Új Szó, 2011. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)

2011-08-16 / 190. szám, kedd

6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2011. AUGUSZTUS 16. www.ujszo.com Olli Rehn: nincs itt nagy baj, csak csordaszellem Megnyugszik az eurózóna ÖSSZEFOGLALÓ Berlin. Olaszországnak, Spanyolországnak és Francia- országnak nem lesz szüksége az európai mentőmechanizmusok támogatására, mivel megteszik a megfelelő lépéseket a piac bi­zalmának helyreállítása érde­kében - mondta Olli Rehn gaz­dasági és pénzügyekért felelős európai biztos a Bild német na­pilap tegnapi számában megje­lent interjúban. A biztos kiemel­te, az euróövezeti mutatók sta­bilak és az elmúlt időben ta­pasztalt piaci turbulencia nem magyarázható ezekkel. „A piac­ra gyakran jellemző a csorda­szellem és a tömegpánik” - vé­lekedett a politikus. Elmondta, hogy „valamennyi szinten cse­lekedni kell a piac bizalmának visszanyeréséhez”. Kifejtette: a veszélyeztetett államoknak szi­gorú megtakarításba kell fogni­uk, és az intervenciók, így az Európai Központi Bank közbe­lépése is szükségessé vált. Rehn szerint az euróövezeti tagálla­mok kormányai úttörő lépést tettek a július 21-i csúcson, amelynek határozatait „hete­ken belül” életbe léptethetik. Ezeket legkésőbb szeptemberig végre kell hajtani a piaci bizony­talanság megszüntetéséhez - tette hozzá. (MTI) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK KIA: állások ezreit teremtheti Zsolna. Ha a KIA Motors Slovakia bevezeti a harmadik műszakot is, akkor az autó­gyárban több mint 1000 új munkahely keletkezne. Du­šan Dvoŕák, az autógyár szó­vivője közölte: „Ha a piacon nem változik meg a helyzet, és autóink továbbra is ilyen kelendőek lesznek, akkor jö­vőre bevezethető a harmadik műszak. Erről a döntést vár­hatóan az ősz folyamán hoz­zák meg. Az újabb műszak a telephelyen mintegy 1000 ál­lást teremtene és további ez­reket a beszállító cégeknél.” A cég Zsolna melletti megnyi­tása, azaz 2006 decembere óta 870 ezer gépkocsit gyár­tott le. Szeptembertől itt állít­ják elő a MA Venga modellt, jövőre pedig egy új modellel rukkolnakelő. (SITA) Első a GM, második a VW Detroit. A válság és a már­ciusi természeti katasztrófa legnagyobb vesztese a Toyo­ta, amely wlbukta vezető he­lyét a világranglistán és már csak Japánban első. A válsá­got valamennyi autógyártó megszenvedte, a március természeti katasztrófa azon­ban leginkább a japán már­kákat érintette, mert romba dőlt több szigetországi tele­pük, és még napjainkban is alkatrész- és energiaellátási gondokkal küzdenek. 2011. első féléves adatai szerint 4,536 millió autóval ismét a General Motors (+8,9%) áll az élen, majd 4,13 millió da­rabbal a VW konszern követ­kezik, a tavalyi világleső To­yota idei 3,71 millió autója (-23 %) pedig a harmadik helyre volt elég. 2010-ben a Toyota Motor Corporation 8,42 millió autót adott, ez 30 ezerrel haladta meg a máso­dik helyezett General Motors eredményét, a VW AG 7,14 millió, a Ford 5,3 millió gép­kocsit gyártott. (NOL) Elektronikus útdíj: több bevétel Pozsony. Az év első hét hónapjában az elektronikus útdíjból 88,38 millió euró folyt be, ez 2010 hasonló idő­szakához képest 15,5%-os növekedést (12 millió euró) jelent. Ám júliusban a 12,7 millió eurós bevétel 3,3%-os visszaesést jelentett június­hoz képest, ez a nyári szabad­ságok miatti forgalomcsök­kenés következménye. A rendszert működtető SkyToll társaság szerint jelenleg 195 500 fuvarozó használja aktí­van az elektronikus útdíj rendszerét. A tervek szerint az alacsony károsanyag-ki- bocsátású kamionok eseté­ben az útdíj tarifája a jövőben 15%-kal csökkenhet. (SITA) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,87700 Lengyel zloty 4,1583 Cseh korona 24,316 Magyar forint 271,66 Horvát kuna 7,4530 Román lej 4,2620 Japán jen 109,87 Svájci frank 1,1334 Kanadai dollár 1,4112 ' USA-dollár 1,4309 VÉTEL - ELADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,47-1,38 24,88-23,43 285,65-261,05 OTP Bank 1,46-1,38 24,89-23,46 283,87-267,53 Postabank 1,47-1,37 24,98-23,29­Szí. Takarékpénztár 1,47-1,37 24,80-23,43 285,83-261,21 Tatra banka 1,46-1,38 24,81-23,55 285,56-263,86 Dexia banka 1,45-1,38 24,81-23,56 283,97-269,57 Általános Hitelbank 1,46-1,39 24,88-23,50 286,23-261,57 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SUA) A hazai bankok csak a kezelési költségekből évente megközelítőleg 400 millió eurót tesznek zsebre Drágán szolgálnak ki a bankok Higgadt ügymenet egy bankfiókban. A pénzintézetek azt kedvelik, ha az ügyfél az interneten bonyolít­ja le igényeit, ha személyesen keresi fel a fiókot, akkor nagyobb lehet a kezelési költség. (Képarch.) Pozsony. A versenyhivatal arra gyanakodik, hogy a hazai bankok esetleg ti­tokban egyeztetik a ban­ki kezelési költségek tari­fáinak nagyságát, továbbá a jelzáloghiteleket terhelő kamatok mértékét. A hiva­tal elismeri a vizsgálódás tényét, azonban nem haj­landó kommentálni azt, ezért nem világos, a ban­kok működésének me­lyik időszakát vette gór­cső alá. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A bankok esetleges kaitell- szerződését már az év elején felvetette Ivan Mikloš pénz­ügyminiszter, talán részben ezért is a hivatal vizsgálódni kezdett az ügyben. „Vizsgáló­dásunk kiemelt tárgya a keze­lési díjak és a hitelkamatok alakulása” - nyilatkozta a Sme lapnak Alena Sedláková szóvi­vő, hozzátéve: az ügy kivizsgá­lásának lezártáig több infor­mációt nem nyújtanak. A hazai kereskedelmi ban­kok újra pompásan teljesíte­nek, döntően a 2010 második felétől meglódult jelzáloghitel­folyósításnak. 2011 első felé­ben az összesített adózás utáni nyereségük elérte a 431 millió eurót, ami 80 százalékkal több a 2010 hasonló időszakában mért profitnál. Egy év leforgása alatt a kezelési költségekből befolyó bevétel ugyan csak 4,7 százalékkal emelkedett, vi­szont a végösszeg így is 227,4 millió eurót tesz ki, ami a nye­reség több mint 50 százaléká­nak felel meg. A pénzintézetek májustól fokozatosan felfelé srófolják a díjaikat. Konkrétan júliusban a ČSOB és a Szlovák Takarékpénztár emelte néhány tételét, augusztustól pedig az OTP Bank és az Általános Hi­telbank (VÚB) változtatta meg tarifáit - az utóbbi valamennyi, ún. flexihitel számlavezetési dí­ját emelte 2 euróról 2,50 euró- ra. A drágulási hullám szep­temberben sem törik meg, ám a növekvő díjakról az ügyfél dön­tően csak utólag értesül, eset­leg akkor, ha személyesen fel­keresi a bankfiókját. A magas kezelési díjtételek témája búvópatakként tér vissza, hiszen már a Fico-kor- mány is ostorozta a pénzinté­zeteket. A Smer javasolta a bankadó bevezetését, amit Ivan Mikloš pénzügyminiszter egy időben felkarolt, ám a 2012-es állami költségvetés je­lenlegi koncepciójában ez mégsem szerepel. „Az árak megváltoztatásakor a bankok nem egyszer 30 oldalas jegyzé­ket tesznek közzé, és az ügyfél csak nagyon nehezen boga­rássza ki, hogy mi változott meg és mi nem” - magyarázta Maroš Ovčarik, a www. financnahitparada. sk hírportál szakértője a Smenek. A díjszabások egybevetése azt mutatja, hogy a döntően kül­földi kézben levő szlovákiai bankok valóban nem tartoznak az olcsók közé, viszont a tarifák terén gyakorlatilag mindig ala­csonyabb árat állapítanak meg, mint abban az országban, ahol az anyabank székel. A képhez hozzátartozik, hogy a hazai pénzintézetek a 2008-ban ki­robbant világválság idején nem szorultak mentőövre. Áhogyan Jozef Makúch, a Szlovák Nem­zeti Bank elnöke mondta teg­nap, az ügyfelek pénze vala­mennyi bankban biztonságban van, mivel az intézmények tő­keerősek és megfelelően működnek. (Sme, só) Fura metódus alapján számolták ki a licencdíjat Morognak a mobilcégek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A mobilszolgálta­tók számára sikerrel végződ­hetne a per, ha megtámadnák a Távközlési Hivatal licencdíjra vonatkozó múlt heti döntését - írja a Sme. A napilap informá­ciói szerint ugyanis a hivatal gyakorlatilag megalapozatlan becslések alapján állapította meg a két szolgáltató által fize­tendő díjat a szolgáltatási en­gedély 10 éves meghosszabbí­tásáért. A Távközlési Hivatal számítása szerint 2021-ig 2,3 millió ügyfelet veszt az Orange és a T-Mobile - és e becslés volt az egyik szempont a díj megál­lapításánál. Ilyen jellegű becs­lést azonban senki sehol nem publikált. Ahogy az is rejtély, honnan tudja a Távközlési Hi­vatal, hogy 2016-ban mekkora lesz a két szolgáltató forgalma. A hivatal ugyanis a 2016-ban esedékes egyhavi forgalom ér­tékében határozta meg a két szolgáltató által fizetendő dí­jat. „Nem matematikai számí­tásról van szó, csupán egy be­csült piaci folyamatról” - érvelt Roman Vavro, a hivatal szóvi­vője. Szerinte egyetlen jogsza­bály sincs arra, ami alapján ki­számíthatnák a díjat. A T-Mobi­le 47,8 millió, míg az Orange 40,7 millió euró licencdíjat kell, hogy fizessen a 10 éves működési engedélyért. Mind­két érintett sokallotta a díjat, de egyelőre egyik fél sem erősí­tette meg, hogy megtámadja a határozatot, (szí) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony/Budapest. Az el­múlt napok tőzsdei zűrzavara és a világgazdaság lefékeződé­séről szóló hírek hatására érez­hetően csökkent a nyersolaj hordónkénti (159 liter) ára, s ami még fontosabb, a rotter­dami tőzsdén szintén mérsék­lődtek az üzemanyagárak. A Nyugat-Európában meghatá­rozó fontosságú Brent olajféle­ség a korábbi 120 dollár helyett 108 dollár környékén tanyázik és nem várható, hogy a közel­jövőben érdemben drágulna. Ennek hatására péntektől átla­gosan 1,5 centtel vitték le ná­lunk a 95-ös oktánszámú ben­zin árát, literenként mintegy 1,45 euróra, a gázolaj pedig 1,33 eurón áll. Azonban ez a csökkenés még nem a végső, a natankuj.sk hírportál úgy be­csüli, még további, literenként legalább 2 centes árlefaragásra van kilátás. Szerdától Öt-öt forinttal csökken a benzin és a gázolaj ára is a magyar töltőállomáso­kon - értesült a holtankoljak.hu piaci forrásokból. így 379 forint lesz a benzin országos átlagára, és a gázolajé 366 forint, de a legdrágább kutakon továbbra is 390-395 forint körüli árakkal találkozhatunk. A MÓL egy hete bruttó 4, illetve 2 forinttal mér­sékelte a benzin és a gázolaj li­terenkénti nagykereskedelmi árát. Az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhat- naka kutaknál, (nat., NG, só) Az euróbán vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2011. augusztus 14-től) Bank 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap Lakossági folyószámla ČS0B 0,05 0,1(H), 15 0,15-0,35 0,50-0,70 1,00-1,20 2,20 0,15-0,80 Privatbanka 0,50 0,70 1,10 2,30 3,60 0,10 OTP Bank 0,10 0,15 0,30 0,80 2,20 2,80 0,00-0,20 Komerční b. 0,01-0,35 0,01-0,50 0,01-0,80 0,01-1,05 0,01-1,45 0,05-0,10 Volksbank 0,00-0,50 0,00-0,80 0,00-1,30 0,00-1,70 0,00-2,10 0,0(H),10 UniCredit Bank 0,20-0,50 0,60-0,80 0,80-1,20 2,00-2,30 3,33-3,55 0,000,05 Dexia banka 0,15-0,45 0,4(H),75 0,90-1,15 2,70 3,00 0,05 Tatra banka 0,05 0,3(H),40 1,00-1,10 1,20-1,30 2,00 3,50 0,1(H),50 Slovenská sporiteľňa 0,20-0,80 0,60-1,20 1,00-1,60 ; 1,30-2,10 2,30-3,20 0,1(H),30 Všeobecná úverová banka 0,05 0,20-0,25 1,20-1,30 1,40-1,50 1,60-1,70 2,50 0,10-6,00 Poštová banka 0,70-0,80 1,25-1,35 1,45-1,55 2,70 3,60 0,01-0,60 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2011. augusztus 14-től) Bank Felmondási határidő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év Felmon­dási idő nélkül Privatbank 0,70 1,10­1,30­1,50 0,10 OTP Bank 0,70 0,90 0,90 1,15­1,20 0,10 Volksbank 0,40 0,70­1,10­1,40 0,10 UniCredit Bank 0,40­­1,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,20 1,40­1,60­1,60 0,01 Dexia banka­Tatra banka­­­_­­0,30 Slovenská sporiteľňa­­­0,01-2,20­0,10 Všeobecná úverová banka 1,20 1,40­1,60 '­1,60 0,10 Még tovább csökkenhet az üzemanyagok ára Lejtőre került a benzin

Next

/
Thumbnails
Contents