Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-22 / 169. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 22. Vélemény És háttér 5 A mai biztosítási szabályok köszönő viszonyban sincsenek a biztosítással, adójellegű járulékok Nyűglődés 3000 felmondással Elgondolkodott-e valaha a tisztelt Olvasó azon, melyik lehet a világ legsikertelenebb foglalkozása? LOVÁSZ ATTILA Hihetetlennek tűnik, de Don Quijote szélmalmokkal folytatott ádáz, mégis fiktív története után a második helyre tehetjük az orvosi szakmát. Az orvos gyógyít, a lehető legkésőbbi időre tolja ki megkerülhetetlen elhalálozásunk időpontját. A végeredményt tekintve mégis alulmarad - egyszer mindegyik páciense eltávozik. E foglalkozás és a belőle kialakult iparág (nem tévedés: iparág!) pontosan arra alapozza kínálatát, ami megvalósíthatatlan: az örök élet iránti vágyunkra. S pontosan ezért a hideg futkos a hátunkon, amikor elolvassuk a hírt: 3000 orvos hajlandó beadni a felmondását, ha bérüket nem rendezik. Ideje lenne beadni azokat a felmondásokat. A felmondások utáni hetekben ugyanis minden felmérésnél és minden szakmai becslésnél pontosabban derül ki, szükség van-e azokra az orvosokra, akik távoznának. A piaci verseny ugyanis nem csal, persze, ha valóban piaci. Ha kell az orvos, ha biztosítási pénzeket hozó beavatkozásokra váró sorok alakulnak ki az egészségügyi intézményeknél, akkor kiderül, hajlandó-e a menedzsment azt mondani, dokikám, itt van negyven reumás és száz köszvé- nyes reumatológus nélkül, a jelen béred kétszereséért beülsz a rendelőbe. S a reumatológus eldönti, hogy az ajánlat rendben van-e, vagy inkább megtanul szuahéli nyelven, mert azon a vidéken mondjuk a mostani bére nyolcszorosát keresi. E sorok íróját azonnal naivitással, sőt dilettantizmussal vádolják majd, hiszen a rendszer nem így működik. Valóban máshogy működik. De miért? Komolytévedés azt gondolni, hogy a piaci szabályok csak a közvetlen fizetésnél érvényesülnek (vulgo: a gazdagoknál) - a közvetett, biztosítós modellben is van piac, csak azt a piacot hagyni kell dolgozni. A mai biztosítási szabályok köszönő viszonyban sincsenek a biztosítással, simán adójellegű járulékok, amelyről jobbára állami hivatalnokok döntik el íróasztalnál, milyen legyen a piaci kereslet, s hivatalnoki döntések természetéből adódóan rosszul. Ha a biztosítást a páciens kötné a biztosítóval a kiszámítható kockázatra, piaci alapon, akkor mindjárt a kínálat-keresleti egyensúly felé vezető úton tennénk meg az első lépést. Persze, a mai gyógyítási technológiáknál már van olyan diagnózishalmaz, amelynél nincs rizikós számítási modell, ahol a páciensek nagyjából tíz százaléka költi el a befizetések nagyjából kilencven százalékát (kardiológiai, rákos betegek, szerv- átültetések stb.). Ezekre az esetekre találták ki a kirovó-elosztó (szolidáris) biztosítási modellt, amely kis piacokon törvényszerűen szenved. Ötmilliós biz- tosítotti törzsnél négy biztosító versenye nem verseny, arra nincs tőke. Ez az igazi kihívás az Európai Unióban. A határok jelenleg a diákok és turisták számára szűntek meg, a szociális vagy betegbiztosítás terén megmaradtak a nemzetállamok. Képzelje el a t. Olvasó, hogy egy európai, félmilliárdos biztosítási törzsnél versenyezne öt-hat biztosító. Még kutatásra és a gyógyszer- ipar ellensúlyozására is alkalmas rendszer születhetne. Tehát: miért nem? Miért kínlódunk orvosbérekkel és még megalázott) ápolói éhbérekkel? Miért van erre szükség? Az egészség biznisz, nagyon nagy biznisz, nem igaz, hogy nincs megoldás. Az pedig ott kezdődik, ami ellen általában éppen az orvosok tiltakoznak. Hát tiltakozzanak. Kitisztul a rendszeressé. KOMMENTÁR Fogyasztók, raportra! MOLNÁR IVÁN E héten újabb fogyasztói teszt borzolta fel a kedélyeket Szlovákiában. Ezúttal a Hospodárske noviny gazdasági napilap megbízásából készült elemzés derítette tó, hogy egyes üzletláncok Ausztriában csaknem ugyanolyan áron jobb minőségű élelmiszert kínálnak, mint nálunk: a sonkában több a hús, a kekszben a kakaó, a pudingban a tejszín, és még folytathatnánk a sort. Nem ez az első ilyen teszt. Legutóbb idén tavasszal a SzlovákFogyasztók Szövetségének hasonló elemzése keltett nagy nemzetközi felháborodást. A különbség a tavaszi teszthez képest azonban az, hogy a földművelésügyi tárca ezúttal határozottabb lépésre szánta el magát. Egyrészt nyilatkozatban ítélte el az üzletláncok szerinte „tarthatatlan gyakorlatát”, másrészt Simon Zsolt földművelésügyi miniszter „tárgyalásra” hívta a külföldi üzletláncok vezető képviselőit. Milyen eredmény várható egy ilyen találkozótól? Nos, nyugodt szívvel előre megjósolhatjuk, hogy szinte semmilyen. Az üzletláncok ugyanis szokásuk szerint mindent tagadnak, kikérve maguknak a tárca szerintük megalapozatlan gyanúsít- gatásait, másrészt a miniszter valóban rossz helyen kopogtat. A termékek többségének minőségéért ugyanis a gyártók a felelősek, és amíg az élelmiszerek összetétele megfelel a hazai normáknak, az üzletláncok pedig betartják az árképzéssel kapcsolatos jogszabályokat, addig nem tehetnek ellenük semmit. Ha a földművelésügyi tárca változtatni kívánna a helyzeten, akkor a szlovákiai fogyasztókat kellene raportra hívnia, a gyártók és az üzletek ugyanis csak azt adj ák nekünk, amit megérdemlünk. Nagyon jól tudják, hogy a szlovákiai fogyasztók többsége kizárólag az árak alapján tájékozódik, szinte teljesen megfeledkezve a minőségről. Amíg ez nem változik, addig a gyártóktól és az üzletláncoktól sem számítha- tunkjelentősebb minőségi javulásra, hiszen a piac farkastörvényei azt diktálják nekik, hogy a fogyasztók igényeit kiszolgálva a lehető legnagyobb profitra tegyenek szert. A fogyasztói szokásokon csak egy széleskörű felvilágosító programmal lehetne változtatni, ami nem megy egyik napról a másikra. A politikusok szeme előtt azonban a rövidtávú sikerek lebegnek, hiszen csak ezek hoznak pluszszavazatokat a következő választásokon. Ebből a szempontból a fogyasztók számára fontos piaci szereplőkkel, vagyis az energiaszolgáltatókkal és az üzletláncokkal folytatott fiktív harc az egyik leghatásosabb módszer. Robert Fico birkalelkű választóival sikerült elhitetni, hogy az üzletláncok tehetnek mindenért, ami meg is látszott a Smer népszerűségén. Simon mostani szélmalomharcával kapcsolatban a kérdés így csupán az, hogy a Hídra szavazók mennyiben különböznek a Ficót bálványozóktól. VISSZHANG AzÚjSzó2011. július 18-án megjelent, „Bástya elvtársék meg a ha túrnák” című írásában Barak László a nemzeti hír- ügynökséget a „Nemzeti Ügyek Kormánya Hírgyárává silányított Magyar Távirati Irodádnak nevezi. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az Új Szó olvasói és a Parameter hírportál látogatói (amelynek Barak László a politikairo- vat-vezetője) a MagyarTávira- ti Iroda híreiből is tájékozódnak, mivel mindkét sajtóorgánum használja anyagainkat. Örülünk, hogy az olvasók naponta meggyőződhetnek a publicisztikában foglaltak valótlanságáról. Rákosy Zsófia szóvivő Magyar Távirati Iroda Már az Egyesült Államok sem a régi, bár egy súlyos világgazdasági válság közben még az amerikai kormány is megnézi, mire költi a pénzét Szimbolikus földet érés MÓZES SZABOLCS Tegnap az Atlantis űrsikló leszállásával véget ért az amerikai űrsiklóprogram, mely az egyik utolsó még futó amerikai űrrepülési projekt volt. Egyesek az űrkutatás alkonyát, legalábbis évtizedes visszalépését, mások az Egyesült Államok mint nagyhatalom szerepvesztését olvassák tó az eseményből. Részben mindkettőt joggal. Az űrverseny a hidegháború terméke volt, amikor a két szuperbirodalom, az USA és a Szovjetunió - mivel egymás totális megsemmisítésének veszélye miatt közvetlen, hagyományos háborút nem vívhatott - az űrben folytatott presztízsütközeteket. A Szovjetunió bukásával a versengésnek vége lett, az elmúlt húsz évben lényegében le is álltak a fejlesztések. Az oroszoknak egyrészt nem volt rá pénzük, az amerikaiak pedig rájöttek, az űrprojektekbe tett müliárdokat másra is lehet költeni. Hogy ez jó döntés volt-e - avagy, hogy az űrkutatásba ölt százmilliárdok megtérülnek-e vagy nagyrészt kidobott pénz- nekszámítanak-mégjó ideig vita tárgyát fogja képezni, ám tény, hogy az űrprogramok számos, a hétköznapi életben is hasznosított felfedezéshez, fejlesztéshez járultak hozzá. Emellett mérhetetlen módon tágították világunk megismerésének határait. Az első űrszondát 1957-ben lőtték az űrbe, az első ember 1961-ben jutott tó a kozmoszba, az első űrhajós 1969-ben lépett a Holdra. 2011-ben pedig eljutottunk oda, hogy az amerikaiak saját gépeiken nem tudnak űrhajóst eljuttatni az általuk is fenntartott Nemzetközi Űrállomásra. Csak orosz gépeken, melyek viszont technológiailag a most végleg „leszerelt” amerikai űrrepülőgépek mögött kullognak. Ez - a 60-as, 70-es és 80-as évek űrkutatási progressziójának szemszögéből nézve - rémesen nagy visszalépésnek tűnik. Az űrkutatás aranykora rég mögöttünk van, s kérdéses, lesz-e még a következő évtizedekben valamikor annyi forrás, amennyi egy újabb aranykorszak megkezdéséhez szükséges. Mert tervekből nincs hiány. Az űrprogramok fokozatos leállása és a még futók csonkítása azt is jelzi, az Egyesült Államok sem az már, ami régen volt. Egy súlyos világgazdasági válság közben persze még az amerikai kormányzat is megnézi, mire költi a pénzét, ám egyrészt a nagyhatalmak attól nagyhatalmak, hogy presztízsberuházásokra, a jövő technológiáit felvonultató fejlesztésekre is futja nekik, másrészt pedig az űrprogramstop nem kétéves jelenség. Mi jelképezi jobban az USA hatalmi szerepének módosulását? Az, hogy a kínaiak finanszírozzák az amerikai életszínvonal szinten tartását, vagy az, hogy a legutóbbi olimpián már nem az Egyesült Államok, hanem Kína végzett az éremtáblázat élén? Az Atlantis nyugdíjaztatása is valahol ebbe a sorba kéredzkedik, az egyedüli különbség csak annyi, hogy a kínaiak ezen a téren még nem hagyták le az amerikaiakat - mert az űrkutatásban egy előző manőverhez több évtizedre van szükség. Az idő viszont - ha csak Amerikában (és a nyugati világban) nem kerül sor alapvető szemléletváltoztatásra - nekik dolgozik.- Remélem nem akarnak megmenteni bennünket, és visszatoloncolni a labilis eurózónába! (Peter Gossányi rajza)
