Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-13 / 161. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 13. Vélemény És háttér 5 A nacionalista elitek mögött álló második vonal keményebb, militánsabb és aktuálisabb elődjeinél Az új szélsőjobb késlekedése Miközben Magyarországon a Jobbik megjelenésével alapvetően átalakult a radikális jobboldal képe, Szlovákiában eddig az előzetes elvárások ellenére sem játszódott le a szélsőjobb generációváltása. RAVASZ ÁBEL Ez a kisebbségek szempontjából valószínűleg üdvözlendő esemény: a jelenlegi nacionalista elitek mögött álló második vonal ugyanis - a magyar példához hasonlóan - keményebb, militánsabb és aktuálisabb elődjeinél. Az SNS 2010 júniusában ha szorosan is, de 5% feletti eredményt ért el a parlamenti választásokon, ezzel megúszva a súlyos politikai vereséget, és vélhetően megmentve Ján Slo- ta karrierjét. A szoros választási végeredmény az SNS számára akár egy újabb a Smer által vezetett kormánykoalícióba való bekerülést is jelenthette volna, ez azonban végül meghiúsult. Az így kialakult helyzetben a nemzeti párt ellenzékben arra kényszerül, hogy egyszerre védekezzen a Smer elszívó erejével és a belső kor- rodálással szemben. Az utóbbi tényező egyébként 2014-ben akár a párt végét is jelentheti: Anna Belousovová a pártból való kizárása után új párt alapítását jelentette be, mely egyértelműen az SNS riválisa lehet, és mely már idén szeptemberben bejegyzésre kerülhet, ami elég időt adhat a kampányolásra. Viszonylag csendben van azonban Marián Kodéba és az általa fémjelzett ĽSNS. Bár a párt több esetben romaellenes retorikával, valamint az SNS és a KDH nemzeti elkötelezettségének megkérdőjelezésével próbált reflektorfénybe kerülni, a LSNS támogatottsága és láthatósága meglehetősen alacsony. Miközben az SNS a közvélemény-kutatások szerint jelenleg 4-5 százalék körül mozoghat, Belousovová mintegy két, Kodéba pedig kevesebb mint fél százaléknyi szavazót tudna megmozgatni. A Slota- és Belousovová-féle régi vágású nacionalistáktól Kodebáék elsősorban abban különböznek, hogy a „magyar- kérdéssel” szemben inkább a „romakérdésre” helyezik a hangsúlyt. Természetesen a „régiek” is cigányoznak, és az „újak” is foglalkoznak a magyarokkal, az arányokban és a retorikában azonban jelentős különbség is van. Némi cinizmussal arra is gondolhatnánk, hogy a Híd kormányzati jelenléte mellett Orbán Viktornak és a Fidesz politikájának is nagy szerepe van abban, hogy Slota egyelőre maga mögött tudja tartani a nála is radikálisabbakat. Orbán erőteljes, szimbolikus elemekben gazdag nemzetpolitikája hálás terep az SNS számára, folyamatos jelenlétet biztosítva a médiában a pártnak. A romatéma ugyan egyre nagyobb súllyal jelenik meg a közbeszédben (ami Kotlebának kedvez), de egyúttal a magyarkérdés sem fakul, ami elodázza a generációváltás lehetőségét. A végeredmény persze ennek ellenére is bizonyos: a növekvő létszámú cigányság integrációjának kérdése előbb-utóbb Szlovákiában is a radikális jobboldali politika legfontosabb szervező tényezőjévé válik, mint Magyarországon. A kifelé erőt mutató orbáni Magyarország árnyékában azonban ez a folyamat sokkal lassabb is lehet, mint azt az SNS népszerűségének megcsappanása kapcsán korábban gondolni lehetett. A szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője- Tudom, hogy a Párizst nem így írják, tanár úr, de én évente háromszor töltök ott egy hetet, míg magának egy hét Kovácspatakra se futja (PeterGossányi karikatúrája) JEGYZET Ebédjeggyel etetnek VERES ISTVÁN Igor Matovič- nak sok mindenben nincs igaza, egy dologban viszont igen: az ebédutalványok feleslegesek. Értékük nem egyenlő a megfelelő mennyiségű pénz értékével, ugyanis csak bizonyos helyeken költ- hetjük őket el, bizonyos árucikkekre. Ez pedig nyűg, ahogy nyűg a pénztárosoknak is, hogy külön számolniuk kell, nem kerül-e az ebédjeggyel kifizetett tételek közé alkohol vagy esedeg egy fogkrém. Más dolog, hogy ebből csak bizonyos üzletláncok csinálnak gondot, vannak olyanok, ahol cigarettáért is elfogadják az utalványt. Meglehetősen röhejes az az érv is, hogy ebédjegyek híján az emberek felhagynak a táplálkozással, de legalábbis kevesebbet költenek majd ételre. Az egészséges táplálkozásnak viszont semmi köze az ebédjegyekhez. Attól, mert valald többet eszik, még nem biztos, hogy egészségesebb, ahogy az elhízott emberek sem azok. Az ebédjegyek éppen hogy akadályoznak minket abban, hogy körültekintően választhassuk ki a fogyasztásra kerülő élelmiszereket. Vegyünk egy példát: lakóhelyem közelében vagy egyjó hentes, ahol mindig friss a hús, nem messze pedig egy kis piac, ahol szintén nem kell találgatni, vajon Hollandiából vagy Portugáliából behozott paprikát árulnak-e, vagy hazait. Ebédjegyekkel ilyen helyeken fizetni nemigen lehet, ha lehet is, nem szívesen adnak vissza, és ha mondjuk csak egy kiló krumplit akarok venni, akkor ez gond. Felesleges bonyodalmak. A hiper- marketbe viszont a széles kínálat miatt úgyis mindenki bemegy, de éppen a zöldség- és húsfelhozatal az, aminek minősége ott kiszámíthatatlan. A nagy üzletláncok üzemeltetőinek valószínűleg hasznot hajtanak az ebédjegyek, az ember, ha már ott van, megvesz minden szükségeset egyszerre, aztán jó érzéssel távozik, mondván, nem kellett külön keresgélni. így lehetséges az, hogy ezek az üzletláncok olyan minőségű árut is képesek eladni, amit a piacokon ki sem mernének tenni, nem lenne ugyanis képük hozzá, de ha lenne is, a szomszéd árus valószínűleg jól kiröhögné őket. Az új munkatörvénykönyvtől tehát joggal elvárhatjuk, hogy biztosítson választási lehetőséget az embereknek: aki az ebédjegyeket kéri, annak azt adjon a munkáltató, aki pedig a pénzt, annak fizessék ló. Ne már hogy központilag határozzák meg, mire költhetjük saját pénzünket! KOMMENTAR Erőre derű SZOMBATHY PÁL Nyári szünetet tart a magyarországi hatalom, szinte mindent gyökeresen felforgató, átalakító tevékenységét készülhet kissé kipihenni. Mi olvasható ki a látottakból, milyen folytatás vehető ki, mi a teendő hatalmon kívül? Indulatból kár válaszolni, arra ott van a sértett és hangos Fidesz-gyűlölő értelmiség, amely még mindig abban a hitben él, hogy elég mindenre egy panaszlevél, amelyet Brüsszelbe vagy Washingtonba kell címezni. Némely aggodalmak érthetőek, ám kár a postára járni: az érveket honi terepeken érdemes felsorakoztatni. Hazai közönségnek. Erre megtaníthatott a rendszerváltás óta eltelt húsz év, főleg kétharmados kimenetele. Érdemes lenne úgy tekinteni az ellenfélre, hogy az nem aljasságból, fertelmes gazemberségből akar valamit: esetleg elképzelése van, félelmei vannak, bizalmatlan. Az eddigiek kudarcából indul ki, gyorsan szeretne változást elérni húsz év tötyögés után. Ha ezt elismeri az ellenfél, onnantól jöhet, hogy rossz a diagnózis, nem a közjót szolgálják a javaslatok, másként kellene. A higgadtság hiányzik Magyarországból, rendszerszerűen, habitusában. Egy példa. Az új egykulcsos adórendszer felettébb igazságtalan a szegényebb rétegekkel. Minden törekvés a munkaerő könnyű, rugalmas elbocsátása-felvétele felé mutat. A kormányzat a gazdaság beindítását akarja. Gyors siker reményében, hogy történjen már valami. Vitatható ez az út? A rövid távú eredményakarás két évtized kacskaringói után? Meglehetősen, de nem gonoszsága, inkább rövidlátása okán. Elkészült a választójogi reform, amely egyszerűbbé tenné a nagy, tömegvonzó pártok győzelmét. Önmagában ez lehetségesjó irány, mégsem feltétlenül, ha mellétesszük a kormányzaton kívüli hatalmi ágak, bármiféle erőcentrumok szisztematikus letörését, gyöngítését, háttérbe szorítását. Ez a hatalom gyorsan, erősen szeretne nagyon másképpen cselekedni. Részben érthetően, részleteiben sokszor vitathatóan teszi ezt. Aki ellenpólust kíván képezni, nem másolhatja az orbánizmus módszertárát. Mondhatnánk, hogy erőből ért az erő nyelvét beszélő, de mégse. Az emberek elégedetlenségéből erőt nyerőket ésszel, nyugodt hozzáállással kell megtisztelni. Nem csak miattuk - magunk miatt is, legyünk szemlélődő polgárok vagy hevesebb ellenzékiek. Több a tábor, egy a hajó - véssük észbe, ha nem akarjuk magunkat a történelem ismétlésére ítéltetni újra meg újra. A szerző magyarországi publicista TALLÓZÓ SZ A magyar közmédiában zajló elbocsátásokról közöl elemzést a Süddeutsche Zeitung (SZ). A liberális német napilap tudósítója, Michael Frank azt írja: „Az otthoni akadékoskodókra ma a kólónál rosszabb yár” -, rámutatva, hogy az MTVA „ezer alkalmazottját” bocsátja el, többségükben újságírókat. Frank szerint az első körben elbocsátásra kerülő szerkesztők, szerzők és műsorvezetők között feddhetetlen hírnevű, díjazott újságírók vannak. Olyanok, akik semmilyen pártvonalhoz, világnézethez nem köthetők, akik ideológiailag nyitottak, és egy semleges tudósítói munka gerincét kellene alkotniuk. „Fél Európa hiába háborodik fel az új magyar média- törvény totalitárius vonásai miatt” - állítja Frank, megjegyezve, hogy beigazolódnak azok a jövendölések, melyek szerint Orbán és a magyar jobboldali nemzeti többség az uniós elnökség befejezése után ténylegesen hozzákezd ahhoz, hogy a köztársaságot a Fidesz igényei alapján alakítsa át. A média szervezeti átépítése már teljes mértékben a kezében van, s „egy gigantikus központi szerkesztőség igazgatja mind a négy televízió- és hét rádióállomás, valamint az ugyancsak közszolgálati hírügynökség munkáját”. Frank szerint életbe léptek a nyomtatott sajtó és az internet engedetlen szerkesztőségeire vonatkozó büntető rendelkezések, és egy ombudsman - akit cenzornak tartanak - a bloggereket is felügyeli, A tudósító szerint a főként liberális és baloldali hangoknak teret adó Klub Rádiót, az egyik „utolsó, politikailag nagy hatóerejű” adót hirtelen vég fenyegeti. A cikkíró utal arra, mostantól „Orbán emberei” nevezhetik ki a bírókat is, s „a megvádoltak jogait korlátozzák”. A tudósító szerint a magyarországi választási törvény erőteljesen részesíti előnyben a parlamenti többséget. Ezt a törvényt tovább kívánják erősíteni - írja Frank, úgy vélve, hogy Orbán sikerrel dolgozik azon jövendölésének megvalósításán, amely szerint reformjai „legkevesebb 25 év Fidesz-forradalmat jelentenek majd”. (MTI)
