Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-08 / 157. szám, péntek
Vélemény És háttér 5 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JÚLIUS 8. A retroaktivitás tiltása nem a bűnözők kiváltsága, hanem az állampolgárok joga Kinek a joga? (2. rész) Okkal feltételezhető, hogy Vladimír Mečiar amnesztiáinak hatályon kívül helyezésével Szlovákiai polgárainak jelentős része egyetértene. LOVÁSZ ATTILA Az ok egyszerű: ahelyett, hogy az 1995-ben elhurcolt ifj. Michal Kováč ügyében tisztességes nyomozás adott volna kielégítő választ arra, részt vett-e a titkosszolgálat mint állami szerv a bűncselekmény elkövetésében, 1998-ban az államfői jogköröket gyakorló miniszterelnök az amnesztia intézményével szüntette meg az összes üggyel kapcsolatos büntetőeljárást. Az amnesztia intézményével egyébként uralkodók és államfők csínjánbánnak, olyaneszköz a kezükben, amellyel az írott jogszabályok esetenként indokolatlan keménységét írják felül, vagy olyan ügyekben használják, amelyekben az eljárás vagy a büntetés károsabb lenne a társadalomra, mint a törvény precíz betartása. Ahhoz, hogy egy amnesztiát a társadalom pozitívumként fogadjon el (van rá példa), az azt meghirdető államférfinak erkölcsi tekintélynek kell lennie. Szlovákia egyik legcsúnyább és a politikától elválaszthatatlan bűncselekménye nem az előbb vázoltakhoz tartozik. Sokan ismerik a bécsi tartományi bíróság ítéletét, amely egyértelműen kimondja, hogy a bűncselekmény részese volt egy állami szerv is, részben erre a felismerésre jutottak az ügy nyomozói is. Az amnesztia alkotmánytörvénnyel való megszüntetése feltehetően lehetővé tenné a kivizsgálást és a bűnösök elmarasztalását. Nem csoda, ha az ország „demokratikusabb” kormányzatai időnként megpróbálják összeszedni a háromötödnyi támogatást a parlamentben. A politikai újságíró számára mégsem marad más hátra, mint óva inteni a politikai osztályt ettől a lépéstől. Az előző elemzésben már idézett római jog mint az európai kultúra egyik pillére ugyanis a jogszabályok visszamenőleges hatályát (retroakti- vitását) elfogadhatatlannak tartja - egyébként nagyon helyesen. Ha jogkövetők vagyunk, mindannyian úgy élünk, hogy íratlan erkölcsi normáinkon túl a jelenleg érvényes jogszabályokat is betartjuk. Nem tudhatjuk, hogy magatartásunkat a jövőben esetleg más normák szerint ítélik meg, ezért a retroaktivitás a jogbiztonság elleni legnagyobb vétek. Ha ma gyorshajtásért valaki megfizeti az 50 eurós büntetést, talán meglepődne, ha egy év múlva felszólítást kapna, hogy fizessen be még egy százast, mert közben változott a díjszabás. Nem ugyanaz a kaliber, mint egy emberrablás gyanúja, mégis. Ha egy ország ma bármilyen ügyben retroaktív jogszabályt vezet be, holnap utólagos hatállyal nyúlhat bármely jogunkhoz, megdolgozott vagyonúnkhoz, megszerzett javainkhoz. Fáj leírni, hogy büntetlen maradhat egy bűnösnek látszó garnitúra, de a jogkövető polgárok érdekében ezt el kell viselnünk. A retroaktivitás tiltása tehát megint nem a bűnözők kiváltsága, hanem az állampolgárok elidegeníthetetlenjoga. (Egyetlen esetben született senki által sem kifogásolt megegyezés a retroaktív törvényke-1 zésről: ezek a háborús bűnök, amelyek kapcsán elfogadott alapelv, hogy nem évülnek el.) (Peter Gossónyi rajza)- Akkor ma melyik jelszó érvényes? Őrzünk és védünk vagy büntetünk és buzerálunk? L0VESZAR0K Eltörölni az amnesztiákat Nem értem azokat a képviselőtársaimat, akik azt állítják, hogy nincs lehetőség az úgynevezett mečiari amnesztiák eltörlésére, amelyek lehetetlenné tették valamennyi bűn- cselekmény kivizsgálását, mely összefüggésben áll ifjabb Michal Kováč elrablásával. Egyértelmű, hogy ezeket az amnesztiákat nemcsak hogy el lehet, hanem el is kell törölni. Többen azt hangoztatják, hogy az amnesztiák eltörlésével sérülne az alkotmányos joggyakorlat, ám erre csak azt tudom válaszolni, hogy az alkotmányos gyakorlatot, jogelveket és a demokratikus szokásjogot éppen ezek az amnesztiák sértik. Az amnesztiák megszüntetésének kísérletét a jelenleg fennálló erkölcstelen, helytelen és a demokráciával összeegyeztethetetlen állapot helyreállítására tett igyekezetnek tartom. Amečiarizmusnak, amelyet a választók a legutóbbi parlamenti választások alkalmával küldtek végleg a süllyesztőbe, sok szégyenletes tette volt. Egy szlovák állampolgár külföldre hurcolása állami hatóság (értsd a szlovák titkos- szolgálat) segédletével vagy közvetlen közreműködésével, az ehhez kapcsolódó bűn- cselekmények (beleértve Róbert Remiás meggyilkolását), különösen elítélendők. Olyan szégyenfoltok ezek a mi rövid politikatörténetünkön, amelyek miatt, ha végleg el nem töröljük, örökké szégyenkeznünk kell. Ugyanilyen, vagy ha lehet, még ennél is szégyenteljesebb nyomokat hagytak a már említett amnesztiák, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a jogállam független igazságszolgáltatása eljárjon a legrosszabbak közé tartozó, politikai bűncselekmények ügyében. Ilyen jogi aktusnak nincs helye egy demokratikus állam jogrendjében. Ez a szlovák demokrácia legnagyobb szégyene az 1989 óta eltelt időszakban. Szlovákia képviseleti demokrácia, amelyben a parlament alkotmányos többsége jelenti a legnagyobb erőt. Elfogadhatatlannak tartom azt az állítást, hogy a szabad választások útján parlamentbejuttatott alkotmányos többségnek nincs joga, sőt lehetősége sem begyógyítani ezt a fekélyt a demokrácia testén. Ez nemcsak jog és lehetőség, hanem kutyakötelességünk. Mi más lenne a feladatunk nekünk, képviselőknek, mint egy olyan jogi norma elfogadása, amely lehetővé teszi az igazságos büntetőeljárást és ítélkezést egy bűncselekmény esetében? Mert mondjuk ki őszintén, a mečiari amnesztiák gátat vetnek az igazságszolgáltatásnak. Nem az igazságtalansággal vagy a rosszakarattal szemben védenek. Olyan bűnözőket védenek, akik rászolgáltak az igazságos ítéletre és büntetést érdemelnek. Azok, akik a parlament talaján hosszú időn át védelmezték az amnesztiákat, ma már nem ülnek közöttünk. A választók a múlt süllyesztőjébe küldték őket. Vladimír Mečiar nem véletlenül folyamodott annak idején ehhez az eszközhöz. Pontosan tudta, meg kell akadályoznia, hogy^az igazság kiderüljön, mert annak beláthatatlan politikai és jogi következményei lennének az általa védelmezettekre. Ezért nem értem azokat a képviselőket, akiknek semmi okuk védeni ezeket az erkölcstelen amnesztiákat, hogy mégis ezt teszik. Kit és miért védenek ezzel? Ha azt állítják, hogy az alkotmányos elveket védik, akkor az a válaszolom, hogy azokat éppen ezek az amnesztiák sértik. Egy demokratikus államban nem létezhet olyan alkotmányos elv, amely emberrablókat és gyilkosokat véd. Sólymos László, a Híd frakcióvezetője KOMMENTAR Álmaink útja MOLNÁR IVÁN Az ország két nagyvárosát, Pozsonyt és Kassát összekötő Dl-es autópálya megépítése szinte már kötelező ígéret minden, magára valamit is adó szlovák kormány számára, ami a legjobb példa arra, hogy apolitikusokképtelenekta- nulni egymás hibáiból. A magasröptű ígéretek eddig rendre olyan csapdának számítottak, amelyből a politikusok normális esetben képtelenek lettek volna hitelvesztés nélkül kimászni. Szerencséjükre Szlovákiában mára eljutottunk arra a szintre, hogy az adott szó semmit sem jelent, a választók bizalmát már az sem rengetné meg, ha a kormány naponta változtatna a céljain. Az egyes kormányok között persze felfedezhetünk némi különbséget. Robert Ficó- nak például még nem okozott gondot egyik napról a másikra bevinni a köztudatba, hogy még az ő regnálása idején, vagyis legkésőbb 2010-ig sikerül sztrádával összekötni a két nagyvárost. Az ötlet megvalósíthatóságában ugyan még Fico néhány minisztere sem volt biztos, a kormányfő azonban egy ideig képes volt legalább a választók egy részével elhitetni hogy ők mindenre képesek. A választások közeledtével persze egy hirtelen fordulattal azt állította, hogy ő soha nem mondott ilyesmit, az újságírók ferdítették el a szavait. A Radičová-kormány már kissé szemfülesebb volt, a délibábos ígéret azonban ezúttal sem maradt el. „A szlovák kormány célkitűzése, hogy 2014-ig biztosítja Pozsony és Kassa átlagon felüli közúti összeköttetését” - áll a kormányprogramban, amelynek a megfogalmazói valódi mesterei a szavaknak. Minden attól függ ugyanis, hogy mit tekintünk átlagos közúti összeköttetésnek. Az infrastrukturális fejlesztések szempontjából elhanyagolt déli országrészekben gyakran ilyennek számítanak az életveszélyes állapotban levő negyedrangú utak is. Ezt nézve a kormány már most teljesítette az ígéretét. Ám ha mégis autópályára gondoltak, már most ott tartanak, ahol Fico a kormányzása végén. A kormány e héten elfogadott sztrádaépítési programja szerint a Dl-est várhatóan csak 2017-ben fejezik be. Ján Figel közlekedési miniszter mindezt azzal magyarázza, hogy nem szerettek volna „olyan illúziókat kelteni” a lakosságban, amelyek azt sugallták volna, hogy a sztrádát rövid időn belül felépíthetik. Nos, ezzel kapcsolatban a miniszternek csak annyit üzenhetünk, hogy téved, ha azt hiszi, hogyaDl-esselkapcsolatbanmégképeseklennének bármilyen illúziókat kelteni a lakosságban. A két legnagyobb szlovákiai város közötti leggyorsabb közúti összeköttetés már régMagyarországonkeresztül vezet, és mindez várhatóan akkor sem változik, ha egyszer-valamilyen isteni csodának köszönhetően - valóban sikerül befejezni a D 1-es építését. TALLÓZÓ ROMANIA LIBERA A központi és a helyi hatalomnak, a közpénzeknek a nemzeti kisebbségek számaránya szerinti megosztása oldhatja meg tartósan a román-magyar konfliktust Romániában - írta a Romania Libera című román napilap. Alina Mungiu-Pippidi egyetemi tanár, a lap publicistája írásában kifejti, hogy az elmúlt hetekben terítékre került román-magyar viták elrontották a románok és a magyarok együttélésének pozitív hangulatát, ami 1996 óta a román kormányoklegfigyelemremél- tóbb eredménye volt. A szerző szerint mindkét oldalon tapasztalt egyoldalú nacionalista megnyilvánulások hibásak ezért. Megállapítja: Basescu azt hiszi, hogy barátja Orbán Viktornak. A szerző elismeri, hogy Magyarország lojálisán támogatta Romániát a schen- geni övezethez való csatlakozásról szóló európai vitában. Ez a barátság azonban korlátozott - véli a szerző, mivel Orbán továbbra is a „radikális magyarokat” támogatja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ellenében. A bukaresti lap szerint a román-magyar konfliktus tartós megoldását Romániában sem a kizá- rólagegyénijogokmegadására szorítkozó angolszász liberális demokrácia, sem az a fajta múl tikul turalizmus nem képes biztosítani, amely a különböző kisebbségeket kollektív jogokkal ruházza fel. Szerinte létezik egy harmadik út, a „konszen- zuális liberalizmus”, amely az előző két modell elemeit ötvözi. Ez a kvótákon, az arányos képviselet biztosításán nyugszik úgy, hogy a jelentős létszámú kisebbségek mindenből egy maghatározott százalékos arányban részesülnek, így a központi és a helyi politikai hatalomból, a közpénzekből és a közszolgáltatásokból is. Ez utóbbiak esetében az iskolákat, a közszolgálati médiaintézményeket említi példaként, hogy a kisebbségek ne részesüljenek hátrányos bánásmódban nyelvi szempontok miatt. A romániai kisebbségi törvénytervezet nemcsak ezt a modellt követi, hanem a kollektív jogokat biztosító multi- kulturalizmus és az elfogadható konszenzusos liberalizmus elemeit keveri, ezért a tervezet inkoherens. (MTI)
