Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-30 / 176. szám, szombat
6 Külföld ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 30. www.ujszo.com Előbújtak az iszlamisták Kairó. Iszlamista erőfitogtatás jellemezte a kairói Tahrir téren tartott tegnapi tüntetést annak jeleként, hogy megbom- lóban van a rendszerbuktató tömegek egysége Egyiptomban. Az eddigi tüntetéseken nem vettek részt szervezetten az iszlamista csoportosulások, például a legbefolyásosabb Muzulmán Testvériség, valamint a nála jóval türelmetlenebb szalafis- ták. De tegnap a több tízezer fős tömeg a békés megújulást szorgalmazó szokásos jelszavak helyett „isten törvényének”, azaz a saríának a bevezetését követelte. (MTI) Vezetékek robbantása Teherán/Damaszkusz. Robbanás rongálta meg tegnap az Iránt Törökországgal összekötő gázvezetéket, ezért szünetelt a földgáz továbbítása Törökországba. Iránban az utóbbi hónapokban több hasonló robbanás történt, de a hatóságok sosem adtak rá magyarázatot. Szakértők szerint Iránban és Irakban, a kurdok lakta területeken gyakoriak a támadások a Törökországba irányuló csővezetékek ellen. A a nyugat-szíriai Homsz közelében tegnap egy olajvezetéket robbantottak fel szabotőrök. Homszban van Szíria két olajfinomítójának egyike. Ez a város a Bassár el-Aszad elnök elleni tüntetések egyik központja. Az olajexport a damaszkuszi kormány fő devizaforrásai közé tartozik, különösen most, amikor a belső lázongások, tüntetések súlyosan érintik az idegen- forgalmat. Az állami televízió terrortámadást emlegetett, de áldozatokról vagy a károk nagyságáról nem szólt. (MTI) Előrehozott választások Madrid. Négy hónappal korábban, november 20-án tartják Spanyolországban az előrehozott parlamenti választásokat - jelentette be Jósé Luis Zapatero. A kormányfő az ellenzék nyomására és - mint ő maga mondta - az ország érdekében döntött amellett, hogy nem tölti ki mandátumát, bár korábban még azt hangoztatta, hogy márciusig hivatalban marad. Zapatero már nem jelölteti újra magát. A Moody's hitelminősítő tegnap közölte, elképzelhető, hogy rontani fog a spanyol állam- kötvények jelenlegi Aa2-es szintű besorolásán. (MTI) Norvégia az egy héttel ezelőtti merényletek áldozataira emlékezett - Breivik Fehéroroszországban kaphatott kiképzést További merényleteket is tervezett Oslo. Egy héttel az után, hogy az oslói kormánynegyedben végrehajtott pokolgépes merényletben, majd az Utoya szigeti ifjúsági táborban elkövetett mészárlásban 76 ember vesztette életét, Norvégiában tegnap félárbocra eresztették a nemzeti lobogókat. ÖSSZEFOGLALÓ További tervei is voltak a múlt pénteki kettős merényletet beismerő Anders Behring Breivik- nek, akit tegnap másodszor vittek kihallgatásra (az első hétfőn volt). Geir Lippestad ügyvéd az Aftenpostennak úgy fogalmazott, a múlt péntekre „még több, különböző nagyságrendű terve volt, épp olyan konkrétak”, mint a pokolgéprobbantás az oslói kormányzati negyedben és az Utoya szigetén rendezett mészárlás. „Azon a napon olyan dolgok történtek, amelyekre most nem térhetek ki, s azok következtében minden kicsit másképp alakult, mint ő elképzelte”. Lippestad szavaiból kiderült, hogy Breivik két további épület „bombázását” tervezte el. Az oslói katedrálist virághegyek veszik körül. A norvégok és a gyászukban osztozó külföldiek egy hét alatt mindennap újabb és újabb virágokat helyeztek el a főtemplom harangtomyának a lábánál. A gyászszertartások délben kezdődtek. Elsőként egy 18 éves kurd lányt, Bono Rashi- dot helyezték örök nyugalomra. Bono szüleivel Irakból menekült el 1996-ban, a család Norvégiában telepedett le. A fiatal lány csatlakozott a Munkáspárt ifjúsági tagozatához, és írásaiban élesen ostorozta az elvakult idegengyűlöletet. Jens Stoltenberg kormányfő az áldozatokra való oslói megemlékezésen kijelentette: „Demokráciánkat érte támadás, a golyók nemcsak fiataljainkat, hanem az egész nemzetet érték. Együtt kell élnünk július 22-e emlékével, de erre képesek leszünk.” Oslo egyik, bevándorlók által lakott negyedében egy mecsetben is megemlékezést tartottak Stoltenberg részvételével. Breivik tavasszal állítólag Fehéroroszországban kapott kiképzést - írta a RIA-Novosztyi orosz hírügynökség egy fehérorosz ellenzékire hivatkozva. Mihail Resetnyikov, az ellenzéki Hazafiak Pártja vezetője azt állította, Breivik háromszor látogatott Fehéroroszországba, idén a kettős merényletre készülve Minszkben, egy titkos félkatonai táborban részesült kiképzésben. Resetnyikov azt állította, régebben Breivik részt vett egy olyan kiképzésen is, amelyet a fehérorosz titkosszolgálat volt tisztje vezetett, s akkor hamis útlevéllel érkezett az országba. A fehérorosz KGB aktáiban állítólag Viking fedőnéven szerepel. Resetnyikov olyan híreszteléseket is megemlített, amelyek szerint Breiviknek Fehéroroszországban barátnője is volt. Breivik 1500 oldalas manifesztumában megemlítette, hogy Fehéroroszországban járt, az 1986-os csernobili atomerőmű-szerencsétlenség következményeit akarta tanulmányozni. A fehérorosz határőrség megerősítette, hogy 2005 márciusában valóban az országban töltött pár napot. A határőröknek azt mondta, viking sírokat jött megnézni. Ez senkit nem lepett meg, Fehéroroszországon át vezet a Görögországba vezető varég (viking) út, így nem kevés, turisták által látogatott viking sír található az országban. Két norvég pszichiátert bíztak meg azzal, hogy Breiviken elvégezzék az elmeorvosi szak- vizsgálatot. Azt kell megállapítaniuk, hogy büntetőjogilag felelősségre vonható-e - közölte tegnap a norvég rendőrség. A szakértők a jövő héten kezdik meg munkájukat, és jelentésüket november 1-jéig kell elkészíteniük. Hjort Kraby nyomozásvezető elmondta, megkezdték Breivik második rendőrségi kihallgatását, amelynek első óráiban a gyanúsított ugyanúgy viselkedett, mint korábbi kihallgatásán, vagyis nyugodt volt. (MTI, ú) Varsói jelentés a szmolenszki katasztrófáról - lemondott a miniszter Hibáztak a lengyel pilóták is Varsó. Donald Tusk lengyel kormányfő tegnap bejelentette, hogy a szmolenszki katasztrófa hivatalos vizsgálatával összefüggésben bejelentette lemondását Bogdan Klich lengyel nemzetvédelmi miniszter, amelyet ő elfogadott. A tegnap nyilvánosságra hozott hivatalos lengyel vizsgálati zárójelentés több súlyos kifogást fogalmazott meg a lengyel kormánygép személyzetének kiképzésével és szakmai hozzáértésével kapcsolatban. A rendkívüli időjárási körülmények, a lengyel személyzet kiképzésének hiányosságai, a túl nagy sebesség és a veszélyesen alacsony magasságba ereszkedés, valamint az orosz irányítótorony által adott téves adatok együttesen okozták a Tu-154-es lengyel kormánygép 2010. április 10-i katasztrófáját Szmo- lenszk mellett. Ezt mondja ki a hivatalos lengyel vizsgálatot végző bizottság jelentése. A sűrű ködben bekövetkezett katasztrófában a gépen utazó mind a 96 személy életét vesztette, köztük Lech Kaczynski akkori lengyel államfő és felesége. A jelentés szerint a repülőgép műszakilag rendben volt, a műszerek kifogástalanul működtek, és teljesen kizárható, hogy a gépen bárki nyomást gyakorolt volna a pilótákra a leszállás végett. Megállapították: a pilóták, érzékelve a légköri viszonyokat, nem akartak leszállni, csak „próbaleszállást” végeztek, de a gép felemelése későn történt, amikor az már túlságosan közel volt a földhöz. A lengyel személyzet nem volt megfelelően kiképezve, nem végeztek elegendő számú próbarepülést és szimulátoros gyakorlatot ahhoz, hogy képesek legyenek rendkívüli időjárási körülmények között helyesen cselekedni. A jelentés az orosz felet is elmarasztalta: a katonai reptér nem volt biztonságos, rosszul volt megvilágítva, a lámpák egy részét eltakarták a fák. Az orosz légiirányítók hibás adatokat adtak a pilótáknak a gép helyzetére vonatkozóan, amiért az függőleges és oldalirányban is eltért a helyes pályáról. (MTI, ú) A NATO zárt területté nyilvánított két koszovói határátkelőt Fegyvert is használhatnak a katonák ÖSSZEFOGLALÓ Pristina/Belgrád. Zárt katonai területté nyilvánított két koszovói határátkelőt Erhard Bühler német tábornok, a Koszovóban állomásozó NATO- erők (KFOR) parancsnoka, aki hangsúlyozta: katonái jogosan használhatják fegyverüket, ha veszélyt éreznek. A szerbiai határon lévő két átkelő, Jarinje és Brnjak körül kedd hajnal óta feszült a helyzet, mert a pristi- nai kormány rendőri erővel próbálta meg átvenni az ellenőrzést felettük, de ezt a feldühödött helyi szerbek nem engedték. A zavargásokban a szerbek a NATO-katonákra is rálőttek. A jarinjei átkelőt szerdán a szerbek felgyújtották, s csütörtök reggel óta amerikai békefenntartók ellenőrzik a forgalmat. Bühler négy órán át tárgyalt a szerb kormány képviselőivel, így Boriszlav Stefanoviccsal, aki kijelentette: „A tárgyalások kimenetele rossz, a KFOR túllép hatáskörén. Úgy tűnik, valaki a nemzetközi közösségből a pris- tinai döntéseket támogatja.” A koszovói békefenntartók munkáját az EU igazságügyi és rendőri missziójának (EULEX) egységei segítik, ezeket Észak- Koszovóban megerősítették. A KFOR amerikai katonái utasították a brnjaki átkelő felé vezető utat elzáró szerbeket, távolítsák el az útakadályokat, erre ők nem voltak hajlandók. Az EU hamarosan közvetítőt küld a térségbe. (MTI, ú) Eddig négy hasonló egyezmény lépett életbe Gesztus Kalinyingrádnak MTI-HÍR Brüsszel. Egyszerűsíteni kellene a határátlépést a kalinyinr grádi orosz terület és Lengyel- ország között - javasolta tegnap az EB Brüsszelben. A rendelkezés lényege az lenne, hogy megkönnyítse a kalinyingrádi- ak mindennapi életét. A bizottság ezért azt tervezi, hogy az idevonatkozó uniós szabályozás módosításával a teljes területet, valamint a lengyel oldalon egyes körzeteket határzónának nyilvánít. Ezáltal minden kalinyingrádi 30-50 kilométerig járhatna át Lengyelország egyes területeire vízumkötelezettség nélkül. Eddig négy hasonló egyezmény lépett életbe: Magyarország és Ukrajna (2008), Szlovákia és Ukrajna (2008), Lengyelország és Ük- rajna (2009), valamint Románia és Moldova (2010) között. Junisz korábban Kadhafi bizalmasa volt Megölték a parancsnokot MTI-HÍR Bengázi. Merényletben meghalt a líbiai felkelést irányító katonai parancsnok - közölte az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) vezetője. Abdel-Fattah Júniszt a felkelők fellegvárában, Bengáziban lőtték le csütörtökön két másik magas rangú tiszttel együtt, amikor a frontról visszatérőben egy tanácskozásra tartottak. Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy Júniszt - Moammer Kadhafi volt belügyminiszterét, aki februárban állt át a felkelők oldalára - még csütörtök hajnalban őrizetbe vették azzal a gyanúval, hogy a családtagjai továbbra is kapcsolatot tartottak a Kadhafi-rezsimmel. Musztafa Abdul-Dzsalíl, az ÁNT vezetője február 17-i forradalom hőséfSl.ti. /f ' _____ü__ Abdel-Fattah Júnisz (TASR/AP) nek nevezte Júniszt. Tegnap bejelentették: az ÁNT hatóságai elfogtak egy gyanúsítottat a tábornok meggyilkolása ügyében. Az illető egy olyan halálbrigád tagja, amely Kadhafi mellett áll. Bengáziban folytatódik a nyomozás további tettesek után. fia oslói kegyeleti nagygyűlés résztvevői, az előtérben Stoltenberg kormányfő