Új Szó, 2011. szeptember (64. évfolyam, 203-226. szám)
2011-09-10 / 210. szám, szombat
Lábra kelt díszek Páratlan ötlet. Páratlan, hiszen csak az egyik lábat ékesíti, pontosabban a farmernadrág egyik szárát. Neve nincs. Butikok nem árusítják. Sorozatgyártása egyelőre szóba sem került. Divatkreátorok nem tudnak róla. Gyanítom: nem is láttak még ilyet. G aultier, Calvin Klein, Dolce és Gabbana alighanem súlyos összegeket fizetnének az ötletért - ha eljutna hozzájuk. Huszti János azonban nem házal eredeti darabjaival. Budapesten, a Gozsdu udvarban kiállította, megmutatta, közszemlére tette őket, Esztergomban, ahol lakik, párszor magára öltötte, hagyta, hadd csodálják rajta, könnyű szívvel talán el is adott pár darabot, bár mind egyedi, egyik sem hasonlít a másikhoz. Én az ő helyében nehezen váltam volna meg tőlük, de hát, Uram, élni is kell valamiből, és Rembrandt vagy Vetmeer is eladták festményeiket. De róluk majd később! Előbb Huszd Jánosról szólnék. Festőművészként végzett Pécsett. Családjának több tagja egy északmagyarországi üveggyárban dolgozott. Üvegfúvó volt a keresztapja, s az édesapja is a gyár alkalmazottja volt. A portán. Egyszer hosszabb ideig ő helyettesítette. Három hét a már pusztulófélben levő falak között. Bolyongott. Nézelődött. Keresett és talált. Disznóbőrből készült, régi karvédőket. Üvegfúvók viselték és emelőemberek, nehogy a forró üveg kárt tegyen a karjukban. Kiszuperált darabok, mit lehetne ezekkel kezdeni, töprengett, de épkézláb ötlet akkor még nem jutott az eszébe. Később sem. Sokáig nem. Két-három évig biztosan. Ott állt nála egy tucat karvédő, nagy halom haszontalannak látszó darab anélkül, hogy konkrét terve lett volna velük. Aztán egyszer mégis kipattant valami az agyából. Lábra húzta az egyik karvédőt, és rájött, hogy ezzel kezdeni lehet valamit. Élt a lábán a bőr. Márpedig ha él, alapszínt kaphat és különböző mintákat. És eszébe jutottak azok a farmernadrágok, amelyek bőrrel voltak megtoldva, díszítve, bár még azok sem voltak annyira figyelemfelkeltők. De ha egy ilyen festett karvédőt a lábára, pontosabban a farmernadrág egyik szárára illeszt, abban lehet valami érdekes, gondolta. És nekiállt festeni. Mintákat vinni a bőrre. Amikor elkészült, két ponton rögzítette a „művet”. A nadrágszíj tartón és a combon átkötve. És hordani tudta. Hajlik benne a térd, sőt ülni is lehet benne. Esztergomban volt az első „bemutató”. Ott lakik a város szívében. Felvette, kiment az utcára, volt, aki azonnal lefotózta, mások hosszasan nézegették, megdicsérték, egymásnak mutogatták - Huszti János találmánya hirtelen nagyon népszerű lett. Frankó, mondták az emberek. Pedig sokan nem is tudták hova tenni az egészet. Kacagva meséli: amikor rövidnadrággal hordta, messziről sokan azt képzelték, az egész lába ki van tetoválva. De volt olyan is, aki azt hitte, műlába van, és azt festette ki. Miközben komoly képzőművészeti alkotást öltött magára. Színes portrét, kalocsai virágmintákat vagy japán tetoválási motívumokat. Koponya is van, karddal. Miss Van, egy párizsi utcaművész portréja gyönyörű pillangóval. Nagyon dekoratív formavilágot komponált, s a színek is izgalmassá tettek minden darabot. Több réteg festékkel ment át a bőrön, mondja. A piros alatt narancssárga van, az alatt sárga, a piroson egy másik piros, attól olyan mutatós. A régi festők, a nagy mesterek mindig érdekelték. Rembrandtot másolt az egyetemen. Elsősorban portrékat fest, de úgy gondolta, emel a mércén. Jöjjön Vermeer! De legyen akkor Scarlett Johanssonnal. Lány gyöngy fülbevalóval. Az eredeti portré kevés lett volna. Kellett hozzá valami plusz. így, a filmből kiemelve sokkal izgalmasabb, vélekedik. Kalocsai mintát is festett már annyit, hogy egy ideje az is fejből jön. Lábdíszbőr. Ez fedi a művet, a felhúzható alkotást. Jó szó, maradjunk ebben, tanácsolom Huszti Jánosnak. Az eredeti karvédő a híres pécsi bőrgyárban készült, a nadrágdíszekre azt írhatná: Made in Strigonium. A mintákhoz nem ragaszkodik, eddig is csak beemelt valamit, ami passzolt egy koponyához vagy egy kalocsai motívumhoz. Továbblépni nincs hova, ismételni pedig nem szeretné magát. Nem is fogja. Nem volt ez .nagy szakítás, mondja, csak éppen leállt a dologgal. Valami más elvonta a figyelmét róla. Vagy éppen festeni volt kedve. De a legjobb darabok megvannak, és bármikor folytatni tudná - ha például egy látványos divatshow-ra hívnák. Szabó G. László
