Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-01 / 152. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 1. Vélemény És háttér 7 Az MTK tényleg idegen test a magyar futballban? A döbbenet kietlen csendje „Ne legyünk azonban szűkkeblűek, volt oka a magyar futballszerető társadalomnak egyéb szinten is az örömre. Kiesett ugyanis az NB I-ből az MTK csapata. S megkell mondjam, hogy ez klubhovatartozástól függetlenül a magyar futballszur- kolókban osztatlan örömet váltott ki, mert Lipótváros büszkesége, amely a hazai mezőnyben egyébként egy idegen testet képez, sosem volt az átlagszurkoló kedvence.” KISS TIBOR NOÉ Ezek a szavak a magyar parlamentben hangzottak el 2011 júniusában. Dr. Lenhardt Balázs jobbikos képviselői mondatait idéztük, amelyekre az ülésteremben helyet foglalók egyike sem reagált. Nem volt mor- golódás, közbekiabálás. Az MTK szurkolói csoportjai megpróbálkoztak ugyan egy kósza tiltakozó levéllel, erre azonban mind ez ideig sem Kövér László házelnök, sem Schmitt Pál köz- társasági elnök nem reagált (utóbbinak azért lehetne hozzáfűznivalója, elvégre az MTK sportolójaként szerzett két olimpiai címet párbajtőrözőként...). Még a Sport Plusz Extra is elhajtotta a drukkereket, mondván, mit ugrálnak, mentenék meg inkább maguk a Várszegi Gábor által cserbenhagyott klubot. Pedig a szöveg jelentését még a hülye is megérti, bár tényleg lehetett volna egy kicsit világosabban fogalmazni. „Lipótváros”, „a hazai mezőnyben idegen test” - a kódolt szimbolika egyértelmű üzenetet takar. Persze, aki egyetért a képviselővel, annak hiába soroljuk az MTK olimpiai bajnokainak, egykori labdarúgóinak névsorát. Rájuk még ma is mindenki, valószínűleg az „ádagszurkoló” is - akinek az MTK „sosem volt a kedvence” - büszkén emlékezik. Az MTK legendás futballistái, Orth György, Hidegkúti Nándor, Sándor Károly - vajon ők is idegen testet képeznek a magyar futballban? Abban Lenhardtnak tökéletesen igaza van, hogy az átlagszurkoló nem az MTK-ért szorít. De az átlagszurkoló akkor bezzeg tapsolt, amikor a magyar U20-as válogatott Egyiptomban legyőzte az olaszokat és a cseheket, s végül a harmadik helyet szerezte meg a világbajnokságon. S egy magára valamit adó átlagszurkoló bizony azt is tudja, hogy abból a sikercsapatból kilenc játékos az MTK futball- akadémiáján tanulta meg a sportág alapjait. (Tegyük hozzá, a Várszegi-modell azóta is mintaként szolgál azok számára, akik a magyar futball felemelkedésén dolgoznak, és sorra alapítják a fociakadémiákat.) Persze, elfogadhatjuk, hogy az MTK idegen test a magyar futballban. Még a múltat is meghamisíthatjuk, ahogy a kommunisták próbálták kivégezni azzal a Fradit, hogy átnevezték. Előbb ÉDOSZ-ra, majd Kinizsire, sőt, még a klubszíneit is megváltoztatták zöld-fehérről piros-fehérre. Akár ki is radírozhatjuk Sándor Csikart és társait a magyar futball krónikáskönyveiből. Beletörődhetünk abba, hogy az MTK szurkolói nemzetidegen elemek az új doktrína szerint. Szóval, kész örömhír, hogy az MTK jövőre az NB II-ben szerepel, s talán egyszer végleg eltűnik a föld színéről. Aki tényleg így gondolja, annak Bodor Ádám sorait ajánlanánk a figyelmébe. Bodor Ádám erdélyi magyar író, aki az ötvenes évek elején két évet töltött Ceausescu börtönében, miután kommunistaellenes röplapokat terjesztett Kolozsváron. Az író a „Börtön szaga” című interjúkötetében arról beszél végtelen keserűséggel, vajon milyen lenne Erdély akkor, ha a román államnak sikerülne kiűznie onnan a magyarokat. „Miután kiürültek a gyönyörű szász templomok, lassacskán ki fognak ürülni a magyarokéi is, és egyetlen román hazafinak sem lesz oka az azt követő csendnek örülni. (...) Nem is bírom elképzelni, miféle nagy boldogság vár majd erre a földre nélkülünk. Inkább úgy érzem, amikor ünnepélyesen bejelentik, hogy az utolsó idegen is túl van a határon, a beígért dáridó elmarad, az üres templomok közé s az ott- maradottakra a döbbenet kietlen csendje ereszkedik.” Ne legyen kétségünk afelől, hogy valami hasonlót éreznénk akkor, ha az MTK eltűnne a süllyesztőben. Még „átlagszurkolóként” is.- Nagyapa, sajnálhatod, hogy nyugdíjas vagy, mert nem lesz vakációd. (Peter Gossónyi rajza) /'Vx Önként és dalolva senki sem szeretne fejenként újabb eurókat dobálni egy feneketlen zsákba Szoci MÓZES SZABOLCS Tüntetni akarnak az orvosok, petícióznak az egészségügyi nővérkék. Keveslik a bérüket, elfogadhatatlannak tartják a munkakörülményeiket, hamarabb szeretnének nyugdíjba menni - és úgy általában ellenzik az egészségügyben tervezett reformokat. Ahogy az ember elnézi a készülődő tiltakozó akciókat, felvetődik benne: a Fico-kormány négy éve alatt kánaáni állapotok uralkodtak az egészségügyben, vagy az akkori államvezetés stukkert tartott az egészségügyi dolgozók fejéhez, hogy csak most mernek tiltakozni? Annak függvényébenkülönösenjogos a kérdés, hogy tudjuk: már a megbízatási ideje utolsó évében járó Mikuláš Dzurinda kormányfőhöz is köpönyegüket dobálták az elégedetlen orvosok, Rudolf Zajac- hoz anno szintén nem volt sok jó szavuk. Aztán jött Robert Fico, pontosabban Pavol Paška - a háttérből ő irányította a tárcát - és kézi vezérlésű helytartói a miniszteri bársonyszékben, az elé- gedetlenségi hullám pedig elült'. Az utóbbi hónapokban meg „felállt”. A szocik pénzelnék az egészségügyi szakszervezeteket? Nem, az ok sokkal inkább a szoci szocializációban keresendő. Az orvosok nagy része tudja, ez ahogy jelenleg működik, rossz, hosszú távon fenntarthatatlan, ám van, ami az elégedetlenkedőket még ezeknél az állapotoknál is jobban elriasztja. Ez pedig a változtatás. A reform. Mely bizonytalanságot szül, új helyzetet, esetleg versenyhelyzetet teremt. Akkor inkább maradjon a régi, a szoci, amitől undorodunk, de legalább tudjuk, milyen, mit kíván. Ezt a hozzáállás emberileg bizonyos fokig érthető. Senki sem szereti, ha felforgatják az életét. A változtatások pedig osztálybezárásokat, a többnyire üres fekvőhelyek felszámolását, keményebb gazdálkodási feltételeket jelentenek. Érthető, hogy ettől sokan megriadnak. Az adó- és járulékfizető polgároknak viszont az az érdekük, hogy az egészségügy effektiven működjön. Ez pedig nem megy változtatások nélkül. Önként és dalolva senki sem szeretne fejenként újabb eurókat dobálni egy feneketlen zsákba - reformok nélkül ez következne -, ahol majd a pénz nagy része elvész, egy kisebb részéből pedig megemelik az egészségügyi dolgozók fizetését. Ezt az egyszerű matematikai törvényszerűséget minden adózó és nem adózó polgárnak figyelembe kellene vennie. Ha többet költ az állam az egészségügyre, azt a-mi pénzünkből teszi. Ezért viszont jogunk van jobbszolgáltatásokatkérni. Ezt az alapvető összefüggést és „felhasználói” prioritást a most elégedetlenkedő orvosoknak is meg kellene érteniük. Mélyreható változtatások nélkül ne akaijanak többet, mert az az út a biztos csődbe vezet. KOMMENTAR Mindent vissza? MOLNÁR IVÁN A kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény e heti parlamenti vitájában a Smer és a Szlovák Nemzeti Párt képviselői újra a szlovák nemzethalállal fenyegettek, azzal riogatva a szlovák választókat, hogy a kisebbségek nyelvi jogait bővítő jogszabály elfogadásával Szlovákia egy lépéssel újra közelebb került Dél-Szlovákia elszakadásához. Az ilyen heves parlamenti vitákat követően az itt élő magyaroknak a szlovák ismerőseik előtt gyakran kell magyarázkodniuk, hogy Magyarországnak esze ágában sincs elszakítania Szlovákia déli részét. Nincs könnyű dolguk, hiszen mára a mérsékeltebb szlovák média is nap mint nap azt sulykolja az emberekbe, hogy a jelenlegi magyar politikai vezetés a történelmi Magyar Királyság feltámasztásáról álmodik. Megalapozott ez a véleményük? Ha eltekintünk a szubjektív nemzeti érzelmektől, a válasz egyértelmű: nem. Mit nyerne Magyarország egy esetleges határmódosítással? Ha ez kizárólag a magyarok által lakott régiókat érintené - amiben nem lenne benne Pozsony, Kassa és a Nyitrai járás sem - nagyjából félmillió magyart és, a terület nagyságától függően, mintegy 600-800 ezer, magyarul többnyire nem, vagy csak nagyon rosszul beszélő szlovákot, akiknek semmilyen formában nem kötődnek Magyarországhoz, és akik mindent elkövetnének, hogy mihamarabb visszakerüljenek az anyaországhoz. Már ez önmagában fenekestül felforgatná az egész magyar politikai rendszert, hiszen a nemzeti érzelmű magyar pártok asszimilációs törekvései miatt a magyar politikai és jogrendszerben ugyanolyan deviáns folyamatok indulnának be, mint amilyeneket a jelenlegi szlovák politika produkál. Nem hivatkozhatunk a gazdasági érdekekre sem, hiszen Dél-Szlovákia az ország egyik legkevésbé fejlett régiója, elhanyagolt infrastruktúrával, magas munka- nélküliséggel, szétvert élelmiszeriparral. Magyarországnak már ma gondot okoz a mezőgazda- sági termékek értékesítése, egy mezőgazdasági jellegű terület megszerzése inkább nyűgöt jelentene számára, mint előnyt. Az igazság az, hogy a magyar államérdek jelenleg azt diktálja, hogy a dél-szlovákiai magyarlakta régiók megmaradjanak Szlovákiának. A fent említett okokon kívül ugyanis ennek egy hatalmas előnye is van a magyar politika számára. A szlovákiai magyar kisebbségen keresztül befolyásolhatja a szlovák politikai és gazdasági döntéseket. A szlovák politikusok már nemegyszer bebizonyították, hogy úgy táncolnak, ahogy a magyar politikusok fütyülnek. Egy esetleges határrevízió csak fordítana a kockán. Az ezzel riogató szlovák politikusok számára tehát csak egy kérdésünk lehet: minek lenne Magyarországnak a problémás Dél-Szlovákia, ha - nagyrészt a szlovák politikusoknak is köszönhetően - már most hatalmat gyakorolhat egész Szlovákia felett? TALLÓZÓ BERLINER ZEITUNG Magyarország, a színlelt demokrácia címmel közölt kommentárt a Berliner Zeitung. A baloldali német napilapban Frank Herold a bevezetőben arról írt, hogy az uniós elnöki tevékenység a Lisszaboni Szerződés óta immár nem az, ami korábban volt. Európa irányítása az elnökségi pozícióban lehetetlen, ugyanakkor az elnöki tisztség lehetőséget nyújt arra, hogy egy ország legalábbis fél évre magára vonja a többi tagállam figyelmét, és az unióban tekintélyre tegyen szert. „Magyarország esetében olyan országra nyílt pillantás, amelyben rendkívüli állapot uralkodik” - vélte Frank Herold. A cikkíró emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a választók Orbán Viktort és pártját kétharmados, al- kotmányozó többségben részesítették, az ellenzéket pedig eljelentéktelenítet- ték. Orbán - mint írta - mindig erre a választási eredményre hivatkozott, amikor az elmúlt hat hónapban többször is bírálat érte. A szinte csak a magyar belpolitikát feldolgozó írás szerzője foglalkozott az alkotmányozás folyamatával, és a többi között hangsúlyozta: „A magyar parlament jelenleg nem szuverén népképviselet. Tevékenysége arra korlátozódik. hogy az Orbán- csapat rendeletéit kollektív bólintással törvényerőre emelje.” (MTI)
