Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-09 / 158. szám, szombat
10 Szalon ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 9. www.ujszo.com SZALON-GYUJTEMENYEK Könyvismertetők és kritikák a világhálón Super 8. Színes, magyarul beszélő amerikai sci-fi, 108 perc, 2011. Rendező, forgatókönyvíró: J. J. Abrams, zeneszerző: Michael Giacchino, operatőr: Larry Fong, vágó: Maryann Brandon, Mary Jo Markey. A képen: Zack Mills (balra) és Kyle Chandler FILM A SZALONBAN Film a filmben A Mester és Margarita yokkoa értékelés: 2 csillag az 5-ből Ezt a könyvet ma fejeztem be... Nagyon-nagyon nem tetszett. Volt egy rész (talán a második harmad) ameddig tetszett, nagy várakozással olvastam, de nekem valahogy nagyon nem állt össze. A stílus is idegen számomra, giccses, túláradó, ízetlen. De hát ízlések és pofonok. Bovaryné Lilla értékelés: 4 csillag Régóta el szerettem volna olvasni ezt a Flaubert művet, mivel egy-két olyan filmben, amiket nagyon szeretek, tettek róla említést. Maga a regény realista regény, ami nem a kedvenc műfajom, mégis olvasmányosnak mondható a mű, mert peregnek benne az események. Azoknak ajánlom, akik szeretnék a legtöbb alapműnek ítélt irodalmi alkotást elolvasni, ugyanis Flaubert műve annak mondható. Aki nem szereti a leíró részeket, vagy nem szeretné olvasni egy elkényeztetett, örökké elégedetlen, nagyra vágyó nő lelki vívódásait (hogyan csalja meg a férjét, hogyan szabaduljon a fásultságból), annak ezt a művet nem ajánlom. A vége számomra elég lehangoló, legalább a nő kislányának, Bettiinek adhatott volna némi feloldást, reményt a boldogságra az író, ha már szerencsétlent az anyja sohasem tudta szeretni... Rákosztály kagy értékelés: 5 csillag Annyira szerettem volna egy hozsannázó cikket írni Alek- szandr Szolzsenyicin Rákosztály című regényéről. De nem lehet. Ha nem olvastam volna az Iván Gyenyiszovics egy napját, akkor lehet, hogy nem lennék ennyire csalódott. Egy ilyen kiváló (nem mellesleg Nobel-dí- jat érő) elbeszélés után azt vártam, hogy megismétlődik varázs csak nagyobb méretben 150 helyett 580 oldalon. Nem így történt. Zseniális választásnak tűnt a helyszínválasztás - az olvasás megkezdése előtt. Egy kazahsztáni (?) kórház onkológiai osztályán játszódik a regény, két évvel Sztálin halála után, főhősei a betegek, az ápolók, és az orvosok. Ahogy az Ivány Gyenyiszovics-ban, itt is megrendítő történeteket olvashatunk nevetséges indokokkal lágerbe zárt, majd később örökre száműzött, vagyis tönkretett emberekről, olyanokról, de ezúttal szélesebb a tabló, betekintést nyerünk olyanok életébe, akik csak „simán” rákosok, egy Ruszanov nevű beteg személyében megismerhetjük a hatalom napszámosát, akinek a munkaköri kötelessége rettegésben tartani a dolgozókat. Megérkezik a beteg a kórházba, természetesen nem hajlandó tudomásul venni az állapotának súlyosságát, és 1955- ben a Szovjetunióban az orvosi etikába nem tartozott bele az informálás, a beteg felnőtt számba vevése, megkapja a pizsamáját, és máris ott van tizedmagával egy levegőtlen kórteremben, kiszolgáltatva az orvosoknak és az ápolóknak. Tulajdonképpen minden megvan ebben a regényben, amire egy regényhez szükség van, az olvasottak mégsem állnak össze bennem valami egységes, egy irányba mutató szellemi termékké. Szépen sorban megismerjük a kórterem lakóinak, na meg az orvosok és az ápolók háttértörténeteit, ezek a történetek aztán a jelenben hol metszik egymást hol nem, de igazi feszültséget nem tudtak kelteni bennem. A vége felé az az érzésem támadt, hogy mintha az író is így látta volna, és ezért beleszőtt egy diszkrét szerelmi háromszög sztorit is a cselekménybe. Ez után a pár negatív bekezdés után nagyon ciki, ha arra buzdítok mindenkit, hogy feltétlenül olvassa el ezt a regényt? Mindegy, mert valóban ezt szeretném tenni. Izgalmasabbnál izgalmasabb leíró, elemző részek, dialógusok, filozófiai eszmefuttatások, viták váltják egymást a regényben. Miközben lenyűgöz az író páratlan jellemábrázolási tehetsége, lényeglátása, úgy ismerjük meg az orosz történelem tragikus szakaszának és az emberi lélek mélységeit, mintha magunk is részesei, szenvedő alanyai lettünk volna az eseményeknek. A kis herceg Moncsi értékelés: 4 csillag A lányom a nyáron olvasta, mint kötelező. Részlet az olvasónaplójából: „Az író a könyvet egy felnőttnek, Léon Werthnek ajánlotta. Ó az író legjobb barátja. Antoine de Saint-Exupéry mesél a regényben. Ő, mint pilóta meséli el a kis herceg történetét, aki talán ő maga volt. Az író gyerekkorában biciklivel akart repülni, később tengerész szeretett volna lenni. Aztán mégis pilóta lett és híres író. Végül a repülőjével a tengerbe veszett. A kis herceg az egyedüli, aki megérti az írót, vagyis a pilótát. Tudja, mit ábrázolnak a képei. Úgy gondolom, ez a barátságuk kezdete. A kis herceg a B- 615-ös bolygóról érkezett. Az egész földjét megfertőzték a majomkenyérfa-magvak. Mivel a bolygó alig nagyobb egy háznál, akár szét is robbanhat! így naponta kigyomlálja. Aztán elkezd nőni egy rózsa, akinek egyre több kérése van. De a kérések mögött nem érezte a virág szeretetét. Erről szól a könyv. A kedvenc szereplőm a kis herceg és a róka.” A Tűz Leányai szbarbi30 értékelés: 5 csillag Nekem nagyon tetszett ez a könyv, nálam a letehetetlen kategóriába tartozik. Minden megvolt benne, izgalom, történelmibeütés, szerelmiszál. Csak ajánlani tudom azoknak, akiket vonz ez a világ. (Barbara Erskine könyve - a szerk. megj.) A gyűjtés helye: http://www. konyvkolonia. hu/kritika VIDA GERGELY A „mű a műben” poétikai megoldást nem a szórakoztatóipar találta ki, de annál többször találkozhatunk vele termékeiben. Igaz, sok esetben csak puszta díszítésként, üres technikai játékként funkcionál, eltekintve olyan filmes mesterek munkáitól, mint Tarantino (Kill Billc. filmjében), Michael Mann (Közellenségek), Tim Burton (Charlie és a csokigyár) és mások. De a sorba új filmjével teljesen megérdemelten illeszkedik J. J. Abrams is. Különben is, a Super 8 esetében olyan alkotásról van szó, mely minden tekintetben komolyan veszi nézőjét. Miközben finoman elmozdítja a ka- tasztrófa-sci-fi erős műfaji kötöttségeit, addig hús-vér karaktereket bír teremteni, akikért tényleg érdemes izgulni. Abrams már korábbi filmjeiben is bizonyította, hogy a filmnyelvi eszközöket képes kreatívan használni, mondjuk, a hatás és a dramaturgia szolgálatába állítani. Gondoljunk csak a Mission: Impossible3. elsőjeleneté- nek „flesh forward”-jára (jövőbeli, még meg nem történt események előrevetítése), amelyben a Tom Cruise által alakított ügynök feleségét a szeme láttára lövik főbe. A film további menete ennek előzményeit meséli el, de az a tudat, hogy a tragédia elkerülhetetlen, drámai többletet kölcsönöz a történetnek. Aztán minderről kiderül, hogy elterelés... Ehhez hasonló megoldást láthatunk a Super 8-ban is, csak itt a műfaji elváráskészlet szintjén végrehajtva. Gyerekek csoportja zombi- filmet forgat, s az egyik éjszaka tanúi lesznek egy vonatbalesetnek, ők is alig ússzák meg, sőt, a super 8-as kamerájuk véletlenül rögzíti a vonat roncsai közül elmenekülő idegent. Aztán a kisvárosban kezdetét veszik a fura történések: vannak itt eltűnő villanykábelek, háztartási gépek és emberek (másmás okból, természetesen), megvaduló kutyák, értetlenkedő sheriff (naná, hogy kinyiffan), hidegháborús paranoia és halál (nem túl sok). J. J. Abrams rendező mindezt lassú tempóban vezeti fel, de képileg is remekül visszahozza a '70-es évek Amerikáját, legalábbis azt, amelyet az olyan nagy elődök munkáiból vélünk ismerni, mint Steven Spielberg. Az E. T. -Aföldönkívüli a rögtön adódó párhuzam, de ami a film idegenértelmezését s az említett komótos dramaturgiát illeti, elsősorban a Harmadik típusú találkozásokra kell gondolnunk. Ugyanis a Super 8 eljátszik azzal a lehetőséggel - vigyázat, spoüer következik hogy inváziós sci-fi(-horror)t nézünk, s ezt a várakozást a film utolsó negyedéig sikerül is fenntartani. Aztán kiderül, hogy a lény vérengzése az emberi önzés, empátiahiány és a beteges gyanakvás következménye, tehát a monstrum így nem is az említett Spielberg- film végjátékában felállított képlethez igazodik, hanem inkább a zseniális District 9 gettóban tengődő kirekesztett- jeinek/idegenjeinek világához (a szubjektív kamera ebben a filmben is alapvető szerepet kap). Bár rovarszerű felépítésével erősen idézi az '50-es, '60-as évek B-filmes hagyományát is, és az ezt előhívó hideg- háborús amerikai miliőt. Ahogy arra fentebb utaltam, a filmbéli film/kamera sem üres önreflexiókra ad alkalmat csupán: a képrögzítés több jelentéssel is telítődik. A történet keretét adó zombifilmforgatás (super 8-fesztiválra készül a mű) alkalmat ad fikció és valóság korántsem problémátlan voltának tematizálására, ami persze minden történetszálon tökéletesen igazolódik. Gondoljunk csak arra, hogy maga a forgatás az, ami a gyerekeket olyan események láncolatába sodoija, amely különben nem képezi az elfogadott realitás részét. Filmjükhöz kapórajönnek a tervezhetetlen események, a gyerek-rendező ezeket hívja produkciós értéknek, ami itt lényegében a fikció behatolását jelenti a valóságba. A terminus persze (mozi)nézői alakzat is, hiszen a filmmel (és a művészettel) való találkozás is olyan hozzáadott érték, amely más színben tünteti fel a néző valóságát. A kamera az emlékezés médiumaként is szerepel, hiszen az édesanyját elveszített főhősünk gyászmunkáját és szerelmének kibontakozását segíti elő. Ezt láthatjuk a film egyik legszebb, legemlékezetesebb jelenetében is: a szerelmesek a pergő, világító vetítőgép és a vászon közt nyílnak meg egymásnak először, miközben anyát és fiát megörökítő felvételeket néznek. Mindezt hol a vetítőgép, hol a vászon perspektívájából látjuk, a zsánerfilmek- nél szokatlan módon hosszú, statikus kamerás beállításokkal elmesélve. Aztán a kamera az eltitkolt, bűnös dolgok leleple- zője is, ami nem utolsósorban a jelenkori néző nosztalgiáját hívja elő a hatalom és a társadalmi nyilvánosság kapcsolatának tekintetében: egy olyan korszak iránt tehát, melyben még pislákolt némi esély arra, hogy az újabb médiumok ez egyén szabadságának szószólói legyenek. Több mint érdekes, hogy maga a super 8 „története” a híreshírhedt snuff-filmekhez kötődik, amelyek megint csak a civi- lizatórikus berendezkedés által szublimált sötét titkoknak adtak (a '60-as, '70-es évek fordulóján) igencsak arcba vágó képet (a témához lásd Alejandro Amenábar Halálos tézis és Joel Schumacher 8 mm c. filmjét). A Super 8 korántsem hibátlan film. A hiányosságok, melyek csekélyek az erényekhez képest, érdekes módon éppen a műfaji megoldások területéről származnak. A végig remekül adagolt izgalom nem csúcsosodik igazi ütközetekben (bár, ki tudja, nem a manipulált zsáner- szabályok miatt van-e ez a hiányérzet), s a befejezés is kissé összecsapott. De vigyázat: ne tessék rögtön kiugrani a székekből a vége főcím első betűit látván: a film forog tovább... Dán Castellaneta (balra) es Kyle Chandler (Képek:TASR/APPhoto/ParamountPictures, Francois Duhamel)
