Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-13 / 161. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 13. Gazdaság és fogyasztók 3 A földművelésügyi tárca államtitkára szerint is mostohán bánt az állam az állattenyésztőkkel Nehéz helyzetben a hazai gazdák Csicsai Gábor: Mindent megtettünk azért, hogy a támogatások korábban jussanak el a termelőkhöz (Képarch.) Az idei adóbevételek eddig terv szerint alakulnak Kevesebbet tankolunk Pozsony. Aki figyelemmel kíséri a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban történteket, tudhatja, hogy ezekazokaz ágazatok, amelyek szinte folyamatos válsággal küzdenek. Az ágazat helyzetéről és arról, mit tesz a gondok orvoslásáért a szaktárca, a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium államtitkárával, Csicsai Gáborral beszélgettünk. MOLNÁR IVÁN Az elmúlt időszakban a legtöbb panasz az állattenyésztők részéről érkezett, szinte nem volt olyan hét, hogy valamelyik ágazati szakmai szervezet ne tartott volna sajtótájékoztatót a saját ágazatában tapasztalható áldadan helyzetről. Valóban ilyen súlyos lenne a helyzet? Az állattenyésztés a mező- gazdaság nehezebbik ágazata. A növénytermesztéshez viszonyítva jóval nagyobb anyagi terhekkel jár. Talán pont ezért kerültek az elmúlt két évtized alatt az állattenyésztéssel foglalkozó gazdák a perifériára, elérve mára a kritikus mélypontot. Úgy látom, hogy a közeljövőben fog eldőlni, lesz-e állattenyésztés Szlovákiában vagy teljes mértékben behozatalra szorulunk. Tény, hogy az állam részéről mostoha bánásmódban részesült ez az ágazat, a közvetlen - a nagy állategységre szóló - támogatásnak csak egy részét kapták meg, és az úgynevezett „piros” gázolaj elvesztése is főleg az állattenyésztőket sújtotta. Mit tett a minisztérium a helyzet javítása érdekében? Szlovákiában sosem létezett egy átfogó agrárkoncepció. Emiatt jelentős mértékben lemaradunk a nyugati-európai gazdáktól. Főként a technológia terén nagy a hátrányunk, pedig e tekintetben nagyon sok pénzt lehetne megtakarítani. Épp ezért a tárca legfontosabb feladata egy hosszú távú, gazdaságilag fenntartható, minél szélesebb konszenzuson alapuló agrárstratégia kidolgozása, illetve annak mielőbbi életbe léptetése. A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Ugyanez érvényes a hazai gazdák megsegítésével kapcsolatban is. Sajnos úgy néz ki, hogy idén már nem igazán tudunk változtatni a helyzeten, a költségvetés lezárult, és már nem változtatható. Egy kis szerencsével viszont egy jó, közepesen erős gabonatermés várható, ami remélhetőleg az állattenyésztők költségeit csak csökkenti majd, és nem veszi el a kedvüket hivatásuk folytatásától. Ezzel párhuzamosan tárcánk a jövő évi költségvetés kidolgozása során igyekszik a lehető legnagyobb pénzcsomagot kiharcolni a gazdák jogos igényeikielégítésére. A statisztikai hivatal nemrég kiadott előrejelzése szerint idén jóval nagyobb gabonatermésre számíthatunk a tavalyihoz képest. Milyen lesz az idei termés az önök becslése szerint? A tavalyi év katasztrofális volt, hiszen legalább 50-60 százalékos kiesés sújtotta az agrári- umot egy átlagos évhez viszonyítva. Ehhez képest idén valóban 30-40 százalékkal nagyobb termésre számíthatunk. Ennek köszönhetően a gabonaárak is csökkenhetnek, hiszen a 220-250 eurós tonnánkénti ár abszurdnak tekinthető. A jobb termést a fogyasztók a pénztárcájukon is megérzik? Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy az őstermelők árai minimális mértékben hatnak a fogyasztói árakra. Ez utóbbiakat inkább az energiaárak, az adók és az üzletek árpolitikája alakították. Erre a legjobb példát az elmúlt két év szolgáltatja, hiszen a gabona tonnánkénti ára 2009-ben még csak 90 euró volt, tavaly pedig a már említett 220-250 euró, vagyis a gabonaárak éves viszonylatban 150-200 százalékkal nőttek, míg az élelmiszerek fogyasztói ára csak idén kezdett el nőni mintegy 8-10 százalékkal. így nem lehet pontosan felbecsülni, hogy az árak hogyan alakulnak majd, a jobb termés azonban mindenképp egyfajta stabüitást hoz a piacra, aminek köszönhetően a fogyasztói árak nagyobb növekedésére nem kell számítanunk. A sikeres mezőgazdasághoz elengedhetetlen a sikeres élelmiszeripar. Az elmúlt időszakban ez az ágazat sem a sikereiről ismert, hiszen a hazai piacot elárasztják a külföldi termékek, az üzletláncok pedig a legrafináltabb trükköket használják a hazai gyártók ellehetetlenítésére. Mit tesz a minisztériumuk annak érdekében, hogy a hazai gyártók termékei könnyebben eljussanak a fogyasztókhoz? Elsősorban a fogyasztóknak kellene tudatosítaniuk, hogy a hazai termékek vásárlásával az itthoni gyártókat támogatják, amivel hozzájárulhatnak a munkanélküliség csökkentéséhez és az ország gazdasági helyzetének a javításához, amiből ók is profitálhatnak. Ebben a minisztérium is a fogyasztók segítségére lehet úgy, hogy bevezet olyan minőségi védjegyeket, amelyeknek köszönhetően jobban felismerhetők a hazai minőségi termékek. Szeretnénk eljutni egy olyan szintre, hogy legyen egy standard védjegy, amely biztonságot jelentene a fogyasztóknak, hogy garantáltan hazai terméket vásárolnak. Itt az ideje annak is, hogy elindítsunk egy kampányt, amelynek a segítségével meggyőzhetnénk a lakosságot, a hazai termékek vásárlása az ő érdekeiket is szolgálja. Egyéves a kormány, az elmúlt hetekben így sorra jelentek meg az egyes minisztériumokról szóló értékelések. Ön mit tart tárcája eddigi legnagyobb sikerének? Talán így foglalnám össze: elkezdtünk egy más politikát, ahol nagy hangsúlyt fektetünk az átláthatóságra. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy a támogatások korábban jussanak el a termelőkhöz. Vagyis kis lépésekkel, de megyünk előre. Rendet teremtettünk az előző vezetés által kiváltott káoszban, és végre sikerült elindítani egy működő rendszert. Van esedeg olyan téma, amit a szívügyének tekint, és az elkövetkező időszakban szeretné megvalósítani? Az európai, de azt hiszem, hogy a szlovák mezőgazdaság számára még inkább az egyik legnagyobb problémát az ágazatban vállalkozók elöregedése jelenti. Magyarul, egyre kevesebb a fiatal gazda. Pár éven belül így eljuthatunk oda, hogy lesz termelőeszközünk, földünk, de nem fogjuk tudni hatékonyan kihasználni őket. Hogy ezt elkerüljük, növelnünk kell az ágazat attraktivitását. Meggyőződésem, hogy csak így tudjuk bebiztosítani a vidéki lakosság foglalkoztatottságát. Ebben a viszonylatban kulcs- fontosságú szerepe van a fiatal gazdáknak, akiknek a legnagyobb problémát a tőkehiány jelenti. Ezért szeretnénk megkönnyíteni a fiatal gazdák hitelekhez való jutását. Egy olyan rendszer életbeléptetését tervezzük, amelyben az állam garanciát vállalna a fiatal gazdák által benyújtott életképes projektekre. Szeretnénk elérni, hogy a következő állami költségvetésbe már ezen célkitűzés anyagi vetülete is bekerüljön. A Radičová-kormány egyik legfontosabb célkitűzése a korrupció elleni harc volt, az elmúlt egy évben többször is bebizonyosodott azonban, hogy ennek a céljának nem mindig képes megfelelni. Mit tettek a földművelésügyi tárcánál annak érdekében, hogy ne vádolhassák önöket korrupcióval, esedeg azzal, hogy az egyes posztokat baráti alapon osztották el egymás között? A pályáztatási rendszer központilag adott, amit mi szigorúan betartunk. Személy szerint azt tartom, hogy bármilyen poszt betöltésénél legyen az állami vagy magánszféra, a legfontosabb szempont a szakmai illetve személyes rátermettség. Nem tartom helyesnek, ha valakit neme, kora, bőrszíne miatt diszkriminálnak, de akkor sem tartom ezt elfogadhatónak, ha az illető valakinek a rokona vagy ismerőse. Emiatt ugyanis jó képességű emberek kallódtak el feleslegesen. Más történet persze, ha tényleg csak pártvonalon vagy személyes ismeretség révén lehetne pozícióhoz jutni. Azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatom: a mi pártunkban ezt sikeresen próbáljuk elkerülni. Épp önnel kapcsolatban szokták azonban felhozni a példát, hogy míg ön a földművelésügyi tárca államtitkára, a felesége a tárca hatáskörébe tartozó Állami Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet dunaszerdahelyi kirendeltségének a vezetője. Tényekkel válaszolok. Feleségem az állatorvosi egyetem elvégzése óta, több mint tíz éve dolgozott tanácsosként az említett intézménynél. Időközben megszerezte az első és második szakmai minősítő fokozatot - szakorvosi képesítés vizsgával. Az említett posztra pályázatot írtak ki, amelyen sikeresen szerepelt. Ez a valós helyzet. A feleségemnek tehát semmiféle hátszélre nem volt szüksége. ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az erre az évre tervezett 18,174 milliárd eurós adó- és járulékbevétel tartható, főleg azért, mert az ismét érezhető gazdasági fellendülés mintegy 200 millió euróval javítja az egyenleget - mondta tegnap Ján Tóth, a pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) első embere. „Nő a foglalkoztatottság is, bár ennek pozitív hatása egyelőre érdemben nem mérhető. Ha az irányzat változatlan marad, akkor az a belső fogyasztást is magával húzza, ami növeli az áfabevételt” - mondta Tóth. Viszont látványosan, 7-9%-kal visszaesett a benzinfogyasztás, ami a jövedéki adó tetemes kiesésével járt. A takarékosságot folytatni kell, jövőre további 200 millió eurót szükséges megtakarítani ahhoz, hogy a 2012-es hiánycél tartható legyen, (só) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Júniusban lassult a hazai infláció Pozsony. Az elmúlt hónapban idén először, csökkent a fogyasztói árak növekedési üteme - derül ki a statisztikai hivatal tegnapi elemzéséből. Míg májusban 4%-kal nőttek az árak az egy évvel korábbiakhoz képest, júniusra 3,9%-ra enyhült az infláció. Az idei év első felében 3,6%-kal nőttek az árak, az élelmiszerekhez júniusban 7,1%-kal drágábban juthattunk hozzá, mint egy évvel korábban. Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője szerint az infláció elmúlt havi enyhülése főleg annak köszönhető, hogy a szezonjellegű élelmiszerek, így például a zöldségfélék drágulása visszafogottabb volt. Mindez nem jelenti azt, hogy az áremelések idén már elérték a csúcspontot, Koršňák szerint augusztusban újra nagyobb drágulásra számíthatunk, az éves infláció, a tavalyi 1%-ot követően idén elérheti a 4,7%-ot. Csehországban 2010 júniusához képest 1,8%-kal, Magyarországon pedig 3,5%-kal emelkedtek az árak. (SITA) Számítógépek az adóhivatalnak Pozsony. A Központi Adó- igazgatóság az adó- és vámhatóság reformjára hivatkozva - aminek a lényege, hogy összevonják az adó- és vámhivatalokat, az állam szerint jelentős megtakarítást érve el - több millió euró értékű számítástechnikai és kommunikációs berendezés vásárlását tervezi. A Közbeszerzési Közlönyben megjelent értesítés szerint a kiadások áfa nélkül 1-10 millió euró között mozoghatnak. A cégek augusztus 17-ig jelezhetik részvételi szándékukat a pályázaton. (SITA) 250 új állás Gömörben Rimaszombat. Az osztrák Gallai und Wolff társaság 10 millió euró ráfordítással Kle- nóc községben (Rimaszombati járás) gyárat alapít, 253 új munkahelyet teremtve ezzel - tudta meg az aktu- alne.sk hírportál. A hídelemeket előállító cég építése már idén elkezdődhet, a termékek döntő többségét exportra szánják. (aktualne) 4 millió tonnás búzatermés Budapest. Úgy tűnik a Magyarországon betakarított búza mennyisége 4 millió tonna, vagy afelett lehet az aratás végén - mondta Vancsura József, a Gabona- termesztők Országos Szövetségének elnöke. Tavaly 3,76 millió tonna búza termett Magyarországon, 20%-kal kevesebb az előző öt év 4,7 millió tonnás átíagtermésé- nél. Az eddig kedvező időjárásnak köszönhetően a búza minősége általában jó. A termés hektáronként 4-7 tonna között mozog, (vn) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,8826 Lengyel zloty 4,0315 Cseh korona 24,248 Magyar forint 267,90 Horvát kuna 7,4450 Román lej 4,2828 Japán jen 111,35 Svájci frank 1,1650 Kanadai dollár 1,3584 USA-dollár 1,3975 VÉTEL ELADÁS Bank dollár 1 cseh korona forint Volks bankOTP Bank 1,45-1,36 24,86-23,46 273,90-258,14 Postabank 1,45-1,35 25,01-23,31Szí. Takarékpénztár 1,45-1,36 24,82-23,44 278,46-254,48 Tatra banka 1,44-1,37 24,80-23,55 276,15-255,17 Dexia banka 1,44-1,37 24,81-23,55 273,06-259,22 Általános Hitelbank 1,44-1,36 24,87-23,49 278,79-254,77 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA)