarad az egykulcsos adórendszer, amelyhez adókedvezmények is kapcsolódnak. Ezzel meghatározta a költségvetési lépések lehetséges irányait is. Ezek nagyjából a következők: az adójóváírás gyorsított kivezetése, aminek révén a közepes és alacsony jövedelműek adóterhelése növekedne. A másik lehetőség, hogy tovább költik a magánnyugdíjvagyont folyó kiadásokra. A harmadik, hogy a közszolgáltatásokon spórolunk. A miniszterelnök már bejelentette az oktatás, az egészségügy és az önkormányzati rendszer átszervezését. „Egyetlen forint pazarlást sem engedhetünk meg magunknak”. Igaz. Ezek nem „reformok” - e szót Fidesz-vezető nem ejti ki. Már csak azért sem, mert Orbán ellenzékben többször elmondta: a reform kezdetén forrást kell biztosítani. A Fidesz ellenzékben azt hangoztatta, például az egészségügy kapcsán (akkor még összhangban az orvosi kamarával), hogy nem reform kell, hanem pénz. Most ott tartunk, hogy az illetékes miniszter büszkén közli: nem lesz kevesebb az egészségügyi dolgozók bére az átalakítások nyomán. Arról is volt szó korábban, hogy 2020-ig egymülió, 2014-ig 300 ezer munkahely jön létre, részben a piacon, részben közmunkából. Ma ott tartunk, hogy a miniszterelnök csak 2012-re 200-300 ezerrel - százezres eltérés a becslésben! - több munkahelyet prognosztizál, kizárólag közmunkából. De miért? A gazdaság magától nem lesz képes munkahelyeket létesíteni? Nem is árt, ha még várakozunk kicsit. Hátha végül lesz benne rendszer. A szerző magyarországi politológus FIGYELŐ Vonzó modell A Botteni-öbölben fekvő Aland-szigeteket évtizedek óta úgy emlegetik, mint az államon belüli autonómia sikeres példáját. A Finnországhoz tartozó, de 1921 óta önrendelkezéssel bíró szigetcsoportra zarándokként járnak válság sújtotta térségek delegációi, hogy tanulmányozzák az alandi modellt. A 6700 szigetből álló földrajzi alakulat eredetileg Svédországhoz tartozott (akárcsak Finnország). Az oroszokkal 1809-ben vívott háborúból a Svéd Királyság vesztesként került ki, kénytelen volt lemondani az Aland- szigetekről és Finnországról. Mindkettő az Orosz Birodalom része lett. Az 1917 végén támadt zűrzavart kihasználva Finnország kinyilvánította függetlenségét. Az alandiak kísérletet tettek arra, hogy Svédországhoz kerüljenek, ami kedvező fogadtatásra talált Stockholmban, ám Finnország hallani sem akart róla. A két ország vitáját a Népszövetség döntötte el 1921-ben, az Aland-szigetek azóta Finnország részét képezik, ám Helsinki köteles széles körű ön- rendelkezést biztosítani a lakosságnak. Helsinki vállalta a szigetek demilitarizálását. Roger Nordlund, az alandi parlament elnöke a Neue Zürcher Zeitungnak elmondta, egyre több látogató érkezik válság sújtotta térségekből a szigetekre, hogy tanuljon az alandiak sikeréből. Az alandi rendszer fontos tényezője a helyi parlament, melynek 30 képviselője van. A helyi lakosságnak lehetősége van arra, hogy bizonyos területeken (oktatás, kultúra, egészségügy, rendőrség, média, posta) önállóan hozzon törvényeket. A Helsinkiben született törvények (például a külpolitikát illetően) Alan- don is hatályosak. Ha a szigetcsoportot is érintik, az alandi parlamentnek is jóvá kellhagyniaőket. (MTI)
