Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

2011-06-18 / 141. szám, szombat

10 Szalon ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 18. www.ujszo.com SZALON-ELŐZETES Ajövő héten: ,A magyar kisebbség Dél-Amerikába telepíté­se csupán terv maradt, azonban már az is sokat elárul a kora­beli csehszlovákiai viszonyokról és a sokat dicsért csehszlovák demokráciáról, hogy ilyen és ehhez hasonló tervek egyáltalán megszülethettek...” Popély Árpád Csehországba vagy Dél- Amerikába? című írása (a szlovákiai magyarság Dél-Ameri­kába telepítésének terve 1946-ban). HÉTVÉGI KULTÚRAAJÁNLÓ Június 18. (szombat) Győr - 18.00: Gyenes Gábor kiállításának megnyi­tója a Magyar Ispita emeleti kiállítóterében (Nefelejcs köz 3.), megnyitja: Szászi Zoltán. A kiállítás hétfő kivé­telével naponta megtekint­hető 10 és 18 óra közt, július 24-éig. Június 19. (vasárnap) Pozsony - 9.30: Hófehér­ke (Grimm-mese feldolgozá­sa). A pécsi Bóbita Bábszín­ház előadása a Pozsonyi Bábszínház és a Magyar Köz­társaság Kulturális Intézete szervezésében. Helyszín: a Pozsonyi Bábszínház (Duna u. 36.). FOLYÓIRAT-AJÁNLÓ A Szemle, a hatos KENÉZ BORBÁLA Június elsejétől kapható az Irodalmi Szemle júniusi szá­ma, ami önmagában is örven­detes, várakozásaink s elvárá­saink pedig a tartalmát tekint­ve igazolódnak vissza; lapoz­gatása szép, áttekinthető ké­pet mutat, szövegei élvezete­sek, a kínálat bőséges és iz­galmas. Az idei hatost Janko- vics Marcell és Méry Gábor művészettörténeti albumának (A szepesszombati Szent György-templom) képanyaga illusztrálja. Ehhez kiváló ol­vasmány Jankovics Marcell tanulmánya a lapban (Törté­nelmi séta Szepesszombat- ban). A szépirodalmat Tőzsér Ár­pád versei nyitják, s Csehy Zoltán versfordításai zárják: a humanista Ugolino Verino epigrammáiból kapunk ízelí­tőt. Két „határon túli” (két ha­táron is túli) szerző követi a két Tőzsér-verset, Kontra Fe­renc novellával, Markó Béla versekkel. Kulcsár Ferenc naplója (Gyöngyök és görön­gyök) már a tizedik részével folytatódik, és ismét olvasha­tunk Cselényi-verseket is. Szabó Tibor Benjámint csak egy határ választja el tőlünk, az is egyre jelképesebben, a Szemle egy egészen kiváló novellát közöl tőle. Ismét két hazai szerző (versekkel): Fel­iinger Károly és Tóth Elemér. Majd újabb erdélyi (Csíksze­redái): a fiatal Potozky László (Áradás, ez novellájának cí­me). Tart Gál Sándor 2009-es naplófolyama is (Feljegyzések elmenőben). Az Arc rovat négy szövege négy eltérő műfajú és világú szerzőre tereli figyelmünket: Németh Lászlóra (monográfu- sa, Fűzi László írt róla tanul­mányt), Roncsol Lászlóra (75. születésnapja okán olvashat­juk Lacza Tihamér esszéjét a polihisztorról), Szalay Zoltán­ra (akinek három kötetét Duba Gyula vizsgálja), valamint a szintén jubiláló Hunčík Péter­re (N. Tóth Anikó beszélgeté­sének második, befejező részét hozza a folyóirat). A Szemle című rovatban Márkus Béla recenzálja Ács Margit novelláskönyvét (Kon­tárok ideje), Szalay Zoltán Tő­zsér Árpád nemrég megjelent verseskötetét (A vers ablakán kihajolva), Bárczi Zsófia Barak László legújabb verseskötetét (A halálnepper), Z. Németh István az elsőkötetes Sipos Janka verseit (Indulatszók), Filep Tamás Gusztáv Fukári Valéria tanulmánykötetét (Visszatekintés), Gyürky Kata­lin pedig Vaszilij Akszjonov regényét (Lend-leasing, avagy a lend-lease gyermekei). Megint van a Szemlében Szemlélődés (Szalay Zoltán ro­vata), benne pár ldemelt iro­dalmi-kulturális hírrel. És ismét van Száz Pál, aki ezúttal Luke Rhinehart A kockavető című darabját elemzi. Végül képző­művészet: Faltisz Alexandra munkásságát és életútját Fonod Zoltán foglalja össze és jellemzi röviden, élvezettel. A Holmi rovat minden fon­tos szlovákiai magyar kulturá­lis eseményt rögzít időrend­ben: innen látszik, hogy mégis mozog a honi művelt nép, hogy itthon és külföldön pe­zseg az irodalmi élet, s jó, hogy számon tartjuk a szlová­kiai magyar irodalom és művelői hajdan volt nagyjait is, valamint láthatjuk, kik mi­lyen jeles évforduló előtt áll­nak (legközelebb, jövő hét szerdán Hizsnyan Géza lesz 55 éves). Sokáig forgatható, nagyon sokrétű, színes a júniusi Szem­le. Sok olvasót neki! 1 KORONG - 1 KÖNYV A Halleluja-hegység H. NAGY PÉTER A fezerek, az erőterek a teleportáció és az időutazás Világának tudományos feltárása Kezdjük egy kis spekulatív fikcióval. Tételezzük fel, hogy egy normális kiadó felkérésére tudományos ismeretterjesztő könyvet kell írnunk az Avatar című filmről. A következőkép­pen lehetne eljárni. Miután a bevezetőben tisztázzuk vállal­kozásunk apropóját, az első fe­jezetet, mondjuk, a Pandora fi­zikájának szentelhetnénk. Ezt még minimum három rész egé­szíthetné ki, melyek a szóban forgó hold biológiájáról, kémiá­járól, majd pedig a na’vik kultú­rájáról szólhatnának. Termé­szetesen, közben ki kellene tér­ni az Avatar világával kapcsola­tos kozmológiai, ökológiai, geo­lógiai stb. kérdésekre is, melye­ket az imént említett fejezetek­be olvaszthatnánk. Ha mindez­zel megvagyunk, zárszóként - levezetésképpen - jöhetnének a film fogadtatástörténetének főbb csomópontjaihoz (és el­ágazásaihoz, pl. a Pocahontas- párhuzam vs. Hard SF-kontex- tushoz) fűzött reflexiók. No, ez­zel - a tervezés erejéig legalább­is - meg is volnánk. Mivel a közelmúltban piacra került az Avatar 3 korongos im­pozáns DVD-kiadása, e fenti kis képzeletbeli könyvecskéből ki­választok egy fejezetet, s a váz­latát röviden ismertetném. Le­gyen ez a Pandora fizikájáról szóló rész, melyben arra a kér­désre keresnénk gyorsan a vá­laszt, hogy miért lebeg a Halle­luja-hegység. (Azt feltételezve persze, hogy az Univerzumban galaxisonként nem változnak a természeti törvények.) Valószí­nűleg minden néző emlékszik arra a jelenetre, mikor Jake elő­ször pillantja meg a helikopter­ből a felszín fölött több ezer mé­ter magasságban lebegő kő­tömböket. (Tényleg felejthetet­len és pazar látvány.) Bár ké­zenfekvő volna ezt a fiktív ter­mészeti csodát pusztán a Túlélé­si kézikönyv a Pandorához című kiadvány alapján magyarázni, inkább egy másik kitűnő műhöz fordulnék segítségért. Persze, Michio KakuA lehetetlenfiziká­ja című elképesztően szellemes könyve nem foglalkozik az Ava­tarral (mert előbb íródott, amúgy illeszkedne a koncepci­óba), mégis - az előbbi mellett - ezt fogjuk fellapozni a dilemma megközelítésekor. Elsőként tisztáznunk "kell egy fontos részletet, ami a filmben kifejtetlenül marad. Megtudjuk, hogy az RDA emberei egy ás­ványkincs miatt próbálják elül­dözni a na’vikat. Továbbá azt is, hogy ez az anyag rendkívül drá­ga (kilója 40 millió dollár). Nem kerül szóba viszont, hogy az unobtánium (így hívják a vegyü- letet) azért ilyen pokolian érté­kes, mert megoldhatná az embe­riség energiagondját. Az unob­tánium ugyanis szupravezető. Ami azt jelenti, hogy veszteség nélkül továbbítja az elektromos áramot. Az Avatar tehát azzal a lehetőséggel játszik el, hogy a Pandorán megtalálták a szilárd­test-fizika „Szent Grálját”. Kaku- tól tudjuk, hogy „Jelenleg a ma­gas hőmérsékletű szupravezetés világrekordját a higany-tallium- bárium-kalcium-réz-oxid nevű anyag tartja, amelyik 138 K (-135 °C) hőmérsékleten válik szupravezetővé.” (38.) Nos, a fikció szerint az unobtánium messze lekörözi ezt a „teljesít­ményt”, mivel a szobahőmérsék­lettől 1516 °C-os olvadáspontjá­ig megőrzi szupravezető képes­ségét. Valóban óriási távlatokkal kecsegtető gondolat. Elmerülhetnénk a részletek­ben, azonban számunkra a je­lenség egyetlen aspektusa lesz fontos. Átadnám a szót Kaku- nak: „A szupravezetés egyik jól ismert tulajdonsága az úgyne­vezett Meissner-effektus [...]. Ha egy szupravezető fölé mág­nest helyezünk, akkor a mágnes lebegni fog, mintha csak vala­milyen láthatatlan erő emelné a magasba. (AMeissner-effektust az okozza, hogy a szupravezető közelébe tett mágnes hatására a szupravezető belsejében létre­jön a mágnes »tükörképe«, már­pedig az eredeti mágnes és a tü­körkép taszítják egymást. A magyarázatot másképpen is megfogalmazhatjuk: eszerint a mágneses mező nem képes be­hatolni a szupravezetőbe, ha­nem kiszorítódik onnan. Ha te­hát egy mágnest helyezünk a szupravezető fölé, akkor a mágnes erővonalait a szupra­vezető kinyomja magából, ami­nek következtében a mágnes a szupravezető fölött lebeg.)” (39.) Vagy fordítva: a taszítóerő hatására a szupravezető anyag­darab lebeg a mágneses tér „fe­lületén”. (Ezt egyszer látjuk is a filmben, amikor Parker meg­mutatja Grace-nek az unobtá- niumot, s valószínűleg ugyan­ezzel az elvvel magyarázható a Halleluja-hegység lebegése is, csak nagyban.) Kaku joggal jegyzi meg egyébként - érzékeltetve a do­log óriási jelentőségét hogy a szobahőmérsékletű szuprave­zető előállítása vagy fellelése „egy második ipari forradalom kirobbanását” eredményezné. (37.) Olyan álmok válhatnának valóra, mint például a Vissza a jövőbe, a Különvélemény és a Csillagok háborúja című filmek­ben látható repülő autók. De térjünk vissza még egy kicsit az Avatarhoz. A Túlélési kézikönyv a Pandorához című kommen­tárkönyvben az áll, hogy a lebe­gő sziklák azért kapták a Halle­luja-hegység nevet, „mert azok a gazdag unobtánium-lelőhe- lyek közelségét hirdetik”. (23.) (Leonard Cohennek ehhez te­hát semmi köze!) Vagyis a szó­ban forgó fizikai jelenséggel (szupravezetés, Meissner-ef­fektus) függnek össze a Pando­ra geológiai viszonyai. A Halle- luja-hegységet tehát az unob- tánuimot jelző mágneses erő­vonalak tartj ák a magasban. S ha egy Ids spekulatív fikció­val kezdtük, fejezzük is be az­zal. Ha ugyanis a Halleluja- hegység alatt megpróbálnánk kibányászni az unobtániumot, a sziklák- nagy valószínűséggel - lezuhannának, mivel meg­szűnne a Meissner-hatás. Pon­tosabban a Halleluja környékén nem érdemes megbolygatni a talaj egyensúlyt, mert ennek a vállalkozó szellemű bányász­nak egy egész hegy zuhanna a nyakába. Ávagy a szobahőmér­sékletű szupravezető megéri ezt a kockázatot? A fentiek fé­nyében, ugye, nem is olyan könnyű erre válaszolni... AVATAR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents