Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-13 / 161. szám, szerda
4 Külföld ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 13. www.ujszo.com RÖVIDEN Putyin röhög a markába Berlin. Sokan bírálják Németországban, hogy az illetékes kuratórium Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnöknek ítélte oda a német, illetve az európai egység zászlóvivőinek adományozott, nyolc éve alapított Quadriga-díjat. Szinte minden német párt elítélően nyilatkozott a dologról, orosz emberjogi aktivisták a döntés mögött egyenesen Putyinnak nyújtott kampánytámogatást látnak az év végén esedékes parlamenti választások alkalmából. A német kül- ügy közleményt adott ki, hangsúlyozva, a díjat odaítélő Németország Műhely magánszervezet, amelyben a német kormány semmilyen módon nem vesz részt. A Quadriga-díj eddigi kitüntetettjeinek sorában ott van pl. Mihail Gorbacsov egykori szovjet vezető, Helmut Kohl, a német újraegyesítés kancellárja, Václav Havel volt cseh elnök, Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő és Simon Peresz jelenlegi izraeliállamfő. (MTI) Fenyegetik az USA-t Iszlámábád. Pakisztán kivonhatja csapatait az afganisztáni határ mellől, ha az USA visszatartja a neki szánt katonai segélyek egy részét - mondta tegnap Ahmed Muhtár védelmi miniszter egy tévéinterjúban. Barack Obama kabinetfőnöke vasárnap megerősítette: Washington 800 millió dollárt tart vissza a Pakisztánnak szánt katonai segélyből, mert elégedetlen Iszlámábád szélsőségesek elleni harcával. „Ha a dolgok bonyolulttá válnak, visszahívjuk minden erőnket. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen hosszú ideig tartsunk fenn hadsereget a hegyekben” - érvelt Muhtár. (MTI) Nem mozdul az ENSZ BT Párizs. Tűrhetetlennek nevezte Francois Fiiion francia miniszterelnök az ENSZ BT hallgatását Szíriával kapcsolatban. Párizs meg akarja győzni Oroszországot és Kínát, hogy támogassa a szíriai tömegdemonstrációk erőszakos elfojtását elítélő határozat- tervezetet. Franciaország más európai országokkal együtt letett egy határozatot a BT elé, de semmi sem történt. Alain Juppé francia külügyminiszter ugyanakkor azt mondta, hogy a líbiai és a szíriai helyzet nem hasonlítható össze, s nincs szó katonai fellépésről Szíriával szemben. (MTI) Köze volt a hatalmas ópiumbizniszhez - Sarkozy francia elnöknek sürgős lett a csapatkivonás Lelőtték Karzai elnök féltestvérét ÖSSZEFOGLALÓ Kabul. Lelőtték tegnap Hamid Karzai afgán elnök féltestvérét, Dél-Afganisztán egyik legbefolyásosabb emberét. Ahmed Váli Karzait, a kandahári tartományi tanács elnökét az egyik testőre lőtte le egy AK-47- es gépkarabéllyal, amikor vendégeket fogadott a rezidenciáján. Állítólag az elöljáró olyan hangnemben utasította a testőrt, amelyet az zokon vett, és ezért fogott rá fegyvert. A merénylet elkövetőiként tegnap a tálib lázadók jelentkeztek, szóvivőjük, Juszuf Ah- madi azt mondta, ők bíztak meg egy embert, bizonyos Zardar Ahmadot a merénylet elkövetésével. Ahmed Váli Karzai többször volt merénylet célpontja az elmúlt években. Az amerikai mellett más nyugati kormányok is kérték már Karzai elnököt, mentse föl fivérét minden hivatalos tisztségéből, mert a szóbeszéd szerint jelentős hasznot húz a délafganisztáni földeken megtermelt ópium eladásából. Az érintett politikai támadásnak minősítette ezeket a híreszteléseket, s Karzai sem mentette föl tisztségéből, a testvérét, akit nem egy esetben állítottak be bűnözőként, maffiakapcsolatokkal bíró korrupt hivatalnokként. Franciaország 2012 végéig kivonja Afganisztánban szolgáló erőinek hegyedét, vagyis ezer katonát - jelentette be Nicolas Sarkozy francia elnök, aki tegnap reggel váratlanul az ázsiai országba érkezett. Kijelentette: egyetért Barack Obamával abban, hogy javult az országban a biztonsági helyzet Oszama bin Laden al-Kaida-vezér megölése óta, s jól halad a feladatok átadása az afgán erőknek. Szerinte a helyzet további javulása esetén talán előbbre hozható az összes nyugati harcoló erő 2014 végére tervezett kivonása. (MTI,ú) Ahmed Váli Karzait (TASR/AP-fel vétel' Pánik a pénzpiacokon - bajban a magyar frankhitelesek - rendkívüli csúcsot terveznek Falra hányt brüsszeli borsó Iráni atomprogram NAU: nincs előrelépés Brüsszel/BudapestAnem- zetközi piacokat nem győzte meg az európai pénzügyminiszterek tegnap hajnali közleménye, a pánikhangulat folytatódott. Az olasz és spanyol államadósság finanszírozhatóságát illető kétségek miatt viharos gyorsasággal emelkedett a svájci frank árfolyama: új csúcsot állított fel mind az eu- róval, mind a forinttal szemben. ÖSSZEFOGLALÓ Súlyos csapás Budapestnek, hogy ez a trend a magyarországi frankhiteleseket víz alá nyomja. Egy euróért késő délelőtt már csak 1,15 frankot kellett adni, s egy frankért már 233,5 forintot is elkértek a délelőtti kereskedésben. A 230 forintos lélektani határ átlépése a magyar háztartások jelentős részére komoly pluszterhet ró. Az euróövezeti pénzügyminiszterek hétfőn délután kezdődött, több mint 10 órás tanácskozás után, tegnap hajnalban adtak csak ki közleményt. Előtte az terjedt el, továbbra sem egységes az euróövezeti országok, illetve vezető uniós illetékesek álláspontja abban, hogyan folytassa az EU a súlyos adósságválságban lévő Görögország pénzügyitámogatását. Míg a miniszterek értekeztek, Athénban bejelentették: a görög kormánynak az idei év első felének végére nem sikerült teljesítenie az önmaga által kitűzött hiánycélt. Az első hat hónapban az államháztartás hiánya közel 28 százalékkal nőtt a tavalyi első félévhez képest. Az abszolút számokat tekintve a tavalyi első félévi 10 milliárdról 12,78 milliárd eu- róra nőtt a deficit. A görög kormány idei első félévi célkitűzése 10,37 milliárd eu- rós hiány volt. Hajnalban a pénzügyminiszterek közölték: újabb intézkedésekre készülnek az euróövezeti pénzügyminiszterek annak érdekében, hogy megakadályozzák a görög adósságválság átterjedését a zóna más államaira. A tervezett intézkedések között szerepel az euróövezeti ideiglenes stabilitási mechanizmus rugalmasságának és méretének növelése, a bajba került országoknak szánt hitelek futamidejének meghosszabbítása, valamint a kamatlábak csökkentése is szükség esetén. Az eurózóna pénzügyminisztereinek hétfői (válság) értekezlete után tegnap az EU mind a 27 pénzügyminisztere összeült a válság megvitatására. E tanácskozás előtt londoni pénzügyi elemzők közölték: Görögország törlesztésképtelenné válása és „valószínű kimenekülése az euróövezetből elkerülhetetlennek” tűnik. Most már inkább az a kérdés, hogy a két sokkal nagyobb déli tagállam, Olaszország és Spanyolország benn tud-e maradni a valutaunióban. A tegnapi találkozóról kiszivárgott: soron kívüli uniós állam- és kormányfői találkozóra kerülhet sor a közeljövőben a görög adósságválság miatt. Többen súlyosnak minősítették a helyzetet, és egyesek úgy vélték, fennáll a kockázata annak, hogy a válság más euróövezeti országokra is átterjed. Szakértők szerint tovább folytatódik a „pánik üzemmód” a világ pénzügyi piacain, a vezető részvényindexek egyelőre zuhannak, a menedékdevizákért és biztonságos államkötvényekért pedig egymás sarkát tapossák a befektetők. Minderre az IMF is rátett még egy lapáttal azzal a tegnapi bejelentéssel, miszerint egyelőre nem vesz részt a második görög mentőcsomagról szóló tárgyalásokon. (MTI, ecoline.hu, ú) Bécs. Irán hajlandó szorosabban együttműködni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), de csak azzal a feltétellel, ha az ENSZ-szerv beszünteti az iráni atomprogram vizsgálatát - közölte az iráni külügyminiszter tegnap Bécsben. A NAÜ az ajánlatot elutasította, Michael Spindelegger osztrák külügyminiszter pedig csalódottságának adott hangot Teherán álláspontja miatt. Ali Akbar Szálehi azután nyilatkozott, hogy tárgyalt Amano Jutója NAÜ-főigazga- tóval. A NAÜ szerint Irán nem teljesíti azokat a kötelezettségeit sem, amelyeket februári jelentésében felsorolt. A felek nem egészen négy éve írtak alá megállapodást - egyfajta útitervet - arról, hogy a NAÜ ellenőrei az iráni atomlétesítményekben vizsgálódhatnak, hogy választ kapjanak az atomprogram jellegével és tóterjedtségével összefüggő kérdésekre. (MTI) Csak a szülök, valamint a gyermeket kezelő orvosok tudhattak róla A brit bulvár alvilági módszerei ÖSSZEFOGLALÓ London. Gordon Brown volt brit kormányfő tegnap bevallotta: sírt, amikor a The Sunbulvár- lap 2006-ban felfedte, hogy egyik kisfia, Fraser cisztás fibró- zisban szenved. „Nem tudom elképzelni, hogy egy gyermek betegsége törvényesen nyilvánosságra hozható, hacsak az orvos vagy a család tó nem ad egy közleményt.” A BBC úgy tudja, Rebekah Brooks, a The Sun akkori főszerkesztője -jelenleg Rupert Murdoch sajtómágnás News Corporation nevű globális sajtó- és médiabirodalmának nagy-bri- tanniai érdekeltségét, a News Internationalt vezeti vezérigazgatóként - felhívta Brownt, közölve vele, hogy a szerkesztőség tud kisfia betegségéről, és az információt közzéteszi. A lapban azonban olyan értesülések is szerepeltek, amelyekről elvileg csak Brown és felesége, valamint a gyermeket kezelő orvosok tudhattak. Gordon Brown (TASR/AP) Brown azzal vádolta meg Murdoch lapjait, hogy bűnös eszközökkel, törvénytelenül szereztek róla személyes információkat. „A The Sunday Times a jelek szerint hozzáfért a bankszámlámhoz. Hozzáfértek a dossziéimhoz is, köztük az ingatlandossziékhoz” - mondta a BBC-nek, a lapnak arra a cikkére utalva, amely szerint Brown állítólag áron alul vett lakást. „Igazán megdöbbentő, hogy ez olyan bűnözőkkel való kapcsolatok révén történt (...) akiket a The Sunday Timesnak dolgozó nyomozókbéreltek fel.” Brown 1997 és 2007 között pénzügyminiszter, majd 2010-ig miniszterelnök volt. A The Sunday Times és a The Sun is a News Internationalhez, Murdoch konszernjének brit lapcsoportjához tartozik. Mur- dochnak vasárnap be kellett zárnia legnépszerűbb lapját, a News of the Worldöt egy nagy visszhangot keltő telefonlehallgatási botrány miatt. David Cameron brit kormányfő tegnap ugyancsak a BBC-nek kijelentette: együtt érez elődjével, miután értesült, hogy a The Sun közzétette a Brown fiának egészségi állapotáról szóló híreket. Mint mondta, az ügy „újabb visszataszító betörés a magánéletbe”, ami elfogadhatatlan és szívszorító az érintett család számára. (MTI, ú) DSK ügyvédeinek optimista nyilatkozata Elhúzódik a tárgyalás MTl-HÍR New York. Augusztus elsejére halasztották Dominique Strauss-Kahn volt IMF-vezér New York-i bírósági meghallgatását, eredetilegjúlius 18-án kellett volna megjelennie a New York-i bíróság előtt. Az USA-ban azzal vádolják, hogy egy New York-i szállodában, a Sofitelben május 14-én megkísérelt megerőszakolni egy szobalányt. DSK védőügyvédéi a bírósági meghallgatás új időpontja kapcsán kiadott közleményükben annak a várakozásuknak adtak hangot, hogy augusztus elsején az ügyészség ejti a védencük ellen felhozott vádakat. A halasztást egyébként a védelem és az ügyészségközöslevélbenkérte a bíróságtól, azzal, hogy mindkét félnek több ideje legyen a felkészülésre. Július elsején a manhattani fellebbviteli bíróság óvadék nélkül megszüntette Strauss-Kahn házi őrizetét. A CIA hamis vakcinaprogramja Washington. Hamis oltási programot szervezett az amerikai CIA néhány hónappal ezelőtt abban a pakisztáni városban, ahol gyanúja szerint Oszama bin Laden al-Kaida vezér családjával lakott. A programmal az volt a célja a CIA-nak, hogy feltételezése igazolására megszerezze bin Laden DNS- mintáját - jelentette a The New York Times. Az oltóprogramot irányító orvos néhányszor be tudott jutni az abbotabádi házba, de egyetlenegyszer sem látta a családfőt, és nem tudta megszerezni egyik családtag DNS-mintáját sem. A CIA bin Laden megölésének pillanatáig nem volt száz százalékig biztos abban, hogy ő él a házban. (MTI)