Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)
2011-09-13 / 212. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2011. SZEPTEMBER 13. www.ujszo.com A kéthetes verseny győztese Bereményi Géza Vastaps a Vígszínházban ÖSSZEFOGLALÓ Ideális körülmények kamaraelőadások számára Pozsony központjában, az Ifjú Szivek székházában A harmadik magyar színház „Az utóbbi öt évben már az Ifjú Szivekkel kapcsolatban is éreztem, hogy azért hívnak minket a Művészetek Palotájába vagy a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, mert színvonalasnak találják, amit csinálunk" (Somogyi Tibor felvételei) Budapest. A hétvégén megrendezett Magyar Dal Napján megszületett annak a versenynek a győztese, melyet a Kul- túrPart augusztus 12-én indított útnak Ki Magyarország legjobb szövegírója? címmel. A legtöbb voksot Bereményi Géza, a Cseh Tamás-dalok szerzője kapta. Nem csak a megadott „dalnokokra” lehetett szavazni, a javaslatokat is szívesen fogadták. A közel tízezer szavazó közül sokaknak a nagy nevű dal- szövegírók jutottak eszébe, mint Bródy János, Sztevano- vity Dusán vagy Geszti Péter. Kétségtelen, hogy a híres szerzők rangsorolása szinte lehetetlen. A szervezők elmondása szerint a versenyt azért rendezték, hogy megtudják, kik azok a szerzők, költők - a közönség szerint -, akik érzéseiket, gondolataikat úgy képesek dalszövegbe önteni, hogy az emocionálisan a legkifejezőbb legyen. A nem mindennapi verseny kigondolásakor problémaként merült fel az elismerés díja, hiszen mivel is lehetne jutalmazni a „legjobb” szövegírót? A díj nem egy szokványos „szövegírói arany töltőtoll” átadási gálaest volt. A díjat - amely 40 óra stúdiómunkát jelentett, egy, a nyertes szerző által tehetségesnek tartott amatőr zenekar vagy előadó vehette át, így támogatva a feltörekvő fiatal zenészeket és dalszövegírókat. A felvétel a KultúrPart vadonatúj stúdiótermében valósul meg Sándor Csaba hangmérnök vezetésével. A verseny Lovasi András és Bereményi Géza között volt a legszorosabb, végül szombat éjfélkor megszületett az eredmény. A Vígszínházban a Magyar Dal Napja alkalmából rendezett díszelőadáson hatalmas vastaps és ováció fogadta a győztes szövegírót. Bereményi és a tehetséges nyertes fiatalok, a Dorij Den formáció tagjaiként hajoltak meg a közönség előtt. A KultúrPart nevében pedig Novák Péter és Küttel Dávid egy régi Cseh Tamás-dallal, a Tangóval köszöntötte fel a 64 éves dalszerzőt, (vaher) Sok az újdonság az Ifjú Szivek háza táján, és a „ház” szó ez esetben szó szerint is értendő. A táncszínház székháza ugyanis az elmúlt időszakban újjászületett, kialakítottak egy befogadóteret, és nagy terveik vannak. A részletekről Hégli Dusán igazgatót kérdeztük. JUHÁSZ KATALIN Hogyan alakult az elmúlt évad? A táncszínház meglehetősen rossz anyagi helyzetben zárta a 2010-es évet, olyannyira, hogy fennállásunk 10. évfordulóját sem tudtuk méltóképpen megünnepelni. Idén januártól viszont az intézmény átkerült a kormányhivatal fennhatósága alá, ami több szempontból jót tett nekünk, például ennek köszönhetően félévkor már hetven fölött volt az előadásaink száma. A népszámlálási turné során bejártuk Dél-Szlovákiát, és a székházunkat is sikerült rendbe hoznunk. Kialakítottunk egy olyan befogadó helyszínt, hogy ne csak vidéken léphessünk fel, hanem Pozsonyban is, sőt más műfajban tevékenykedőknek is fellépési lehetőséget tudjunk adni. Vagyis létrejött egy kőszín- ház, ahol rendszeresek lesznek az előadások? Tulajdonképpen ez a harmadik hazai magyar színház a kassai Thália és a Komáromi Jókai Színház mellett. Szeretném felvenni a kapcsolatot a két színház vezetésével, hogy valamiféle együttműködés keretében be tudjuk fogadni egymás előadásait. Ha ugyanis a kassaiak vagy a komáromiak eljönnek Pozsonyba, leggyakrabban a ružinovi kultúrházban lépnek fel, másutt nem tudnak számukra megfelelő körülményeket biztosítani. Persze mi sem tudunk nagyszínházi előadásokat befogadni, hiszen a termünk csak száz férőhelyes, de vannak és lesznek olyan stúdióelőadások, amelyek számára épp ez a terem lesz ideális. És „cserébe” mi is el tudunk majd menni vendégszerepelni Kassára, illetve Komáromba. Mit láthatunk az Ifjú Szivektől a következő időszakban? Már három-négy hónapja folynak egy nagyszabású műsor előkészületei, amely Martin György vüághírű néptánckutató nevéhez kötődik. A huszadik század színpadi táncművészetét az ő kutatásai határozták meg Közép-Európában, a neve viszont Bartókhoz és Kodályhoz képest nem annyira ismert. Ezért özvegyével, Borbély Jolánnal közösen azon dolgozunk, hogy egy táncszínházi műsorral amolyan ismeretterjesztést is végezzünk a közönség körében. Talán még a fiatal táncházas generáció, vagy a mostani világzenével foglalkozók sem tudják, müyen sokat köszönhetnek Martin Györgynek, aki hatalmas mennyiségű anyagot gyűjtött össze a Kárpát-medencében, szlovák és román nyelvterületen is, nem beszélve az észak-afrikai kutatásairól. Világviszonylatban is egyedülálló archívumot hozott létre a budapesti Zenetudományi Intézetben, és tanítványain keresztül egy olyan módszertani megközelítést honosított meg, amely nem elvont tudományágként, hanem közművelődési értelemben kezeli ezt a zenei és tánckincset. A magyar táncházmozgalom például világsiker. De abban a folyamatban is nagy szerepe van Martin György hozzáállásának, ahogyan a népzene beépült a könnyűzenébe. Hégli Dusán Tulajdonképpen a népi kultúra más műfajokkal való fúziójára törekszik az a kezdeményezés is, amelynek keretében az utóbbi hónapokban irodalmárok, filmesek és könnyűzenészek, az ő közönségük is bemerészkedett már az Ifjú Szivek székházába.... Igen, ezek a kísérletekjól sikerültek. Célunk a művészeti ágak közötti átjárhatóság megteremtése és egymás megismerése. Például az, hogy az irodalom- kedvelők nézzenek meg egy Ifjú Szivek-műsort, a zenekedvelők hallgassanak meg egy érdekes beszélgetést, vagy a mi törzsközönségünk vegyen részt egy filmvetítésen, színházi előadáson. Hiszen túl azon, hogy naponta itt próbálunk, nem tudjuk minden este megtölteni a nézőteret. Az épület adta az ödetet, hogy alakítsunk ki Pozsonyban egy közösségi helyet, amely a HeArt nevet kapta, a Szivek, illetve a művészet szó játékos keresztezésével. Szeretnénk létrehozni a hely közönségét, amely nem csak a néptánc és népzene kedvelőiből áll. A terem befogadóképessége persze meghatározza a kínálatot. Kamarajellegű programokban gondolkodunk, olyan rétegműfajokban, amelyek az igényesebb érdeklődőket vonzzákide. Ez a felújított tér pozsonyi magyar viszonylatban abszolút versenyképes. A város- központban van, könynyen megközelíthető, és igényesebb, komfortosabb, mint a már bevált rendezvényhelyszínek. Az őszi hónapokban a jazz- koncertektől a filmvetítéseken és az amatőr színjátszó együttesek bemutatóin át az irodalmi estekig sokféle programot tervezünk. Persze ez függ az anyagiaktól is, de szerencsére több magyarországi és hazai polgári társulással állunk kapcsolatban, amelyek készek segíteni. Természetesen az is fontos számunkra, hogy minket is minél többen lássanak, hogy bővüljön a közönségünk. Ezért is lépünk fel rendszeresen több műfajú rendezvényeken. Szeretnénk elindítani egy Szivek plusz... című sorozatot is, amelynek a lényege, hogy az Ifjú Szivek mellett még felléphessen azon az estén egy más műfaj képviselője. Semmiképpen sem férne be viszont hozzátok az a produkció, amelyet az októberi koppenhágai világzenei expóra készítettél elő, méghozzá magyarországi felkérésre. Ez nagy kihívás volt számomra, és rendkívül örülök a lehetőségnek. A WOMEX, azaz World Music Expo a világzene legnagyobb fesztiválja, és évente másmás ország a díszvendég. Egy pályázat alapján a magyarországi Hangvető zenei terjesztő kapta meg a műsor összeállításának jogát, és mivel gyakran dolgozom velük, engem kértek fel rendezőnek, szerkesztőnek. Egy kifejezetten zenei műsort kellett összeállítanom, olyan nevekkel, mint Szalóki Ági, Dresch Mihály zenekara, a Sön- dörgő együttes, a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band vagy a Tükrös zenekar. A próbák már zajlanak Budapesten, és a program később több alkalommal látható lesz a Művészetek Palotájában, sőt reményeim szerint Szlovákiában is. Ez kiváló lehetőség, hogy Magyarország megmutatkozzon egy világkiállításon, ahová küencven országból 2400 fellépőt várnak. Mi, szlovákiai magyarok annyiban vagyunk érdekeltek benne, hogy én rendezhetem, illetve hogy felvidéki dallamok is lesznek a műsorban. Annál érdekesebb, hogy egy szlovákiai magyar művészt kértek fel erre a feladatra. Vajon azért, mert kicsit külső megfigyelőként, azaz nem budapesti szemmel tudod nézni a magyar palettát? Én mindenesetre örömmel konstatáltam, hogy a külföldön futtatott előadók helyett a Söndörgő vagy Lukács Miklós cimbalomművész szerepel a műsorban, aki világcsoda a maga műfajában. Ez a műsor a világzenei paletta sokszínűségét próbálja felmutatni. Az autentikus megszólalástól egészen a dzsesszesí- tett, fúziós zenéig. Ilyen típusú, sokszereplős programok szerkesztése egyébként nem is rendezőt, hanem koreográfust kíván, talán ezért is esett rám a választás. Az eddigi próbák során jól megértettük egymást a szereplőkkel, élveztem a munkát. Főleg annak fényében, hogy az elmúlt évtizedekben az volt az érzésem, a határon túli magyarok „karitatív jelleggel” kapnak fellépési vagy egyéb munkalehetőséget Magyarországon. Az utóbbi öt évben viszont már az Ifjú Szivekkel kapcsolatban is éreztem, hogy azért hívnak minket a Művészetek Palotájába vagy a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, mert színvonalasnak találják, amit csinálunk. Ez nagy különbség, mert már nem arról szól a dolog, hogy pipáljuk ki a határon túli sort is a pályázati űrlapon, hanem arról, hogy elismerik a munkánkat. TOLLVONÁS Izgalmas kiút a zsákutcából PUHAJÓZSEF az első gondolataimat, akkor a kiváló rendezvényekből és rádióműsorokból kiindulva eddigi pályafutásom legvidámabb írása született volna, az pedig nem adna hű képet a pillanatnyi helyzetről, hiszen a magyar könnyűzene propagálása terén továbbra is sok a tennivaló. Annak idején a környezetemet azzal nyugtattam ki- sebb-nagyobb sikerrel, hogy felesleges a külföldiek által irányított Danubius Rádiót és Sláger Rádiót túlságosan megsiratni, a helyükbe lépő újak ugyanis rosszabbak nem lehetnek. Azt, hogy a magyarországi kereskedelmi rádiók zenei kínálata az utóbbi években folyamatosanjavul, javarészt a köz- szolgálati zenei állomás megjelenésének köszönhetjük, amely elsőként adott tanúbizonyságot arról, hogy a magyar zenei felhozatal egyáltalán nem olyan silány és sekélyes, mint ahogy azt az említett két adó illusztrálta. A rádiózás és a könnyűzenei élet egymásra talált, egymást szolgálja, s ezáltal mindkettő tovább fejlődhet. A két új állomás újabb olyan magyar zenészek dalait vállalja fel, akik korábban az éter közelébe sem jutottak. Ilyen kedvező feltételek mellett, gondolom, a Magyar Dal Napját is könnyebb megszervezni, bővíteni. A rendezvényt Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján tartották. 2009 óta szeptember második vasárnapján rendezik Budapest és vidéki városok (idén Kassa is bekapcsolódott az első határon túli városként), valamint a média részvételével, és örömteli dolog, hogy máris elmondhatjuk, olyan esemény lett, amiből nem jó kimaradni. Hosszasan ecsetelhetném a pozitívumait, de most csak egyet emelnék ki: mindenki láthatja, hogy napjaink tehetségkutató tévéműsorain túl is van zenei élet, sőt igazából ott kezdődik. Persze sokat kell még tenni annak érdekében, hogy az ilyen-olyan tehetségkutatókból kikerülők mellett a többieknek is jusson megfelelő számú fellépési lehetőség. De hátha nemsokára a kedvező hatásoknak köszönhetően eljutunk oda, hogy a koncertszervezők a The Idom, az Isten Háta Mögött, a Mystery Gang vagy a Pluto zenekarokat is előszeretettel hívják, s nem kell tartaniuk attól, hogy nem lesz közönségük. Az mégiscsak furcsa, hogy a tehetségkuta- tós előadók többsége a fellépések terén kiég, mire az első, saját dalokat tartalmazó CD-jük megjelenik, addigra átdolgozásokkal végigjárják szinte az összes lehetséges koncerthelyszínt. Ráadásul a ValóVilág bohócai is hasítanak egy szeletet, érthetetlen, de nekik is jut zenei fellépés. Most leginkább ennek a helyzetnek kellene megváltoznia.
