Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)

2011-08-26 / 199. szám, péntek

www.ujszo.com IZVILAG ■ 2011. AUGUSZTUS 26. 11 Homoktengerek vándorai állítják: két szem datolya életet menthet a sivatagban. Erre gondolok, amikor Tabarka piacán reggel hétkor datolyával kínál Amán. Frissen szedett, nagy szemű datolyával, melynek mézédes a húsa, összetéveszthetetlen az illata. E szak-Tunézia utolsó nagyvárosa ez, gya­log sincs messze az algériai határ, ízek és szokások mégsem keverednek, mindenki őrzi a ma­gáét, mert az a jobb, a finomabb, és abban hallják őseik hangját. A datolyát azonban csak én kós­tolom meg, Amán a kezébe sem veszi, még a kísértéstől is óvja magát, elvégre a ramadán kellős közepén járunk, ami egy muszlim hívő életében, mint amilyen ő is, harmincnapos böjtöt, vagyis testi és lelki megtisztulást jelent. Ma­gyarul: napkeltétől napnyugtáig nem ehet, nem ihat, sőt van még egy sor más tiltás is, hallom, de húszegynéhány évével azokra már nem igazán figyel. Hogy fényes nappal semmit nem vesz magá­hoz, nem okoz gondot számára, hiszen itt, bök a fejére, felkészült a böjtre. Napnyugta után annál nagyobb az öröm, magyarázza, hiszen iftárt tart a család, ami hatalmas lakomát jelent, s azon a barátok is jelen lehetnek. Tabarka piacán, hatalmas nyüzs­gés közepette avat be mindenbe, de amikor sommás véleményem eljut az agyáig, hogy elfogadom: a ramadán a lélek üdve, a testnek viszont annál nagyobb gyötrelem, dühösen legyint, hogy én ezt ak­kor egyáltalán nem értem. Ezzel aztán el is válunk egymástól, egyébként sem elmélkedni jöttem a piacra közvetlenül a nyitás után, hanem nézelődni. Bár az iszlám hit szerint a pokol kapui ramadán idején zárva vannak, a démonok pedig leláncolva, én azért mégis pokoli jól érzem magam, a démo­naim pedig mindig megsúgják, Itt lehet epekedni, kívánni, gyönyörködni, megfelelő időben még kóstolni is, vagy éppen szakítani valamit az érzékiség lombos fáiról. merre nézzek, mit lássak meg, kire és mire figyeljek. Tabarkában a péntek a legerősebb nap a piacon. Ahogy a helybeliek mondják: a szűk a földi paradi­csom. Itt minden finomság be­szerezhető. Zöldség, gyümölcs, húsfélék és különböző olajos mag­vak Itt lehet epekedni, kívánni, gyönyörködni, megfelelő időben még kóstolni is, vagy éppen sza­kítani valamit az érzékiség lombos fáiról. Ha Allah éppen más irány­ba néz... bár az itteni húszévesek szerint az ő látása sem a régi már. Ha ügyesek vagyunk, el tudjuk kerülni szigorú tekintetét, súgja a fülembe Houssem, hogy ajánlatát senki más ne hallja. Apró szemű szőlőt veszek egy árus­tól, egyeden testes fürtöt. Kertjük­ben füge és barack is terem, mond­ja, mindenből hozott egy kicsit, és azt sem biztos, hogy eladja, hiszen óriási a konkurencia. Akinek nincs standja, vagy csak a hétvégén árul, az a járdára vagy az úttest szélére szorul, bent, a falak között csupán azok kínálják portékájukat, akik az év minden napján ott értékesítik árujukat. Aranyszínű mazsolát így aztán évről évre Alitól veszek, aki mögött színes konzervdobozok­ban sorakozik a paradicsomsűrít­mény, zsákjaiban pedig a száraz bab, a csicseriborsó, a mogyoró, a mandula, az őrölt paprika, a babérlevél és ki tudja, hányfé­le fűszer. De árul hennát is, meg szárított rózsaszirmokat, ámbrát, tömjént, kardámont, fahéjat, szeg­fűszeget és szerecsendiót. Nincs olyan zöldség, amihez itt ne leheme hozzájutni, pedig sivatag­ból, élettelen vörös földből Tuné­ziának is jutott bőven. Padlizsán, cukkini, karfiol, uborka, paradi­csom, paprika, zöld saláta - van itt minden, ami az európai ember asztaláról sem hiányozhat. Vörös­hagyma helyett a fehér a menő, talán, mert édesebb, és egyáltalán nem csípi a szemet. Csokorban árulják a mentát, a citromfüvet, a petrezselymet. Ha bekötött szem­mel járnánk végig a piacot, kint és bent, az erős illatokból akkor is tudnánk, hol mi kapható. Még a savanyított zöldségek (paprika, sárgarépa) finom szaga is árulko­dó, a dinnyehalmokról nem is be­szélve. Odébb zúzott jégen hűtött, hajnalban kifogott halak. Szépek, színesek, de kagylót és polipot is vehet az ügyes kezű háziasszony, ha ebédre csirke helyett éppen a tenger kínálata mellett dönt. Fiatal nők, feleségek nem árusítanak a piacon, ez itt igazi férfimunkának számít. Ha idős asszony ül a zöldségkupac mögött, ebben a világban az már annyit jelent: magamra maradtam, nekem már senkim sincsen. Rácsos fánkot, fonott kalácsot nyújt felém az egyik árus, frissen sült mind, illatuk engem is megál­lít. Fél nyolc felé jár az idő, vennék is tőle, ha nyomban utána beül­hetnék kedvenc kávézómba. De nem ülhetek. Illetve egyedül ücsö­rögnék a teraszon, a nagy székhe­gyek között. Pirkadat előtt bezárt a hely, ahogy a ramadán diktálja, és majd estik este kilenckor nyit, sötétedés után. Fánk helyett marad a kaktusz gyü­mölcse. Furgonról árusítja kilóra, nem darabszámra, egy ősz hajú ember. Hetven is elmúlt már, de szemében még nem hunyt ki a tűz. Cseh nőknek udvarolgat a maga módján. És a maga nyelvén, ami­ből a két hölgy semmit sem ért. De a gesztusok magukért beszélnek. És kapnak ők is az édes-savanykás gyümölcsből. Az öregúr szakava­tott mozdulatokkal, zsebkéssel vágja fel a vastag héjat, s amikor a gyümölcs narancssárga bele megjelenik az ujjai között, s már csuklójánál folyik a leve, cinkosan összenézünk. Ramadán ide, rama­dán oda, a vágyakat Allahnak sem könnyű kordában tartania. Szabó G. László fozcf Filkasz fdvételei Itt ŕ gang jSŽ*« V'í APA-' I I i |y ' mm Tabarka piaca

Next

/
Thumbnails
Contents