Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-16 / 164. szám, szombat
2011. július 16., szombat SZALON 5. évfolyam, 28. szám A tudásalapú társadalom hívei céltudatosan a művelődés tradicionális értékeivel szemben határozzák meg a tudás ismérveit... nak áldozatául esett ugyan néhány véletlenül kiválasztódott személy, de a nemzeti konszenzussal elindított tisztogató akció csupán egyetlen dolgot tett nyilvánvalóvá: a bírói hatalom elveszítette ítélőerejét. A politikai és gazdasági rendszer „kompetenseinek” sikerült maguk alá gyűrni az igazságszolgáltatás rendszerét. A szlovák főügyészválasztás kulisszái mögött a korrumpálódott hatalom önvédelmének ugyanezen mechanizmusai működnek. Európában vészesen szaporodnak az olyan demokráciák, amelyekben a politikai élet vezéralakjai az alkotmánybíróságot, az ügyészséget és a bíróságokat saját szolgálatukba akarják állítani. Elkerülhetetlennek látszik, hogy az európai politika legfelsőbb fórumain terítékre kerüljön a pártok finanszírozásának szabályozása. Iveta Radičová szlovák miniszterelnökigazságszolgáltatással kapcsolatos aktivitásait az ellenzék s néhány koalíciós ellenlábasa azért bélyegzi inkompetensnek, mert nem hajlandó tolerálni a korrupciót. Ezt persze nyilvánosan sosem ismernék el. A két Kaczyriski, Václav Klaus, Robert Fico, Orbán Viktor, Silvio Berlusconi, Nicolas Sárközy és társaik számtalanszor megkérdőjelezték az alkotmánybíróság döntését. Miközben rendületlen mitizálják nemzeti értékeiket, konok szüntelenséggel az írott és íratlan társadalmi szerződések betartását garantáló hatalom- megosztás felhígításán dolgoznak. Hatalomfelfogásukat tekintve valamennyien antipo- litikusok, amennyiben végsőkig növelik a politika ideológiák általi privatizálhatóságának esélyét. 6. A Havel által menesztett főügyész ma a Szlovák Köztársaság elnöke. A műveletlenség eszménye emelte őt vissza a hatalomba. Ivan Gašparovičnak nem az a legfőbb erénytelensé- ge, hogy nyíltan nacionalista, hanem hogy alkotmányos pozícióból védi a védelmezhetet- lent, egyebek mellett a bíróságok pártatlanságának felhígításáért felelős országos főbírót. (Befejezése a túloldalon!) A hitelességről 1. A parlamenti acsarko- dásokat kiváltó szlovák főügyészválasztás során többször eszembe jutottak azok a forró prágai napok, amelyekben éthoszi érzékenysége révén Václav Havelben megért az elhatározás, és 1992 márciusában menesztette posztjáról az ország főügyészét. SZIGETI LÁSZLÓ A meglepődött férfiú, aki 1990 júliusában Vladimír Me- čiar szlovák miniszterelnök jóvoltából került e posztra, gálád összeesküvésben vélelmezte bukása eredetét. Apage sata- nas! Önző, provinciálisán kényelmes látásmódjával nem láthatott rá önmagára, arra, hogy amennyiben hitelét veszíti, alkalmatlanná válik a közös tudás érvényesítésére. Mivel a rendszerváltás utáni első csehszlovák főügyész az eszményérvényesítés dolgaiban majdnem két éven át vidéki pancserként viselkedett - ami tudás, erkölcsi képesség, és a diktatúrának alárendelt igazságszolgáltatói kényelem együttes következménye -, a köztársasági elnöknek kötelessége volt élnie alkotmányos jogával. A főügyész ugyanis makacsul ragaszkodott a jogi formalizmus kényelmes és felelőtlen gyakorlatához, nem érzékelte az igazságszolgáltatás tágabb jelentőségét, amivel az alakuló jogállam hitelét sodorta veszélybe. Nem rendelkezett azzal az ítélőerővel, amely az értékek és eszmények érzékelésének és érvényesítésének képességét foglalja magában. 2. Napjainknak ez a haveli történet már nem az éthoszról, inkább egy kimúlt ábrándról mesél, amelyből kiviláglik még a jó győzelme, mégsem jövünk izgalomba tőle; márnem. Ma már Közép-Európában is a magát jónak legitimizáló társadalmi rossz, az elfogadhatatlan elfogadhatóságának elvtelen kiszolgálása az irányadó elv. A térségben szolgalelkű közmegegyezés legitimálja az illegitimet, és már teljesen elveszett a józan elégtétel reménye, amelyet az 1989-es rendszerváltó többség nem megalázásokban és kiközösítésekben, hanem a közjót szolgáló, versenyképes szellemi, anyagi és társadalmi tőke megteremtésében látott. A hatékony tőkehalmozáshoz azonban mindegyik országban sekélynek mutatkozott a nemzeti önismeret és erkölcs, parányinak a rendelkezésre álló anyagi tőke és progresszivitás. Következésképpen a visegrádi országokban ma is hiánycikk a közmegegyezésen alapuló nemzeti narratíva, s az eltérő történelemszemléletekből, értékrendekből és ködszurkálós jövőképekből képtelenek kon- szenzuális, egymást kölcsönösen elfogadó társadalomfelfogást kialakítani. Ennek híján korcs dogmáktól, autoriter pöf- feszkedéstől, agresszívan kirekesztő nyelvhasználattól, s leginkább a népnemzeti provincializmusnak alárendelt jobb- és baloldali ideológiáktól senyved a térség tenni akaró hányada. Ebből adódóan a Baltitól a Földközi-tengerig még azok a milliónyiak sem tudják a progresszív társadalmi gyakorlatba oltani a nemzeti függetlenség méltóságának méltóságát, akik átélik és hisznek benne. 3. A hatvannyolcas őszi és a jelenlegi csalódás között az a lényegi különbség, hogy akkor nyilvánvaló volt a diktatúra uralma, összemelegítette a liberális szabadságot a keresztény kegyelemmel; most a mindent betemető információs szemét és az ideológiai manipuláció morálisan is legitimizálják a magát demokratikusnak eladó nemzeti despotizmust. Hatvannyolcban a kudarcot még legyőzhetőnek reméltette a műveltség, a megismerés- és szabadságvágy táplálta magasabb erők, most a kifosztott kulturáltság helyére lépő műveletlenség képtelen elhitetni az igazság és a tudás erejével kiharcolt szabadság eszményének pótolhatatlanságát. A közép-európaiakat nyolcvankilencig az a kunderai kijelentés is cselekvésre ösztönözte, hogy ők kulturálisan a Nyugat része. Húsz év elmúltával térségük a kolonizációs értékelvnek megfelelően a Nyugat számára elsősorban piacilag és geopolitikailag fontos, kulturálisan passzé, mivelhogy a műveltség eszménye az euroatlanti világban is szétőrlődött. Ami ma történik, egyre nehezebben nevezhető meg intellektuálisan, következésképpen ellenállás sincs. Legfeljebb szkeptikusok vannak. Miközben jó néhány európai állam vezérpártjai az egység szükségességét hirdetik, következetesen devalválják a műveltség, a jogállam és az emberi becsületesség státusát. Jó volt hinni, hogy Kundera a Nyugat nevében beszél, s hogy a műveltség valóban érték. 4. A moderitás uralkodó eszménye a művelődés volt. Pótolta az elmulasztott forradalmakat, segítette a kiközösítettek, az alsó társadalmi rétegek emancipálódását és integrálódását. Legfőbb eszköze lett az előítéletek, kultuszok, mítoszok, vallások, ideológiák, s a nevükben elkövetett tömegmészárlások, embertelenségek, diszkriminációk elleni küzdelemnek. A felvilágosodást követően a művelődés a szekularizált lét fundamentuma lett, és a műveltség mint eszmény mindent átható ideológiává nőtte ki magát. Az ép testben ép lélek antik programját több mint két évezredes késéssel kiteljesítő művelt ember eszményének diadala röpke három évszázadig tartott. A második világháborút követően Adorno jut elsőként arra a következtetésre, hogy a modern mediális társadalom révén kifejlődött kulturális ipar kirabolta az emberi lelket, s a kirabolt lélek minden háztartásba eljutó alakzatai révén felőrlődött a műveltség eszménye, s helyére a félműveltség eszménye tolult. Egy könnyű csajt, a szar, írta le néhány évvel később a század legjelesebb cseh költője, Vladimír Holan. Manapság pedig már nem egyedi az a nézet, hogy a tudásalapú társadalom hívei céltudatosan a művelődés tradicionális értékeivel szemben határozzák meg a tudás ismérveit. Ez a munkavállalói praxisra és átképzési rugalmasságra, a termelékenység fenntartására és a gazdasági versenyképesség garantálására összpontosító neoliberális tudáseszmény tagadja az antik és humanista eszményt, amely az emberi önművelésre és önismeretre, a test és lélek harmóniájára, a tehetség és képesség szimbiózisára, vagyis a személyiségre mint a társadalmi élet öntudatos résztvevőjére koncentrál. A tudásalapú társadalom tömegképzés-koncepciója radikálisan marginalizálja a filozófiát, az etikát, az esztétikát, a művészeteket, sőt, még a testnevelést is. A műveletlenség eszményét praktizálja. Zygmunt Bauman szétfolyó modernitásnak nevezi korunkat. A műveltség mint menekülési útvonal nincs többé. Tragédia? Nem, csak dráma. Nem tudhatni, hogy ez az ellelket- lenített műveltség elegendő lesz-e az európai örökség sötét oldala, a barbarizmus kordában tartásához, s hogy a korlátolt tudás birtokosaként önál- lótlanul, manipuláltan, vagy autonóm személyiségként cse- lekszik-e majd az átlagember. 5. A napjaink európai politikáját és gazdaságát uraló elitek már a félműveltség korszakának gyermekei. Ők azok, akik az intellektuális, elemző beszédet a hatalomkritikai szellem fogyasztóidegenségének ürügyével igyekeznek kiszorítani a médiából. Ők azok, akik konszolidálták a politikai pártok illegális finanszírozását, s a korrupciót általánosan elfogadottá tették, nem törődve azzal, hogy ez a szabadjára engedett őspatkány a legkisebb közösségeket, az emberi létezés legkisebb fészkeit is pillanatok alatt megfertőzi. Praxisuk legitimálja a morálisan illegitimet, és minden immunizáló törekvésnek gátat szab. A Silvio Berlusconi meghirdette Tiszta kezek korrupcióellenes programmá madridi Thyssen-Bomemisza Múzeum életmű-kiállítással tiszteleg a hetvenöt éves Antonio López Carcía előtt. A képen egy látogató a szobrász egyik műve előtt (TASR/AP Photo/Paul White)
