Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)

2011-07-14 / 162. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 14. Vélemény És háttér 7 Megosztja a pártokat a sajtó közelmúltját feltáró keletnémet tanulmány Nem újságírók, a párt szócsövei Brandenburg tartomány parlamentjének a pártál­lami diktatúrából a de­mokráciába való átme­net megvalósulását vizs­gáló szakbizottságában- amelynek hét parlamenti képviselő és hét szakértő a tagja - heves viták zaj­lottak egy tanulmányról. POSTA ÁKOS ISTVÁN A 129 oldalas dokumentum azt vizsgálja, hogy hogyan men­tették át magukat a pártállami médiacsinálók a rendszerváltás utáni sajtó világába. A kor­mánypártiak kritizálják a szö­veget, és szakszerűtlen propa­gandamunkának tartj ák. Az egyik kormánypárt az SPD- a nyugatnémet gyökerű szoci­alista párt - tartományi szerve­zete. A másik pedig a korábban PDS néven futott Die Linke, amely a keletnémet kommunis­ta párt, a SED utódpártja, és az NDK területén alakult tartomá­nyokban rendszerint jobb eredményt is ér el. Tartományi szinten ugyan több helyütt kö­zösen kormányoz a két párt, szövetségi szinten egy esetleges koalíció még mindig tabunak számít. (Hasonló a helyzet Csehországban is.) Az ellenzéki pártok (a CDU, a Zöldek és az FDP) üdvözölték a tanulmányt. Szerintük az eset­leges hiányosságok ellenére is történelmi lépés a témával való foglalkozás, a tartományi par­lament támogatása mellett. A tanulmány ugyanis rávilágít ar­ra, hogy a keletnémet sajtó nemigen nézett az utóbbi húsz évben szembe a múlttal. A ta­nulmány egyik kulcsmondata, hogy a mai napig rengeteg „SED-újságíró” tölt be megha­tározó szerepet a sajtó világá­A keletnémet sajtó nem­igen nézett szembe a múlttal, s nem történ­tek meg a szükséges személycserék sem... ban. A kormánypártoknál ez a mondat számít vörös posztó­nak, szerintük ugyanis a meg­fogalmazás megbélyegző és leegyszerűsítő. A tanulmány szerzője, Ariane Mohi, a parlamenti szakbizott­sági ülésen kifejtette, hogy 1990 után a szerkesztőségek­ben nem történtek meg a szük­séges személycserék. Termé­szetesen nem tartja az összes, a pártállami időkben dolgozó új­ságírót bűnösnek, lecserélen- dőnek. A tanulmányban ugyan­akkor szerepel a következő gondolat, amit sokan a kollektív bűnösség felvetésének tarta­nak: „Szigorúan véve a Lipcsé­ben kiképzett NDK-s szerkesz­tők nem újságírók voltak, ha­nem a Sozialdemokratische Einheitspartei szócsövei, illetve sajtószóvivői.” A tanulmány - amelynek el­készüléséhez a tartományi par­lament is hozzájárult három­ezer euróval - azzal is foglalko­zik, hogy milyen országimázst épített fel a pártállami sajtó, és azt hogyan kommunikálta a la­kosság relé. JEGYZET Váratlan ajándék LAMPL ZSUZSANNA Az ember sok­féle ajándékot kaphat a szüle­tésnapjára. Egyik barát­nőmnek ura és parancsolója hétvégi házat vásárolt. A másikat a munkaadója lepte meg. Az történt, hogy egész­ségben lerobotolt évek után a barátnőm bátorkodott megbetegedni, sőt arra ve­temedett, hogy hagyta ma­gát megoperálni. De ez még nem minden. Szemtelensége odáig fajult, hogy képes volt két hónapig lábadozni! Épp a születésnapján ment vissza dolgozni. A főnök a követke­zőképpen üdvözölte. Na, végre megjött! Míg maga pi­hent, a kolléganője majd megszakadt a sok munkától! Mivel ennyit betegeskedik, elsejétől áttennénk magát egy újonnan induló részleg­re. Mit szól hozzá? Egyéb­ként nem válogathat. Ha be­leegyezik, akkor maradhat, ha nem egyezik bele, akkor meg kell válnunk magától. Szegény nő szóhoz sem ju­tott a döbbenettől, annyira váratlanul érte az igazságta­lan támadás. Hiszen a húsz év alatt, amióta a vállalatnál dolgozik, kétszer volt beteg. Viszont az említett kolléganő gyakran maradt otthon a be­teg kisgyerekeivel, s akkor bizony neki is egyedül kellett állni a sarat. Igaz, ő nem pa­naszkodott. Neki is vannak gyerekei, megértette, hogy az anyának mellettük a he­lye, ha betegek. És azért sem szólt semmit, mert tudta, hogy ideiglenes segítséget úgysem kap, csak a kolléga­nőnek származna kellemet­lensége abból, hogy sokat van otthon a gyerekekkel. Márpedig ezt ő nem akarta, utóvégre nem könnyű egy kisgyerekes nőnek munkát találni. Meg aztán jó kis hely ez. Ő már csak tudja, hiszen ő alakította ki. Évekkel ez­előtt máshonnan helyezték át ide azzal, hogy tegye rendbe, amit az elődje elron­tott. Semmi sem működött, de kicsinyenként sikerült lét­rehoznia egy zökkenőmentes rendszert. Soha senki nem panaszkodott rájuk, a mun­kájával kapcsolatban sosem érte őt elmarasztalás. És most az a bajuk, hogy beteg vagyok, öreg vagyok, és nem beszélek perfekt angolul, sír­ta a negyvenes éveiben járó barátnőm, mert az is kide­rült, hogy egy huszonéves gyermektelen lány kerül a helyére, aki Angliában volt bébiszitter. S azt is megtud­ta, hogy a lány, akinek nincs munkája, attól retteg, mi lesz vele, ha az „öregasszony” a sarkára áll. Mert a teljesít­ménye miatt nem állíthatják félre, csak az egészségi álla­potára hivatkozhatnak, ami azért nem teljesen tiszta ügy, mondta a főnök, de remény­kedni kell, mert ez a nő min­dig tűrt, sosem problémá- zott... Még hozzátesszük az angolt, tessék-lássék, de köz­tünk szólva, arra itt nem iga­zán van szükség, mondta ezt is a főnök a lánynak. Mindezt a lánytól tudta meg, aki végül a helyére került, mert a barátnőm ezúttal sem problémázott. Nem ellen­kezhettem, ha kitesznek, ennyi idősen hol találok munkát, mondta keserűen ő, aki szereti a kihívásokat. Bár a lényegen, hogy diszkrimi­náció történt, semmit sem változtatna, azért másképp érezné most magát, ha a fő­nök akkor azt mondja neki: kolléganő, nagy szükség van magára. Egy részleggel már csodát tett. Most is ezt kéne tenni, s erre maga a legmeg­felelőbb ember! Mit szól hozzá? KOMMENTAR Média - hatalom AAAL1NÁK ISTVÁN Biztosak lehetünk abban, hogy a Murdoch- médiabirodalom brit (bulvár)lapjainak botrá­nyai még nem zárultak le. A kirakatba a közvé­leményt felháborító, a lehallgatásokkal kap­csolatos etikai vétségek, bűncselekmények ke­rülnek, de a háttérben meghúzódó lényeg a po­litika és a média harca lesz. Szakmai berkekben legendákat mesélnek arról, mekkora be­folyással vannak a Murdoch-lapok a brit politikára. A The Sun, a világ legnagyobb bulvárlapja minden parlamenti vá­lasztás előtt közli, mely pártot támogatja - és általában az szokott nyerni. Némi túlzással: az 1992-es választásokat a lap egymaga nyerte meg. A szürke John Major abszolút vesz­tésre állt, amikor a The Sun a voksolás napján közölte az el­lenzéki munkáspárti vezér, Neil Kinock nem túl előnyös ké­pét azzal, ha Kinnock nyerne, az utolsó brit kivándorló oltsa el a lámpát. 1997-ben azt közölte: elég volt a torykból, Tony Blair munkáspárti jelöltet támogatja. Tavaly ennek az ellen­kezőjét tette: megvonta a támogatást a Labourtől, és a tory David Cameron mellett tette le a garast. Ebből is látszik, mennyire nehéz most Cameronnak fellépnie a Murdoch-bi- rodalom ellen, amellyel eddig több mint kiváló kapcsolatai voltak. Ha a honi olvasó minderre a fejét csóválná, ne tegye. Frissít­sük fel emlékezetünket. Ha anno a média (főleg a Markíza) nem sztárolja Mečiarral szemben a Kék Koalíció jellegtelen, sete-suta szóvivőjét, Mikuláš Dzurinda karrierje nem ívelt volna olyan gyorsan fölfelé, nem vált volna olyan hamar a szlovák politika egyik, máig is meghatározó alakjává. A Markíza nélkül a Markíza főnökéből, Pavol Ruskóból sem lett volna miniszter - ő szerencsére perc-emberkének bizo­nyult. Rudolf Schuster volt államfőről ugyanez mondható el. London és Pozsony között az egyik különbség az, hogy a bri­teknél a médiahatás látványosabb. A másik: nincs olyan buta brit politikus, aki rosszban van a médiával. Előbb-utóbb a süllyesztőbe kerül az a politikus, aki letámadja a sajtót. Hol van már Mečiar? Fico még tartja magát. De megtanulhatta: tavaly a média verte őt meg, nem ez a mostani, kormány- koalíciónak nevezett, szerencsétlenül összetapasztott kép­ződmény. Evidens, hogy a brit bulvárlapok aljas módszereket alkal­maztak. Ennek egyik következménye: a britek megpróbálják megrendszabályozni a médiát, etikai kódexszel, talán új tör­vényekkel is. Ami nagyon nehéz dolog, a határok érzéke­nyek. Egy ponton túl már a szó nemes értelmében vett sajtó- szabadság sérül - és vele a demokrácia. Az érem másik olda­la: a bulvár és a nemesség nehezen összeegyeztethető fo­galmak - hát még a gyakorlatban. Abban ugyancsak biztosak lehetünk, hogy a brit példán felbuzdulva másutt is terítékre kerül a média megregulázása. Kelet-Európábán ez amúgy is nagy divat. Orbán „megelőzte korát”. Szlovákiában Mečiar és Fico ügyeskedett e téren, jelenleg éppen nyugalmi állapot van. De meddig? A legközelebbi választásokig? FIGYELŐ Az LMP támogatja a tüntetést Az LMP támogatja a ma­gyarországi közmédiában zajló elbocsátások elleni, tegnap kezdődött tüntetést, és felszólítja a közmédia ve­zetőit: „állítsák le az ész nél­küli leépítéssel kombinált politikai tisztogatásokat, és egy világos műsorkészítési koncepció kialakítása után tegyenek javaslatot a szük­séges dolgozói létszámra”. Karácsony Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese ar­ról tájékoztatta az MTI-t, hogy az LMP egyetért a Köz­médiumok Szakszervezeti Tanácsa által szervezett tün­tetéssel. Közleménye szerint az elbocsátások elfogadha­tatlanok, mert az új közszol­gálati vezetők csak most is­merkednek feladataikkal és a hozzájuk tartozó munka­társakkal. Mivel maguk az intézmények sem rendel­keznek műsortervvel, szak­mai alapon aligha lehet el­dönteni, kik azok, akikre a jövőben nem lesz szükség - olvasható a közleményben. Az LMP felhívja a figyel­met arra, hogy „ennek a dü­hödt akciónak” csak veszte­sei lesznek. „Veszítenek az adófizető nézők, mert a mű­sorkészítés színvonala zu­hanni fog. Veszítenek a közmédia vezetői, mert ev­vel párhuzamosan a nézett­ség is meredeken esni fog. Veszít a magyar demokrácia, mert minőségi és pártatlan közszolgálati tájékoztatás nélkül marad. És végül veszí­teni fog a kormány is; az el­múlt húsz év egyik tanulsága éppen az, hogy a közmédia feletti korlátlan uralom megszerzésére törekvő ka­binetek rendre elbuknak a választásokon” - olvasható az ellenzéki politikus közle­ményében. (MTI)- Bocsánat, uraim, mire ideértem a söreikkel ebben a hőségben, a fele elpárolgott

Next

/
Thumbnails
Contents